Déli Hírlap, 1990. április (22. évfolyam, 76-98. szám)

1990-04-07 / 81. szám

Valóban fantomvállalatok?

Ismét a privatizációról • Az érdekeltek másképp látják

A privatizáció buktatói címmel közültünk cikket a Borsod-Abaúj-Zemplén Me- gyei Tanács Végrehajtó Bizottságának üléséről, melyen a testület helyeselte, hogy a Legfőbb Ügyészséghez, illetve a Legfelsőbb Bírósághoz küldték jogorvoslatra a Borsodi Iparcikk-kereskedelmi Vállalatnál, és a Borsodi Ruházati Kereskedelmi Vállalatnál, valamint a Bükkvidéki Vendéglátóipari Vállalatnál történt átalakulást. Az érintettek egyoldalúnak tartják a tájékoztatást, és aláírásaikkal ellátva a következő levelet juttatták el szerkesztőségünkbe, amit változtatás nélkül közreadunk.

A még szocialistának nevezett magyar állam 1984-ben arról tájékoztatta vállalatainak többségét, hogy a jövőben rábízza ama vagyonával való teljes körű gazdálkodást, amelyet zömmel az 1950-es években államosítással szerzett, és ennek érdekében a tulajdonosi jogok gyakorlásával a válla- laiati ún. önkormányzó testületeket (vállalati tanács, közgyűlés, küldöttgyűlés) ruházta fel.

Rövidesen kiderült azonban, hogy az állami gazdálkodás eredménytelenségéért való e íelelösségátha- rító akció kevés eredménynyel járt, ezért szükségessé vált az 1875. évi XXXVII., ún. Kereskedelmi Törvény leporolása, kiegészítő jogszabályainak „modernizálása”, minek alapján az állami vállalatok azt a tájékoztatást kapták, hogy megszületett az a társasági törvény, amely legalább száz évre szól, s mint „húzó törvényhez” minden más jogszabály ehhez igazodik majd.. Ebből az a következtetés volt levonható, hogy a társasági törvény alkalmazását elkerülni nem lehet, így azok a vállalatok, amelyek a szocialista gazdasági mechanizmus ismert viszonyai közepette is talpon tudtak maradni, felkészültek szervezeti-működési rendszerük megfelelő átalakítására.

Ekkor még bátran, az időben előrelátók, a szocialista gazdaságirányítás valameny- nyi elemét eddig is elsők között alkalmazók, a szakmájukat profi szinten értők magabiztosságával készülhettek a kor újabb kihívására, hiszen az állampárt folyamatosan úgy tájékoztatta őket: nem lesz pluralizmus, nem lesz többpártrendszer. nem lesz pártszakadás, majd: nem lesz rendszerváltás.

Mára bebizonyosodott: egyik tájékoztatás sem volt igaz!

De mire mindez kiderült, a Borsodi Iparcikk-kereskedelmi és a Bükkvidéki Vendéglátó Vállalat már létrehozta az állami vállalati struktúra helyébe lépő gazdasági társaságok rendszerét, és elvileg jogvédett helyről, „páholyból” hallgathatta a társasági törvény első korrekciójának minősíthető. ún. átalakulási törvény parlamenti elfogadásakor előterjesztett azon miniszteri tájékoztatást, hogy ez a jogszabály csak „technikai norma”, s nem jelenti a tulajdonviszonyok megváltoztatásának eszközét.

Ez a tájékoztatás igaz volt-e?

Az 1989 második felében megei’ősödő, ún. ellenzéki pártoknak a hatalomért, s ezen belül az állami vagyon egybentartásáért vívott küzdelmében, ebben szinte egyöntetű figyelmeztetései szerint a válasz megintcsak: nem.

Ekkor — de csak cikkor! — jelennek meg az fogalmak, mint „spontán privatizáció”, az „állami vagyon elherdálása, elkótyavetyélése”, az „ország kiárusítása”, a „politikusok, a menedzserek, a vörös és á zöld bárók hatalmának átmentéle”. stb.

A kormány és a parlament azonban az így nyilvánvalóvá vált politikai akaratnak is csak több hónapos késedelemmel vagy egyáltalán nem tett eleget, hiszen az Állami Vagyonügynökségről, az állami vagyon védelméről seóló törvények — ma is hiányos szabályozással — csak 1990. március 1-jén léptek hatályba.

Ilyen „tájékoztatások” mellett mit tehettek az állami vállalatok? Egyetlen dolgot: a jogállamiság megteremtésének ígéretében bízva, alkalmazkodtak a mindenkor hatályos jogszabályi előírásokhoz.

Borsod megyében a jelek szerint vesztükre, mert az átalakulásukról a megyei tanács végrehajtó bizottsága testületi tagjai számára és az újságcikkekben Miskolc város lakóinak adott tájékoztatásból az derül ki, hogy e vállalatok különféle ügyeskedéssel „fantomvállalatokká” alakultak át úgy, hogy szinte teljes vagyonukat gazdasági társaságok részére ingyenesen átadták, amelynek hasznát — „többnyire” — azok a volt vállalatvezetők élvezik, akik egymást zárt körben irányítják és ellenőrzik.

A tájékoztatásból az is megtudható, hogy a vállalatok e tettüket az állami vagyonkezelő szervezetet kijátszva követték el, ami miatt indokolt az eredeti tulajdoni állapot helyreállítása, a renitens vállalatok államigazgatási felügyelet alá vétele, majd azoknak „szabályos formában” gazdasági társasággá alakítása.

Az eddig említett ..félretájékoztatások” közül számunkra ez utóbbi a legfájdalmasabb. Amíg ugyanis az állami rendszabályok meghozatalánál az állampolgárok számára csak a tudomásul vétel joga és az alkalmazkodás lehetősége adott, addig a helyi önkormányzat és a közösségi demokrácia kiépítésére állítása szerint, komolyan készülő tanácsi szervezet vezetője módot adhatott volna a három vállalat átalakulásában érintetteknek arra, hogy ítélethozatal és közösségi pellengérre állítás előtt a vb testületével megismertessék tetteik indítékát, célját, eredményét és az alkalmazott eszközök jogszerűségét.

Ha ugyanis erre sor kerül, elmondhatták volna: az átalakulás terve már a tárasági törvény 1989. január -jei hatályba lépése előtt készen állt, és megvalósítása az átalakulási törvény 1989. július 1-jei életbe lépése előtt megtörtént. Emlékeztették volna a vb tagjait arra is, hogy a megyei tanács szakapparátusa törvényességi felügyeletet gyakorolt a vállalatok fölött úgy,- hogy folyamatosan ellenőrizte a vállalati tanácsok által hozott határozatok jogszerűségét.

Minthogy a vállalat részleteiben, .majd összegészében való átalakulásának elhatározása és végrehajtása ellen törvényességi kifogás nem érkezett, az átalakulás jogszerűsége akkor meg sem kérdőjeleződött. Ha ugyanis az állami ellenőrzést törvényi kötelezettség alapján fő- hivatásszerűen gyakorló me-, gyei tanácsi szakigazgatási szerv a vállalalati átalakulás e módja ellen annak elhatározásakor akár csak jelzéssel is él, a gazdasági társaságok rendszere nem jön létre.

Szóltak volna továbbá arról is, hogy a vállalatokból alakuló gazdasági társaságok megszületésénél az átalakuló vállalatokkal való legnagyobb egyetértésben számos állami hatóság (pl. földhivatalok, tanácsi helyiséggazdálkodási szervek stb.) is közreműködött, melynek oka, hogy ezen hivatalok is az akkor hatályos jog szabályai szerint jártak el.

Utóbbirá legfőbb garancia a cégbíróság azon pozitív tevékenysége, amellyel az új szervezeteket közhitelesen nyilvántartásba vette.

Kiigazították volna azt a tudatos tévedést is, hogy a vállalatok a gazdasági társaságok részére vagyonukat ingyenesen adták át. Valójában az átadás pénzbeli ellenérték nélkül, de a vagyon működtetésének kötelezettségével, mintegy jogutódlási formarendszerben történt, ami a vállalati kötelezettségek átvállalását is jelenti. Mindez nem öncélúan, nem az őket alapító tanács „kisemmizésével” történt, hanem annak érdekében, hogy a vállalatok gondoskodjanak az átadott vagyon társadalmi rendeltetésének megfelelő nagyobb hatékonyságú működéséről, a kereskedelem szolgáltatási színvonalának emeléséről, a vásárlás körülményeinek és feltételeinek javításáról, arról,- hogy „az elmúlt negyven évben” olykor dolgozóik bérfejlesztési lehetőségeinek rovására is gyarapított vagyont a kollektíva számára megőrizzék, részükre továbbra is, viszonylag biztos munkahelyet és elfogadható kereseti lehetőséget, szociális biztonságot nyújtsanak úgy, hogy a főleg maguk közül kikerülő vállalkozó kereskedők lehetőséget kapjanak arra, hogy a köz- és magánérdek összeegyeztetésével megtakarított pénzüket volt vállalatukba fektessék be.

,Á „nem spontán privatizáció” ugyanis magában hordja annak veszélyét, hogy a jobb kereskedelmi vagy vendéglátó egységeket az alapító szerv közreműködésével olyan tőkeerős vállalkozók veszik meg, akik tevékenységüket — nem .is kifogásolható módon — a volt személyzet teljes lecserélésével kezdik meg. Így pl. az a bolti eladó, aki a tőkések versenyébe beszállni nem tud, máról holnapra a munkanélküliek vagy az átképzésre várók amúgy sem kis számát gyarapítja, aminek költségeit a megyei tanács esetleg éppen a kereskedelmi egységek eladásából származó bevételből kénytelen fedezni.

A vb ülésére meg nem hívottak megkérdezték volna, hogy a megyei tanács — a Déli Hírlap állítása szerint —, miként rendelkezett ezekben a gazdálkodó szervezetekben „legalább 50%-os vagyonérdekeltséggel”, akkor, amikor a Bükkvidéki Vendéglátó Vállalatot eleve a Belkereskedelmi Minisztérium alapította, és a három vállalat induló vagyonát egybeszámolva, ez az összeg nem éri el a 200 millió forintot!?

Joggal vetődik fel a kérdés: etikus-e ezen összeg több, mint tízszeresére igényt formálni akkor, amikor a vállalalatok fejlesztéséért a megyei tanács az elmúlt évtizedekben szinte semmit sem tett; a vagyongyarapodást a vállalatok önerőből, a fokozódó adóterhek teljesítése mellett érték el, s a kezdetekre visszatérve: az induló vállalati vagyon, a kereskedelemben és vendéglátásban köztudomásúan a magánszemélyektől „elvett” üzletekből származik, és az „igazi vagy végső tulajdonos” keresése még csak most folyik.

Lehet, hogy a közeljövőben ezeknek az üzleteknek a tulajdonjogát — a termőföld mintájára — az államosításkori tulajdonosoknak vagy leszármazottai knak kell átadni; de az sem zárható ki, hogy a tulajdonjogot a do'gozók, vagy önkormányzataik kapják meg.

A vállalatok által kialakított társasági tulajdoni forma alkalmas arra, hogy akár a magánszemély tulajdonosok, akár a kiépülő önkormányzatok, vagy akár az állam számára is, az átvett vállalalati vagyont megőrizze, gyarapítsa és a tulajdon- viszonyok megnyugtató törvényi rendezése után, azt jogos tulajdonosának átadja.

Ugyanez komoly jogsérelem nélkül nem történhet meg akkor, ha az alapító szervezett privatizáció keretében adásvételi szerződéssel elidegeníti a boltokat a jóhiszeműen és visszterhesen tulajdonjogot szerzőknek.

A gazdasági társaságok képviselői rávilágítottak volna arra is, hogy a társasági törvény szabályai szerint létrehozott szervezetekben a tisztségviselők egymás által történő irányítása és ellenőrzése a konszernjogi konstrukció következtében elkeJVÁLLALATOK,INTÉZMÉNYEK, J0GI- ÉS MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE

LAKÓ, KERESKEDELMI ES IPARI EP.UIETEK

tervezése típustervek adartalasa

LAKÁSSZÖVETKEZETEK, TARSASHA7- S LAKÓKÖZÖSSÉGEK RÉSZÉRE:;'- ÉPÜLETEK ES LAKÁSOK KARBA NT ARTASANAK

RÉSZLEGES ÉS TELJES FELÚJÍTÁSÁNAK KOMPLEX LEBONYOLÍTÁSA

IC- HATÓSÁGI ENGEDELYEZTETESI ELJÁRÁSOK LEBONYOLÍTÁSA

KIVITELEZÉSEK SZERVEZETE MŰSZAKI ELLENŐRZÉSE PÉNZÜGYI LEBONYOLÍTÁSA- K0Z0S KOZMUCSATLAKOZASOK SZÉTVÁLASZTÁSÁNAK MŰSZAKI MEG0L0ÁSA-LAKÁSOK KORSZERŰSÍTÉSÉNEK. BŐVÍTÉSÉNEK TERVEZÉSE, KIVITELEZÉSE

>>

£ m

m

SK

88

38

TÉR

06

57

2:

3J

olyan

rülhetetlen, miként ez az állami vállalati hierarchiában sincs másképp. Sőt: a társasági vezető tisztségviselők anyagi és büntetőjogi felelőssége a vállalati vezetőkéhez képest szigorúbb, és tevékenységüket — a cégbíróságon és az APEH-en kívül — .felügyelőbizottság és könyvvizsgáló is ellenőrzi. Ugyanakkor visszautasították volna azt az állítást, hogy az átvett állami vagyon hasznát a társaságban dolgozó magánszemély tagok is élvezik; ezt ugyanis a társasági szerződések egyértelműen kizárják. Ennek a konstrukciónak a közvetlen haszonélvezője a magyar állam, amely a társasági gazdálkodás első évében, mintegy 30;Vo-kal több adóbevételre tett szert. A magán- személyek az erre vonatkozó szabályok szerint, csupán bevitt tőkéjük és végzett munkájuk után jutottak részesedéshez.

Ki kellett volna igazítaniuk azt az információt is, hogy a három vállalat tavaly szeptemberben kísérelte meg teljes átalakulását A valóság ugyanis az, hogy ezt a vállalatok közgyűlései már 1989 július hónapban — a megyei tanács előzetes tájékoztatása mellett — elhatározták.

Szeptemberben a vállalatok közgyűlései — az alapító képviselőinek jelenlétében — már azokat az ún. átalakulási dokumentumokat fogadták el, amelyek része volt a 10 millió forintos vagyonmérleg is. Az erről döntő közgyűlési határozatok törvényességi megtámadása a mai napig nem következett be, pedig a megyei tanácsot 1989. július 1. napjától az alapítói és a törvényességi felügyeleti funkciója mellett, már megilletik az átalakulási törvény szerinti vagyonkezelői jogosítványok is, amely — többek között — a vagyonkezelő számára vétójogot biztosít a vagyonmérleggel szemben.

A gazdasági társaságok képviselői — meghallgatásuk esetén — be tudták volna mutatni azt az átalakulási törvény hatályba lépése után 88 nappal keltezett elnöki levelet is, amely a megyei tijigács szakapparátusának képviselői által nem kifogásolt, így az aláírásra alkalmas átalakulási dokumentumok tanulmányozáísá- nak szükségességérc'4 tájékoztat, mondván: ezek a vállalatok elsőiként jelezték átalakulási szándékukat.

E tájékoztatás hallatán a vb tagjaiban — miként az olvasókban is — felvetődhet a kérdés: tényleg csak a „joghézagok, késlekedő kiegészítő törvények, s az ezekből fakadó, ügyeskedésre alkalmat adó lehetőségek okolhatók azért, hogy ... eltorzulhatott a privatizálás] az" átalakulás a tanácsi alapítású vállalatoknál megyénkben is”?

Nem lenne-e korrektebb dolog vállalni annak kimondását. hogy vannak vállalatok. amelyek képesek voltak 1989 első felében az akkor hatályos jog szabályai szerint. elsősorban a megyei tanács, de i .ás állami szervek részvételével gazdasági érdekeiknek megfelelően, de lépéseik társadalmi hasznosságát is szem előtt tartva. az állami vállalat helyébe gazdasági társaságok rendszerét léptetni, s a 10 millió forintos „fantomvállalatokat” — szándékuk szerint csak igen rövid időre _

azért létrehozni, mert a társasági törvény más megoldási lehetőséget nem adott számukra?

A vállalatok átalakulásának történetét ily módon kiegészítve, az a következtetés vonható le. hogy a megyei tanács egyes vezető dolgozói — feltehetően a folyamatosan megváltozó politikai környezet hatására — nem az átalakulás tényét, hanem annak eredményét

nem merik felvállalni, ezért „az erősebb győz” elve alapján. látszólag a jog, valójában a politika még el nem feledett eszközeivel mindent megtesznek az eredeti állapot helyreállítása érdekében, és céljaik szentesítéséhez tetszetős ideológiával — most éppen az önkormányzati vagyon védelmének biztosítása — meg kívánják nyerrfi a közvéleményt is.

Ide tartózik annak a ténynek a pontos rögzítése is, hogy a cégbíróság a vállalatok teljes átalakulásának bejegyzését nem tartalmi kifogások, hanem alaki okok miatt — mint pl. és elsősorban az alapító képviselője aláírásának hiánya — tagadta meg, így az ügy jogerős elbírálásra a Legfelsőbb Bírósághoz a vállalatok fellebbezése folytán került.

A vállalatok és a belőlük alakult gazdasági társaságok vezetői ezúton is kijelentik: céljuk — minden ellenkező híresztelés ellenére — nem az állami vagyon elherdálása. eltulajdonítása, annak hasznából minél nagyobb személyi részesedés elérése, vagy akár menedzseri hatalmuk átmentése volt; az a szándék vezette őket. hogy a gondjaikra bízott állami vagyont korszerűbb működési keretek közé helyezzék, a vállalati közösség, a vásárlók, és az össztársadalom érdekeinek figyelembevételével.

Amikor ezt 1988-ban elhatározták, nem sejthették, hogy az „átmeneti idők” legfőbb gazdaságpolitikai célkitűzése az állami vagyon felélése, és azok kezére adása lesz, akiknek addig is módjuk volt a szocialista gazdálkodás eredményeiből magántőkét kovácsolni.

Az átalakult szervezetek vezetői éppen ezért nem ragaszkodnak a visszakövetelt .állami vagyon mindenáron való működtetéséhez. de azon igényükről soha nem mondanak le, hogy bebizonyítsák: a jogállamiság hirdetése. a vállalkozások támogatása, a köz érdekében tett intézkedések hangoztatása nem minden esetben, és nem mindenkinél teltek meg valós tartalommal.

E szervezetek vezetői az államigazgatásnak — ha az erre irányuló akciójukat „siker” koronázza — jól működő, nyereséges társaságokat fognak átadni, olyanokat. amelyekben tettrekész, felkészült szakemberek dolgoznak. A konszernjogi tár* sasági rendszer jelenleg biztosítja számukra, s ezáltal a lakosság, és a helyi önkormányzat számára is, hogy az itt képződő nyereség itt is kerüljön felhasználásra, és ne vándoroljon el más, netán veszteséges tevékenység finanszírozására. A társaságok újraállamosítása, maid „szervezett” privatizálása esetén az előbbiek megváltozásával reálisan számolni lehet.

Sajnálatos, hogy az országban tapasztalható rossz privatizálási példák nyomán kialakult kedvezőtlen politikai megítélés kihasználásával sor kerülhet mindenki számára hasznos, és — véleményünk szerint — jogszerű eszközökkel létrehozott szervezetek visszarendezésére. az átalakulásban „vétkes” közreműködők „kifárasztá- sos” módszerrel történő likvidálására.

Tekintettel arra. hogy az átalakult szervezetek képviselői a vb-ülésen mindezt nem mondhatták el. úgy érezzük, hogy a testület tagjainak és az olvasóknak a pontosabb és sokoldalúbb tájékoztatása e kiegészítő sorok közzétételét megkívánta.

Miskolc. 1990. április 2.

Szakács László, dr. Németh József, Jósvai László, Józsa Tiborné. Mező József- né, Iladványi Géza, dr. Borijára János. Kereszti József, Fiikő Dezsőié, Huszág La- j*S, Csetnéki Gyula.