Déli Hírlap, 1990. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-25 / 21. szám

legfrissebb . . . legfrissebb . . . legfrissebb . . . lég „Békét az anyaméhben99 flrvesik, jogágak az akortos ellen A parlament elfogadta Törvény a vallásszabadságról A terhességmegszakrtásnak már hazánkban is tízezrek a hívei, de legalább ugyan- ennyien ellenzik is az orvo­si beavatkozásnak ezt a formáját. Az utóbbiak tá­borába tartozók közül pe­dig most már jó néhányan hivataiosan is azon munkál­kodnak, hogy a jövőben mi­nél kevesebb abortuszt vé­gezzenek. ök a frissen ala­kult miskolci „Békét az anyaméhben” Egyesület tag­jai. — Az elmúlt, majdnem 30 évben több, mint 4,5 millió abortuszt engedélyeztek ha­zánkban. Az új egyesület alakuló ülésén azt is érzé­keltették, hogy ez a szám tovább bontva mit is jelent. Évente több, mint 200 ezer esetben végeznek ilyen be­avatkozásokat, naponta leg­alább 300 terhességet sza­kítanak meg. Vagyis más­fél percenként egyet. Nap­jainkban pedig egy eszten­dő alatt majdnem 50 ezer­rel kevesebb csecsemőt se­gítenek világra, mint né­hány évtizeddel ezelőtt — hallottuk. Mindezek a szá­mok tehát arra sarkallnak, hogy a folyamatot megállít­suk. Minden magzatnak joga van az élethez — mondot­ták. Hallottunk még a je­lenleg életben levő hazai abortusztörvény néhány, ál­taluk kifogásolt pontjáról is. Például arról, hogy nem védi a magzatot, amelynek pedig már a magyar jogal­kotás értelmében is jogai vannak. (Szinte hihetetlen, de akár örökölhet is.) Ugyancsak hiányolják a tör­vényből azt, hogy az abor­tusszal kapcsolatosan nem kérdezi a férjek véleményét, illetve egyetlen orvost sem ösztönöz arra, hogy csök­kentse az abortuszok szá­mát. Az új egyesület tagjai úgy vélik, hogy annak az összegnek, melyet terhes­ségmegszakítás esetén fel­Tarcsázzuk a 07-et Hasba szúrta haragosát A Lenin vár ősi Rendőrka­pitányság eljárást folytat életveszélyt okozó testi sér­tés bűntettének alapos gya­núja mitt a hejőszalontai Ó. Miklós ellen. A férfi tegnap éjszaka tíz és tizen­egy óra között, veszekedés után egy késsel hasba szúr­ta N. Elemér, helyi lakost. A sérültet a miskolci Szént- péteri kapuban levő megyei kórház sebészetére szállítot­ták. Az előzetes orvosi vé­lemény szerint. N. Elemér állapota súlyos, életveszé­lyes. Jefeirtős értékben elköve­tett lopás bűntettének ala­pos gyanúja miatt indított eljárást- —a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság ismére len tettes ellen. Az elkö\ tő az Országos Érc- és Á ványbányák rudabányaiü mének területén, egy ü/ mén kívüli áltáróban le- transzformátorházból kisze­relte a különféle rézalka részeket, és azt magával vit­te. Az anyagi kár mintegy ötszázezer forint A lopást tegnap délelőtt tíz óra előtt fedezték fel. A bűncselek- mény elkövetésének ideje azonban egyelőre nem hatá­rozható meg pontosan, mi­vel ezen a területen már régóta nem folytatnak mun­kálatokat a vállalat dolgo­zói. Az ügyben a rendőr­ség szakértők bevonásával folytatja a vizsgálatot. Szakkörök, általános iskolásoknak A Gárdonyi Művelődési és Aliko tóházban új szakkö­rök indulnak februárban, általános iskolásoknak. A rajz-festő szakkör szerdán­ként délután 3-tól 5-ig, a batikszakkör csütörtökön­ként, ugyancsak 3 és 5 kö­zött tartja foglalkozásait. Jelentkezni a művelődési házban lehet (Továbbra is működik a felnőttek rajz­festő szakköre, a tűzzománc, a fazekas, a modellező, a hímző szakkör, az ifjú és felnőtt fafaragók szakköre és a nyugdíjasklub. Ezek is várják az új tagokat.) Véiasztásra készül az MSZMP A"választásokra valóered- ményes felkészülés érdeké­ben megalakultak a Magyar Szocialista Munkáspárt me­gyei, valamint városi válasz­tási irodái. Az MSZMP B.-A.-Z. megyei választási irodája: Miskolc, Győri ka­pu 57. TeL: 35-731. A városi választási irodák az alábbi helyeken tevékenykednek: Edelény, Tóth Á. u. 77. sz.; Encs, Arany J. u. 17. sz.; Kazincbarcika, Szabó L. u. 34.; Leninváros, József A. u. 29.; Mezőkövesd, Tanács- köztársaság u. 93.; Miskolc, Győri kapu 57., tel: 35-731; Ózd, Felsőhegysor l/l.; Put- nok, Tompa M. u. 85.; Sá­rospatak—Sátoralj aújhely: Sárospatak, Gyóni G. u. 24/b.; Szerencs, Mikszáth K. u. 3., tel.: 31-724; Szikszó. Kos­suth L. u. 4., Tokaj, Tokaji F. u. 25. Az MSZMP által képviselőnek jelöltek neveit a megyei, választási-irűdaaö­v idősen közreadja a sajtó útján. A párt rendkívüli helyzetben, anyagi lehetősé­gek hiányában vesz részt a választási kampányban. Ez­úton is kéri a párt tagjait, hogy egyhavi tagdíjuk plusz­ként történő befizetésével, lehetőségeik szerinti felaján­lásokkal segítsék elő válasz­tási munkájuk sikerét. Ez alkalommal őszinte köszö­netét mondunk azoknak az MSZMP-tagoknak és párton- kívüli szimpatizánsoknak egyaránt, akik önzetlen fel­ajánlásaikkal már eddig is tánújelét adták segítőkész­ségüknek. Az MSZMP me­gyei választási irodája — a fenti címen és telefonszá­mon — a hét minden nap­ján az érdeklődők rendel­kezésére áll, naponta 10—18 óráig ügyeletet tart. MSZMP B.-A.-Z. megyei választási irodája számolnak nincs visszatartó ereje. De végül is az új „Békét az anyaméhben” egyesület tagjái nem a szü­lési kényszer mellett vok­solnak. Inkább egy új abor­tusztörvény megfogalmazása, mellett foglalnak állást, melynek megalkotásában már a jogászok mellett or­vosokat is bevonnának, és a közvélemény érveit és el­lenérveit is várnák. Az egyesület tagjai az egészsé­get nem károsító fogamzás­gátlókat helyezik előtérbe. * Nem is a mi feladatunk eldönteni az egyesület, az abortusz elleni tiltakozás szükségességét, de az bizo­nyos, hogy ismerve a mai viszonyokat, életfeltételeket, az látszik a legjobb megol­dásnak, ha továbbra is min­den asszony, család maga döntheti el. hogy vállalja-e a gyermeket... F. H. Ki rendelkezzen Hosszas vita után a parla­ment januári ülésszakának második napján, tegnap megszületett a törvény a lelkiismereti és vallássza­badságról, valamint az egy­házakról. A korábbihoz ké­pest az is érdemleges válto­zás, hogy ezentúl már 100 személy is egyházat alapít­hat. A szülőknek, nevelők­nek most már joguk van ah­hoz, hogy gyermekük erköl­csi, vallási neveléséről sa­ját maguk döntsenek. Bár megvitatták, még nem emelték törvényerőre a honatyák a másik, alkot­mányerejű törvényjavasla­tot, amely átmenetileg sza­bályozná a különleges, tit­kosszolgálati módszerek és eszközök engedélyezését a nemzetbiztonsági törvény megszületéséig. Az előter­jesztő Gál Zoltán, belügymi­Új MK V-tarif Felhívjak az utasak fi- véknét arra, hogy a tairto- ikban levő 5—*6 Ft címle- í vonal jegy-eket — ráfize­ssél — 8 Ft-os általános lülajegyxe becserélhetik az K1V Búza. téri jegypénztá­rban 1990. január 29-től '->90. február 28-ig naponta 8—17-30 óira között. A kij lölt időszakon túli jegyesei- igényt nem tudunk kielég térni. A DÍJSZABÁSI TÁJÉ­KOZTATÓ 19£0. január 27­tal ez MKV jegypénztárai­nál megtekinthető, illetve díjmentesen beszerezhető. díjszabási nussoznno m Országos ArMvatol áraegánapitáso a helyi tömegközlekedési és az elővárost autóbusz-közlekedés dijnkól érvényes: 1990. február t-*M 1. DÍJTALAN UTAZÁSRA JOGOSULTAK'. — 6 éves aluli gyermekek felnőtt kíséreteken — 70 éven felüli magyar állampolgárok személy’ tg«wo!ván'*yal — a Vakok és Gyengénlátók Szövetsége tagsági igazolvánnyal ren­delkezők — egyenruhás -sorkatonák. 2. —IW8BB villamosra, autóbusza» s Ft kombinált napijegy 6« Ft S. ARCKÉPES HELYI BÉRLETEK: tanuló—nyugdíjas, villamos havi bérlet w Ft tanuló—nyugdíjas, autóbusz havi bérlet 61 Ft tanuló—nyugdíjas, kombinált havi bérlet 85 Ft általános villamos havi bérlet 120 Ft általános villamos félhavi bérlet 8e Ft általános egyvonalas, autóbusz havi bérlet iso t'í általános egyvonalas, autóbusz félhavi bérlet 120 Ft általános összvonalas. autóbusz havi bérlet 270 1 1 általános ósszvonalas, autóbusz félhavi bérlet 180 Ft általános összvonalas, kombinált havi bérlet 340 Ft általános összvonalas, kombinált félhavi bérlet 225 Ft 4. AKCKEPNÉLKüLI helyi bérletek : közületi villamos havi bérlet 350 J közületi villamos éves bérlet 4^20 Ft I közületi kombinált havi bérlet l020 Ft közületi kombinált éves bérlet 12240 Ft 5. ELŐVÁROSI ARCKÉPES AUTÓBUSZBÉRLETEK: 7-es vonal: Búza tér—Felsőzsolca, tanuló—nyugdíjas havi bérlet 50 Ft Búza tér—Felsőzsolca, általános havi bérlet 500 Ft 7/1 szakasz: Búza tér—Sajó u., tanuló—nyugdíjas havi bérlet 65 Ft Búza tér—Sajó u., általános havi bérlet 180 Ft 7/2 szakasz: Sajó u.—Felsőzsolca, tanuló—nyugdíjas havi bérlet 30 Ft Sajó u.—Felsőzsolca, általános havi bérlet 320 Ft 7/3 szakasz: Hősök t.—Felsőzsolca, általános havi bérlet 140 Ft 6. BÉRLETJEGYEK KIÁLLÍ­TÁSA, ÉRVÉNYESSEGE, VISZ- SZAVALTASA: a) a bérletigazolvány ára a kiállítási költséggel 10 Ft. b) a bérletek a tárgyhó első napjától a következő hó 5-én 24 óráig érvényesek, c> a tárgyhó 16-án 0 órától vásárolt bérletek a következő hónap 5-én 24 óráig érvényese):, d) az elrontott vagy megron­gálódott bérletszelvények kicse­rélésének kezelési díja 10 Ft, e) a bérlet érvényességének kezdete előtt a bérletszelvény teljes áron visszaváltható, mely­nek kezelési díja 10 Ft, f) az érvényesség kezdete után a tárgyhó 15. napján pénztár­zárásig a bérletszelvények 50%- os áron válthatók vissza, mely­nek kezelési költsége ío Ft. 7. KUTYA SZÁLLÍTÁSA. A kutyaszállítás díja azonos a jár­műre érvényes vonaljegy árá­val. Kivétel a vakvezető kutya, a rendőrkutya, amelynek szál­lítása díjtalan. 8. KÉZIPOGGYÁSZ SZÁLLÍ­TÁSA. Minden utas legfeljebb 2 db 40x50x80 cm méretet meg nem haladó, egy személy által hordozható, a fel- és leszállást nem akadályozó kézipoggyászt, illetve 1 db ródlit, 1 pár sílé­cet, l köteg facsemetét, i db gyermekkocsit szállíthat díjmen­tesen. 8. PÖTI>fJAK. A megállapított viteldíjon felül: a) 100 Ft pótdijat köteles fi­zetni az, aki kézipoggyászként nem szállítható tárgyat visz a járműbe, továbbá az, aki be- piszkoíja a jármüvet, b) 250 Ft pótdíjat köteles fi­zetni az, aki — jegy nélkül, ér­vénytelen jeggyel, érvénytelen bérlettel, érvénytelen utazási iga­zolvánnyal kísérli meg az uta­zást, illetve valamilyen kedvez­ményt jogtalanul vesz igénybe. Olyan bérlettel kísérli meg az utazást, amelyre az igazolvány- száma nincs tintával olvasható­an rávezetve. Kutyát külön ér­vényes vonaljegy nélkül szállít. c> 600 Ft késedelmi dijat kö­teles fizetni, a vit.eldíjon, illet­ve az a), b) pontban meghatá­rozott pótdíjon felül — az, aki tartozását 30 napon belül nem egyenlíti ki. d) 20 Ft bérletbemutatási dí­jat köteles fizetni az, aki a jegy- ellenőrzés időpontjában érvé-» nyes bérlettel rendelkezik, ám azt felmutatni nem tudja, de 2 ’•»■•unkanapon belül az MKV pót­''’ügyintézőjének bemutatja. MISKOLCI KÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT bevételellenőrzési és jegy ellátási osztálya a titkosszolgálati eszközökkel? nisztériumi államtitkár sze­rint a belső biztonsági szol­gálat emberei úgy vélhették hogy törvényesen járnak el, 60—70 érvényes belső utasí­tás szellemében cselekedve. A képviselők nem tudták el­dönteni, hogy ki engedé­lyezhesse a titkosszolgálati eszközök alkalmazását, a leg­főbb ügyész, vagy egy or­szággyűlési biztos. A keiilő számú szavazatot egyik vál­tozat sem kapta meg teg­nap. A határozathozatal az illetékes bizottság vitája nyomán mára marad. A kép­viselők ugyancsak tegnap hallgatták meg az állami vagyonügynökség és a hozzá tartozó vagyon kezeléséről szóló törvényjavaslat expo­zéját. Az indoklás szerint a vagyonügynökségre azért van szükség, mert az álla­mi vállalatok társasággá ala­kulása az elmúlt hónapok­ban zártkörű, a társadalmat kizáró alkudozások közepet­te zajlott, s valószínűleg a társadalom kárára. A parla­ment harmadik munkanapja ma reggel e törvényjavaslat általános és részletes vitá­jával folytatódott. Munkaidőben pjlüt a szelvényt? Egy feljegyzést juttatott cl szerkesztőségünkbe ma haj­nalban a Magyar Demokrata Fórum négy miskolci képvi­selőjelöltje: Balázsi Tibor, dr. Balás István, Mile Lajos és dr. Kiss György. A doku­mentum tegnap készült az MDF miskolci irodájában. Az írás szerint Oláh Bér­lőn (Cigámd, Villám u. 29.) ^mondta; Cigándon szerdán reggel a Tisza Szakszövet­kezet harisnyakószítő üzemé­ben a munkakezdés után megjelent a szövetkezet el­nöke. Németh Károly (a he­lyi MSZP képviselőjelöltje), és felkérte a, dolgozókat, hogy azonnal (munkaidő­ben?) menjenek a faluba összeszedni az ajánlási szel­Eny-b*. vö&ozékonv. tava­ssias idő vénható ma estig. Átmenetileg beborul majd az ég, s eső, záporeső is va­lószínű. Országrészünkben futó zápor is előfordulhat. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 17 fok körül ala­kul. vényeket. Azt is hozzátette az elnök, hogy kitöltetlenül is be lehet szedni a szelvé­nyeket — olvastuk az MDF feljegyzésében, amelyben a bejelentő több tanút is meg­jelölt. A demokrata fórum képviselőjelöltjei felkérik a megyei választási bizottsá­got az eset kivizsgálására. Az MDF miskolci képvise­lőjelöltjei egyébként tegnap délután a helyőrségi klubban találkoztak a Miskolc Városi Rendőrkapitányság jelenleg már 58 tagú demokratikus szakszervezetének képvise­lőivel, és a többi között ar­ról beszélgettek, milyennek képzelik el az új, demokra­tikus, független Magyaror­szágot. Szó volt a cigány­ság helyzetéről, a növekvő munkanélküliségről, az egy­re emelkedő bűnözésről, s arról, hogy mit kíván tenni ezekben az ügyekben az MDF, amennyiben a hata­lom részese lesz. A rendőr­szakszervezet képviselői el­mondták azt is, hogy szer­vezetük megalakulását fenn­tartással fogadták a városi rendőrkapitányság vezetői, de azóta oldódtak a feszült­ségek. Ezt bizonyítja az is, hogy a tegnapi találkozón részt vett ár. Ttiza László, városi rendőrkapitány is. Miskolcon, a VIV-nél Programmódosítás a választások miatt A miskolciak megszokhat­ták már, hogy több változ­tatás után, egy idő óta szom­baton délben, az egyes MTV- program befejezése után je­lentkezik sugárzott egyórás adásával a városi televízió. A választások most bele­szóltak a megszokott műsor­rendbe, ugyanis bizonytalan­ná vált, hogy lesz-e szom­baton délben adásszünet az MTV-programon, azaz lesz-e hely a VTV egy órájának. Ezért úgy döntöttek a mis­kolciak, hogy reggel héttől nyolcig jelentkezik január 27-én, szombaton a követke­ző adás. Egyébként is sze­retnének kísérletezni ezzel az időponttal, mert úgy vélik, hogy a reggeli adás jobb le­hetőségeket kínálna a mű­sor számára. Lehet, hogy a továbbiakban is a szombat reggel marad az adás kezde­tének időpontja — erről még idejében olvashatnak a he­lyi sajtóban. Egyébként a VTV-ben is megkezdődött a választási harc, hiszen min­den egy órából, a pártokkal történt egyeztetés alapján, huszonöt percet a pártok bemutatásának szánnak. Így, aki nyomon követi az egy­órás adásokat szombaton­ként, mire szavaznia kell, tudni fogja, mit akarnak, ki­ket támogatnak a miskolci és a megyei képviselői helye­kért versengő pártok. E héten, szombaton is je­lentkezik a huszonöt perces választási műsor, az adás többi részében pedig színes, érdekes riportokat látha­tunk városi ügyeinkről. GYÁSZKÖZLEMÉNYEK Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szerető édes­anya, feleség és nagymama ID. VASISZTA IMRÉNÉ sz. Lelkes Magdolna hosszú betegség után, 51. évé­ben, 1990. jan. 19-én elhunyt. Temetése 1990, jan. 29-én, du. 3 órakor, a vasgyári temetőben lesz. Fájó szívvel búcsúzik: fér­jed, fiad. leányaid és unokáid. Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak, akik szere­tett férjem, édesapánk, apósunk, testvérünk és rokonunk RADVANYI SÁNDOR temetésén részt vették, sírjára virágot helyeztek, mély gyá­szaikban együttérzésüket fejez­ték ki, s fájdalmunkat enyhíte­ni igyekeztek. A gyászoló csa­lád.

Next

/
Thumbnails
Contents