Déli Hírlap, 1990. április (22. évfolyam, 76-98. szám)
1990-04-25 / 95. szám
1 XXII. ÉVFOLYAM, 95. SZÁM 1990. APRILIS 25., SZERDA ÁRA: 3,50 FORINT Szomszédunk a Bükki Nemzeti Patt Április 22-e, a Föld napja alkalmából alakult meg Miskolcon a Környezetgazdálkodási Tudományos Egyesület. Első rendezvényükre, melyet ma délután három órától tartanak a Tudomány és Technika Házában „Szomszédunk, a Bükki Nemzeti Park" címmel, minden érdeklődőt várnak. Fokozottan védett nemzeti parkunkról Majoros Zsuzsanna geológus tart előadást, Korompai Viktor pedig térvetítési bemutatón ismerteti a természet védett értékeivel a megjelenteket. Kétműszakos sorban állás Cementmi&éria • • Ömlesztve és vasúton nem viszik Március eleje óta tart a cementmizéria. A múlt hónap elején még érthető volt a vásárlók inváziója, hiszen híre kelt, hogy emelni fogják az alapvető építőanyag, a cement és a mész árát. Aki tehette, előbbre hozta a vásárlást, és megszerezte a szükséges mennyiséget a tavaszi és a nyári munkálataihoz. Nos, március 26-án megtörtént az áremelkedés; a hejőcsabai részvénytársaság a cement árát 15, a mé- szét pedig 13,5 százalékkal növelte. Most viszont április végéhez közeledünk, s a cementgyárhoz vezető úton, azon túl az M3-ason változatlanul vesztegelnek a teherautók. Ha már az áremelkedéssel nem, akkor most mivel r agyarázható ez a szűnni nem akaró sorban állás? Kérdésünkre Nagy István, a HCM Rt. igazgatója válaszol: — Először is el kell mondanom, hogy a gyárat annak idején úgy tervezték és építették, hogy termelésének 30—40 százalékát zsákokban szállítják majd el, ennek a mennyiségnek is a 90 százalékát vasúton, s csak a maradék 10 százalékát közúton, A fennmaradó nagyobb részt, a 60—70 százaléknyi cementmennyiség pedig öm. lesztve kerül a megrendelőkhöz. Tehát erre építették ki a kiszolgálóberendezéseket. Az idén viszont a feje tetejére állt a piac, noha már az előző években is nyilvánvaló jelei voltak annak, hogy nagyobb mennyiség fogy zsákban csomagolva és közúton, ömlesztetten mindössze a cementtermelésünk egynegyedére van igény. — Ez tehát azt jelenti, hogy a termelési kapacitásuk nincs is maximálisan kihasználva. — Valójában igen. Mindössze 70—80 százalékos teljesítménnyel dolgoznak a termeiőberendezések, de az év további részére vannak exportlehetőségeink, amelyek biztosítani fogják a teljes kihasználtságot. — Am, ha mégis a zsákos cementre van itthon igény, tuának-e változtatni ezen az áldatlan állapoton? Hiszen meglehetősen drága mulatság kifizetni a vevőknek a gépkocsivezetők bérét és a járművek állásidejét. — Változtatni természetesen akarunk, és már meg is tettük, amit lehetett, de azt el kell mondanom, hogy akik itt várakoznak, vagy erre megbízást kaptak, minden bizonnyal kalkuláltak. Mert az, hogy Mohácsról jönnek cementért, az már megszokott, de most a dunántúliak is itt vannak. Azért, mert a lehetőségek szerint igyekszünk mindenkinek kiadni az aznap kiírt mennyiséget, Az ország többi cementgyárában viszont sorszámot osztanak, és nem ritka eset, hogy két és fél hónap múlva kapják az értesítést. Vezetünk egyébként statisztikát a várakozási időről, ami átlagosan 6—8 óra volt, ám legtovább április 18-án, 19 órát várt egy gépkocsivezető. Most a kisfogyasztóknak kell a cement, a vállalatok elenyésző mennyiséget rendelnek. A vasúti szállítás a kislakásépítőknek nem igazán jó megoldás, hiszen a többszöri rakodás költségei sokkal többe kerülnének, mint a háztól házig szállítás. Sokan kapnak kedvezményes fuvarlevelet a vállalatuktól, vagy a gépkocsivezetők a visszfuvar lehetőségével élnek, s így olcsóbban szállítják. Amit mi tettünk; megnöveltük a kiadói létszámot. A Nehézipari Műszaki Egyetem Meggy Kisszövetkezetével sikerült megegyezést kölni, s húsz-harminc embert képeztünk ki erre a munkára. De tervezünk más megoldást is, hogy rövidüljön a várakozási idő. Az már bizonyos, hogy a csomagolóüzemet fejleszteni kell. A rakodólapos rakodás megoldásnak ígérkezik, ám ez körülbelül 50 millió forintos beruházást igényéi, ami már csak jövőre hozhat látványosabb változást. O. E. * Több mint másfél hónapja naponta százával araszolnak a cementgyár felé a teherautók. (Kerényi László felvétele) * Most már lennének ügyes díszítőkőművesek, csak megbízás nincs. Az épület felújít ások, kivitelezői szemmel A pénz és a vállalkozó ritkán találkozik... Társulást ajánl a Miép Szegények vagyunk, mégis megmaradt a pénz ... Ezzel a címmel jelent meg nemrég cikk lapunkban. S hogy milyen pénzről van szó? Arról a több, mint ötvenmillió forintról, ami tavaly megmaradt a város kasszájában a lakóház-felújításra szánt ösz- szegből, miközben a teljes felújítások kategóriájában a tervezett ötven lakás helyett csak 33-at sikerült átadni. Az elmaradás egyik okát a városi tanács végrehajtó bizottsága elé tett jelentés ífey látta; „Megállapítható, hogy a lemaradás döntő oka az építőipari kapacitás hiánya. E tény a kivitelezési munkák versenytárgyalásain is megmutatkozik”. Kíváncsiak voltunk, mit szól ehhez az épületfelújításoknál leginkább foglalkoztatott kivitelező cég, a Miskolci Építőipari Vállalat? A tisztánlátás kedvéért el kell azt is mondanunk, hogy az építőipari kapacitáshiány csak részint a külső kivitelezők oldaláról áll a jelentés szerint. Ugyanis a Miskolci Ingatlankezelő Vállalatnál is sokan vették a kalapjukat és odébbálltak a munkások közül, valamint késleltette a munkákat néhány épületnél az áttervezés, a műemléki feltárás. De nézzük, hogyan látja a külső kapacitáshiányt egy külső kivitelező? Vajon tényleg nem volt igazi verseny, nem akadtak ajánlkozók a tavalyi épületfelújítási munkákra? Dudla Balázs, a Miép igazgatója: — A versenytárgyalásokon mindig akadtak ellenfelek, volt, ahol több is. Számos esetben nyertünk, de volt, ahol vesztettünk. Nekünk van bőven kapacitásunk, hiszen épp a felújítási munkákra specializáltuk magunkat, számos szakembert kiképeztünk — tanácsi segítséggel is. Egyébként a mi cégünket éppen a városi épületfelújitási feladatok elvégzésére hozták létre még az ötvenes években. 1948-tól — amikor is életbelépett a versenyeztetéses rendszer a kivitelezési munkáknál — végzünk külső munkákat is, azaz nem városi tanácsi Tanácstagi Holnap tartja tanácstagi fogadóóráját Gömöri József, Gajdos Rezső. Fényes Tibor, az MSZP politikai centrumában (Marx Károly u. 49.). 16 órától; Vaskó Miklós, a József Attila u. 44. szám alatti általános iskolában, 16 órától. megbízásra, mert különben felkopna az állunk. De jelenleg is hetvenmilliós lekötetlen kapacitásunk van, amit örömmel hasznosítanánk a város öreg épületeinek felújításánál. — Most pedig a pénz fogyott el... — Igen, sajnos azt az információt kaptuk az év elején, hogy kevesebb pénz lesz az idén a tanácsi épületfelújításokra, s ez végül, is azt jelentette, hogy nincs új megbízásunk, csak a régi munkáinkat fejezzük be, sok helyütt lassítva azt is. — Régi gond ez, hogy sohasem jön össze a két tényező: hol van pénz, de nincs kivitelező, építőipari kapacitás, hol pedig elfogy a pénz, és nincs munkájuk a cégeknek. Mire megint lesz pénz, addig a munkaerő elmegy máshová, vagy elvállal más munkákat, amit lemondani nem lehet. A kivitelezők oldaláról nézve, mi lehetne itt a megoldás? — Bizonyos, hogy változtatni kell a pénzügyi szabályozáson is. Évente kasszát csinálni, és ami addig nem •használódik fel, az eivész, ez nem célszerű megoldás. De mi hajlandók lennénk egy tanácsi, saját és külső tőkével létrehozandó közös vállalkozásra is, ami épület- felújításokkal foglalkozna, annak minden ágával, beleértve az ingatlanok vállalkozásba vitelét is. Lehetne ez az új háttér, amire alapozhatnánk a jövő városi épületfelújításait. * No igen. Ha tudnánk, hogy mit kell majd erre az alapra rakni. Mert a városi épületvagyon felújításának ügyében csak egy a biztos, hogy a pénz egyre fogy, ‘és a régebben kitűzött célokról szépen le kell mondani. Miskolc esetében sajnos az önkormányzat a " belvárosban tekintélyes mennyiségű romhalmazt is örököl épületvagyon címén. Hogy ezért a helyzetért mennyire felelős a központi és mennyire az egykori helyi vezetés, azt alighanem csak a jövőben deríthetik ki — ha valaki vállalkozik erre a nem köny- nyű feladatra... (kiss) • *•» jje Az egyik miépes munka a belvárosban: az Állami Biztosító székháza.
