Déli Hírlap, 1989. augusztus (21. évfolyam, 177-203. szám)
1989-08-24 / 197. szám
ft POLITIKAI NAPILAP# XXI. ÉVFOLYAM, 197. szám ÁRA: 3,50 1989. AUG. 24., CSÜTÖRTÖK FORINT Ozdrói indultak Mászol o úiszMiiiiél Elkeseredve indultak el. és bizakodva értek haza. Az Özdi Kohászati Üzemek küldöttsége tegnap Német !i Miklós miniszterelnöknél járt, és tanácskozott a Horváth Ferenc ipari miniszter vezette bizottsággal is. Az ózdi küldöttek vezetője. Hernádi János, ma reggel nyilatkozott a Miskolci Rádiónak. Elmondta, hogy azt kérték: csak akkor valósuljon meg leépítés, ha ugyanakkor megteremtik a további munkalehetőségeket, ne legyen dogma az egyes berendezések leállítása, ha azokon a megváltozott piaci körülmények között lehet gazdéseket, amelyek lehetővé teszik a korkedvezményes nyugdíjba vonulást. Szó esett arról is, hogy Özdon nyíljon meg egy vállalkozási iroda. A küldöttség tagjai úgy fogalmaztak, hogy a tárgyalás meggyőzte őket arról: nem leépítésről, elsorvasztásról, hanem valóban szerkezetváltásról van szó Özdon. Az is elhangzott, hogy a korkedvezményes nyugdíjba vonulás lehetősége majd ezer dolgozót érinthet. A 'lapunk 3. oldalán lévő cikkben pedig arról írunk, hogy a változások járható útját már előkészítették. Q A MEGITER Műszaki Kereskedelmi Kffe bérbe vette az LKM-tő! a hejőcsabai doio-j mitüzemet. A Hedclban azóta már nem dcH lomitot dolgoznak fel, Hanem bármenn ira is hihetetlen, harckocsikat alakítanak át. \ Magyar Néphadsereg használaton kívül he-j lyezett páncélozott járművei érkeznek idej hogy aztán az állapotuktól függően a* acélgyártás alapanyagaként a kohászati üzemekbe kerüljenek, vagy felújítva, átalc^ kítva, buldózerként, vontatóként dolgozza^ nak tovább az iparban, vagy a mezőgazda* ságban. (Cikk a 3. oldalon) (Kerényi László felvételei) daságosan termelni, és végül, hozzanak olyan intézkeA városi párt-vb ülése SDK állampolgárok rohama 0 A formatervezett, nyugati elektronikus telefonokat o lengyel piacon és az elektronikai üzletekben ma már bárki megvásárolhatja. Áruk nyolcszáz és ezerötszáz forint között alakul. Sokan a lakásuk berendezéséhez választják színét és tormáját. A szinte zsebben elférő telefonok beszerelését a posta engedélyezi, javításukat azonban nem vállalja. Pedig ezek a gusztusos készülékek naavonis érzékenyek a villámlásra. (Cikk a 3. oldalon.) Nyárias A kánikula után átlagos augusztusi meleget, azaz 25 fok körüli hőmérsékletet meleg ígérnek a meteorológusok; Emellé többnyire zavartalan napsütés, megélénkülő szél járul. ban jellemezte a mozgalmat. Ezt segít megszüntetni a programnyilatkozat- tervezet, amely kedvező fogadtatásra talált. Dobozy Zsolt úgy vélte; most az a legfontosabb feladat, hogy újjászervezzük a pártot. Sokan vannak, akik készek a cselekvésre, de nem tudják. mi módon tegyék ezt Nekik kell pontosan, körvonalazott programot adni. Dr. Dobos László szerint sem toldozn i-foldozni kell az MSZMP-t. hanem egy meghatározott célra törő, egységes pártot szükséges létrehozni. Adjunk több teret a mezetek ütköztetésének. legyünk érzékenyebbek a város gondjai iránt, és fogalmazzunk markánsan, hogy ránk figyeljenek! Kovács József titkár azt hangsúlyozta. hogy nem szabad zűrzavarnak tekinteni a párt átalakítási folyamatát, hanem olyan fejlődési állapotnak. amelyben megszabadul régi beidegződéseitől- Forrás Lászlóné aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a párttagokat túlontúl is az országos politika foglalkoztatja. s emiatt a helyi teendőiket nem látják el. Rajna János nem tart attól, hogy a pártot gyengítenék a kilépések: mindenképpen meg kell azonban • tartania soraiban azokat az értékes embereket, akik korábban passzivitásra kényszerültek. * A végrehajtó bizottság ülése után a városi pártbizottság tagjainak egy csoportja a pártszékházban kötetlen eszmecserét folytatott a Borsod megyei I. számú. valamint a diósgyőri reformkor képviselőivel. Részletesen kifejtették nézeteiket a pártmozgalom megújításáról. majd megállapodtak abban, hogy politikai klubokat hoznak létre. Ezekben a megyei pártértekezlet és a pártkongresszus miskolci küldöttei rendszeresen találkozhatnak a párttagsággal, hogy az ő véleményüket kikérve alakíthassák k-i álláspontjukat. Alkotmánymódosítás A lengyel kommunista párt. parlamenti csoportja elfogadta azt a javaslatot, hogy töröljék az alkotmányból a kommunista párt ve-* zető szerepének deklarálását. A kommunista képviselők javaslatára külön bizottság felállítását kérik a szejmtől az alkotmánymódosítás kidolgozására. Lengyelországgal kapcsolatos hír az is. hogy az új japán külügyminiszter még ebben a hónapban Magyarországra és Lengyelországba látogat. Kelten még fogságéi Prágában A Vencel-téri tüntetés miatt pénzbírságra ítélték azokat a magyarokat, akiket tegnap engedtek haza Prágából. Ötszáz, illetve háromszáz koronát kellett fizetni- úk. A csehszlovák hatóságok egyúttal kiutasították őket az országból, és ezt útlevelükbe is bejegyezték. Valószí nűleg egy évig nem térhetnek vissza Csehszlovákiába. Az őrizetbevételkor nem bántották a magyarokat, kivéve Pesti Lászlót, akit a rabszállítóban megvertek a rendőrök. Csehszlovákiában még két magyar állampolgár van börtönben. Az ügyész ma dönt arról, hogy eljárást indítanak-e ellenük. Az MSZMP-ben a februári miskolci pártértekezlet óta kedvező és kedvezőtlen változások mentek végbe; a sokak által várt és sürgetett megújulás folyamatát fékezi a többfelé tapasztalható türelmetlenség, bizonytalanság, a szervezeti élet lanyhulása. v Mit kell tenni ahhoz, hogy immár közhatalmi funkciójától megválva, hatékonyan tudja befolyásolni a város társadalmi életét az MSZMP? — tette fel a kérdést Tímár Vilmos első titkár a városi párt-végrehaj- tóbizottság tegnapi ülésén, amelynek egyetlen napirendi pontja a helyzet áttekintése. az égető feladatok számbavétele volt. Dr. Romvári Pál szerint a túlméretezett alapszervezetek helyett a pártcsoportokra volna ajánlatos építeni a mozgalmat. hiszen ezek a szű- kebb munkahelyi közösségek egységes politikai arculatot tudnak kialakítani, és meggyőzően tudják befolyásolni környezetüket. Gulyik Zsolt titkár figyelemre méltó megállapítása: az utóbbi időben gyorsabban romboltunk a pártban, mint ahogy építettünk, és most már az utóbbira kell helyeznünk a hangsúlyt. Nem elegendő csupán a tagság értelmére apellálni érzelmileg is a párthoz kell kötni őket. Például oiyan akciókkal, mint legutóbb augusztus húszadikán a Csanyikban. Zim- mermann Ferenc szerint is sürgősen véget kell vetni annak a bizonytalanságnak, ami a legutóbbi hónapok• Készül az a díszkőt, amely a Béke mozi előtti terecskét díszíti majd. Társa a másiknak, amely a Spaten sörbár mellett, a Tanácsház téren található. Lapunk 3. oldalán arról Írunk, hogy miként lehetne ezt a Béke mozi előtti teret valóban olyanná tenni, amilyen valaha, a déli tehermentesítő út megnyitása előtt volt. ók szervezettek. Szalontól János alezredes, a soproni határőrkerület parancsnokhelyettese arról nyilatkozott, hogy Sopronpusztánál például egyszerre jelent meg három autóbusz, három személygépkocsi és három taxi. Miután megálltak, mintegy 150 ember indult meg rohanva a határ felé, a gyerekeket maguk előtt tolva. A határőrök erősítést kértek, mert csak így tudták feltartóztatni a tömeget. Estére a soproni laktanyában már több száz NDK-állampolgárí gyűjtöttek össze. Nyugatnémet lapértesülések szerint az NDK-ban hamarosan korlátozni fogják a Magyarországra utazók számát. Ahogy tudják: Magyar- országot nyugati országnak tekintik majd, ahová csak szolgálati, vagy úgynevezett társadalompolitikai céllal Lehet utazni. Tegnap a magyar—osztrák határ több szakaszán ugyanabban az időben több száz NDK-állampolgár egyszerre kísérelt meg illegális határ- átkelést. Nyilvánvaló tehát most már, hogy ezek az akciDrámái események az osztrák-magyar határon Átalakulóban az MSZMP Harckocsi-szelídííők