Déli Hírlap, 1989. július (21. évfolyam, 151-176. szám)

1989-07-17 / 164. szám

Ady-versek, műsoros kazettán Minden odavan...? ★ Az eddig múzeumban őrzött pisztolyokkal párbajozott Puskin az Anyegin szerzője és Georges D’Anthes francia katonatiszt 1837. január 27-én. ,4 világhírű költő halálát okozó párbaj „tárgyi szereplőit” Mihail Gorbacsovnak, az SZKP KB főtitkárának, szovjet ál­lamfőnek ajándékozták a franciaországi látogatása során. Többen Is vállalkoznak alka­lom adtán versmondásra a Miskolci Nemzeti Szinház mű­vészei közül, de teljes, ahogy mondani szokták, egész estét betöltő versműsorra az utóbbi időben Kulcsár Imrén és Zu- bornyák Zoltánon kivül más alig. Kulcsár legutóbb igen beleérző közvetlenséggel La­dányi Mihály verseiből adott elő egy teljes műsornyi össze­állítást Zubornyák Zoltánról pedig köztudott, hogy szívesen interpretál költőket, akiknek megszólaltatásával már-már missziót vállal. Pimasz szép arccal című műsora, amely a XX. száza­dig magyar líra legkiemelke­dőbb művelőinek verseiből készült válogatásként igen szép előadásszériát ért meg, iskolákba is eljutott, ter­jesztve a költők gondolatait, s érzékeltetve, hogy az előa­dóművészet némely elhanya­golt ágának is lehet még re­ménye a megújulásra. Zu­bornyák Zoltán ebbeli igye­kezete és hite abban amit vállal, valóban minden elis­merést megérdemel. Hitének és igyekezetének újabb terméke egy Ady-mű- sor összeállítása, amelv a Minden odavan...? címet viseli. Az Ady-versek meg­szólaltatásához, interpretálá­sához és — nevezzük így — modernizálásában, azaz a feltételezett hallgatóság ízlé­séhez való közelítés szándé­kával a Swetter együttes segítségét is igénybe vette. Elgondolása feltételezhetően az volt. hogy a versek előa­dásának hangzásvilágát mo­dern hangszerelésű zenével feldúsítva akár ismételt meg­hallgatásra, műsoros kazet­tán való forgalmazásra is al­kalmassá teszi. Ehhez nyert támogatókat a Swetter együttesben Pásztor Zsuzsa, Szebeni János, illetve Heff­ner Attila személyében, akik valóban megbízható partne­reknek bizonyultak. A mű­sor, néhány élő előadás után kazettára került, s az ARTIS kisszövetkezet forgalmazza, amelynek stúdiójában a BVK Radnóti Miklós Művelődési Háza támogatásával — Det- vai Gyula és Heinzler István hangmérnökök közreműködé­sével — a műsoros kazetta készült. A sztereofelvételes kazetta két oldalán a címfel­sorolás szerint mintegy 23 Ady-vers fért el Zubornyák Zoltán, Pásztor Zsuzsa, és az együttes előadásában. Ami közreműködésüket illeti a műsor zenei részén kí­vül — Heffner Attila sze­rezte a zenét — énekhang­jukkal is hozzájárultak a változatossághoz, sőt Pásztor Zsuzsa még versek előadásé­Gyéretek a ffbar!anglian Idén kilencedik alkalom­mal töltöttek két hetet a jós- vafői barlangszanatóriumban azok a légzőszervi megbete­gedésben szenvedő gyerekek, akiket a Megyei Gvermek- egészségügyi Központban a föld alatti gyógykúrára java­soltak. Ez alkalommal a megye különböző részeiből félszáz gyermek vett részt a gvósv- kúráztatásban, akik közül harmincnyolcat a Borsodi Szénbányák szállójában, ti­zenkettőt pedig a községben helyeztek el. A gyerekekkel orvosok, pedagógusok, ápo­lók foglalkoztak, segítve gyógyulásukat. A gyógybar- lang klímaterápiája — a tel­jesen pormentes, magas nedvességtartalmú levegő — bizonyíthatóan jó hatásfok­kal gyógyítja a légzőszervi betegségeket. A gyermekek gyógykúráztatása idén véget ért. ra is vállalkozott. Zubornyák Zoltán Ady műsora így vált kollektív termékké, amely­ben természetesen övé a ve­zető szólam. Válogatása, előadásmódja határozza meg a műsor és így a kazetta hangulatát is, amely valami­féleképpen. de bizonyára nem véletlenül, a világvesz­tés bűvöletében fogant. Han­gulatilag ezt az érzelmi alapállást fejezi ki a zene is, amelyben nem nehéz felfe­dezni talán a valamikori EDDA stílus-kiábrándultsá- gána'- jegveit. Mind a Zu- bornyákot kísérő szintetizá­tor (?) zene. mind a megze­nésített énekelt versek vala­mi bús adys hangulatot Kié legyen a vállalat? címmel kétnapos konferen­ciát rendez szeptember vé­gén a Szenzor Szervezési Vállalat miskolci irodája és az NME Közgazdaságtudo­mányi Intézete. A konferencia vendégei- előadói között lesz dr. An­tal László, minisztertanácsi főtanácsos, dr. Bogár Lász­ló. a HNF Országos Tanácsa osztályvezetője, dr. Nagy Aladár, az NME Társada­lomtudományi Intézet igaz­gatója, dr. Tardos Márton. a Pénzügykutató Rt. elnök­vezérigazgatója. Az átalakulási törvény, mint a magántulajdonosi ér­dekeltség megteremtésének jogi feltételrendszere cím­mel dr. Sárközy Tamás, igazságügyi miniszterhelyet­tes, A külföldi tőke bevo­nása a hazai vállalkozások­Holnap este, az egyes programon 10 perccel 10 óra előtt kezdődik a Fény-képek című magyar dokumentumfilm, melyben a magyarországi zsi­dó deportálások áldozatai emlékeznek a 40-es évek tra­gédiájára. A film a 29. mis­kolci filmfesztiválon elnyerte a város nagydíját. Ezzel szinte egy időben, a Tv2-őn a Né­zőpont cimű műsor látható, mely ezúttal a magyar filmek külföldi forgalmazását válasz­totta témául. A technika 7 csodája soro­zatban csütörtökön délután 6 óra 25 perckor az egyes programon a világ legmaga­sabb felhőkarcolójába láto­gathatunk el, mely Chicagó­ban épült fel: a Sears-to­rony néven ismert ház­monstrum 443 méteres ma­gasságával eddig nem talált vetélytársra. A filmesztétaként jól is­mert Réz András írta Zim- re Péterrel a Kaland az élet című tévéfilmet, melyet csütörtökön este 8 órától láthatunk az egyes progra­mon. A film két főbb szere­pét fiatal szovjet színészek játsszák, mert mint az al­kotók nyilatkozták: .......ret­tegünk attól, mennyit ve­szíthet hitelességéből a tör­ténet, ha jól ismert arcok tűnnek föl benne”. Ernest Hemingway szüle­tésének 90-ik évfordulója tiszteletére az egyik legis­mertebb művének filmválto­zatát vetíti a televízió az egyes programon, pénteken árasztanak, nem véletlenül olyan verseket díszítve zenei hangzattal, mint a Dal a boldogtalanságról, Az én ma­gyarságom. vagy az Adjon Isten mindenkinek. Zubornyák Zoltán megze­nésített Ady-verseket (is) tartalmazó műsoros kazettája a Swetter együttes közremű­ködésével már a piacon van. Akik hisznek a szép szó ere­jében, meghallgatásával — akár ismételten is — léleke­melő perceket szerezhetnek maguknak. Egyik legnagyobb kültőnk szólal meg a kazet­tán szép, igényes közvetítés­sel. Gy. G. ba címmel dr. Járat Zsig­mond, pénzügyminiszter-he­lyettes tart előadást. A konferencia helyszíne a Miskolci Akadémiai Bi­zottság székháza, időpon'ia szeptember 27—23. Jelent­kezni szeptember 5-ig lehet a rendezői intézményeknél. A részvételi díj 3000 forint személyenként, a tanul­mánykötet ára 600 forint, ugyanennyi naponta a szál­lás. Külföldi szakemberek is részt vesznek a konferenci­án. köztük a Comporgan Rendszerház tanácsadója, a Sicontact Kft. ügyvezető igazgatója. Néhány a máso­dik nap előadáscímei közül: A vegyesvállalat alapításá­nak és működésének tapasz­talatai; A külföldi vállalko­zóval való kapcsolatteremtés lehetőségei, a külföldi tőkés elvárásai; A vállalatok kivá­lasztódása, csődeljárás. este 8 óra 5 perctől. Az öreg halász és a tenger ez a film, melynek főszereplője a fe­lejthetetlen Spencer Tracy. Az elkövetkezendő hetek­ben tíz filmet vetít majd a televízió, melyeket azért szed­tek csokorba, mert egy-egy emlékezetes Gian Maria Vo­lonte alakítást őriznek. A rendkívüli tehetségű színész azon kevesekhez tartozik, akik negatív szerepekből te­remtettek világhírt, sikert. A sorozat első filmje szom­baton este az első műsorban negyed 10-kor kezdődik, a címe: Mario Ricci halála. Az első felajánlástól las­HÉTFÖ Kossuth rádió: 12.00: Déli Krő. nika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Házunk tája. A Falurádió műsora. — 13.00: Klasszikusok délidőben. Magyar előadóművé­szek albuma. — 14.00: Hírek. — 14.10: Az öregember és a pál­ma. Iraki író. elbeszélése. — 14.20: Az MR népi zenekara ját­szik. — 15.00: Most jelent meg. Világirodalmi könyvszemle. — 15.30: Kóruspódium. — 16.00: Tizenhat óra. Hírmagazin. — 16.10: Szívesen hallgattunk. — 17.00: Eco-mix. Gazdasági maga­zin. — 17.30: Musica rinata. Em­lékezés a 80 esztendeje született Vécsey Jenő zeneszerzőre. — 18.00: Levelekre — röviden. — 18.13: Hol volt. hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Első kézből. — 20.15: Népdalest. — 21.11: Rádiószínház. Ella. Rhys Adrian rádiójátéka. — 21.50’ Gong. — 22.00: Hírvilág. Hírek — tudósítások — kommentárok — sport. — 22.30: Lesz-e végre emlékmű? — 23.00: Zenekari muzsika. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.00: Hírek né­metül, oroszul és angolul. — 12.10: Szíjjártó Jenő népdalkó­rusaiból. — 12.26: Kis magyar néprajz. — 12.31: Nóták, — 13.00: Hírek. — 13.05: Az aranyember. Jókai Mór regénye. — 13.38: Három Matyi. Móra Ferenc el­beszélése. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Kettő­től ötig... A rádió kívánság- műsora. — 17.00: Hírek. — 17.05: Nyáridő. — 21.00: Hírek. — 21.05: Zeneközeiben. — 22.00: Erkölcsi csapdák. Hankiss Ele­mér sorozata. — 23.00: Hírek. — 23.10: Sporthírek. — 23.15: „RockmobU”. — 23.45; Dzsessz- archívum. Bartók rádió: 12.391 Magyar zeneszerzők rézfúvós kamaraze­néjéből. — 13.00: Hírek. — 13.05: Lemezbörze helyett. — 14.00: san két év telt el, de a köz­adakozásból felépítendő 1848—49-es forradalom és szabadságharc emlékművé­nek sorsa még mindig bi­zonytalan ... Az emlékmű felépülésének esélyeit latol­gatja a Lesz-e végre emlék­mű? című műsor, mely ma este fél 11-kor hangzik el a Kossuth adón. Csák Elemér és Rapcsányi László a Kossuth adón csü­törtökön este 7 óra 23 perc­kor kezdődő műsorukban Billy Graham-et mutatják be. A műsor címe: A tévé­korszak prédikátora. Kájé Zenetörténeti értéktár. — 15.11: George Malcolm csembalózik. — 15.27: Moniuszko: Halka. Négy- felvonásos opera. — 18.40: Bach: E-dúr hegedűverseny. — 19.00: Hírek. — 19.05: Holnap közve­títjük. A nemzetközi Bartók fesztivál nyitóhangversenye. — 19.35: Nagy mesterek kamara­zenéjéből. — 20.41: Zsebrádió- színház. Hallgatni arany. Vá­mos Miklós kishangjátéka. — 21.01: Nagy siker volt! Az MRT szimfonikus zenekarának hang­versenye. — 22.26: Szokolay Sándor műveiből. — 23.00: A hét zeneműve. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 5.55: Műsor- ismertetés, hírek, időjárás, út- inform. — 6.00: Krónika (Kos­suth). — 6.15: Közelkép mik­rofonnal. — 6.20: Észak-magyar­országi Krónika. — 6.30: Hírek, lapszemle (Kossuth). — 6.55: Utinform. (országos és körzeti). — 7.00: Krónika (Kossuth). — 7.20: Észak-magyarországi Kró­nika. — Körzeti időjárás. — 7.35: Szóvá tették, megkérdeztük. — 7.45: Tájak, arcok, szinek és vélemények. — 7.55: Napi ösz- szefoglaló és a másnapi műsor ismertetése. Reklám. Televízió, 1. műsor: 17.20: Hí­rek. — 17.35: Déli vldeoújság. — 17.45: Stíri. Hírek román nyel­ven. — 17.50: Utánam, srácok! Gyermekfilmsorözat. — 18.20: Három nap tévéműsora. — 18.25: Régi holland mesterségek. Fa- cipőkészltés. — 18.40: Műsor­ajánlat. — 18.50: Esti mese. — 19.00: Üj cim-cim. Irodalmi rejt­vényműsor gyerekeknek. Zsig- mond király. — 19.30: Híradó. — 20.05: Az „öreg”, NSZK bűn­ügyi tévéfilmsorozat. — 21.05: Panoráma. — 21.55: A Gondol­kodó arcképcsarnoka. Vallomá­sok Lukács Györgyről. — 22.50: Híradó 3. Televízió, 2. műsor: 17.25: Kép­újság. — 17.35: Tv2. Benne: rek­lám — riportok — Időjárás — zene. — 18.00: Hétfőn hatkor. — 18.25: Gyerekeknek. — 18.50: Bumm ! ! ! Telefonos játék. — 19.00: A Forsyte Saga. Angol családregény. — 19.50: Tv2. — 20.00: Körzeti tévéstúdiók műso­ra,. Budapest. Pécs. Szeged. Dél­alföldi magazin. — 20.55: Tv2. — 21.00: Híradó 2. — 21.20: Tv2. — 21.30: Telesport. — Kb. 23.00: Tv2. Napzárta. Sky Channel: 12.30: Életveze­tési tanácsok. — 13.00: Ameri­kai teleregény. — 13.55: A Land­scape Channel műsorából. — 14.50: Megfordul a világ — Té­véfilmsorozat. — 15.45: Loving — Szeretet — Tévéfilmsorozat. — 16.15: The Lucy show — Vig- játéksorozat. — 16.45: Rajzfilm­sorozat. — 17.00: Popzenei mű­sor. — 18.00: Eurosport Prog­ramme Menu. — 19.00: Nemzet­közi motorsport. — 20.00: Tour de France — A híres kerékpár- verseny összefoglalója. — 21.00: Összefoglaló az elmúlt hét sport- eseményeiről. — 22 00: Mn'orke- rékpár-verseny, 125, 250, 500 cc. — 22.30: A ringben Duran és Dejesus 1974-ben. Panama vá­rosban. — 00.00: European mas­ters waterskiing Championships — Vízisí-bajnokság. — 00 30: A kerékpárverseny folytatása. Super Channel: 12.30: Chart Attack — Poplista. — 16.30: Hot Line — Egyenes adás — Délutáni program iskolásoknak — Tele­fonos vetélkedő óriási nyere­ményekkel. zene. rajzfilmek, szórakoztató filmek, mindennap híres vendégek — A műsort angol és német nyelven sugá­rozzák. — 18.30: Off the Wall — Hírek a pop-, a rockzene és a divat világából. — 19.30: V(n- játéksorozat. — 20.00: Kaland- filmsorozat. — 20.55: Bünü°vi filmsorozat. — 21.50: Hírek an­golul, németül és hollandul. - 22.00: Természetfilm-sorozat. — 23.00: Kegyetlen világ — Ter­mészetfilm. — 00.00: World news and weather — Hírek rás-jelentés, utána: The Mix — Szórakoztató egyveleg, benne: slágerlista. RÓNAI VIDEOMOZI A kockázat ára Mb. francia sci-fi film 16 éven felülieknek! Fsz.: Gerard Lanvin, Michel PiccolL Kezdés: 16 és 18 órakor, • klubhelyiségben! Avas! mozicsatorna: 20.00: Menekülés New Yorkból (ame­rikai akciófilm — 95 perc). Filmszínházak: Béke (f3, fS, f7 és f9): Szellemirtók (Ghost- busters) (szí. amerikai, kiemelt 2. helyár!) — Béke kamara (2 és 4) : Halál egyenes adásban (szí. francia. 14 év!) — (6): A végső megoldás (mb. szí. ame­rikai. 14 év, felemelt helyár!) — Kossuth (f3) : Szahara (mb. szí. amerikai, kiemelt 1. hely­ár!) — (5 és 7): Szellemirtók (mb, szí. amerikai, kiemelt 2. helyár!) — (9): Másnap reggel (mb. szí. amerikai, 16 év, ki­emelt 1. helyár!) — Hevesy Iván Filmklub (fi): Mielőtt befejezi röptét a denevér (szí. magyar. 16 év!) — (f5 és f7): Minden a paradicsom bűne (mb. szí. olasz. 14 év, felemelt helyár!) — (f3 és ±9) : Biztos halál (szí. japán. 14 év, felemelt helyár!) — Táncsics (f4) : Vadölő (szi. NDK). — (f6 és f8) : Trón, “avagy a számítógép lázadása (mb. szí. amerikai, felemelt helyár!) — Táncsics kamara (f5): Ismeretlen ismerős (szí. magyar), — (f7): Volt egyszer egy Amerika I—II. (szí. ame­rikai, 16 év, dupla felemelt hely­ár!) — Fáklya (3 és 5): Üzenet az űrből (mb. szí. japán, ki­emelt videohelyár!) — (7): A botrányos kán-kán (mb. szí. spanyol—francia kiemelt vldeo- helyár!) — Ady Művelődési Ház (5 és 7): A hal neve: Wanda (mb. szí. amerikai, 14 év, ki­emelt 3. helyár!) — Tapolca, Ady (4 és 6): A szakasz (mb. szi. amerikai, 16 év, kiemelt 1. helyárt) — Panoráma autósmozi (9) : Rendőrakadémia I. (szí. amerikai, egységes helyár: 60 forint). MISKOLCI MOZIK VIDEO­MÜSORA:’ Béke (8): Bruce Lee és én (szí. hongkongi, kiemelt video­helyár!) — Táncsics (f3. f5 és f7): Smaragderdő (mb. szf. an­gol. 14 év, kiemelt videohelyár!) — Fáklya kamaramozi (f3, f5 és f7): Dzsangó (szi. olasz, kiemelt videohelyár!) KEDD . Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.20: Hogy tetszik lenni? Nyug­díjasok műsora. — 8.50: Külpo- •litikai figyelő. — 9.00: Napköz­ben. Zenés délelőtt. — 11.02: „Muzsikának szép a hangja . . .” — 11.24: A kolorádóbogár. Rá- kosy Gergely regényének rádió, változata. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Kölyökrádió — szünidő­ben. — 8.48: Okos Marci és az oroszlán. — 9.00: Hírek. — 9.05: Granada) vásár. Részletek Eid- herr operettjéből. — 9.30: Maxi­mális sebesség nincs . . . For­ma—1 híradó. — 9.40: Rivalda­fényben : Lemezújdonságok. — 11.00: Hírek. — ti.05; Világ- újság. — 11.10: Térkép és út­ra való. — 11.30: Balaton rádió. Bartók rádió: 8.00: Hírek. — 9.08: Évszázadok kamarazenéje. — 9.48: Zenekari muzsika. — 10.50: Smetana: A két özvegy. Kétfelvonásos opera. Miskolci rádió: 5.55: Műsoris­mertetés. hírek, időjárás, útin- form. — 6.00: Krónika (Kossuth), — 6.15: Közelkép mikrofonnal. — 6.20: Észak-magyarországi Krónika. — 6 30: Hírek, lap­szemle (Kossuth). — 6.55: Út­in form (országos és körzeti). — 7.00: Krónika (Kossuth). — 7.20: Észak-magyarországi Krónika. — Körzeti időjárás. — 7.35: Szó­vá tették, megkérdeztük. — 7.45: Tájak, arcok, szinek és vélemények. — 7.55: Napi ösz- szefoglaló és a másnapi műsor ismertetése. Reklám, Televízió, 1. műsor: 9.05: Té­vétorna nyugdíjasoknak — 9.10: Kcpúi>ág. — 9.15: Arany. Olasz dokumentumfilm-sorozat. — 9.50: Ti e’ottó. — 10.00: Pano­ráma. — 10.45: Mozgató. — 10.50: Képújság. Sky channel: 6.30: European business Channel — Üzleti, gaz­dasági. pénzügyi hírek. — 7.00: The DJ Kai show — Gyermek- műsor. — 9 30: Panel Pót Pourri — Vetélkedő, közben: Card Sharks, Jackpot, Super Pass­word. — 11.00: The Sullivans — Tévéfilmsorozat. — 11.30: Sky by day — A Sky nappal — Ma­gazinműsor. Super Channel: 7.00: World news and business — Politikai és üzleti hírek, sporthírek, idő- járás-1elentés mindennap reggel 7-től 8-ig. - 8.00: The Mix — Szórakoztató egyveleg sok ze­nével, hírek, pletykák a pop­zene és a szórakoztatás vilá­gából. vetélkedők, főzési ötle­tek, óránként hírek. f|c Hemingway emlékére a televízió ismét műsorára tűzi Az öreg halász és a tenger t. Nézze meg, hallgassa meg... Az öreg halász és a tenser Konferencia az átalakulásról Kié legyen a vállalat?

Next

/
Thumbnails
Contents