Déli Hírlap, 1989. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)

1989-09-02 / 205. szám

Mától: plusz egy az elejére A fiöydmellenség megbéníthatja a telefonközpontot * Éjféltől dolgoznak az automata hívók Takarékosság és hitelfelvétel Ngdrágszíjhúzás a városi költségvetésben A lakásigényléstől a lelkisegélyig Tanácsok fiataloknak Aki rendszeres hallgatója a Kamasz-panasz, vagy a Tárcsázz c. ifjúsági rádió­műsoroknak, jól tudja, hogy a fiataloknak van mit mon­daniuk. Sokszor panaszkod­nak. máskor jó híreikről be­szélnek, vagy egyszerűen csak kiváncsiak, érdeklődő­ek — vagyis szívesen beszél­getnek szakemberekkel. Miskolcon most ezekhez a műsorokhoz hasonló szolgá­latot kívánnak életre hívni.- Egy irodát nyitnak, ahol mindent el lehet mondani meg lehet tudni arról, ami egy fiatalt érdekelhet. A Széchenyi út 4. szám alatt, az egyelőre Kék-ház névre keresztelt Ifjúsági In­formációs és Tanácsadó Iro­da hivatalosan tegnap nyílt meg. A szolgáltatásokról még a premier előtt érdeklődtünk Halász Rózsától, az iroda le­endő vezetőjétől. Mint meg­tudtuk. minden fiatalokat érintő, érdeklő kérdésre vá­laszt adnak itt. A minden­napos információk, az esti szórakoztató programok mel­lett olyan ügyekben is se- gítkeznek. hogy hogyan kell beadni egy lakásigénylést, vagy kinek jár a szociális se­gély. Hová kell fordulni az esküvő előtt, esetleg kiből lehet kisiparos. Mindez csak néhány pont a listájukból. Helyet kap itt egy állandó tanácsadó részleg is. Külön­böző segélytelefonokról, szolgálatokról adnak bővebb információt. Vakoknak és gyengénlátóknak. beszédhi­básoknak, mozgássérültek­nek is adnak tanácsokat, megmondják, hoey panasza­ikkal. véleményükkel kihez fordulhatnak. Emellett há­zon. azaz irodán belül is mű­ködik majd lelkisegély-szol- gálat. A hívásokat, érkezőket szakemberek fogadják, pszichológus, jogász. cígány- gondozó felel a kérdésekre. Az iroda a hét vége kivéte­lével az iskolaidő után, dél­után 2- órától este 9-ig lesz nyitva. A telefonszám: 17-398. A Szinva befedése után megépített, a keleti és a nyugati városrészt összekötő Rudas László utca ügyéről inár többször írtunk lapunk­ban. Mint a belváros és Diósgyőr között járművel erre utazók tapasztalhatják, különösen csúcsforgalom ide­jén, szinte lépésben halad­nak a jármüvek. A Béke mozi előtt ugyanis egy sávra szűkül a Szemere utca felé irányuló forgalom, mert az itteni útszakasz külső ívében a közlekedés hatására mo­zog az útszerkezet. A hat évvel ezelőtt át­adott út már az első esz­tendő végén megrongálódott Betömték a burkolaton ke­letkezett gödröket, ám .azok makacsul, újra és újra meg­jelentek A keletkezés oká­ra a Közlekedéstudományi Intézet szakemberei derítet­tek fényt. Nem az aszfalt a hibás — állapították meg a vizsgálat alapján —, hanem az útszerkezet. A városi ta­nács pert indított a felelő­sök megállapítására. Az út­ra azonban szüksége van a városnak, ezért a tervező, a kivitelező és a beruházó vállalat vezetői úgy döntöt­tek: nem várják meg az ítéletet, és hozzákezdenek az út kijavításához. Tóth Csaba, a Miskolc Városi Tanács építési és közlekedési osztályának cso­portvezetője elmondotta, hogy az elmúlt hónap végén az Északtervtől megkapták az átépítés terveit. Ezt átta­nulmányozás után elküldték engedélyeztetésre a megyei tanácsra. Nemrég született a döntés: kiegészítő tervekre van szükség a munkálatok megkezdéséhez. A városi ta­nácsnak érdeke, hogy végre pontot tegyenek a hónapok óta húzódó ügy végére. Ezért ismét egyeztető tárgyalásra hívták össze az érdekelt in­tézmények képviselőit. Utá­na rövid időn belül kézhez szeretnék kapni végre a tel­jes tervdokumentációt. Az átépítéshez ugyanis csak ak­kor kezdhetnek hozzá, ha előbb jóváhagyatják azt a megyei tanácson. A munká­latokat néhány héten belül mindenképpen meg kellene kezdeni, mert a bedolgozan­dó anyagoknak plusz öt fok feletti hőmérséklet szüksé­ges. Ha kedden sikerülne rendezni a vitás kérdéseket, szeptember végén valószí­nűleg felvonulhatna az épí­tő vállalat a területre. A munkálatok — az eddigi adatok szerint — néhány hetet vennének igénybe. A beruházás költsége mintegy másfél millió forint, de az építkezés közben még sok minden kiderülhet^ lehet, hogy ennél többet fizet majd ki a tanács. A pénzt azon­ban mindenképpen előkerí­tik — tette hozzá Tóth Csa­ba —, mert már tarthatat­lan forgalmi helyzet alakult ki a Tanácsház tér és a Szemere utca között. Sz. P. Sajtótájékoztató a főkapitányságon Dr. Káló József rendőr ez­redes, megyei főkapitány szeptember 4-én 14 órakor a főkapitányság III. emeleti tanácskozótermében sajtótá­jékoztatót tart. melvre meg­hívja a megyében működő tömegkommunikációs imé»sK mények képviselőit. ( Megváltozott 450 ezer bu­dapesti telefonelőfizetö kap­csolási száma ma éjszaka nulla órától, szinte néhány percen belül. A telefontu­lajdonosok többsége mindezt persze átaludta, ám aligha akad valaki, aki ne tudná, mától minden kapcsolási számot plusz eggyel megtol­dottak az elején. Vitray Ta­más és Rózsa György jól si­került, unos-untalan ismé­telt televíziós postareklámja megtette a hatást. Az előzetes felmérések szerint a fővárosban és a vi­déken 10 ember közül már nyolcnak a tudatába rögző­dött a nagy jelentőségű vál­tozás, a budapesti telefon­számok hétjegyűre való bő­vítése. Kiss László, a Mis­kolci Távközlési Üzem veze­tője: — Nekünk is bőven akadt tennivalónk az éjszaka. A három főközpontban, a bel­városiban, az avasiban és a kiliániban, valamint a mo­bil konténerközpontokban már korábban előkészítettük az átkötéseket. Körülbelül 15 munkatár­sunk csak ezzel foglalko­zott az elmúlt napokban. Igyekeztünk úgy végrehaj­tani a nem mindennapi feladatot, hogy a telefonálók ne ve­gyék észre a változást. A munka óriási felelősséget rótt mindannyiunkra: egyet­len érpár elkötése belátha­tatlan méretű galibát okozott \'olna. Egy ilyen gubanc, ké­pes megbénítani egy fél vá- rosnyi hálózatot. Jó, ha tudjuk, a budapesti számjegyek bővülése végső soron nem jelent minőségi változást a telefonforgalom­ban. Itt Miskolcon is csak a belvárosi régióközpont át­adása után számíthatunk a szabad vonalak bővülésére. Az éjszakai átkötés után a robottelefonok, az auto­mata hívók sorra vizsgál­ták a Miskolc—Budapest közötti vonalakat. S ha éppen valamilyen mű­szaki hibára lelnek, még van idő a megszüntetésükre a hét végén. A cél, hogy hétfő többe kerül a kamatoknál mint a normáltelefo.noké. S ami lényeges, Budapest kör­zetszáma továbbra is egy 1- es, ami a gyakorlatban azt jelenti: a Miskolcról történő Makacs kátyúk határozott célokra érkezett, például gyógyszerár-támo­gatásra. 9 SZEMÉTTELEP, ISKOLA A nehéz anyagi helyzet­ben két lehetőség áll a ta­nács előtt: egyrészt meg kell próbálni növelni a város kasszájának bevételeit, más­részt pedig tervmódosítás­sal csökkenteni kiadásait. Akár egyik, akár másik lé­pésről legyen szó, alapelv volt, hogy a város intéz­ményhálózata zavartalanul működjön. De szem előtt kellett tartani azt is, hogy a fejlesztéseket sem lehet tovább csökkenteni, hiszen így is a kritikus határon állunk. A szakemberek átfésülték az ez évi tervet, és néhány olyan célt, amelyet halaszt- hatónak ítéltek, kihúztak az idei listából. Például nem kezdődnek meg az idén az OTP-vel közösen foghíjbe­építések, és elmarad az ala­csony komforíokozatú laká­sok építése. Néhány esetben az eredetinél takarékosabb megoldást választva, sikerült pénzt nyerni — mint pél­dául a Szentpéteri kapui ABC-nél. Más területeken — a Szeles Utcai Általános Is­kola és a városi szeméttelep esetében — csak tanulmány- terveket rendelnek meg és fizetnek ki az idén, ugyanis miután e vállalkozások kez­detének időpontja bizonyta­lan, nem tartják szükséges­nek kiviteli terveket is el­készíttetni. • Ml LESZ A VASGYÁRI KÓRHÁZZAL? A működési kiadásoknál két lépés váltott ki vitát a tanácsülésen. Az egyik a Vasgyári Kórház anyagi támo­gatásának 6 millió forintban való meghatározása volt. Ugyanis a kórháziak sze­rint legalább 10 millió fo­rint kellene. A kórház igaz­gatója arról beszélt, hogy lehetetlen helyzetbe fognak kerülni, ha nem kapják meg a kért pénzt. A tanács vé­gül úgy döntött, hogy vizs­gálatot indítanak, és majd annak alapján döntenek véglegesen a támogatásról. A másik vitás ügy a pedagó­gusok béremelésének anyagi terhe volt. A pedagógusok nevében felszólaló tanácstag elmondta, hogy a különbö­ző forrásokból származó, ez évben összesen 30 százalé­kot kitevő béremelés csak látszólag javít jelentősen a helyzetükön. A városi tanács elnöke válaszában arról be­szélt, hogy sem neki, sem a testületnek nem lehet lelki- ismeretfurdalása ez ügyben, ugyanis a városi tanács any- n.yit fordított erre a célra, amennyit bírt. A pedagógu­sok áldatlan anyagi helyze­téért pedig nem ez a testü­let felelős... Arról is döntés született, hogy a városi tanács újabb hitelt vesz fel, több, mint 60 millió forint összegben. A szakemberek szerint ez ésszerű lépés ma, ugyanis az új hitelfelvétellel együtt sem éri el az évi adósság­teher a teljes költségvetés két százalékát. Ráadásul eb­ben az inflációs világban a kamatterhek jtevesebbet Visznek él, mint' amennyibe az kerülné, ha egyes fejlesz­téseket jó néhány évvel ké- sőbb tudnánk csak elkezde­ni. A hitelfelvétel teszi le­hetővé például, hogy ne hú­zódjon tovább a Szeles ut­cai, most még üres telkek beépítése. (kiss) A traumatolópia — baleseti sebészet — működtetése jó­val több pénzt igényel, mint más kórházi osztályoké A halasztás Egy lyukkal szorosabbra húzta az amúgy sem laza költségvetési nadrágszíjat a városi tanács testületé, leg­utóbbi ülésén. Az első fél év tapasztalatait elemezve, az a döntés született, hogy módo­sítani kell az 1989. évi mű­ködési és fejlesztési tervet: le kell faragni a kiadások­ból és szükség van hitelfel­vételre is. 9 HIÁNY ÉS TÖBBLET a telexszámok a régiek maradnak, viszont a tele­faxoké ugyanúgy egy egyessel bővül az elején A tervek készülgetnek, az ősz közeleg Szeptembertől hetet egy hívásra! Bízzunk benne, hogy o postai propaganda, a számbővítést előkészítő munka ered­ményes volt. Mert ha a kelleténél többen felejtkeznek meg a plusz egyről, ez olyan káoszt okozhat a telefonforgalom­ban, ami egy időre megbéníthatja a központok, működését. I reggelre mindenütt tökélete­sen működjenek a telefonok. Ennek érdekében megerősí­tett ügyeletet tartanak, s a tudakozóban is segítenek el­magyarázni a budapesti te- lefonszám-változás lényegét. Nem árt, ha megismételjük hívásoknál a 06 után min­denképpen két 1-est kell tárcsáznunk. I (szánté) Az a tény, hogy rendkí­vüli, a munkatervben nem szereplő napirendről volt szó, és a városi tanács vég­rehajtó bizottsága helyett a városi tanács tárgyalt a tervkorrekcióról, azt sejtet­te a kívülállók számára Is: ez a döntés több egyszerű javítgatásnál, módosításnál. Dr. Székely László, a városi tanács általános elnökhelyet­tese ellentmondásosnak ne­vezte az első fél évi tapasz­talatok alapján a város anyagi helyzetét. Azért mondhatta ezt, mert miköz­ben a vártnál mintegy 100 millió forinttal kevesebb ál­lami támogatáshoz jutott Miskolc, és majd 60 millió forint hiányzik a kasszából egyes vállalatok fizetéskép­telensége miatt, mégis 148 millió forint külön juttatás érkezett a megyei tanácstól Csakhogy ezzel a pénzzel nem lehetett az előbb em­lített „lyukakat” betömni, mert a külön juttatás meg­

Next

/
Thumbnails
Contents