Déli Hírlap, 1990. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-22 / 45. szám
Fanta lesz a neve Csendes üdítő a likőrgyárbóí Azok a vállalatok, amelyek évekkel ezelőtt hozzáláttak a termékszerkezetváltáshoz, sokkal biztonságosabb pozícióban vannak, mint azok. amelyeknek most a talponmaradás okoz napi gondokat. Szőkébb pátriánkban egyike az előbbieknek a Miskolci Likőrgyár. amely új termékekkel alapozta meg a jövőjét, s az elmúlt négy év alatt megduplázta vagyonát. Márkás ital lett a Milky, amely a jövedelmük felét adja. de termékeik számát is megháromszorozták, mióta önálló vállalat lettek ami a fejlesztők munkáját dicséri A szeszes italok választékát mindinkább sikerült a fogyasztói igényekhez igazí!XXII. ÉVFOLYAM, 45. SZÁM 1990. FEBR. 22., CSÜTÖRTÖK ÁRA: 3,50 FORINT A helyi idegenforgalom forintjai Hasznot hozhat a táj is A megye jelentős idegen- forgalmi vonzásértékekkel rendelkezik, az idegenforgalomból való részesedése azonban mégis elmarad a lehetőségektől. A megye iránt kisebb az érdeklődés, mint amit természeti. történelmi, és népművészeti értékei indokolnának. Ezeket a megállapításokat a megyei tanács fogalmazta meg, amikor legutóbb megtárgyalta Borsod-Abaúj- Zemplén idegenforgalmának helyzetét. Hangsúlyozták: szűkebb pátriánkban az idegenforgalom fejlesztése gazdasági érdek, szerves részét képezi a szerkezetátalakítási programnak. A cél az, hogy az'országos keresletből megfelelő részarányt kapjon megyénk, amihez a közelgő világkiállítás ió alkalmat is adhat. A felkészülést erre már most meg kell kezdeni. Elsődleges feladatként határozták meg a meglévő fo- gadó'oázisok kihasználtságának javítását, a turizmusban eddig még nem hasznosított szálláshelyek és kulturális létesítmények fokozottabb bevonását, a létesítmények műszaki állapotának megőrzését. színvonalának javítását. Elsődlegességet kell kapniuk az idegenforgalmi tájegységeknek — a miskolc— bükki térségnek, Tokaj- Hegyaljának, a zempléni körzetnek. Aggteleknek és környékének —, amelyek már ma is a legnagyobb súlyt képviselik az idegen- forgalmunkban. Kiemelésükkel azonban nem szoríthatók háttérbe azok a területek sem. ahol helyi erőforrások mobilizálhatók, vagy önszerveződés, vállalkozás útján a vonzó értékek feltárhatók. és hasznosíthatók. Középtávon egyelőre a már kialakított fogadóbázisok teljessé tétele, vagy bővítése lehet reális cél, ám hosszabb távon újabb területek bekapcsolásával, fogadóképességük megteremtésével kell számolni. Németül a környezetünkről A Zöld Párt miskolci cső- írtjának meghívására feb- iár 25-én délután 3 és 5 ■ától kezdődően Rózsa San- or, magyar származású örnvezetvédc tart előadás; z avasi gimnázium auláiban. A három órakor kez- ődő program német nyelvű >sz, — hogy a gimnáziumán tanuló német szakos iákok gyakorolhassanak, ll- >tve. akik tudnak németi)' s szívesen hallgatnak ezen a nyelven előadást, lehetősé get kapjanak erre — az 5 órától kezdődő magyar nyelvű. — Ha nem Nagymaros akkor mi? — lesz az előadás címe, melyben szó esik arról, hogyan helyettesíthet iülí az ismert környezet- szennyező technológiákat mit választhatunk az egész ségünket veszélyeztető fogyasztási cikkek helyett, mi 'ven legyen egy karrtVezeté- hez alkalmazkodó város. Lábnyomok a bankban Akármennyi új bankkal gyarapodtunk az utóbbi időben, továbbra is az OTP és a posta a legforgalmasabb pénzintézet. Ezekre a helyekre visszük a hó eleji adósságokat, megtakarításainkat, s ha megszorulunk, ugyanide vezet az utunk. Talán ennek a következménye, hogy mindkét helyen a nap minden szakában hosszú sor kígyózik a pénztárablakok előtt. Ezért persze aligha kárhoztathat juk a postát, vagy az OTP-t. Egyetlen pénzintézet sem hibáztatható, hogy miközben a be-, vagy kifizetett bankókat átnyálaz- zuk, a mögöttünk sorakozók a nyakunkba lihegnek. Kíváncsian, árgus szemekkel lesik, hogy ki mit tesz be, vagy vesz ki a bankból. Aikalomadtán még az epés megjegyzésekkel sem fukarkodnak. Nagyobb pénzösszeg kivételekor népes érdeklődők gyűrűjében kell átszámolni a pénzt. S ami aggasztó: sosem tudhatjuk, a sorban állók közül ki, milyen szándékkal mustrálgatja a pénzzel távozókat. Tőlünk nyugatabbra már régen rájöttek, hogy a pénzkezelés, a pénzforgalom olyan intim szféra, amely csak az ügyben érintett banki dolgozóra és az ügyfélre tartozik. Ezért egy rövidke korlátot raknak a pénztárablakok elé, amely elzárja a kíváncsiskodókat a leskelődéstöl, a hallgatózástól. S hogy nagyobb nyomatékot adjanak a diszkréciónak, a pénztárablak előtt felfestett lábnyom mögött háromméteres szabad területet hagynak, s a következő ci- pőtalpnyomot ennek megfelelő távolságra rajzolják fel. Ám ahol hiányzik a korlát, vagy a stilizált lábnyom, ott sincsenek híján a banki kultúrának. Vajon mit tehetünk mi hogy ehhez hasonló színvonalra ,,civilizáljuk” a hazai pénz intézetek működési rendjét? A korlátokkal és lábnyomot felfestésével meghonosíthatnák ugyanezt a banki diszk reeiót. Az ügyfelek bizalmát növelő apró befektetés lenne (szántó) milyen célt szolgál. Az alagsorban az osztály dolgozóinak öltözőgondjai oldódtak meg: végre kényelmesen ölthetik fel a kórházi uniformist. A földszinten kapott helyet az ambulancia, a sürgősségi műtő, s a kontroli- vizsgálatokat biztosító beteg- gondozó. A felsőbb szinteken a krónikus csontsebészeti és az égési sérüléseket szenvedett betegek külön műtőblokkja, s természetesen a kényelmes, hotelszerű kis kórtermek sora helyezkedik el. Vannak kétágyas, négyágyas szobák, bizalomgerjesztő formájúnk bennük az ágyak is. Külön újdonság, hogy ezekhez a kis kórtermekhez már zuhanyozófülkék is tartoznak: itt megszűnik a közös fürdőszoba általános gondja. Az osztály vezető főorvosától, dr. Bárány Istvántól kérdeztük: mit jelent szakmailag számukra az új szárny birtokbavétele ? — Olyan korszerű baleseti ambulancia- és gondozó- “Svüttest, amely félszer"!t.sé- CT<mél és nagyságánál fogva minőségileg tud többet nvúi fani betegeink fogadására M°m mennyiségi feilesztést f"hát. hanem a szakmának egy olvan színvonalát, amely megállja a helyét a nyugati világból ismert baleseti sebészetek között is. Különösen fontos, hogy az égési es a krónikus csontsebészeti részlegünk kikerülhetett az osztály régi épületéből, s így izoláltan lehet e betegeket ellátni. A higiéniai követelmények itt önmagukban is sokatmondónk: a betegszobákhoz a látogatóknak is köpenyben és cipőre húzható vászoncsizmában lehet bejutni, zárt zsiliprendszeren keresztül. S hogy még véletlenül se kerüljenek az izolált részlegekbe oda nem tartozók; a köpenyeket nekik különböző színű kelmékből biztosították. Az épület kész tehát, s bár hosszan tartott a megépítése, „belakni” remélhetőleg könv- nyű lesz már. Sokat várnak az osztály dolgozói, s orvosi kara az űi szárnytól, ám üröm is rontja örömüket: a megye nérizhiánva miatt egyelőre bizonytalan a sebészeti tömb további rekonstrukcióiénak sorsa. Jóllehet — a hírek szerint —, a kórház megpróbál — csökkentett igénnvel —. megoldást, keresni a halaszthatatlan munkák elvégzésre hogv a ^"bézzoti c7"Vmák míndegvi- ).m ctőní-tr'e 1 Anhessen (r) A MISKOLCIAK NAPILAPJA tani. és sikerült befolyásolni az ízlést is, hiszen az alacsonyabb alkoholtartalmú italok javára változott a termelés. A Miskolci Likőrgyárban mindezek ellenére nem a szeszes italok javára billen a mérleg. Mert az üdítőitalokból évente 80 millió két- decis palack készül, s ennek több. mint fele az egyik legnépszerűbb üdítő, a Coca- Cola. A gyár pedig ebben az évben is az üdítőitalok gyártásának fejlesztésére koncentrál. A svéd Tetra- Pak céggel megkötött szerződés értelmében az év végén várhatóan megjelennek a Fanta elnevezésű, úgynevezett csendes, szénsav- mentes, egyliteres, papírdobozos üdítőkkel, elsőként Északkelet-Magyarországon. A külföldi partnerrel az egyezség úgy szól, hogy amíg nem építtettik meg nálunk a papírgyárukat, ők biztosítják a csomagolóanyagot, amiért forintban kérik a fizetséget. Az új üzem beruházása 73 millió forintba kerül, s ehhez a munkahelyteremtésre kiírt tanácsi pályázaton 15 millió forintot nyertek. Igaz, nem több száz dolgozót foglalkoztató üzemről van szó, hiszen teljesen automatizált lesz. De sok kicsi sokra megy alapon — hiszen a kisüzemek létesítését szorgalmazzuk — 30 embernek, főleg nőknek, biztos munkahelye lesz. A fejlesztés ezzel nem áll meg. mert először hatféle ízesítésű — narancs, citrom, meggy, alma, fekete ribizli és ananász — készül, de a gyártás második, vagy harmadik évében zöldség alapanyagú üdítők is megjelennek ebben a csomagolásban. O. E. Tanácstagok fogadóórái Hétfőn tartja tanácstagi fogadóóráját Spisák István, a Pázsit u. 33. szám alatti lakásán, 17 órától. Kedden tartja tanácstagi fogadóóráját Kázár Judit, a Vörösmarty u. 76. sz. alatti általános iskolában, 18 órától. Az új beteg gondozóban nincs tumultus: a kontrollvizsgálatra érkezőket nyugodt körülmények között hallgatják meg. Kórház-hotel, műtőkkel Európai színvonalú az új traumatológia Sokáig kellett várni rá, míg végre beköltözhettek az új sebészeti szárnyba a megyei kórház traumatológiai osztályának legkényesebb részlegei. Aki a régi osztályt ismeri, annak olyan látványt mutat az új szárny, amely európai színvonalú. Nagy a kontraszt, s nemcsak azért, mert minden talpalatnyi helye a vadonatújdonságrói árulkodik, de legkivált azért, mert tágas, berendezésében kulturált, felszereltségében pedig korszerű, orvostechnológiájában modern az épületrész. Tónikái Lászlóné főnővér- helyettes és Fónyad Tiborné, az ambulancia részlegvezető nővére kísért végig bennünket az új helyiségeken. Már a bejáratnál szokatlan a kép: mintha egy hotel halijába érkeznénk — fotelek, pálmák, s információs pult fogják a pillantást. A fűzöld színre festett falborítások önmagukban is barátságos miliőt teremtenek. Egyelőre még labirintusnak tűnik az egész, a dolgozóknak is szokni kell a tájékozódást, igaz, mindenütt eligazító táblák, feliratok jelzik, hogy melyik helyiség vagy helyiségcsoport J/c A gipszelő is olyan, mint egy kis műtőhelyiség. Itt még képerősítös :öntgen is rendelkezésre áll... (Kerényi László felvételei)