Déli Hírlap, 1989. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)
1989-09-25 / 224. szám
legfrissebb . . . legfrissebb . . . legfrissebb . . . leg A megyei pártértekesleten Az MSZMP helyzetéről, jövőjéről Hogyan szedjük a Bércs-cseppeke Hó naptól közöljük a tájékoztatót I ál ászt ás: a kongresszus után Bár felfokozott érdeklődés előzte meg, nem szolgált igazi szenzációval a megyei pártértekezlet szombaton megrendezett első fordulója. Az MSZMP több. mint félszázezer borsod-aba- új-zempléni tagját képviselő majdnem 400 küldött elfogadta a leköszönő megyei pártbizottság beszámolóját, s állást foglalt a párt októberi kongresszusának dokumentumairól. Ennek kapcsán 201-en arra szavaztak, hogy a megújuló pártot Magyar Szocialista Párínak hívják. A mostani elnevezés mellett 152-cn tartottak ki. hat küldött pedig azt szeret- I te volna, ha a kongresszuson az MSZMP-1 Magyar Szocialista Néppártra keresztelik át. A szombati pártértekezleten történtek valószínűleg még jó icieig foglalkoztatják majd a közvéleményt, a párt tagjait. Lesz, aki úgy értékeli: a tanácskozás résztvevői nem vállalták fel, hogy a pártkongresszus előtt igazán fontos szervezeti kérdésekben határozzanak, s elhalasztották a döntést a kongresszus utánra. Vagyis megint kivárt a megye, s utólag igazodik az itteni pártmozgalom a legfelső szinten meghozott dön- , résekhez, lemondott arról, hogy v? kezdeményezzen, s megpróbálja befolyásolni a kongresszusi döntéseket. Mint ahogy nyilván lesznek olyanok is. akik viszont helyeselni fogják a küldöttek döntését. Hiszen nem hoztak a kongresszus határozataival ellentétes döntést, tehát nem is Ítéli majd ezeket esetleg a kong- > resszus után megváltoztatni. J Fejti György, az MSZMP Po- V litikai Intézőbizottságának tagja, a KB ttikára — rajta kívül Major László, a Központi Bizottság szóvivője képviselte Miskolcon a párt legfelső testüie- I tét — úgy fogalmazott: reform- , «xellemű, de alapvetően centris- ÍT ta nézeteket tükröző volt a borsodiak pártértekezleie. Vélemé- r nye szerint ugyanilyen hangvételt kellene megütnie a párt- I kongresszusnak is. Ezzel kap- csoiaban elmondotta: az októberi tanácskozásnak olyannak kell lennie, amelyre majd felépíthető egy sikeres választási kampány. Nagy a tét, mert a békés és demokratikus átmenet a ivárt nélkül nem képzelhető * Dudla József lett a megyei pártbizottság ügyvezető első titkára. el. Az MSZMP részvétele nélkül d uiai helyzetben nem hozható létre működőképes kormánykoalíció. A kongresszuson szemue kell nézni a múlttal, s le Kell zárni a visszatekintés, az ömm.rcangolás időszakát. A programkészítés részeként pontosabban meg kell határozni a demokratikus szocializmus fogalmát. A párt választási programjának pedig az élet valamennyi fontos kérdésére választ kell adnia. Fel kell vázolni egy modern, marxista szemléletű reformpárt koncepcióját, s meg kell újítani a párt vezető testületét — hangoztatta Fejti György, s annak a véleményének is hangot adott: a vezetésben hiteles személyekre van szükség, akik között nagyobb a szolidaritás. A páti helyzeté:, a mozgalom jövöjevei kapcsolatos tennivalókat taglalta vitaindítójában Dudla József, a Politikai intéző Bizottság tagja, a megyei párt- bizottság első titkára is. Mint mondotta: a mára kialakult helyzetért személyes felelősség terheli .* korábbi Politikai Bizottságot, a Politikai Intéző Bizottság tagjait, valamint a Központi Bizottságin. A megújuló párt politikai irányvonalát illetően kitért arra, hogy ezt az érvek és az ellenérvek korrekt vitájában kell kialakítani. A demokratikus párt Dudla József értelmezésében azt jelenti, hogy a párt politikai irányvonalát a tisztességes viták során kialakított többségi vélemény határozza meg; az egyén mérlegelési joga, hogy tudja-e vállalni azt. Az újjáépülő párt vállalhatja a marxizmust, a szocializmust, ám az utóbbit a párt csak távlati célnak tekintheti. Az átmenet fogalmán a sztálini modellből a demokratikus szocialista modellre való áttérést kell érteni — hangoztatta a megyei pártbizottság első titkára, aki azt is kijelentette: olyan pártot akarunk, amely a mun- kaváliaíók érdekeinek képviseletével, elvek nyíltan hirdetve tud a nép, a nemzet es a jövő pártja lenni, nem pedig úgy, hogy mindenkinek ígér valamit. A vitában sokan ostorozták a műit tuoait. s megfogalmazták, hogy hiteles politikusok színre lépését várják. Ugyanakkor nem hagytak kétséget afelöl, hogy szerintük a parttagságot nem terheli felelősség a jelenlegi válságos helyzet kialakulásáért. Akörül is fellángolt a vita, hogy a lakó-, vagy a munkahelyen politizáljanak-e az MSZMP tagjai, illetve, hogy milyen hatása volna egy esetleges p&rtszaka- dásnak. Akadt, aki helyeselné, ha mindazok az eiők, amelyek a párton belül már nem férnek meg egymással, különválnának. s külön, baloldali elkötelezettségű pártokként, szövetségbe tömörülve indulnának a választásokon. Az MSZMP-nek a többi párttal való kapcsolatában higgadtságra, türelemre, toleranciára intettek a hozzászólók; szükség van a párbeszédre ezek képviselőivel, illetve a kapcsolat keresésére a lehetséges szövetségesekkel. Elhangzott az is, hogy a reformkorok már a megalakulásuktól a demokratikus szocializmus megvalósításáért lépnek xel, és visszautasítanak műiden olyan sommás megállapítást, amely szélsőségesként ítéli meg, illetve ítéli el ezt a párton belüli mozgalmat. Volt, aki azt mondta ki: a megye pártmozgalma gyakorlatilag szétesett, s a politikai struktúra átalakításában nem sikerűit előrelépni, holott napjainkban ez volna a legsürgetőbb feladat. Megjelentek a pártértekezlcten újfajta tömörülések is. Az ipariüzemi munkások platformjának képviselője például bejelentette; kezdeményezik a párion belüli munkástagozat létrehozását. Hozzáfűzte: a munkások reformot akarnak, s hisznek abban, hogy a megújulni képes nagyüzemekre szüksége van Magyar- országnak. Egy másik felszólaló úgynevezett kistérségi pártszövetségek létrehozását szorgalmazta, s a jelenlevők azt is í hallhatták, hogy a szakszerve- í zetek támogatják a munkásta- É nácsok megalakulását. Hz ikszeíoÉ bírálta Nyers Rezsői Az Összefogás az MSZMP megújításáért mozgalom első országos értekezletén Be- recz János, a Központi Bizottság volt titkára felszólalásában hangsúlyozta, hogy olyan pártra van szükség, amely nem a demokratikus centralizmus elvén működik, hanem a tagság közös döntése és egységes cselekvése irányítja. Szólt arról is, hogy az Összefogás mozgalom elhatárolja magát a bolsevik típusú párttól és lemond a proletárdiktatúra képviseletéről. A tanácskozáson több indulatos, személyeskedő felszólalás is elhangzott, ezek közül számos bírálatot a sajtó és a tömegkommunikáció nevére címeztek. Névre szóló bírálatok is voltak, amelyek elsősorban Nyers Rezsőt, Pozs- gay Imrét, Szűrös Mátyást és Horn Gyulát támadták. Az elnökségben foglalt helyet Szűcs Erika és Fejti György is Sokan voltak, akik arra hívták fel a figyelmet, milyen gondokat kellene megoldania a pártnak a mezőgazdaságban, az ipar)?4iik. az, egészségügyben és az oktatásban, a Hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatása érdekében, s akadt, aki azt is elmondta, hogyan kelletve ezt megtenni. A vitában elhangzottakat összefoglalva, Dudla József a pártértekezlet első fordulóját olyan állomásnak minősítette, amely megteremti a feltételeket ahhoz, hogy a kongresszus után folytatódhassék a munka. Reméli — mondotta —, hogy akkor új szakaszt nyithatunk a megye pártmozgalmának történetében. A vitában felvetődött, a pártva gyónnál kapcsolatos javaslatokra válaszolva megerősítette: a párttagság számára a korrekt elszámolást el kell végezni. A vagyonnak azt a részét, ami állami támogatásból származik, vissza kell adni az államnak, addig a határig, ameddig ez a párt működését nem akadályozza. Egyetértett azzal is, hogy Miskolcon legyen bölcsészegyetem, de nem tartotta . támogathatónak azt az indítványt, amely szerint erre a célra a pártszékházat kellene felajánlani. A pártértekezlet végén — valamivel szombaton este, 10 óra után — a jelenlévők az egyik küldött-társuk indítványára szavaztak arról is, hogy ne legyen a pártban választható az, akinek a családtagjai, illetve a hozzátartozója már pártnak va- : lamilyen vezetője. A küldöttek : közül 237-cn szavazatukkal is [ támogatták ezt. A szavazás ; után azonban egy felszólaló helytelenítette, hogy a pártértekezlet ilyen kérdésben voksolt. A tanácskozás soros levezető elnöke, Szűcs Erika nem ismételtette meg a szavazást, mivel mint kifejtette: nem határozatot hoztak a teremben ülők, hanem csupán az esetleges összeférhetetlenséggel kapcsolatos véleményűknek adtai: hangot. Egyben azt is bejelentette, hogy a megyei pártértekezlet második fordulóját a kongresszus után legkésőbb október 30-ig mindenképpen megrendezik. Possgay kilép? Pozsgay Imre szerint az októberi kongresszus után az MSZMP nem lesz többé a bolsevik és a sztálinista hagyományoknak megfelelő kommunista párt. A pártelnökség tagja az olasz televíziónak adott nyilatkozatában kijelentette azt is, hogy az MSZMP megváltoztatja a nevét és ezentúl szocialista pártnak fogja nevezni magát. Hozzátette még, hogy ha a pártkongresszuson nem a reformerek győznek és elmarad a szükséges átalakulás, illetve megújulás, akkor ő kilép az MSZMP-ből. Marad Általában kevés lesz a felhő, eső továbbra sem valószínű. Többnyire mérséPetőfi Sándor földi maradványainak ismételt szakértői vizsgálata megerősítette a korábbi eredményeket és most már bizonyosnak tűnik, hogy a szibériai Barguzinban feltárt sírban valóban Petőfi földi maradványait találták meg. A Burját Köztársaság kormánya és a Megamorv-Pctőfi Bizottság a vizsgálati dokumentumokat közvetlenül a szovjet és a magyar külügyminisztériumhoz juttatta el. Ebben kérik, hogy Petőfi Sándor csontjait mielőbb szállítsák Magyarországra. Sajnálatosnak tartja a Petőfi-bizottság, hogy a mostani vizsgálatra a Magyar Tudományos Akadémia nem tudott szakértőket küldeni. Sajnos még mindig csak korlátozott mennyiségben érkezik Béres-csepp a miskolci Herbária boltba. A tolnai gyár- tóüzem nem győzi a megnövekedett igények kielégítését. Ráadásul a készítmény szedéséhez szükséges tájékoztató is kifogyott a boltból. Szerkesztőségünk megpróbál ezen segíteni; megkeressük dr. Béres Józsefet, s a héten részletekben közöljük, hogyan használjuk a Béres-cseppeket a gyógyulás érdekében. Figyelje lapunkat! Holnaptól kezdve megjelentetjük a Béres-cscppek szedési receptjét. Először kért menedékjogot hazánkban egy szovjet állampolgár. A Mai Nap című napilap értesülése szerint a 33 éves, magyar nemzetiségű férti egy hete érkezett Budapestre és közölte, hogy nem kíván hazatérni. Jelenleg egy menekülttáborban Közvetítés a Á Magyar Rádió a kialakult szokásnak megfelelően szeptember 26-tól. keddtől az ülésszak befejezéséig élő adásban közvetíti az Országhelyezték el. Jogászok szerint azonban nincs sok esélye arra, hogy valóban megkapja a menedékjogot. A genfi konvenció értelmében bizonyítania kell ugyanis, hogy hazájában nemzetiségi hovatartozása vagy poLitikai nézetei miatt üldözték. Paricmentböl gyűlés eseményeit a Kossuth rádió URH hullámsávján. Emiatt a sportközvetítéseket ez idő alatt a Petőfi rádióban sugározzák. (Jiést tart a Központi Bizottság összehívták mám a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságát. A Politikai Intéző Bizottság javasolja, hogy a testület vitassa meg a kongresszusi beszámolót, foglaljon állást a programnyilatkozat tervezetéről, tájékozódjon a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokról, és alakítson ki álláspontot a nemzeti megbékélésről. Az ügyeleteken Folyt Volt munkájuk az éjsza- j ka a MIK ügyeleteseinek. A | Győri kapui Barbai Ferenc utca 8. szám alatt a fürdőszobai szerelőfalban repedt el egy vízvezeték. Az ügyeletesek a helyszínen csak a a meleg kelt, változó irányú szél várható. Marad a keilemes meleg, a legmagasabb nappali hőmérséklet késő délutánig 25 fok körül alakul. A megyei Köjál mérése szerint a levegő minőségét ma reggel 6 órakor a következő adatok jellemezték Miskolcon; Bacsó Béla utcai mérőhely: szén-monoxid 3016 (10 000). kén-dioxid 86 (500), nitrogén-dioxid 130 (100). Szentpéteri kapui mérőhely: szén-monoxid 1508, kén-dioxid 13, nitrogén- dioxid 50. A zárójelben megadott határértékek (mikro- gramm köbméter) az 5/1986. EüM. sz. rendelet alapján védett 1. területi kategóriába tartoznak. tört ént a víz vizet tudták elzárni. Ma megbontják a falat és kicserélik a hibás csődarabot. Hasonló munka vár a szakemberekre a Rákóczi Ferenc utca 9. szám alatt. Itt este a pincében tört ei egy vízvezeték. Hibás felvonók miatt is csörgött a MIK ügyeleti telefonja. A Dankó Pista utca 13., a Vörösmarty 40.. a Győri kapu 95. aJatt már végeztek a javítással, és ismét zavartalanul járnak a liftek. Képviselői fogadóóra Értesítjük az 1. sz. országgyűlési választókerület lakosságát (Szentpéteri kapu. Búza tér. Selyemrét, Tiszai pu. és környéke. Martintelep és Szirma), hogy Keszthelyi Zoltán országgyűlési képviselő ma 17—18 óra között tartandó fogadóóráján várja választópolgárai közérdekű bejelentéseit, javaslatait a martintelepi elöljáróság épületében (Kisfaludy u. 37. sz.). Városi Tanács V. B. titkárság» Menedéket kért e«y szovjet állampolgár