Déli Hírlap, 1989. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)
1989-09-15 / 216. szám
+ 100 BÁBU A 200-IK ÉVFORDULÓN Egyedülálló élményben lehet része azoknak, akik megnézik ma este 7 órakor a Rónai Művelődési Központban Louis Richard Marionett Színházának előadását. A darab, melyet mintegy 100 nagyméretű és pazarul felöltöztetett marionett-bábu „ad elő”, a Tisztelgés és testvériség (1789) címet viseli. Az előadásra a francia forradalom 200-ik évfordulója alkalmából kerül sor, a miskolci megemlékezést az Alliance Francaise és a TIT szervezi. Az előadás előtt — délután 6 órakor — kiállítás is nyílik a Rónai Művelődési Központ színháztermének előcsarnokában. A kiállítás A francia forradalom képekben címet viseli, és Alain Ficat úr, az Alliance Francaise magyar- országi igazgatója nyitja meg. A marionett színház előadása valóban különleges élmény lesz, hiszen a Louis Richard Színház 1884-ben alapíttatott, s most éppen Flórian Richard, a nagy alapító dédunokája vezeti az egyedülálló, „fából faragott társulatot”. A marionett színháznak az elmúlt száz év alatt mindig erőssége volt a nagy történelmi darabok színrevitele, ezért a francia forradalom két évszázados évfordulóját aligha lehetne stílszerűbben * A francia forradalom 200-ik évfordulója tiszteletére kiállítás nyílik a Rónai Művelődési Központban ■Ä ■ • műsor PÉNTEK Kossuth rádió: 12.00: Déli krónika. — 12.30: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. — 12.45: Külpolitikai arcképcsarnok. — 13.00: Klasszikusok délidőben. Zenés séták a természetben. — 14.00: Hírek. — 14.05: Erről beszéltünk. — 14.35' Olasz dalok. — 15.00: Magyar írás. — 15.49: Tamburás öregúr. Vers. — 16.00: Tizenhat óra. Hírmagazin. — 16.15: Hangoló. Zenei magazin gyerekeknek. — 17.00: Orvosi tanácsok. — .7.05: Fiókszerkesztőség. — 18.00: 5X5 perc Spanyolországról. — 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk. — 10.20: Levelekre röviden. — 18.30: Esti magazin. — 19.15: Sportvilág. — 19.30: Hol volt. hol nem volt. — 19.40: Népdalok. néptáncok Baros9 Gábor feldolgozásában. — 19.50: Gong. — 20.10: Karmelita botrány Auschwitzban. — 20.30: Gena .Dimitrova Csajkovszkii- áriákat énekel. — 21.00: Kilátó. Világirodalmi hetilap. — 21.45: Hajszálgyökerek. — 22.00: Hírvilág. — 22.30: Nemzetközi kulturális szemle. — 23.00: A Magyar Vonósnégyes felvételeiből, — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. — 12.10: Nóták. — 12.53: Édes anyanyelvűnk. — 13.00: Hírek. — 13.05: Pophullám. — 13.45: Időjárás- és vizállástelentés. — 14.00: Péntektől péntekig. Ajánlóműsor. — 17.00: Hírek. — 17.05: Kölyökrádió. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Popregiszter. — 19.00: Hírek. — 19.05: Garázs. — 19.35: Kívánságműsor. — 21.00: Hírek. — 21.05: Régi nóta. hires nóta. — 22.00: Máról holnapra. Bartók rádió: 12.00: Hírek. — 12.05: Zenekari muzsika. — I3.p0: Hallgassuk újra. Rádió- színház. — 13.48: Régi magyar táncok. — 14.00: A Svéd Rádió énekkara énekel. — 15.03: Zenekari muzsika. — 16.00: Hírek, — 16.05: Forbáth Imre összegyűjtött írásai 1. — 16.15: Rimszkij-Korszakov: Májusi éj. — 18.30: Kamarazene. — 19.00: Hírek. — 19.05: Zenekari muzsika. — 20.30: Mexikói dal. — 20.50: Országok, tájak népzenéje. — 21.03: Josef Suk hegedül. Alfred Holecek zongorázik. André Navarra gordonkázik. — 21.55: Cherubini operáiból. — 22.25: Magyar zeneszerzők. — 22.54: Világsikerű zenés filmek. — 24.00: Hírek. Televízió. 1. műsor: 16.55: Hírek. — 17.00—19.00: Péntek délután. — 17.00: Évgyűrűk. Nyugdíjasok műsora. — 17.30: Téka. Közhasznú információk. — 17.40: Faluközösség, közösségi falu. — 18.00: Ablak. Közéleti szolgáltató műsor. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Híradó. — 20.05: Párizs '89. Reprezentatív gálaműsor az Eiffel torony felavatásának 100. évfordulója alkalmából. — 21.10: A Nap lánya. Brazil film. —‘ 22.30: Híradó 3. Televízió, 2. műsor: '7.00: Képújság. — 17.15: Tv2. Benne: reklám, riportok, időjárás, zene. — 17.45: Bumm! Telefonos játék. — 18.00: Telesport. — '8.25: Gyerekeknek. — 18.46: Tv2. — 19.00: Tetthely. NSZK bűnügyi tévéfilm. Gyilkosság után. — 20.24: Tv2. Benne: 20.45: ..Ki viszi át a szerelmet?” Dr. Czeizel Endre előadása. — 21.00: Híradó 2. — 21.20: Tv2. — 21.30: Hárman egy témáról. Baló György műsora. — 22.10: Shakespeare drámái a BBC feldolgozásában. Lóvé tett lovagok. Angol tévéfiim. — 0.10: Tv2. Napzárta. megünnepelni, mint az alapító Louis Richard stílusában megrendezett produkcióval, mely az 1789-es év viharos történetét eleveníti meg. Az előadás korhű, hiszen a díszleteket és a jelmezeket az egykorú metszetek alapján készítették, azonban a rendezés mégsem egészen hagyományos, hanem modern, abban az értelemben, hogy a marionettmozgatás régi technikáját ötvözték a mai irányzatokkal. A bábukon és a korabeli kosztümökön, díszleteken kívül a közönség megismerkedhet a korabeli zenével, az akkortájt született dalokkal is, sőt — a korabeli vásári szokásoknak megfelelően — számítanak a nézők közreműködésére is. A forradalom eseményeit hét ORVOSI ÜGYELETEK Körzeti orvosi ügyeleti szolgálat — sürgős esetek ellátására — a következő helyeken található Miskolcon, a hét végén; az I. és II. kerületben lakóknak a Csabai kapu 9—11. szám alatt (bejárat a Bottyán János utcai oldalon), telefon: 63-333, 63-124. A III. kerületben lakóknak az Első u. 4. szám alatt (telefon: 51-704). Az Első utcai ügyelet hétvégeken este 7 órától másnap reggel 7 óráig a bükkszentkereszti és a répáshutai lakosokat is ellátja. Jó tudni, hogy ezeken a helyeken hétköznapokon déli 12 órától délután 3 óráig, valamint este 7 órától másnap reggel 7 óráig ügyelnek. Gyermekorvosi ügyelet 14 éve- korig, a város egész területére a Hunyadi u. 21. szám alatt van. Telefon: 15-698. A hétvégeken pénteken este 7 órától hétfőn reggel 7 óráig fogadják a beteg gyermekeket. A vasgyári rendelőintézetben szombaton reggel 7-től 13 óráig az alábbi szakrendelések működnek: fogászát. szemészet, belgyógyászat, laboratórium, nőgyógyászat. A fogászai! ügye Jet szombaton déli 1 órától hétfőn reggelig tan a Csabai kapu 42. szám alatti tíldőkórbá? szájsebészeti osztályán. Telefon: 68-622. A? Ideiglenesen Miskolcon tartózkodók a szállásuk szerint illetéke* ügyeleti szolgálathoz tartoznak. Állatorvost ügyelet Miskolc város területén szeptember 15-én (pénteken) 13 órától szeptember 18-án (hétfőn) reggel 7.30-ig dr. Gönczi Károly körzeti állatorvos ügyel. Lakása: Miskolc. Szebéni u. 8. szám. Telefon: 68-805. Rendelés és bejelentés: 8—9 és 13—14 óra között. GYÓGYSZERTÁRÁK Szombaton és vasárnap reeqei f-tól ?ö óráig tart ovitva a Széchenyi út 3—9. szám alatti (Pátria-ház) evógyv/ertár ftelefon r 35-D51). é* *-fó? 17 óráig az Avar u. *. szám alatti gvngv- szertár (telefon: 51-697). Szóm- baton délután 5 óráig van nyitva a Kun Béla úti gvóeyszeriár. A p-á**•••» v»<Srl é« az oteal állandóan, a Kun Bála úti szereplő sorsának alakulásán keresztül mutatja be a produkció, a majd száz figurát öt művész mozgatja, de a háttérben hatalmas csapatmunka áll: marionett készítők, kellékesek, dekoratőrök, szövegírók, rendezők, zeneszerzők, mozgástervezők összeszokott együttműködése. Az előcsarnokban látható — A francia forradalom képekben című — kiállítás a hónap végéig tekinthető meg, naponta délelőtt 10 és délután 6 óra között, a hét minden napján. + MEZEY ISTVÁN KIÁLLÍTÁSA Mezey István festményeiből nyílt kiállítás a Mini hét közben látja el az éjszakai ügyeleti szolgálatot. Az Engels u. 44. szám alatti gyógyszertar szombaton reggel 8-tóJ 14 óráig tart ügy el etet. SZERVIZEK A Gelka televízió- és közpon- tiantenna- javító szervize szombaton délig várja a bejelentéseket. Címük: Testvérvárosok útjai szolgáitatóház, telefon: 66-666, 66-653. Vasárnap reggel 8- tól déli 1 óráig ügyeletet tartanak. A Vilikész rádió- és televízió- javító műhelye a Szűcs Sámuel u. 5. szám alatti szervizében szombaton reggel 7-től 14 óráig, vasárnap reggel 7-tő) 13 óráig tart ügyeletét. Telefon: 15-601. 36-599. Szombaton és vasárnap ÜJvá- rosi Gyula lakatos (Miskolc, Muszkás-telep 11a), Rácz Tibor rádió- és televizióműszerész (Miskolc, Mikes Kelemen u. 19., telefon: 67-725) és Szegedi János tclefonkészülékszerclö és javító (Miskolc, Szeder u. 32., címfelvétel: 12-444) tart ügyeletét. TEJ ES KENYÉR A következő vendéglátóhelyeken kapható vasárnap reggel 7-toi 1] óráig tej és kenyér, bolti áron: az Otthon étterem- benC «2 Express? étteremben 17 Ifjúság étteremben, az Édes bisztróban A Katowice e;teremben 6-tól ii óráig lehet retet es kenveret vásárolni. A Gyors étterem vasárnaponként 6-tól td óráig árusít tejet, vajat, péksüteményt, tejtermékei és kenyeret A Lenin tér i. szám alatt» tejivó vasárnap reggel 5 órától 9- ig van nv va. Az Egyetem presszóban 8-tól 12 óráig lehet tejet, kenyeret vásárolni. NONSTOP LELKISEGÉLY A miskolci telefonos lelkise- gélv-szolgálat hétvégeken pénteken este 6 órától, beuön reggel í> óráig éijel-nanoal fogadja a hívásokat, Telefonszáma • 88-884 A faivá« díjtalan, a beszélgetés végeztével a nvilváno« telefonállomások készülékei is visszaadják a bedobott pénzt. A lei’-’icpgély -szolgálat hétköznapokon 12 órá« ügveiefet tart: hétfőn. kedden, szerdán és csütörtökön 18 óráról másnap reg gél 6 óráig hívható. Galériában. A szikszói születésű művész 1967 óta vesz részt munkáival képzőművészeti kiállításokon. Tagja a Művészeti Alapnak, a Képzőművészeti Szövetségnek, valamint a Képző- és Iparművészek Északmagyarországi Területi Szervezetének. A hazai kiállítások mellett külföldi kollektív tárlatokon is szerepelt Dimitrovgrádban, Kassán, Vologdában. Az idén a Zempléni Nyári Tárlat díját nyerte el, tavaly pedig Bor- sor megye nívódíját. Rendszeres résztvevője a Miskolci Téli Tárlatnak és az Országos Grafikai Biennálénak. A Mini Galériában látható kiállítás október 18-ig tekinthető meg, vasárnap kivételével naponta, délelőtt 10 és este 6 óra között, szombati napokon délelőtt 10 órától délután 2 óráig. + TÚRAAJÁNLAT A Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület tagjai vasárnap reggel 6 óra + BRIT Tf Negyven darab nagyszerű textil látható a Miskolci Galériában szeptember 24-ig. A kiállító művészek névro- rában ott szerepel Paolozzi, Henry Moore, David Hockney neve is. A kiállítás viszonzása annak az 1987-es 30 perckor találkoznak a Majális-parkban a túravezetővel, Bugir Emíliával, A túra célja ezúttal nemcsak a természetjárás, hanem a résztvevők megismerkedhetnek a most szedhető, ehető és mérgező gombákkal. A 15 kilométeres túra útvonala: Répáshuta — János rét — Bánya hegy — Hárskút — Hereg rét — Keskeny- bükk — Jászkút — Répáshuta. Az MVSC természetjárói közül többen a mától vasárnapig tartó szakbizottsági túrán vesznek részt, Gömze Béláné vezetésével, a túra Eger környékén zajlik. Mások Pásztor Istvánná vezetésével a Zempléni hegyekben túráznak, ugyancsak mától vasárnapig. Aki pedig az ősz ajándékait, a vadon termő gyümölcsöket szeretik, azok szederszedő túrán vehetnek részt holnap. Találkozás reggel 8 — öt (angliai helyszínen megrendezett — magyar textilművészeti kiállításnak, mely nagy sikert aratott a szigetországban.. A kiállítás hétfő kivételével naponta délelőtt 10 órától délután 6 óráig tekinthető meg. ★ A kortárs brit textilművészetet reprezentáló kiállítás a Miskolci Galériában látható órakor lesz a Majális-parkban, innen indulnak Kisze- la Miklós vezetésével Ömassa — Nagyfennsík — Hollóstető irányába. A DVTK természetjárói ugyancsak több program között választhatnak. Holnap az irodalmi emlékhelyeket felkereső túrák egyikén vehetnek részt, melynek keretében Sajószentpé- teren, Lévai Józsefre emlékeznek. Az emléktúrát a 103. Számú Ipari Szakmunkás- képző Intézet rendezi, a túrát pedig Hornyák Balázs- né vezeti. Vasárnap reggel viszont a Kilián-északon, a LÁEV-kisvasút végállomásánál lesz a találkozó, a 7 óra 25-kor induló kisvonatnál. F üsterné Hirtling Magdolna vezetésével a csoport Mahócáig megy a kisvonat- tal, majd a Czeglédi-forrás — Vendel bérc — Válint kereszt — örvénykő alja — Köpüs-forrás — Szentléleki völgy — Garadna útvonalat járják be. MISKOLC VTV Szombaton délben, az MTV 1-es műsorénak délelőtti adását követően ismét sugárzott adással jelentkezik a Miskolc Városi Televízió, a 9-es csatornán. Az egyórás összeállításban a tévések megpróbálnak választ keresni arra, hogv kell-e nekünk világkiállítás, arra, hogyan lehetséges térségünkben a gazdaságot előbbre vinni, de arra is, hogy milyen személyi változások várhatók a közelgő pártértekezleten. A fentiek mellett bemutatkozik az új városi rendőrkapitány,. és ellátogathatunk a kamerák segítségével a Vologda megyei Kirillovi kolostorhoz is. A II. miskolci sörfesztivál programjaiba is belenézhetnek, és természetesen ezúttal is lesz rejtvény, melynek telefonszáma a műsor ideje alatt; 63-859. Sky Channel: 12.30: Gond-fórum. — 13.00: Egy másik világ. — 13.55: Közkórház. — 14.50: Változó világ. — 15.45: Szeretni. — 16.15: Fiatal orvosok. — 17.00: Visszaszámlálás. — 18.00: Eurosport. Super Channel: 15.30: Of! the Wall. — 16.30: On the Air. — 18.30: The Global Chart Show. — 19.30: The Lloyd Bridges Show. — 20.00: Turistamagazin. — 20.25: Hollywood belülről. — 20.50: Transmission. — 21.50: Világhíradó. — 22.00: Chart Attack. — 23.00: Koncertkülönlegességek. — 24.00: Hírek, időjárás, egyveleg. Szlovák televízió: 16.15: Dokumentumfilm. — 16.45: Zenés szórakoztató műsor. — i7.35: Miért olyan kevés év? — 18.20: Mezőgazdasági magazin. — 19.00: Esti mese. — 19.20: Híradó. — 20.00: Angol természetfilm. — 20.25: Távoli hegyek csúcsai. Angol tévésorozat. — 21.20: Vetélkedő. — 21.50: A Skót Televízió zenés szórakoztató műsora. — 22.25: Támadnak a pilóták. Dokumentumfilm. — 23.75: Építs házat, ültess fát. Szlovák film. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18) r Emberi és állampolgári jogok nemzetközi képe. — A Deák téren (10—18): Feledy Gyula állandó kiállítása. — Szönyi István Terem (9—18): Kortárs magyar festők, grafikusok és iparművészek munkái. — Herman Ottó Múzeum Képtára (10—18): Két évszázad ma- Eyar festészete. — Herman Ottó Emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — A Bükk élővilága. — Magyar Orthodox Egyházi Múzeum (10—18): A Magyar Orthodox Egyház művészeti és kulturális öröksége. — Diósgyőri vár (9—18) : A diósgyőri vár története. — Déryné-ház (9—18): A miskolci fotográfia története. — A miskolci színészet története. — Központi Kohászati Múzeum (9—17): A kovácsolás, hengerlés, acélgyártás története. — Massa Múzeum (10—16.30): A hengerlésnél és kovácsolásnál használt kéziszerszámok. — Kós-ház (14—17): Építészettörténeti kiállítás. Filmszínházak: Béke (f7 és fS): Halálos mánia (mb. szí. amerikai, 18 év. kiemelt 3. helyár!) — (f3 és f5): Veled akarok járni (szi. amerikai, kiemelt 1. helyári) — Béke kamara (2 és 4): Szerelem első vérig (szi. magyar. 14 év!) — (6 és 8): Omen (szí. amerikai, 16 év. kiemelt 2. heiyár!) — Kossuth (hn5) : A védelmező (mb. szi. észak-koreai, kiemelt 1. helyár!) — (f3): Iskoiakeru- lök (szí. magyar). — (7 és 9): Nemlátni és megszeretni (sz.í. amerikai, kiemelt 2. helyár!) — Hevesy (fl): Eldorado (szí. magyar 14 év!) — (f5 és f7): Willow (szi. amerikai, kiemelt I. helyár!) — (i3 és f9): Tangók (szi. argentin. 14 év. felemelt heiyár!) — Táncsics (fS és f7): Bünvadászok (mb. szí. olasz, kiemelt 3. helyér!) — Táncsics kamara (Í3) : János vitéz (szí. magyar rajzfilm), — (15): Afrika expressz (mb. szf. olasz, kiemelt 2. helyár!) — (17): Nászút féláron (magyar, 14 év!) — Táncsics video (f3. tS és f7): Amerikai rémregény (szí. amerikai). — Fáklya (5 és 7): A hekus (szí. amerikai, 16 év, kiemelt 2. helvár!) — Fáklya video (Í3, f5 és Í7) : Halálos játszma I. (szí. hongkongi). — Fáklya kamara (f3 és f7): Tiszta Amerika (szí. magyar, II év!) — (f5): Rock Rióban (szi. brazil, 16 év. felemelt helyár!) — Tapolca, Ady (4 és 6): Pie- done Hongkongban (mb. szí. olasz, kiemelt 2. helyár!) — panoráma autósmozi (8) : A légy (szí. amerikai, 18 év, belépődíj személyenként 90 Ft). SZOMBAT Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.30: Családi tükör. — 9.M: Színes népi muzsika. — 10.00: Hírek. — 10.05: Ismét — a javából ! Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.08: Népszerű muzsika — világhírű előadók. — 8.40: Ot kontinens hét napja. — 8.00: Hírek. — 8.05: önarckép, befejezetlen. If j. R.ajk László. — 10.05: Szórakoztató antikvárium. — 10.30: Térzene a Magyar Nemzeti Galéria előtt. — 11.00: Hírek. — 11.05: Csoportkép — zenével. Bartók rádió: 8.00: Hírek. — 8.19: Slrák Péter orgonahang- versenye. — 9.30: Herbert von Karajan operaíelvételeiből. — 10.00: Hangfelvételek felsőfokon. — 11.11: Híres előadóművészek kamarazene-felvételeiből. Miskolci rádió: 8 00: Hírek, időjárás, műsorismertetés, lapszemle. — 8.10: Hová menjünk, mit csináljunk? — programajánlat. — 8.30: Visszapillantó. (Információk, tudósítások, riportok a hét legfon tosabn eseményeiről.) — 8.10: Napjaink kérdései. Paulovits Ágoston jegyzete. — 9.00: Hírek, információk. — 9.30: Mikrofonlánc. Riporter: Tolnai Attila. — Reklám. — 9.55—10.00: Műsorelőzetes., A zenét szerkesztik a hallgatók. Telefonszám: 35-510. Szerkesztő: Mács Ildikó. Televízió, 1. műsor: 9.00- Képújság. — 9.05: Tévétorna. — 9.10: Ász. — 10.10: A korona ékköve. Angol tévéfilmsorozat. — 11.00: Magazin cultural. —■ II. 30: Képújság.