Déli Hírlap, 1990. március (22. évfolyam, 51-75. szám)

1990-03-03 / 53. szám

legfrissebb . . . legfrissebb . . . legfrissebb . . . leg Befejeződött a parlament februári ülésszaka Tegnap befejeződött a par­lament februári ülésszaka, melynek legnagyobb megle­petése Németh Miklós beje­lentése volt: katonai puc<s fenyegetett novemberben, er­re készültek egyik megyénk volt MSZMP-vezetői. Nagy Imre és mártírtársai temetésén le akarták lőni Németh Miklóst és Király Bélát — hangzott el a Du- na-gate botrány kivizsgálá­sára felállított bizottság je­lentésének vitájában. Az is kiderült, hogy a Magyar Köztársaság állami és párt­vezetői október 23., az egy- pártrendszer megszűnése után is kaptak az alkot­mánysértő módon megszer­zett titkosszolgálati infor­mációkat összefoglaló jelen­tésből. A dokumentum vi­tájában a képviselők megis­mételt szavazás után is úgy döntöttek, hogy nem hallgat­ják meg teljes terjedelmé­ben az okmányt, ami miatt Tamás Gáspár Miklós beje­lentette, hogy az SZDSZ képviselői a parlan^nt to­vábbi munkájában nem vesz­Vita a pénzügyi elszámolásról Megszint a Szaksztnezelei Országos Tanácsa Tegnap este 9 óra után a SZOT kongresszusán beje­lentették, hogy megszűnt a Szakszervezetek Országos Tanácsa. Mindezt többórás vita előzte meg, amelynek végeredménye egy nyilatko­zat lett: ebben a szervezet egyebek között elhatárolta magát korábbi önmagától. Ezentúl egyetlen teendő­je lesz a mozgalomnak: a munkavállalók érdekvédel­me — hangsúlyozza a nyi­latkozat. A késő esti vitá­ban még az is kiderült, hogy akkor sem könnyű a válás, ha a szándék közös. Abban sikerült megegyezni, 1*6gy a SZOT-ingatlanokat vissza kell jutatni a tagokat képviselő valamennyi szak­szervezethez, de csak több­órás vitában lehetett meg­győzni a küldötteket arról, hogy az ingóságokat és a ; pénzt nem célszerű már most ! felosztani, mert az műkő- i désképtelenné teszi az egyéb- j ként még nem létező jog­utódokat. Nagy Sándor a küldötteknek végül azt java­solta, hogy a pénzügyi el­számolás április 20-ig közös megállapodással történjen meg. Ezt a küldöttek végül nagy többséggel megszavaz­ták. A delegáltak várhatóan ma létrehozzák az új szak- szervezeti szövetséget, amely ezentúl csak önkéntes ala­pon és kizárólag szuverén módon működbet. Ha megfosztják férfiasságától... Nincs többé erőszak „Asszonyom, valóban igaz, hogy Ön ki akarja heréltetni azokat a férfiakat, akiket nemi erőszak miatt ítélt el a bíróság?” — kérdezte a La Rcpubblica tudósítója Wa­shington állam legharcia- sabb szenátorát. ..Igaz. Csak így tudjuk megfékezni ezt a szörnyű bűncselekményt.” Ellen Craswell megnyerte magánháborújának első üt­közetét: a parlamenti bizott­ság nem vétózta meg a tör­vényjavaslatot. A testület összetételét és jogi indítékait nem ismer­jük. Ellen asszony azonban két, általa fontosnak tartott dologra hívja fel a figyelmet. Az első: „A nemi erőszak konjunktúráját éljük.” A hiJ vatalosan közölt adatok sze­rint lS38-ban 92 490 alkalom­mal követtek el szexuális erőszakot Washington ál. lamban. Tíz év alatt 21 szá­zalékkal emelkedett e bűn­cselekmények száma, miköz­ben a zsebtolvajlás több, mint 3 százalékkal csökkent. És ebből következik a másó- dik érve: „Az állatorvosok naponta ezrével herélik ki a borjakat és a malacokat; az a vadállat pedig, aki meg­erőszakol egy kislányt, nyu­godtan éli világát, legfeljebb rövid időre leültetik.” Cras­well asszony e véleményét azzal erősíti, hogy jelenleg 2300-an ülnek ilyen bűncse­lekményért, pillanatok alatt kiszabadulnak, és sem a rendőrségi felügyelet, sem az átn'evelés nem akadályozza, hogy újból erőszakoskodja­nak. Marad tehát a radiká­lis megoldás: a nemi jelle­güktől kell megfosztani őket! Ám nem kevésbé figyelem­re méltóak az ellenérvek sem. „Miért csak a férfiak­kal kivételeznek? És ha nő követi el az erőszakot, vele mi történjen?!” És ez itt a kérdés. A MISKOLCI KÖZTERÜLET-FENNTARTÓ VALLALAT felvételre keres: gyakorlattal rendelkező SZTK-ügyintézőt JELENTKEZNI LEHET: Miskolc, József Attila út 65. szám alatt, az üzemgazdasági osztályvezetőnél. nek részt. H ellner Károly indítványára azonban, mint országgyűlési határozatot voltak kénytelenek elfogad­ni a jelentést, tehát azt a Magyar Közlönyben teljes terjedelmében közzé kell tenni. Meghallgatták a honvédelmi vizsgálóbizottság jelentését a Bokor Imre Kiskirályok mundérban című könyve kapcsán végzett munkájáról is. A jövőben a hadsereget ki kell vonni valamennyi párt irányítása alól. Egy már megszületett tör­vényt elvetve a képviselők úgy döntöttek, hogy 4300 fo­rintra emelkedjék a legala­csonyabb nyugdíj, a gyed és a gyes összege. Ügy hatá­roztak: csak a második fél­évben emelik a gyógyszerek árát. Az interpelláció megvita­tására már nem kerülhetett sor, mert időközben ha táró zatképtelenné vált a parla­ment. •jAHOsy MISKOLC VTV isriqttt irtot Ér Ribánszki Róbert kivált MSZP Központi Bizottsága ból, miután a párt politiká ját túlságosan engedékeny nek, a szervezeti szabályza tót pedig túlságosan demok­ratikusnak tartja; egy ke­ményebb, katonásabb pártot képzel el. Vasárnap reggel háromne­gyed 7-kor a Miskolcon és környékén élők az MTV 1- es műsorának a helyén lát­hatják a városi tévét. A mű­sorban a szerkesztők kísérle­tet tesznek arra, hogy a napjainkban kialakult vál­lalkozási formákról infor-t mációt adjanak a nézőknek. Ezért a műsorban láthatnak majd egy nyugdíját nagyon érdekes módon kiegészítő idős urat, megismerhetnek egy osztrák cégvezetőt, és a televízió riportere a napja­inkban oly „divatos” va- gyonátmentési próbálkozás) is képernyőre vitte. Szó lesz egy lakossági vállalkozásról is, amelyben értesülhetnek a nézők arról, hogy önvédelmi csoportot szerveztek Miskolc egyik lakónegyedében. Ugyancsak vállalkozás a Mis­kolc jégkorongsportjának to­vábbi fejlesztésére tett ala­pítvány is. amely szintén szerepel a műsorban. Meg­ismerkedhetnek a nézők egy igazi emberi vállalkozással is; erről többet majd a kép­ernyőről. Egy mesterszakács főzőeskeajánlata valószínű tippeket jelent a kora reg­geli órákban a háziasszo­nyoknak, és szokásos módon a vetélkedő kedvű nézők a rejtvények helyes megfejté­sével hívhatják a 63-859-es tetei ont. Hűvösebb lesz Hűvös, de többnyire napos időre számíthatunk, időn­ként megerősödő északi szél­lel. Gyengén felhős az ég, többfelé fúj élénk észak- nyugati szél. Ma reggel mí­nusz 5 és plusz 3 fok között változott a hőmérséklet. Észak felől ma még folyta­tódik a hűvös levegő be­áramlása, ezért a maximum­hőmérséklet a tegnapinál néhány fokkal alacsonyabb lesz. A gyakran változó fel­hőzet mellett több-kevesebb napsütés mindenütt való­színű. Eutó hózáporokra is kell számítani. Hűvös idő várható; a hőmérséklet csúcsértéke csupán 4 fok kö­rül, késő este pedig 0 fok körül alakul. Tárcsázzuk a 05, 07-et Lisztet, konzervet rakottak Csak a száraz fű égett Rablás bűntettének alapos gyanúja miatt indított eljá­rást az Ózdi Rendőrkapi tányság R. Ferenc, ózdi la­kos ellen. A férfi a napok­ban kilenc óra körül Ózdpn, a Vörös Hadsereg út 6. szám előtti útszakaszon megtá­madta és bántalmazta a ha­zafelé tartó L. Róbert szak­munkástanulót. Az elkövető a fiatal fiút kézzel többször megütötte. A megfélemlített L. Róbertét ezután arra kényszerítette, hogy adja oda neki pulóverét és dzsekijét. A támadó a zsákmánnyal el­menekült, ám később a rend­őrség elfogta. A szakmun­kástanuló a bántalmazás kö­vetkeztében nyolc napon be­lül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Ugyancsak az Özdi Rend­őrkapitányság indított eljá­rást ismeretlen tettes ellen, különösen nagy kárt okozó, Centrum-hétfő ajánlatunk 40 SZÁZALÉKOS ENGEDMÉNNYEL! EGYES PAMUTTIPUSÜ SIMA ÉS MINTÁS DZSORZÉANYAGOK 30 SZÁZALÉKOS ENGEDMÉNNYEL! SEMPERIT ÉKSZÍJAK, AZ AUTÓSBOLTBAN, A SÖTÉTKAPU MELLETT (Lada, Trabant, Dacia, 126 Polski, Skoda típusú autókhoz) CSIILÁRVÁSÁR a műszaki osztályon, február 5-től Ti-tg! 30 SZÁZALÉKOS ENGEDMÉNNYEL! KRISTÁLY KIVÉTELÉVEL MINDEN CSILLÁR! AUTÓSOK FIGYELEM! MÁRCIUS 5-TŐL, AMÍG A KÉSZLET TART, 30 SZÁZALÉKOS ENGEDMÉNNYEL KAPHATÓ A CENTRUM AUTÓSBOLTBAN: 9 Etox festék # Plastik akrilfestékek • Zománcjavító NŐNAPI AJÁNLATUNK március 5-6-án 40 SZÁZALÉKOS ENGEDMÉNNYEL! EGYES NŐI PÓLÓK ÉS PULÓVEREK (a kötöttosztályon! EGYES NŐI ÉS BAKFISRUHAK 30 SZÁZALÉKOS ENGEDMÉNNYEL! EGYES TÖRLŐK, TÖRÜLKÖZŐK ÉS ABROSZOK NŐI CIPŐ CSEREAKCIÓ csak 5-én! EGYES NŐI FÉL- ÉS KOROMCIPŐ VÁSÁRLÁSAKOR, BÁRMILYEN HASZNÁLT CIPŐT 300 FT ÉRTÉKBEN BESZÁMÍTUNK A VÉTELÁRBA! VÁRJA. ÖNT A CENTRUM MISKOLCI ÁRUHÁZ gondatlan rongálás bűntette miatt. Tüzet okozott ugyan­is valaki hétfőn délután a Mátra—Nyugat-bükki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság Csermely és Arló közötti fenyvesében. Három hektár fenyőerdő és tölgyes égett. Az anyagi kár 1 200 000 fo­rint. Az elkövető felkutatá­sára a rendőrség a szüksé­ges intézkedéseket megtette. Rablás bűntettének alapos gyanúja miatt vette őrizet­be, és indított eljárást a Sá­rospataki Rendőrkapitányság J. János, 19 éves vissi, Lm. Gyula, 15 éves olaszliszkai és H. János, 16 éves szabolcsi lakosok ellen. A három su- hanc február 22-én, éjszaka tizenegy óra körül az ajtót betörve behatolt D. Jó- zsejné, 65 éves nyugdíjas olaszliszkai lakásába. Az ott alvó idős asszonyt és 28 éves fiát minden indok nélkül bántalmazm kezdték, majct megkötözték. Ezután a há­rom fiatalember a konyhá­ba vonult, ahol felpakoltak a ház készleteiből, össze­szedtek hat kilogramm lisz­tet. két kilogramm zsírt, kristálycukrot és néhány konzervet. A zsákmány érté­ke mintegy 1500 forint. A témadók ezután elmene­kültek, ám a rendőrség ké­sőbb elfogta őket. Az idő* asszony és fia nyolc napon belül gyógyuló sérüléseiket szenvedett a bántalmazás kö­vetkeztében. A csapadékszegény időjá­rás és a felelőtlen emberi magatartás együttes követ­kezményeként újabb és újabb dolguk akad a város, illetve a megye tűzoltóinak, amikor égetik a száraz füvet. Teg­nap négy helyre riasztották ez okból a miskolci egysé­geket. a Bedegb-völgybe, a Perczel Mór utcába. Nyék- ládháza. valamint Szikszó külterületére. Bár anyagi kár nem történt, ismét csak fö­löslegesen okoztak munkát a tűzoltóságnak ezek a beje­lentések. Sajtótájékoztató a főkapitányságon Dr. Káló József rendőr ez­redes, megyei főkapitány március 5-én, 13 órakor, a főkapitányság III. emeleti tanácskozótermében sajtót^, jékoztatót tart, amevre meg­hívja a megyében működő tömegkommunikációs intéz, mények képviselőit. Dumbo Játszóhá? v- Mesemozi lese vasárnap a Rónaiban. .A Játszóházba 3 árára vár ak a gyerekeket. 3 vetítés 10- kor kezdődik. Dumbo. a kedves, csetlő-botlí kisele- fánt szórakoztatja a publi­kumot a színes. amerikai rajzfilmen.

Next

/
Thumbnails
Contents