Déli Hírlap, 1990. március (22. évfolyam, 51-75. szám)

1990-03-27 / 71. szám

60, 40, 19 esztendeje Miskolcról írták, írtuk Március idusán REGGELI HÍRLAP, 1930. MÁRCIUS 15. Március legendás Idusának megünneplésére pénte­ken este végigvonult a városon Miskolc ifjúsága a Kossuth-szoborhoz. Az utca hosszán kétoldalt felálló hatalmas tömeg sorfala között már este 7 órakor a várakozás izgalmát csillapítva, lovas rendőrök és ke­rékpáros rendőrök cirkáltak és ügyeltek fel a rendre. Este 7 óra tájban tűnt fel a Miskolc és környéki II. cserkészkerületi csapatok fáklyás menete, élükön a cserkészzenekarral. Az Erzsébet-téren fegyelmezett négyszögben állottak fel a csapatok. A zenekar a Magyar Hiszekeggyel nyi­totta meg az ünnepséget, majd Rácz Zoli, a Lévay cserkészcsapat apród cserkésze frissen csengő hangon elszavalta a Fohászt. Sáfrán József, a II. cserkész­kerület elnöke lépett ezután a szobor talapzatára, hogy magasszárnyalású beszédben emlékezzék meg a 48-as március ifjú hőseiről és azokról, akik a szabad­ságot hozták meg hazánknak. Beszéde végeztével a II. cserkészkerület koszorúját helyezte el a talapzatra. Profont József cserkész tárogatóján ezután kuruc dalo­kat adott elő. Nagy László cserkész szavalta most Péchy István: Riadó című versét. Az impozáns ün­nepséget a cserkészinduló fejezte be. A cserkészcsapatok elvonulása után a vasgyári ze­nekar hangjai mellett a Búza térről a Lichtenstein József és a Széchenyi utcákon keresztül a Miskolci Joghallgatók Testületé, a Werbőczy és bajtársi egye­sületek, továbbá a helybeli középiskolák ' felsőbbosz­tályos növendékei vonultak a szobor elé. A felemelő ünnepséget a zenekar a Himnusz hangjaival nyitotta meg, majd Koppányi Dénes dr. mondott megnyitó beszédet. Csomasz István joghallgató Gyula diák: Márciusi zsoltár című költeményét szavalta a szo­bor talapzatáról nagy hatással. Ezután Végh László a Joghallgatók Testületé, Koppány Dénes dr. pedig a Werbőczy és Bercsényi Bajtársi Egyesületek nevében helyeztek koszorút a szobor talapzatára. A Szózat hangjai zárták be az ünnepséget. ÉSZAKMAGYARORSZÁG, 1950. MÁRCIUS 17. Verőfényes, igazi márciusi időben ünnepelte ifjúsá­gunk, dolgozó népünk 1848 márciusának 102. évfordu­lóját. A vörös és nemzetiszínű zászlókat a csípős ta­vaszi szél büszkén lobogtatta, az utcákat elözönlötte egységbe tömörülő munkás, dolgozó paraszt és diák­ifjúságunk. A fiatalok azzal a boldog, felszabadult tudattal ünnepelték március 15-ét, hogy szabad, szo­cializmust építő népi demokratikus hazánkban a fel­szabadító Szovjetunió támogatásával, Pártunk vezeté­sével biztos léptekkel haladhatnak jó munkájukon, jó tanulásukon keresztül gondtalan, boldog jövendőjük felé. Miskolcon kora reggel, a vasutaszenekar pattogó ütemű indulóinak hangjaira ébredtek a dolgozók. Nemsokára ünneplőbe öltözött diáksereg, kékinges út­törőpajtások siettek az iskolák felé. Délelőtt 9 órakor megkezdődött a felvonulás. Élen az üzemi SZIT-szer- vezetekkel, a műegyetem és a többi iskolák diákjai, a Béke téren gyülekeztek, ahol a Palóczy utcai iskola 60 tagú tilinkózenekara játszott mozgalmi indulókat. Ezután a fiatalok zengő énekszóval, vörös, nemzeti­színű zászlók alatt, az ifjúság megbonthatatlan egysé­gét hirdető táblákkal, a Szabadság térre vonultak, ahol Cőcze József elvtárs, a MINSZ megyei titkára mondott ünnepi beszédet. Hangsúlyozta; a magyar if­júság 1848 márciusi fiataljainak örökségét végrehajt­va, a béke védelmének, az építő munkának frontján harcol az ifjúság megbonthatatlan egységének megte­remtéséért. Az ifjúmunkás sztahanovisták, élmunká­sok, a falvak fiatal dolgozói, a hős Lenini Komszomol példáját követve harcolnak az ifjúsági egység meg­valósításáért és legnagyobb nemzeti ünnepünkre, áp­rilis 4-re, a felszabadulás ünnepére minden eddigit fe­lülmúló termelési eredményekkel bizonyítják be hű­ségüket, a Szovjetunióhoz, a nagy Pártunkhoz, példa­képünkhöz, a Lenini Komszomolhoz. A fiatalok ezrei forró lelkesedéssel tüntettek ezután a magyar nép szabadságának és boldog életének be- teljesítői, a nagy Sztálin és népünk bölcs vezére, Rá­kosi elvtárs mellett. DÉLI HÍRLAP, 1971. MÁRCIUS 15. Az 1848-as szabadságharc és forradalom hőseinek tiszteletére koszorúzással egybekötött megemlékezést szervezett a KISZ megyei és városi bizottsága a Ha­zafias Népfront megyei és városi bizottságával közö­sen ma délelőtt 10 órakor a Kossuth-, illetve a Pe- tőfi-szobornál. A Kossuth-szobornál ünnepi beszédet mondott Csútor Tivadar, a Hazafias Népfront II. ke­rületi bizottságának elnöke, s a megemlékezés koszo­rúit vele együtt elhelyezték a Kossuth Gimnázium diákjai is. A Petőfi-szobor koszorúzói közt ott volt a KISZ megyei és városi bizottsága, az egyetemi KISZ- bizottság és a Földes Ferenc Gimnázium. Itt Németh Tibor, a KISZ városi bizottságának titkára emléke­zett meg a korunk fiatalságának is példát adó 48-as ifjakról. Városunkban különös gonddal készültek a miskolci illetőségű 48-as vezető politikusok emlékének ápolá­sára. A 101-es Szakmunkásképző Intézet Szemere Ber­talan avasi temetőbeli sírjánál helyezte el a tisztelet koszorúit, Palóczy László sírját pedig a közgazdasági szakközépiskola diákjaival együtt a 6. sz. Általános Iskola tanulói borították be koszorúikkal. Az egyetem fiatalsága a KISZ-bizottság rendezésé­ben ma 16 órakor a bányászklubban tartja meg ün­nepi emlékdélutánját. Az eseményen fellépnek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola szólistái, a Miskolci Nemzeti Színház művészei. Mező István karikaturistának, lapunk külső munkatársá­nak a rajzaiból nyílt kiállítás Kazincbarcikán, a Kisgalériá. bán. Április végéig tekinthető meg a tárlat, a Lenin út 35. szám alatt. Előadás a Lévay-körben Talán a miskolci bölcsészeién? Szociálpedagógusokat kellene képezni A Lévay József Közműve­lődési Baráti Körbe várnak minden érdeklődőt ma dél­után öt órára a Kossuth La­jos utcai református egyház­kerületi székház földszinti gyülekezeti termébe. Ger­hardt Béla címzetes főigaz­gatóról, valamint tanártár­sairól hangzik el előadás. A Dayka Gábor utcai, volt evangélikus tanítóképző ta­nárairól a volt növendékek, Balázs József, Kisgyörgy Ist­ván és Lökös Béla emlékez­nek meg. Közreműködnek a Kossuth Gimnázium és Óvó­női Szakközépiskola szavalói és énekesei. A család- és gyermekvédel­mi intézményekben, a külön­böző humán szolgáltatást nyúj­tó szervezetekben részben, vagy teljes egészében hiányoznak a speciálisan e területekre felké­szített szakemberek. Magyar- országon ilyen jellegű felada­tok ellátására mind ez ideig felsőfokon nem képeztek szo­ciálpedagógusokat, szociális munkásokat. Napjainkban felerősödött a gondoskodásra szoruló felnőt­tekkel és gyermekekkel való szakszerű foglalkozás szándé­ka. Társadalmi nyomásra egyre-másra alakulnak új in­tézmények, létesülnek új szervezetek, amelyek az el­esett embereken kívánnak segíteni, Sajnos, a szakem­berhiány miatt ezen intéz­mények csak részben tudnak megfelelni a követelmények­nek. A nyugat-európai orszá­gokban a negyvenes évek vé­gén, az ötvenes évek elején elkezdődött a szociálpedagó- gus-képzés. Lényege, hogy a hallgató megismerje az em­ber fejlődését befolyásoló fi­ziológiai, pszichológiai és szociális tényezőket, megta­nulja a csoportdinamikát, az egyénnel és kiscsoportokkal való foglalkozást, felkészül­jön azokra a munkamódsze­rekre, és technikákra, ame­lyek a humán szolgáltatást biztosító intézményrendszer­ben nélkülözhetetlenek. Alapvetőnek tartják, hogy a jövendő munkahely szerve­zeti és tartalmi kereteit a gyakorlatban ismerjék meg, valamint azokat a jogi sza­bályokat, hatás- és feladat­köröket, melyek gyakorlati munkavégzésükhöz elenged­hetetlenek. Napjainkban igen gyakran találkozunk olyan helyzetek­kel, esetekkel, amelyeket a társadalom tagjainak igen ellentmondó megnyilvánu­lásai kísérnek. Gondoljunk csak a hajléktalanok fővá­rosi és egy-egy nagyvárosi éjjeli szállásainak kialakítá­sával együttjáró támogató és ellenséges magatartásokra, megnyilvánulásokra. Vagy az újonnan alakuló család- segítő központok eredményes munkájának megkérdőjelezé­sére, az információs irodák további bővítésének ellent­mondásos megítélésére. A gyermekvédelmi preven­ció elsődleges színtere a csa­lád és az iskola. A családban és az iskolában jelentkező, úgynevezett problémás ese­teket (nehezen nevelhetőség, deviáns magatartás, beillesz­kedési zavarok) csak a szak­mailag jól felkészült szociális munkás, szociálpedagógus közreműködésével lehet ered­ményesen megoldani. Szük­ség van speciálisan képzett szakemberekre hatóságaink­nál is. Nem elegendő a gaz­dasági szférában történő szerkezetváltás, legalább ilyen fontos — ha nem fon­tosabb — a humán szférában is az átalakulás, az új szem­lélet, gondolkodás, cselekvés kialakítása. Városunkban megvan — a hiányzót meg lehet oldani — egy európai szintű szoci ál­pedagógiai képzés teljes ver­tikumának kialakítására a lehetőség. A képzés három fokozatban valósítható meg. Középiskolai fakultáció, vagy önálló tárgy keretében a szociális asszisztensképzés beindítása. A Miskolci Böl­csész Egyesület által hivata­losan is létrehozandó egye­temen a 3+1 éves képzés (1 év gyakorlati terepmunka) biztosításával a szociális munkás, a 4+1 éves képzés­sel a szociálpedagógus egye­temi végzettség megszerzése. * A képzési tematika elké­szült, a tantervek rendelke­zésre állnak. A nyugat-euró­pai országok (NSZK, Auszt­ria, Svájc) hasonló képzést nyújtó intézményeivel a szak­mai előzetes kapcsolatot fel­vettük, az oktatási rendszer, kidolgozásában is közremű­ködtek. Kölcsönösségi alapon lehetőség van az egyéves te­repmunkának külföldön tör­ténő letöltésére is, a diplo­mamunka készítésére is. A jelen és várható jövő társadalmi, gazdasági gond­jainak megoldása egyértel­műen feltételez egy jól át­gondolt, szervezett, szakmai­lag jól felkészült humán szol­gáltató, megelőző és intéz­ményes rendszert. Dr. Dobos László szeretne menni dolgoz- ni? Jelentkezés, felvilá­gosítás: 46/68-536-oste­lefonon. Rács mögött... (6.) A vem A legfelső emeleti cellába kerültem, új rabtársak közé. Itt is, mint minden zárká­ban, négyen vagyunk. Az egyik politikai társ, G. B. nyékládházi. Könyvelő volt Mis­kolcon. Magas, egyenes tartású, sovány tes­tű, keskeny arcú ember. Jónevű kafonacsa- Iádból származik. 1945 előtt katonatiszt volt, aktív őrnagyi rangban. Az első és utolsó úgynevezett Horthy-tiszt, akivel több mint két éves raboskodásom alatt találkoz­tam. Elmúlt ötvenéves, igen reálisan méri fel ja helyzetünket, és nemegyszer kijelenti: „Ez nem a mi forradalmunk volt, csak reánk fogták. Kellett a bűnbak. Az írókra, újságírókra is ráfogták ugyanezt. Ez a nép­felkelés spontán jött, a bedugaszolt palack felrobbant. Felrobbantotta az elkeseredés." „És sok más minden" — feleli halkan a felső ágyról Sz. D. gyöngyösi parasztember. Kevés beszédű, befelé forduló alkat. A harmadik börtöntársam egy katolikus pap. Jóformán azt sem tudja, miért került ide. Ha jól emlékszem, valami izgatásfélét fogtak rá, holott csupán a Bibliából ma­gyarázott. Naponta háromszor imádkozik, elmélyülten, őszinte hittel. Hagyjuk, tiszte­letben kell tartanunk a meggyőződését, ö csendben marad, az estéli ájtatossága után — villanyoltás után végzi — többet nem beszél. Villanyoltás után vagyunk. A trepnin az ügyeletes smasszer halk léptei. Ilyenkor papucsban vannak, hogy ne tudhassuk, mi­kor gyújtják fel a villanyt. Közben a ku- kucson át ellenőrzik a rabokat. Ma vi­szonylag jó napunk volt. A börtön pincé­jében krumpliválogatáson voltunk, teli csajka tarhonyás lóhúst kaptunk vacsorára. Nyomogatjuk is a gyomrunkat, degeszre pumpálódott a hasunk. Ezt nyögjük, ezt az ünnepi lakomát, ami sajnos igen ritkán for­dul elő. Legutóbb karácsony estéjén, ami­kor lóhús volt kirántva, és olajban sült krumpli. Ennek jó másfél hónapja. Most 1958 feb­ruár közepén vagyunk. Kint tömören zu­hog a hó, bent alig meleg, összegömbölyöd­ve didergek a pokróc alatt. Az őrtoronybeli reflektor fénye szabályos időközönként vé­gigpásztázza ablakunkat. Innen lehetetlen a szökés. Különben beleszoktam az itteni rendbe is. Tudom, melyik smasszertól kell tartani, kik a verőlegények. A főházival jóban vagyunk, a havi spájzolásból lead­juk a neki járó részt, cigarettát és cukrot. Nekem ez a mai nap kétszeres ünnep. A reggeli séta után a nevelőtisztnél kellett jelentkeznem, valahogy így: „A 615-655-ös számú elitéit, tisztelettel jelentkezem!" „Na — kérdi —, tudja miért hívattam?" „Tisz­telettel jelentem, nem!” „Akkor itt van; a Legfelső Bíróság az 1957. augusztusi tár­gyalásán a hat évi börtönbüntetést három évre redukálta. Na, mit szól hozzá maga 615-655-ös? Látja, ilyen a mi szocialista hu­mánumunk. Elmehet!” Hát, ez nagy öröm! Bár a két újságcik­kért mintha túl magas lenne ez a három éves „honorárium!" Meg a félig agyonve- rés! A gerincfájdalom, a félsüketség! (Le kell írnom; ma, 1990 februárjában az egyik volt elvtárs, jó ismerősöm azt mondta; nem félig, egészen agyon kellett volna verni!) És a megaláztatások, igen, azok, akkor a lelkemet is agyonverték és a hitemet a szo­cializmusban. Kucorgók a pokróc alatt. A jó vacsorára gondolok. Bár holnap is levinnének krump­lit válogatni. Aztán kóstolgatom a három évet! Jobban hangzik, mint a hat esztendő De miért hat—hét hónap múlva tudatták velem? Persze, hadd őrlődjek magamban. Égy látszik, ez is a szocialista humánumhoz tartozik! Ez a reggel is olyan, mint a többi. Nyá­ron, télen hajnali ötkor ébresztő. Villany gyűl, gyorsan elvégezzük a testi dolgainkat, még küblizés előtt. Az esti zárás előtt szin­tén, így nem olyan szagos a zárkánk. Sze­rencsére elég klórmeszet kapunk. Ilyenkor, küblizéskor klórszagban fürdenek a cellák. Ezután gyors ágyrendezés, versenyben va­gyunk a Rendes, tiszta zárka címért. Ha el­nyerjük a címet, háromkilós élelmiszercso­magot kérhetünk otthonról. Jó óra múlva reggeli. Feketekávé, sok brómmal, és a na­pi kenyéradag. Később, alig világosban, sé­tára megyünk. Ilyenkor télen ez öt perc. Megyünk lefelé a lépcsőkön. Azután egy­szerre valaki lefelé gurul. A téli, barnás vöröses darócruhában csak úgy gömbölyö- dik lefelé. „Rúgjatok bele a rohadt vamzerjába” — mondja valaki. Néhányon meg is teszik, a vamzer pedig gurul, feltápászkodik, ismét lejjebb lökik. A smasszerok üvöltöznek, visszazavarnak a zárkába. Percek múlva halálos csendbe borul a börtön. Vajon mi következik? Nézünk egy­másra. Tudjuk, ma már nem lesz séta. De nem bánjuk. A vamzert, a besúgót nem szabad sajnálni, nem érdemel kíméletet. Ha felépül a vamzer, valószínűleg elszállítják innen. Valahol ismét beépítik. Különben még tegnap elterjedt a hír közöttünk, az egyik házimunkás mondta, hogy Déry Tibor is itt van Márianosztrán. A sétán nem láttuk. Lehet, hogy csak olyan küblihír? Ki tudja? .. (Folytatjuk) Holdi János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents