Déli Hírlap, 1990. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-08 / 6. szám

Az ülösorban balról a második Mádai Nóra. A felvétel a hallei tornán készült. Hárstft kísirietltál iiársm gá t dcbslt Á Lányászhoz igazol az ijiválcgatcft Módúi Nem okozott csalódást Katiéban Kevés borsodi kézilabdás dicsekedhet azzal, hogy meg­hívták a nemzeti váloga­tottba. Mádai Nórának, a Miskolci Spartacus átigazo­lás a'att levő játékosának ez sikerült. Még karácsony előtt kapta meg ajándékként az edzésekre szóló behívó­ját. a legnagyobb örömet okozó ajándékként a fa alá. A magyar fiatalok ugyanis a két ünnep között az NDK- beli Halléban léptek pályá­ra a szocialista országok hagyományos tornáján.-*• Annak ellenére, hogy szoros meccseket vívtunk, ^lindössze eevszer győztünk, es az utolsó helyen végez­tünk — mondotta Mádai Nóra. — Mindez azonban azért ■ alakult így, mert csu­pán három naoon keresztül edzett az ország minden ré­széből összeszedett csnnat. Ráadásul hiányoztak az átlö­vőink is. A tizenöt fős keret­ből mindenki pályára lé­pett. Én háromszor vettem tel a küzdelmet az ellenfe­lekkel. Kétszer végigjátszot­tam egy félidőt, egyszer pe­dig 10 percre állítottak be. Először az NDK A-váloga- tottja volt az ellenfelünk. Meglehetősen megilletődött volt mindenki. Ök 14-8 arányban vertek meg ben­nünket. Ezután a hazaiak B-válogatottja következett. Velük már győztes meccset vívtunk. Az eredmény 16-12 lett. Furcsa fintora viszont a sorsnak, hogy a minket verő „A”-válogatottat ala­posan elpáholta a kettes számú NDK-s gárda. Végül a keletnémet „B”-csapat lett a kupa győztese. Ezután a világhírű kézilabdasport­tal rendelkező Szovjetunió következett. Tőlük is kikap­tunk 19-U-re. Jöttek a len­gyelek, akiktől viszont nem számítottunk vereségre. Ők két góllal többet dobtak, mint mi nekik. így alakult ki a végeredmény: 16-14. Az Dobogós lesz a BhV SC? Kerelyálíozás a népkertieknél A Borsodi Építők Volán SC NB III. Tisza-csoportjá- ban szereplő labdarúgócsa­pata eredményesen zárta az óesztendőt. Különösen az őszi szezon teljesítménye volt kiemelkedő: a negyedik helyet szerezték meg a baj­nokságban. A Magyar Ku­pából csak az NB I. éllova­sa, az Űjpesti Dózsa verte ki, nem kis szerencsével a lelkesen és jól játszó nép­kertieket. A számomra is meglepe­tést okozó őszi menetelés nem jelenti azt. hogy nyu­godtan ülhetünk a babér­jainkon — jelentette ki Ba­lázs András, az együttes ed­zője. Rövidesen megkezdjük az alapozást a tavaszi idény­re. Először orvosi vizsgálat, valamint súlyellenőrzés sze­repel a programban. Re­mélhető, hogy az ünnepek alatt nem szedtek föl fe­lesleges kilókat játékosaim. Változás előtt áll a keret. Két játékos, Demeter és Vencel bejelentette, hogy abbahagyja a játékot. Utób­bi ugyan huszonnégy éves mindössze, ám más terüle­ten próbálja megalapozni jövőjét: vállalkozásba kezd Várom, hogy teljes értékű játékos legyen Veres. Külső erősítésre is számítok, ez még a napokban eldől. Az ifjúságiak között szereplő Csáti Csabát és Hornyák Istvánt átirányítóm az első csapat keretébe. Az edzése­ket a népkerti sporttelepen kezdjük meg. A foglalkozá­sok zöme is itt lesz, ám egy hét végén a Matyó-vidék fővárosába, Mezőkövesdre utazunk, hogy megtörjük az egyhangúságot. Lesz edző­mérkőzés Hajdúszoboszlón, amelyet fürdőzéssel kapcso­lunk össze. Tervezzük azt is, hogy meglátogatjuk a bükkszentkereszti síházat, ahol a játékosok hódolhat­nak a téli sportoknak. Per­sze ez elsősorban az időjá­rás függvénye. A munka dandárját január második felében végezzük, a sorozatos edzőmérkőzések pedig feb­ruárban lesznek. A labdás felkészüléshez szeretnénk igénybe venni az egyetemi pályákat is. A március 11-i nyitányra újra ütőképes csapatot akarok a zöld gyep­re küldeni. — Hogy mire számítok a tavaszi szezonban? Lehet, hogy nem fog olyan jól menni a szekér, mint a bajnokság első felében. En­nek ellenére a célkitűzést megváltoztattuk. Korábban a bennmaradás esélyét lát­tuk csak magunk előtt. Most azonban felemeltük a mér­cét: a hatodik, illetve az ötödik hely megszerzése is reálisnak tűnik. A titkon re­mélt igazi cél azonban az. hogy a dobogón végezzünk. Hogy hogyan tovább? Arról én már nem nyilatkozha- tom, hiszen június 30-án le­jár a BÉV SC-vel kötött szerződésem. Sz. P. erőviszonyok alapján meg­lepetést okozott a bolgár csapat is, amely egy gól­lal 17-16-ra nyert ellenünk. Igaz, balszerencsések vol­tunk, hiszen nagy igye­kezettel küzdöttünk végig. A mérkőzés utolsó per­céig fej-fej mellett dobtuk a gólokat. A második játék­rész végén, egy időntúli szabaddobásuk eredménnyel végződött. Egygólos, 17-16 aranyú vereséggel í hagytuk el a pályát. — Horváth Lajos, az if­júsági válogatott vezető edzője, amikor értékelte já­tékomat, megdicsért. Három góllövési kísérletem volt, mindhárom betalált. Egy szélsőtől, mint mondta, egy­általán nem rossz teljesít­mény, annyi idő alatt, amennyit a pályán töltöt­tem. Nagyon szeretném, ha továbbra is számítana rám. Jó lenne kijutni az észak­koreai IBV-re. Hogy ez si­kerül-e, az majd később de­rül ki. Most várom az újabb behívót. Ha minden igaz, játszhatok majd a csehszlo­vákok elleni szokásos edző­meccseken, és részt vehetek az edzőtáborokban is. — Jelenleg a Földes Fe­renc Gimnáziumba járok. Testnevelő tanárom Bacsa Tibor, aki korábban kézi­labdázott. örült ő is annak, hogy meghívtak a váloga­tottba. Nagyon szeretem ezt a sportot. Apám is a kézi­labda megszállottja, örököl­tem tőle ezt a vonzalmat. Ám a 42-es általános isko­lában tanító tanáraim — elő­ször Vágó Péter, majd Gar- bóczy Béla — is sokat tett azért, hogy idáig fejlődtem. Az őszi szezonban még a Miskolci Spartacusban ját­szottam a bajnoki találko­zókon, ám rövidesen átiga­zolok a Borsodi Bánvászhoz. Sz. P. „Bejutunk a felsőházba Király és a lányok Bartosova még adós a jó játékkal Nem ment zökkenő nélkül a diósgyőri kosarasok átállása Király Sándor, az új vezető edző stílusához. Az abszo­lút, csak az eredményeket szem előtt tartó fiatal szak­vezető kemény kézzel pró­bál csapatot faragni a lá­nyokból. Az elmúlt szezon­ban több-kevesebb sikerrel járt munkája, hisz a bravú­ros győzelmek mellett nem várt vereségekkel rukkoltak ki a DVTK-sok. — Az őszi teljesítmény ér­kelésénél sok mindent figye­lembe kell vermi — mondot­ta Király Sándor. — Nagy és látványos eredményekre nem lehetett számítani, mivel egy teljesen új összetételű gárda lépett pályára, öt játékost igazoltunk. Ám, ha ennyi jó kosaras is jön egyszerre, az nem biztos, hogy jó csapa­tot alkotnak. A két külföldi közül az egyik, Turska be­vált. Bartosova viszont még adós maradt az eredményes­séggel, holott neki is minden lehetősége megvolt a jobb szereplésre. Ügy is mondhat­nám, hogy elmaradt a szlo-, vák idegenlégiós attól, amit vártam tölt. A többiekkel kapcsolatban: jó képességű­ek. Azt én már a kezdet kez­detén is nyilatkoztam, hogy ne legyünk elbizakodottak, mert ezek a lányok még nem bizonyítottak semmit. Ettől a vezetőink is óva intettek bennünket. Egyet azonban szakmai szempontból megál­lapítottam: eredményesen szereplő csapatot lehet itt, Diósgyőrben összehozni. Igaz, még NB I-es szinten rutin­juk korábban nem volt. Rá­adásul nem tudnak megfele­lő színvonalon kosárlabdázni sem. Elsősorban a védeke­zésük nem üti meg az NB I. B csoportjának szintjét sem Mindezzel én tisztában voltam. Éppen ezért, akár az eredményesség rovására is, de tanítani szeretném eket. Ugyanis az elkövetkező idő­szakban magasabb célkitű­zésnek kell megfelelni, vagy­is ahhoz, hogy az A csoport élmezőnyéhez tartozzunk. Eh­hez viszont a hiányosságo­kat pótolni kell. Bevallom, nekem is meglepetést oko­zott az, hogy nem tudtam rendet teremteni a fejekben, nem nőttek fel a profi já­tékosok felfogásához. Mond­ják ők, hogy a tavalyihoz képest jobban állnak hozzá a játékhoz. Ez azonban, mint a tények mutatják, kevés. Ez a csapat és a köztem levő konfliktusok forrása. Egy­szerűen nem akarják tudo­másul venni: a jelenlegi helyzetben többet kellene Turska beváltotta a hozzá fűzött reményeket,. (Szabó István felvétele, ★ Az 1991. évi Pánamerikai Játékok hivatalos kabalafigu­rája, Kuba nemzeti madara, a papagáj, a rangos sportese­ményre készített emléktárgyak között egy kubai kiállításon. produkálniuk. Nemcsak a taktikáról van szó. hanem az életmódról is. Egy bizonyos szinten alűl már egyszerűen nem engedhetem meg, hogy fegyelmezetlenek legyenek. Mint ahogy Szilágyi eseté­ben is; büntetéssel próbál­tam jobb belátásra bírni a játékost. De hát ez nem volt olyan hatékony, mint azt gondoltam. Beléjük idegző- dött: idáig minden jó volt, most miért nem. — Az egyéni teljesítmé­nyekről a kilenc forduló után rendelkezésre álló sta­tisztika alapján szólhatok. A legeredményesebb játékos Turska és Szilágyi volt. Ha viszont a teljesítményeket nézzük vagyis azt, hogy ki milyen Hasznos volt, már nem így áll a dolog. Akik adó­sak maradtak adottságaikkal, hozzáállásbeli problémáik vannak. Gondolok itt Lako­sára, Králikra, Horváthra és Csoóra, akiktől én sokkal többet vártam, Ez azonban nekem kudarc, mármint az, hogy öt hónap kevésnek bi­zonyult ahhoz, hogy olyan hatással legyek ezekre a ver­senyzőkre, hogy az adottsá­gaiknak megfelelő teljesít­ményt hozzák. Hangsúlyoz­nom kell viszont: rendkívül alacsony színvonalról indul­tunk. Emiatt sok mindent kell megtanulni ahhoz, hogy ké­sőbb jelentkezzenek az ered­mények. Minden alapvető hiányosságot meg akarok szüntetni. Nekem ezt az évet arra kell felhasználnom, hogy egyrészt eredményes le­gyek. vagyis a felsőházba ke­rüljön a DVTK, másrészt ta­nítsam is őket. Most nem tekinthetem csak az ered­ményességet szem előtt. Emiatt mérkőzések is elmen­tek. Kénytelen vagyok vi­szont így tenni a jövő ér­dekében. mert én nem rész- eredményre törekszem. Az első tízbe azonban a gondok és a nehézségek ellenére be­kerülünk, mert ezt vállaltam. (szikra) Focifarsang 990 A Miskolc Városi Sport- csarnok ad otthont január 19-, 20-, 21-én a Focifar­sang r90 elnevezésű terem­labdarúgó-tornának. Több esemény zajlik egy időben a három nap alatt. A serdü­lőknél nyolc csapat küzd egymással, köztük két kül­földi. a ’nyugatnémet Soes- ter SV és a lengyel Rzesow. A MÉH Kupáért három me­gye (Nógrád, Heves és B- sód) általános iskolái mérik össze erejüket. A Coca-Cola Kupáért a Gyöngyösi, Kis- várdai. Miskolci és Deme- cseri Szeszipari Vállalatok csapatai csapnak össze. Nagy érdeklődés előzi meg a DVTK és az MVSC öregfiúk mérkőzését, és Borsod, va­lamint Hajdú játékvezetői és edzői is pályára lépnek. Külön csemegét Ígér az Unió ÁFÉSZ—Ózdi Lakóte­rületi SE női csapatának mérkőzése.

Next

/
Thumbnails
Contents