Déli Hírlap, 1989. augusztus (21. évfolyam, 177-203. szám)

1989-08-22 / 195. szám

rnm&j' Forstinger úr rálássa a névtelen, ^félrevezetett99 miskolci polgárnak Aki csalódott, tólünk kapja az ajándék órát a jövő héttől * Fiikő Dezső, az áruház vezetője a szerencseládával — és a sorsolás szép számú feö- zönsége. A Borsod Expressz és a Pátria 4BC közös ajándéka Gazdára taláíl a csemcsekcsir ★ Sokan szerették volna elnyerni az ötezer forint értékű csemegekosarat... lüntetpsek után, Prágában Isiéi Watt le Ötszáz schillinges átverés címmel jelent meg a Heti Hírnök legfrissebb számában egy félrevezetett miskolci pol­gár névtelen levele. Vajon kitől és mitől félt nevét fel­fedni az a póruljárt turista, aki nagyot csalódott a Hel­vetia Tabor strassei üzleté­ben? Mint panaszolja, nem elég kedvesen fogadták a bécsi áruházban. S azt is szóvá teszi, hogy ebben a boltban a csekkek értékével arányosan növelik az árakat. Mindennek tetejébe azt sem hallgatja el, hogy az aján­dék óra egyszerű bóvli. Mivel az osztrák cég ma­gyarországi reklámozását felvállaltuk lapunkban és a Borsod Expresszben — ter­mészetesen nem önzetlenül, hanem a szokásos hirdetési tarifa ellenében —, többször is megjelentettük az aján- dékóra-utalványt és a vá­sárlási csekket. A panaszle­(Folytatás az 1. oldalról) Somogyi László, kormány- biztos tájékoztatta az érde­kelteket tegnap Miskolcon, mindarról, amit az előkészí­tő bizottság eddig tett a vi­lágkiállítás érdekében. A Magyar Gazdasági Ka­mara Észak-magyarországi Bizottsága éppen ' ezért hív­ta meg a világkiállítás kor­mánybiztosát a miskolci MTESZ székházba, hogy a pártok, a nagyvállalatok képviselőinek, és. a magán­vállalkozóknak a részvételé­vel választ kaphass&nak kérdéseikre. Kételyek ugyan­is» szinte mindenkiben van­nak azzal kapcsolatban, hogy megéri-e majd az a mai áron számolt 60—80 milliárd forint, amit elvon­nak e célból a költségvetés­től. Mint Somogyi Lászió Hatsslitto­nyerencnyek A hatoslottó augusztusi nyerőszámai a következők: 6, 9, 25, 33, 35, 39, és a pótszám: 7. Telitalálaíos szelvény nem volt, öt plusz egy találatos egy darab akadt, nyeremé­nye: 9 236 882 forint. Az öt- találatosok 19 570, a négye­sek 497, a hármasok 36 fo­rintot érnek. velet azonnal tudattuk Fors- tinger úrral, a Helvetia cég vezetőjével. Ö igazi üzlet­ember módjára fogadta a számára nem éppen hízelgő sorokat. Mint mondotta, ná­luk mindig a vásárlónak van igaza. Szerinte a vásár­lók' többezres tömegéből mindig azok ragadnak tol­lat, akik elégedetlenek a vá­lasztékkal, a kiszolgálással Szerencsére számuk elenyé­sző, ám véleményük mégsem hanyagolható el. Ezért hatá­rozott úgy, hogy lapunkon keresztül kér elnézést mind­azoktól, akik nem találták meg .számításukat az üzleté­ben. Akik igazolják, hogy a boltban nem kapták meg az- ajándék órát, korlátozott számban a szerkesztőségben majd átvehetik. Jelenleg ezekbe a máshol valóban ol­csó órákba tíz schillingért teszik be az elemet Persze, ha valaki elem nélkül kéri, úgy is megkapja. Mivel utó­mondta: a legalapvetőbb be­ruházásokra egyébként is költeni kellene. Az ország­ban már több helyütt létre­jöttek a helyi operatív bi­zottságok, hogy javaslato­kat tegyenek arra, mivel várják a vidékre látogató külföldieket. Mint azt dr. Kovács László, a városi ta­nács elnöke hangsúlyozta, a szeptemberi tanácsülés után, nálunk is létrejön majd egy szervező bizottság, s első­sorban a műszaki tudomá­nyok területén, valamint az idegenforgalmi látványossá­gaink bemutatásával kapcso­lódhatunk a nagy sereg­szemléhez. Csakhogy ahhoz, hogy a fővárosból tovább autózzon az idegen, a meg­lévőnél lényegesen jobb útra van szükség. Elengednetet- lenül fontos, hogy 1995-re továbbépüljön az M-3-as autópálya, s ha ez megvaló­sul. akkor az észak-magyar­országi régióban csak nyer­hetnek a világkiállítással. A kételyeiknek hangot adó felszólalók többsége, garan­ciákat vár arra, hogy a ha­szonból az elmaradottabb térségben is részesedjenek majd. A külföldi tőke vi­szont eresen érdeklődik a világkiállítás iránt, . s az sem elhanyagolható ■ zem- pont, hogy a beruházások legalább húszezer embernek adnak majd munkát. Amennyiben mégsem jönne létre Ausztria és Magyaror­szág közös bemutatkozása, az olyan bizalomvesztést eredményezne — hangsú­lyozta egy külföldi vállalko­zó a tanácskozás résztvevői közül —, amely évekkel vetné vissza a magyar gaz­daság fejlődését. 1 lag rakjuk bele, így valót­lant állít az Anonymus, fél­revezetett miskolci állam­polgár. aki szerint ezek az időmérő szerkezetek gyári­lag vannak összeforrasztva. Akik már megfordultak a Tabor strassei kétszintes áruházban, tanúsíthatják: azért irányítják az emelet­re honfitársainkat, mert a magyarul beszélő hölgyek ma már tízen, ott várják őket. Ott nyugodtabb körül­mények között fogadják a vásárlókat. Az ékszerek, az órák kiválasztásához idő kell, és türelem. Mi tagadás, az eladók is emberek, így aztán megtörténhet, hogy valamelyikből kifogynak. Képzeljük el, hogy mit gon­dolnak , rólunk, amikor ne­hány honfitársunk egyszerű­en csak a csekk beváltását, a pénzt követeli. Akadt olyan is, aki a hat darab ötszáz schillinges csekket háromezer schillinges láncra akarta beváltani. Nehezen értette meg, hogy minden egyes vásárlásnál csupán egy utalványt számítanak be. Ez ugyanolyan természe­tes. mint hogy a hazai áru­házak az ismeretes télika- bát-vásárlási akciók alkal­mával az új megvételekor nem fogadhatnak el öt hasz­nált ruhadarabot. csak egyet. Tagadhatatlan tény, hogy a Helvetia cég kimon­dottan jól sikerült reklám­akciója nem tartozik a jóté­konysági rendezvények sorá­ba. Forstinger úr bécsi ék­szernagykereskedése. hason­lóan a többi üzletekhez, tisztes haszonra, nyereségre törekszik. Ha nem ezt ten­né. aligha támogathatná a magyar utazási irodákat, amelyek több, kifejezetten olcsó turistautat szerveznek hozzájuk. Mindenesetre sokakat ér­dekelne, hogy a névtelen, félrevezetett miskolci polgár milyen ajándék kvarcórára számított. Valószínű, hogy egy schaffhauseni, legalább aranyozott ketyegő remé­nyében utazott 1000 kilomé­tert. A vásárlók, a boltban megfordulók zöme tudta és tudja, hogy egy nagyon egy­szerű ajándék óráról van szó, nem egy életre szóló, értékes 'időmérőről. Ez a cég részéről csupán apró figyelmesség, ami akkor is jár — á bon ellenében —. ha éppen nem vásároltunk náluk semmit. Egyébként a hazai sajtó­ban is kialakul az egyszerű munkamegosztás: azok a la­pok, amelyek nem köthettek szerződést a Helvetiaval. azoknak csupán a bécsi cég ócsárlása, lejáratása marad osztályrészül. Mi viszont a magunk védelmében is meg­erősít jjik: ez a fajta nyugati stílusú üzletpolitika követés­re m(éltó. Akiknek más a yéleménye. vagy csalódtak, szóvá tehetik nálunk. A DH kollektívájának szerkesztésében kéthetente megjelenő Borsod Expressz című lap legutóbbi számá­ban egy játékszelvényt ta­láltak olvasóink. Ezzel a Pátria ABC kínálatából 5 ezer forint értékben össze­válogatott termékeket tartal­mazó kosarat nyerhették meg. A sorsolás tegnap dél­után volt. Sok játékos kedvű olva­sónk volt kíváncsi a húzás­ra. A szerencsedobozban összegyűlt több ezer szelvény közül csupán egyetlenegy. Varga Zoltánnéé (Miskolc, Árpád utca 6. III/2.) került elő. Ő nyerte az ajándék- kosarat. Nyereményéhez saj­nos. nem tudtunk a helyszí­nen gratulálni. A kosarat mától a Pátria ABC-ben ve­heti át. Sport ■ Csütörtökön kezdődik a svájci Martigniben a 37. kötöttfogású birkózó világ­bajnokság. A magyar csapat tagjaként Repka Attila, a Diósgyőri VTK kétszeres Európa-bajnoka is elutazott a helyszínre. B Tegnap 72 éves korában elhunyt Né­meth Imre olimpiai bajnok kalapácsvető, akinek temeté­séről később intézkednek. B Megérkezett tegnap Plov- divba, a 22. 'kajak-kenu vi­lágbajnokságra a magyar együttes. A szakvezetésnek gondot okoz, hogy a legin­kább esélyes Gyulay Zsolt a hátát fájlalja. 8 A svédor­szági sakk Világ Kupa via­dal 7. fordulójában Sax ki­kapott a szovjet Szalovtól, Portisch és Ribli remizett ellenfelével. A versenyen Elveszt, Kaszparov, Szalov egyaránt 43—4,5 ponttal ve­zet Karpov, Portisch és Short előtt, akik 4—4 pon­tot gyűjtöttek. Saxnak és Riblinek 3—3 pontja van. A 68-as katonai bevonu­lás évfordulóján tegnap es­te Prágában tüntetések vol­tak. A rendőrség erőszakos beavatkozása vetett csak vé­get a megmozdulásoknak. A tüntetések résztvevői közül külföldieket, köztük magyarokat is őrizetbe vet­tek. összesen öt magyart állítottak elő a csehszlovák hatóságok. A prágai magyar konzul értesülve a hírről, azonnal intézkedett: azt kérte a csehszlovák hivata­los szervektől, hogy a rna­Vezetői fogadóóra A Miskolc Megyei Városi Tanács szerdai meghosszab­bított ügyfélfog, iási napján dr. Tisza Tibor igazgatási osztályvezető tart fogadóórát a hivatali helyiségében, 15- től 13 óráig. gyárak kihallgatásán jelen lehessen, ellátva jogvédel­müket. Erre ígéretet is ka­pott. Éjféltájban a csehszlo­vák hatóságok értesítették a konzult, hogy azokat a magyarokat, lengyeleket, olaszokat, akiket előállítot­tak. kedden, azaz ma reg- % gél hallgatják meg. Időköz­ben Budapestről több tele­font kapott a nagykövetség, miszerint fotókkal tudják bizonyítani, hogy ezeket az embereket megverték. A nagykövetség kérte, hogy juttassák el a fotókat hoz­zájuk telefaxon. A magyar diplomaták, pártállástól függetlenül mindenkit kép­viselnek ezúttal is. A tün­tetések egyébként éjjel fél 11-kor értek véget. Az Egye­sült Államok felszólította a csehszlovák vezetést, hogy — több kelet-európai or­szághoz hasonlóan — adja­nak több szabadságot a . népnek. Lengyelországban több helyen is szimpátia- tüntetést rendeztek, de sor került szélsőséges, szovjet-* ellenes megmozdulásra is. j DEfcj hírlap. — a Magyar Szocialista Munkáspárt Mis­kolc Városi Bizottságának politikai napilapja. Főszerkesztő: BÉKÉS DiZSO. Szerkesztőség: Miskolc Bajcsy-Zsillnszky út 15, 3527 Postacím: Miskolc 3501. Pt.: 39. Telefonközpont: 38-941 Titkárság- 18-223: bel- és várospolitikai rpvat: 18-227: gazda­ságpolitikai rovat: 18-224; levelezési rovat: t8-225: kultúrpoli­tikai rovat: 18-228: sportrovat: 18-222. Kiadja a Borsod Me­gyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Bajcsy-Zsillnszky út i5. 3527 Postacím: Miskolc 3501. Pf.s i78. — Felelős kiadó: VERES Mihály. Telefon: 36-131 — Hirdetésfelvétel: Miskolc, szé­cnenyl út 15—17. 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Pos­ta. Előfizethető bármely nirlapkézbesftő postahivatalnál, a nirlapkézbesltőknél. a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelő­fizetési és tápellátási irodánál (HELIR). Budapest V.. József nádor tér 1. — 1908 — közvetlenül vagy postautalványon, va­lamint átutalással a HELIR 2]5-96162 pénzforgalmi lelzőszám- ra. Előfizetési díl egy bőnapra 85 forint, egv negyedévre ?5S forint, egy évre 102O lorint. Index: 25 951. — Készült a Borsod! Nyomdában. Fel. vez.i HORVÁTH FERENC. — ISSN 0133 0209 Régiónk is érdekelt Vélemények a yHágkiá isró! % Ha csak utakat építenek

Next

/
Thumbnails
Contents