Déli Hírlap, 1990. március (22. évfolyam, 51-75. szám)

1990-03-24 / 69. szám

ERDEI SZÍNHÁZBA Svájci táncosok a Bartókban Nem volt gyakorlótermük, hát kimentek az erdőbe. Így jött az erdei előadás gondo­lata. Brigitte Meuwly és Anto­nio Bühler 1987-ben alapította együttesét, felvállalva a kor­társ tánc egy individuális for­máját, a performance táncot. A svájci páros ezúttal Ma­gyarországra is ellátogat. Mis­kolcon, a Bartók Béla Műve­lődési Házban adják elő leg­újabb darabjukat, a „Hangta­lan, arctalan állatok"-at. Együttesüket DA MOTUS- nak nevezték el (dare=adni, ajándékozni, motus=moz- gós), ám mielőtt beülünk a március 24-i vagy 25-i elő­adásukra (szombaton este 6- kor. vasárnap pedig délután négykor kezdődnek), érde­mes megismerkedni múlt­jukkal. gondolatvilágukkal: Brigitte Meuwly 1986-ban elnyerte a párizsi Nemzet­közi Művészkoreográfia és Táncintézet „Bátor” díját, s az utóbbi években tánctaní­tással foglalkozik. A páros másik tagja, Antonio Büh­ler jogászként végzett, ám teljes egészében a mozgás­nak szentelte utóbbi éveit. 1985-ben már elnyerte a nyoni nemzetközi koreog­ráfiái versenyen a második díjat. Mindketten az úgyne­vezett Alexander-technika hívei, a mozgás sokféle nyelve közül elsősorban ezt tanulmányozzák. Az erdei színház gondola­ta — bár kényszerből szü­letett —, ők rövid időn be­lül felfedezték e hely má­gikus varázsát, mely — A táncosoknak az előadáson nem látható az arcuk, a néző nem léphet kontaktusba a szemmel, vagy az arcvonás­sal. A táncosnak így jóval többet kell adnia személyiségé­ből és más, ‘bensőbb módot kell találnia a kifejezésre, azonban úgy vélik —, saj­nos azonban már semmit sem mond a legtöbb em­bernek, már nem része min­dennapi életüknek. Ezért hát a színházukra kíváncsiakat busszal vitték ki az erdőbe: „Csodás volt az akusztika, fenségesek a kar szólistái, a madarak. A hely szellemé­nek megfelelően improvizál­tunk, s az eső ellenére úgy tűnt, a nap ragyog az em­berek szemében. Jobban megérintettük így az embe­reket, akik műdolgok kö­zött és zajban élnek, a gye­rekeket, akik ma szület­nek, s azt sem tudják, mi az a madárdal. Az emberek elvesztették ösztöneiket, ezt próbáljuk mi velük újra fel­fedeztetni. Figyelj meg egy A reformtáplálkozásról Ar Ady Művelődési Ház Életreform klubjában ked­den A szem nemcsak a lélek tükre címmel hangzik el Ferencsik István előadása a reformtáplálkozásról.' Á 4 órakor kezdődő program so­rán természetesen mód lesz beszélgetni a témáról a szakemberrel. Tisztes mellékkereset Még lehet jelentkezni! '36 néhány miskolci üzem­ben, intézményben állandó vendég lett lapunk február elseje óta: a Déli Hírlap Kft megbízottjai rendszere­sen kiszállítják az újságot az illető vállalathoz. Örö műnkre szolgált, hogy azok az igazgatók, akiket megke restünk ez ügyben, kivéte nélkül segítettek abban hogy cégük dolgozói frissen hozzájuthassanak a DH-hoz f Természetesen nem tudtunk valamennyi üzembe, intéz­ménybe eliutni. ezért ezúton is kérjük a segítséget azok­tól a vezetőktől, akiknél még nem jártunk. Várjuk azoknak a jelent­kezését, akik szívesen ter- iesztenék vállalatuknál a Déli Hírlapot. Megbízottjaink mindennap a helyszínre vi­szik az újságot, a kívánt oéldányszámban Tisztes mellékkeresethez juthatnak terjesztőink hiszen március ílseiétől minden eladott példány után jutalék iár. Bővebbet a 86-454-es. vagy a 18-223-as telefonszámon kaphatnak az érdeklődők. Utazzon a tavaszi szünetben autóbusszal Isztambulba 4 napos: 2800 Ft-f 10 DEM 5 napos: 2800 Ft-}-16 DEM INDULÁS ÁPRILIS 4-ÉN TARSTOURIST, Miskolc, Fábián u. 2. (Jókai-lakótelep). gyíkot: nem akar mássá válni, mint ami. Mozgása tisztán funkcionális, nem keresi az átváltozást, a mássá válást. Mi már el­vesztettük azt a képességet, hogy magunk legyünk. Nem egyszerűen az állatok után­zása táncunk, hanem olyan belső képek, érzetek meg­szerzése, melyek energiát ad­nak a mozgásra. Aktív megfigyelés, de nemcsak szemmel, hanem a testünk­kel is. A legnagyobb bók amit eddig nézőtől kaptam: „Nézd, úgy mászik, mint egy majom... 1” Kijavítják az utakat Egyre több a munka, mind kevesebb a pénz Megkezdődött az utak ja­vítása Miskolcon. Korábban évről évre csökkent az az összeg, amelyet kátyúzásra fordíthatott a város. S hogy ez milyen áldatlan állapoto­kat okozott, azt mindannyi­an láthatjuk. Megszámlálha­tatlan a gödör a közutakon, s egyre nagyobb a javításra váró burkolatfclület. Meny­nyit tudnak ebből kijavítani az idén? — erről érdeklőd­tünk a Városgondnokságon. Erdődi Lászlónétól, a cég osztályvezetőjétől tudjuk, hogy az utak javítására egyelőre 9 millió forintot költ a város. Ebből körülbe­lül 12 ezer négyzetméter Hi­bás, sérült aszfaltot tudnak megreparálni. Ennek azon­ban többszöröse a javításra váró felület. Akárcsak az előző években, most is a tö­megközlekedési útvonalakon kezdik a munkát. Pillanat­nyilag például a Szemere ut­cán és az MSZB —, illetve ehelyett javasolt nevén. Ok­tóber 23.’ — téren dolgoznak. Ezután a Felszabadítók útját hozzák rendbe. Az- itt levő buszmegálló öbleit is kija­vítják, újraaszfaltozzák. Rendbe teszik a Petneházy- bérháznál levő csomópontot, de helyreállítják a nagy for­galom miatt igencsak megvi­selt Petőfi utca burkolatát is. Ha marad valamennyi pén­zük a 9 millióból, a kevés­bé forgalmas utakon is ká­tyúzni szeretnének. Ebben az évben egyébként a Közúti Építő, a Miskolci Mélyépítő és a Közterület-fenntartó Vállalat, valamint a Közúti Igazgatóság edelényi üzem- mérnöksége kapott megbí­zást a munkára. Miskolc-környéki címerek Hernádkak Némelyik Miskolc-környé­ki település az elmúlt idők­ben a történelmi múltjára emlékező címerrel is rendel­kezett, de meghatározó jel­legzetessége mindegyiknek van. A Borsod Megyei Le­véltár munkatársai a címer­tan törvényei szerint most megújtíották, megrajzolták a jelképeket. Ezekből muta­tunk be néhányat. A Hernád partján Gesz- tely és Hernádnémeti között meghúzódó kicsi, de egyre jobban gyarapodó település, Hernádkak első írásos emlí­tése csaknem hét évszázad­dal ezelőtt, 1302-ben kelte­ződött. Nevének eredetéről ma is vitatkoznak a nyel­vészek. Az elsE hivatalos nép- számlásá&or (1787) még fél­ezer lakója sem volt. Nyolc évtized múltán már három­százzal többet számláltak (1869: 788 lélek). Az 1980- as években az ezret is meg­haladta az itt élők száma (1988: 1158). Egykori nemesek (1787- ben a lakosság 10 százalé­ka) és jobbágyok leszárma­zottai ma békében élnek együtt. Címeres pecsétje egy múlt századi iraton maradt fenn, ennek alapján szerkesztettük meg címeret: csücsköstalpú pajzs kék mezejében fekve lebegő ezüst ekevas fölött ezüst csillag és emberarcú ezüst hold lebeg. A címert tervezte és raj­zolta B. Balsai Jolán restau­rátor-művész. Dr. Csorba Csaba Április végére kívánják rendbe tenni a legforgalma­sabb utakat. Ekkorra szeret­nék felemelni a ’ burkolat szintjére ezeken a területe­ken az időközben megsülv- lyedt aknafedőket is. S hogy ezek ne süllyedjenek le is­mét, ahhoz arra is szükség volna, hogy az autósok ve­gyék figyelembe a terelótáb- lákat, s ne hajtsanak rá a fedlapokra. Ugyancsak április végére fejeznék be. a burkolati je­lek festését. S hogy ezzel minél kevésbé akadályozzák a forgalmat, a fontosabb csomópontokban éjszaka dol­goznak majd. Délelőtt nem lesz ügyfélfogadás A Miskolc Megyei Városi Hivatal tájékoztatja a la­kosságot hogy március 26- án, hétfőn a választásokkal összefüggő technikai okok miatt a lakbértámogatást intéző csoportnál (Hunyadi u. 6. sz.) és a Petőfi u. F— 3., valamint 39. sz. alatti ügyfélszolgálati irodákban a délelőtti ügyfélfogadás elma­rad. Délután 13 és 16 óra között állnak a lakosság rendelkezésére. Tompa-est Tompa László Tamási Áron műveiből összeállított műsora — címe: ördögvál­tozás Csíkban — kedden es­te, 6 órakor kezdődik. A rendezvény a Rónaiban lesz. de elővételben a színházban is kaphatók jegyek. Buday Ágota kerámiái Buday Ágota keramikus­művésznek nyílik kiállítása a Mini Galériában. A tárla­tot hétfőn 5 órakor nyitja meg dr. Végvári Lajos, mű­vészettörténész. Mensáros László Görgey-műsora A Görgey-leszármazott író. Görgey Gábor műveiből válogatott műsorát mutatja be hétfőn. Miskolcon. Men­sáros László. Az est címe is utal a rokoni kapcsolatra: Arthur, vagy Gábor? — kérdezi az előadó, Mikes Lilla szerkesztő, nem utol­sósorban Görgey Gábor, aki maga is közreműködik a műsorban. A Kamaraszín­házban lesz az est, amely 7 órakor kezdődik. A MISKOLCI KERTÉSZETI VÁLLALAT felvesz virágkötő bolti dolgozókat Jelentkezés: az üzemgazdasági osztályon, Miskolc, Szentpéteri kapu 103. A MISKOLCI KERTÉSZETI VALLALAT 1990. MÁJUS 1-TÖL 1993. MÁJUS 1-IG, virágkereskedelmi hasznosításra bérbe adja AZ ALABBI HELYISÉGEIT: ♦ a Búza téri vásárcsarnokkal egybeépített 2. sz. virágboltot, 4 a Szentpéteri kapui köztemetőnél levő, 13. sí. virágboltot A helyiségekben virágkereskedelmi tevékenységek végez­hetők. A megkötendő szerződés szerinti bérleti díj nem foglalja magában a helyiségeket rendeltetésszerű használatra való alkalmassá tételével és az üzemeltetéssel kapcsolatos költ­ségeket. A pályázati feltételekről felvilágosítást ad a termesztési és értékesítési osztályvezető, valamint az üzemgazdasági osztályvezető. MISKOLC, SZENTPÉTERI KAPU 103. Telefon: 36-721. A pályázatok benyújtási határideje: 1990. ÁPRILIS 23. A versenytárgyalás időpontja: 1990. április 25., de. 10 óra. Helye: Miskolc, Szentpéteri kapu 103. kis tanácsterem. I

Next

/
Thumbnails
Contents