Déli Hírlap, 1990. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-21 / 44. szám
Találkozik a színházi világ 4c A dalok szövegei olykor annyi üzenetet hordoznak, mintha sanzonokat hallanánk. Talán ez a magyarázata annak, hogy máig sem fogyatkozott meg Koncz Zsuzsa közönsége. sőt az évek során fiatalokkal is bővült. Legutóbbi nagylemezével sem választotta a könnyű siker útját, amikor újabb verslemezzel lepte meg rajongóit. A korongon, a határainkon túl élő költők ver seit is megszólaltatja. Március 3-án, szombaton este hat órakor élőben is meghallgathatjuk a szép vers-dalokat, a. Hónai Sándor Művelődési Központban. Itt egyébként már most elővételben lehet jegyet váltani a koncertre. Koncz Zsuzsát a hangversenyeiről már ismert; a KFT-ből és a Fonográfból toborzott kiváló zenészek kísérik. Csehov-emlékév 1990-et az UNESCO Cse- hov-emlékévnek nyilvánította. Ekkor ünnepli a világ a nagy orosz író születésének 130. évfordulóját. A Cschov-év első jelentős eseménye a Moszkvában megrendezésre váró nemzetközi konferencia. Résztvevői között ott találjuk azoaat a cseh, amerikai, japán, angol, kanadai, francia, nyugatnémet, jugoszláv és magyar írókat, rendezőket, színészeket, művészettörténészeket és irodalmárokat, akik Csehov művészetével foglalkoznak. A Moszkvai Művész Színház, amely meghívást kapoti a Japánban rendezendő Cse- hov-fesztiválra, darabjaival végig kívánja járni ugyanazt az utat, amelyet száz évvel ezelőtt a nagy író tett meg. A moszkvai konferenciát a Szovjet Tudományos Akadémia mellett működő, két évvel ezelőtt alakult Csehov- bizottság szervezi az Állami Irodalmi Múzeummal, az Országos Tudományos-Művészeti Kutatóintézettel, a Szovjet írószövetséggel, a Szovjet Filmművészek Szövetségével, a Szovjetunió és az OSZSZSZK Színházi Dolgozóinak Szövetségével közösen. A konferencia résztvevői és vendégei megvitatják, hogyan hatott a világ- irodalomra, a színház- és filmművészetre Csehov munkássága, felkeresik Anion Csehov Moszkva-környé- ki melihovi birtokát, ahol megtekintik az író emlékmúzeumát. Februárban az Oroszország központi részén található Lipeckben megkezdődik a Csehov-darabokban játszó színészek fesztiválja. A helyszín nem véletlen. A helyi színház ugyanis az egyetlen, amelyben Csehov valamennyi darabját játszották. Áprilisban- az ünnepségek színhelyé Jalta lesz, ahol az író életének utolsó éveit élte. Itt Csehov Jaltában címmel rendeznek nemzetközi színházi fesztivált, majd Csehov és a világszínház Zenés A Zenés matiné hangversenysorozat negyedik előadását szombaton tartják meg a Rónai Sándor Művelődési Központban. A Filharmónia ezt a kifejezetten családi programnak szánt sorozatát az akkor még pártszékházként funkcionált elnevezéssel szimpóziumot tartanak. Májusban a Csehov-ön- nepségek Csehov szülőföldjén, Taganrogban folytatódnak, végül a megemlékezések ősszel Szahaliban fejeződnek be. A Csehov-emlékév, az író műveinek bemutatása kiemelkedő helyet kap a rádió és televízió műsoraiban is. Ekkor jelennek meg a Cse- hovánia első számai, a Szovjet Tudományos Akadémia Csehov-bizottságának kiadásában. Ezekben teszik közzé az irodalomtörténészek kutatómunkájának eredményeit, valamint a Csehov-konferencia anyagait. matiné épületbe hirdette meg, és hogy most nem ott lesz a koncert, annak semmi köze a iezajlott politikai változásokhoz. Av iól van szó. hogy a szombati műsor szereplői számára kicsi lenne a volt pártszékház színpada. Bernstein hites musicaljéből. a West Side Story-ból hangzanak el részletek, továbbá Gershwin Egy amerikai Párizsban és Csajkovszkij Diótörő című művét játssza a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Vezényel Kovács László, a műsort Hegedűs Gyula vezeti. A hangverseny fél 11-kor kezdődik. Tanácstagok fogadóórái Holnap tartja tanácstagi fogadóóráját Gömöri József, Gajdos Rezső és Fényes Tibor, a Marx K. u. 49. sz. alatti MSZP politikai centrumban, 16 órától; Vaskó Miklós, a József A. u. 48. sz. alátti általános iskolában, 17 órától. i||*Pi| Nyomdai Igazgatóság HjAHa 1075 Budapest, PRESS Tanács körút 3. IV. em. 404. (13-22-708) BJCAPEST Szűcs Barnabas műszaki osztagvezető Felajánljuk nyomdai munkák előkészítésére, tervezésére, igényes, gyors kivitelezésére szolgáltatásainkat, nyomdai kapacitásunkat. Legyen a Megrendelőnk 1990-ben! Háromszázezer forint feletti megrendelés esetén 5 % árkedvezményt adunk. Szolgálatunk, hogy szolgáltatunk! Bernstein, Gershwin, Csajkovszkij Pénst keresni nem szégyen Az Exotic mindennel Az Exotic napjainkra az egyik legnépszerűbb zenekarrá nőtte ki magát. Ezt jól példázza az Ady Művelődési Házban adott múlt heti koncertjük, ahol a nézőtér inkább emlékeztetett egy jól megtöltött szardiniás- dobozra, mint egy kulturális intézmény nagytermére. „Konzervbontás” után beszélgettünk a csapat két tagjával, Tabár István billentyűssel és Sípos Tamás énekessel.- Hogy éreztétek magatokat a koncerten? — Már az őszi bulinkon is jó volt a hangulat, de most még jobban éreztük magunkat. A miskolci közönség igazán fantasztikus- Tavaly ősszel egy este két előadás volt, most egy. Ezt visszaesésnek könyvelitek el? — Nem érezzük, hogy a népszerűségünk csökkent volna. Ezen a mai estén jóval zsúfoltabb volt a ház, mint a múltkori két fellépésünkön külön-külön. Tehát most szerintem csak 100— 150 nézővel volt kevesebb. Azt nem szabad elfelejtem, hogy a tavalyi buli előtt egy évig nem voltunk Miskolcon. Ma biztosan voltak fiatalok, akikben még frissen éltek az októberi előadás emlékei, ezért nem jöttek el.- Pót évvei ezelőtt oz Exotic o Hiába provokál című számmal robbant be a köztudatba. Azóta megjelent két nagylemezetek, és néhányon úgy értékelték ezeket az anyagokat, hogy feladtátok a régi elképzeléseiteket, és inkább beszálltatok a jót ismert „pénzcsináló” mechanizmusba. — Részben v»n ebben igazság, és ezt egyikünk PC DÜMolpok Az NME Számítóközpontja, a SZTÁV-Progress Kft. és a Rónai Sándor Művelődési Központ együttműködése eredményeként PC DOS kezdő tanfolyamok indulnak a Rónaiban. A későbbiekben magasabb fosú, program- nyelveket oktató tanfolyamokat is szervernek, elsősorban azoknak, akik a mostanit elvégzik. Harc..; < csoportéi kívánnak indítani. Az egyikben a foglalkozások kedden és csütörtökön délutánonként lesznek, a másikban szombat délelőttönként, a harmad reban szombat délutánonként. Egyetemi oktatók vezetik a taníolya- moKat. ők is vizsgáztatnak. Jelentkezni a Rónaiban ie- j hét. , ' I 4c Az Exotic énekese: Sipos Tamás (Mocsári László felvétele) sem szégyellj. Eladhatatlan lemezt normális ember nem készít. A magvas gondolatok megmaradtak a két albumon is. A zene valóban köny- nyedebb lett, de aki ismer minket, az tadja, hogy mi ilyen vidám természetű emberek vagyunk. Az idők folyamán az ember változik, ezáltal a munkája is más lesz. Nem lehet évekig ugyanazt ismételgetni.- Mi a véleményetek a rockszakma mai helyzetéről?' — A kezdő zenekaroknak kegyetlen nehéz. A profi együtteseknek is állandóan bizonyítaniuk kell. Ez viszont magával hozza, hogy csak a valóban tehetséges bandák tudnak betömi. Csak azok tudnak felszínen maradni. akikre igazán kíváncsi a közönség. A fiataloknak ma sokkal többet kell küzdeniük, mint annak idején nekünk kellett.- Mennyire vagytok megelégedve a lemezgyárral? — Egyelőre nincs gondunk velük. Tisztában vagyunk a nehézségeikkel, de ígéretet kaptunk arra, hogy figyelembe veszik a véleményünket. Ezért nem tervezzük, hogy kiadót változtatnánk- Tervek? — Először pihenni fogunk a következő napokban, azután egy hónapig újabb koncertek, következnek. A nyár elejétől pedig elkezdjük a harmadik lemezünk munkálatait. Horváth Szabóié« A Borsodi Művelődés a közoktatásról Megyei pedagógiai-közművelődési folyóiratunk legutóbbi száma a megyei tanács új elnökének, Szabó Györgynek a megyei tanévnyitó értekezleten elhangzott köszöntőjét közli vezércikként A folyóirat többi tanulmánya, dolgozata elsősor. bon a közoktatással foglalkozik. Miután egy térség gazdasági fejlettsége és minden más tényező között a legszorosabb korreláció, a legszorosabb összefüggés a képzettségi színvonallal mérhető, így térségünk — melynek jócskán vannak elmaradott és hátrányos tartományai — általános felemeléséhez az első lépesek között az oktatási rendszer fej-esztése lehet nz égyiiv Iegíc-iiosabb eszköz. A megye- tanács már 1990-től kezdeményez egy olyan hároméves programot, amely garantálja, hogy a megye pedagógusainak bért, jövedelme elérje a we- P’é értelmiségének átlagfizetését. Mindaddig, amíg a pe- dagógr-.ok nerr; érdekeitek anyagik;; is az oktatás nemes tevékenységében — nem beszélve a nevelés fontosságáról —mindaddig, míg nem fejlesztik megfelelő módon a közoktatás minden szintjén a tárgyi feltéteteket is, nem lehet intenzív jellegű közoktatásról beszélni. Az egyik leghatékonyabb és legjobban megtérülő beruházás a már említett programnak a finanszírozása. A társadalmi, gazdasági haladás, és az oktatás (művelődés) összefüggéseiről Csáki Imre írt rövid, velős tanulmányt. A művelődés társadalmi szervezéséről Marót! Andor, a munkahelyi művelődés egyik ágáról Sikó János tanulmánya olvasható. Tóth István kisdedóvó pedagógiai munkásságát Miskolcon Fábiánná Ősz Katalin mutatja be. Dolgozatot olvashatunk a testi nevelésről a pataki gimnáziumban az 1920-as években, a tanyai iskolákról és a vándortaní-' tokról, a fél évszázaddal ezelőtt Felső-Borsodban élő tanítók élet- és munkakörülményeiről. A Fórum rovatban a sárospataki népfőiskola kezdeményezésről, dr. Kovács Dániel főiskolai tanár tanulmányával ismerkedhet meg az olvasó. A Borsodi Művelődés e száma mutatja be E. Kovács László gömörsző- lősi festőművész alkotásait, ismerteti munkásságát ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦«♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ ♦ AJÁNDÉKUTALVÁNY 50, AZAZ ÖTVEN ATS SCHILÜNGRÖL E/t az ajándékutalványt már holnaptól beválthatja bármilyen vásárlásnál bécsi üzletünkben. Minden 500 schiltingen felüli vásárlásnál az MWST-n felül, 50 schilling árkedvezményt adónk. Az ajándékutalvány üzleti szabályaink szerint váltható be. Wahrung Betrag OS 50 ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ Dátum ke/* e/fi'txu ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ; SPRINGER WAFFEN AUSZTRIA, WIEN, MARIAHILFER STRASSE 106. ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦