Déli Hírlap, 1989. július (21. évfolyam, 151-176. szám)
1989-07-14 / 162. szám
Családi kötőén A látvány nem olyan romantikus, mint a kaszások sora de a gép embertelenül nehéz munkát könnyít meg. Táblába álltak megyénkben is a kombájnok, bogy mennél hamarább magtárba kerüljön a kenyérnekvaló. Mint valami mitológiai hajvágók, nyírják, vágják a szőke búzamezőket. Motollalapátjaikkal ügyesen kitapogatják az összekuszálódott szárakat aztán, nyelik, csépelik a kalászokat, tartálykocsiba ontják a pirosló búzamagot. Maguk után szabályos rendben hagyják a szalmát, amelyet másféle masinák összepréselve bálákba kötözik. Szemnek is szép. takaros munkát végeznek ezek a- okos gépek, könnyebbé téve a hajdan Oly nehéz paraszti életet. Tudást, szakismeretet és nem kevés csorgó verejtéket is kíván még így is az aratás a kombájnosoktól. Azért mégsem annyit, mint azoktól, akik ma is hagyományos módon, kaszával kénytelenek végezni ezt a munkát pántlikányi parcellájukon. Mert a zempléni hegyek közé ékelődött kicsi falvak határában még ilyen aratással, s ennek nyomán búzakeresztekkel is találkozhatunk. ha nekiindulunk az itteni gyönyörű kirándulóhelyekre. Errefelé ma is a kasza, marokszedés, kötélsodrás és keresztberakás az aratás „technológiája”. Hogy is volt csak, amikor hajdanán, legényke korunkban a pár holdacska földünkön — a költő szavaival élve — magunk is „markot hajtogattunk” aratás idején? Egy-egy kereszthez tizennyolc kévét hordtunk össze. Alul középre tettük az elsőt, ez volt a bújtató. Aztán a kereszt négy ágába négynégy kévét raktunk, jó szorosan ám, hogy be ne ázzaAmikor sétálóutcává nyilvánították a Széchenyi útnak az Ady-hídtól a Tanácsház térig terjedő szakaszát, tervbe vették a belváros teljes „autómentesítését”. Szóba került az is, hogy lehetőség szerint nemcsak keleti—nyugati, hanem észak— déli irányban is kitiltják a gépjárműforgalmat a szőkébb utcákból. Sokak szerint most már eljött ennek az ideje. Már megoldható, hogy a Déryné és a Kossuth utcából, valamint a még énnél is kisebb közökből örökre száműzzük a négykerekűeket. Lehet, hogy ez a javaslat nem talál egyértelmű ■ megértésre. mégis megvalósításra ajánljuk. * Mind gyakrabban törik fel a kocsikat a miskolci éjszakában. Szerencséjük van a tolvajoknak, mivel ritkán akadnak olyan kocsira, amelyiket riasztóval védenek. A tapasztalat az, hogy a károsultak zöme már csak a baj megtörténte után szánja rá magát erre a néhány száz forintos beruházásra. A statisztika szerint jó. ha 100 kocsi közül hármat látnak el betörőfogó-érzékelővel. Mi az oka, hogy Miskolcon még egyetlen vállalkozó sem ismerte fel az ebben rejlő lehetőségeket. Ha egy kisiparos, vagy egy kisszövetkezet riasztókészülékeket hirdetne és vállalná az azonnali beszerelésüket, kitűnő piacra lelne régiónkban! * Nem először és nem utoljára tesszük szóvá, hogy hétvégeken nincs aulómosási nak a kalászok, mert nem volt szomorúbb látvány a csírázó, vagy éppen már zöldellő búzakeresztnél. Végül a tizennyolcadikkal, a legyezőszerűen széttárt napkévével betakartuk a kereszt tetejét. De ki is tudna ma keresztet rakni? Talán az idősebbek közt akadna még,- ha egyáltalán szükség lenne rá. Mert semmi haszna már a lehetőség Miskolcon. Így aztán nem marad más, mint hogy a meleg vízzel teli vödörbe sampont keverjünk, majd a lakótelepi parkolóban, vagy a házunk mentén, a járdán csutakoljuk a négykerekűt. Városunkban nem akad olyan benzinkút, amely mellett egy gyors ko- csimcisó is lenne. Leendő vállalkozók, figyelem! Ez a fajta szolgáltatás jó üzletnek ígérkezik, egy olyan városban, ahol 24 órán belül mindent ellep a por. (szántó) régen oly fontos keresztra- kási tudománynak. így hát érthető, ha a zempléni hegyek közt' járó kirándulók mostanában rá-rácsodálkoz- nak a ritkaságszámba menő búzakeresztekre. Olyannak tűnnek ezek, mintha a nad- rágszíjparcellákkal együtt egy régi-régi világ emlékei lennének a nagytermészet szabadtéri múzeumában. Hegyi József Szalayképek Debrecenben A legjobbjai közül válogatta ki Szalay Lajos azt a 20 grafikai lapját, amely sokszorosítva —, illetve amelyről meghatározott számú másolat készült számozva és dedikálva járja az országot abból a célból, hogy a képek eladáséból származó bevétel az erdélyi menekültek számláját gyarapít- has'sa. A pénzt ugyanis a művész erre a célra ajánlotta fel. A kiválasztott húsz alkotás Mosonmagyaróvár, Budapest és Miskolc után tegnap Debrecenbe utazott, ahol a Kölcsey Ferenc Városi Művelődési Központban állítbtták ki. A kiállítást Dusza Éva. a Miskolci Galéria igazgatónője nyitotta meg. aki azt az intézményt vezeti, amelyet a művész a munkák sokszor 'sításával és az értékesítés adminisztrálásával megbízott. Laltossáoi apróhirdetések felvétele a borsod ■be: a Magyar Hirdetőnél Egyre többen keresnek meg bennünket: hogyan adhatnának lel apróhirdetést a Borsod Expresszbe. A Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat és a Déli Hírlap szerkesztőségének közös vállalkozásaként megjelenő gazdaságszervezési és innovációs lap természetesen nem zárkózik el a lakossági igények kielégítése elől. A Magyar Hirdető miskolci kirendeltsége (3530 Miskolc, Uitz Béla u. 1—3. szám) vállalkozott arra, hogy apróhirdetéseket vesz fel a Borsod Expresszbe. Jó. ha tudjuk: hétfőtől csütörtökig 9—15.30 óra között, pénteken pedig 9-től 15 óráig tartanak nyitva. Szombaton zárva a kirendeltség. A hirdetési tarifa olcsónak mondható, és az apróhirdetések hamar megjelennek. ; t: ! ^ Stop, egy percre! Az autóieltörők kezére játszanak Família Dei Fenyegető veszély, hogy hagyományaink kiüresedése, eltávolodása forrásaitól, gyö- kértelen konzervativizmust, sőt erkölcsi csődöt vonhat maga után. Az olyan ember, aki nem ismeri a múltat, nem ismeri saját nemzetének történelmét, a jelenhez való kapcsolódását is elveszítheti. Nyugtalanná válhat, mert keres, keresi azt a szilárd pontot. amelyben megkapaszkodhat, s amely alapon újra felépítheti önmagát, kialakíthatja a maga értékrendszerét, erkölcsi fölfogását, életformáját, tartalommal töltheti fel kiüresedett lelkiismeretét. Ahhoz azonban, hogy egy ilyenfajta lelki megújulás bárkiben is elinduljon, igen sok tényezőnek kell együtt hatnia. Többek között a példamutatásnak, de a megbocsátás gyakorlatának is. Ezek igen jelentős — egyenesen sarkallatos szerepet töltenek be az egyházak gyakorlatában, s az evangéliumoknak is alapjául szolgálnak. Dr. Szönyi György diósgyőri református lelkipásztor ennek a témának alapos ismerőjeként, s az ember megjavításának, megváltoztatásának, újraformálásának hivatásszerinti gyakorlójaként igen élvezetesen és meggyőzően beszél erről, amikor az kerül szóba, hogyan segíti gyülekezete a városrész lakóit igaz önmagára, s ezáltal istenre találásában. E tekintetben az egyház kezdeményező, megszólító, társuló, lelki gondozó szerepét hangsúlyozza, mondván, hogy amikor a gyülekezet előtt a lelkipásztor Jézus Krisztus követéséről beszél, akkor tulajdonképpen egy életforma változtatás propagátora is annak a reménynek a sugallója, hogy az eltévelyedettnek van még módja új emberré válni. Az evangéliumok ehhez bőségesen szolgáltatnak példákat. A házasságtörésen kapott asszonyét, vagy Máté evangélistáét, aki Jézus szavára vámszedőből — tehát az emberek kifosztójából lett evangélista. Ezek az évezreAz elmúlt héten kapták meg a szakszervezeti bizottságok az SZMT tájékoztató ez évi különszámát. melyben a legfontosabb szakszervezeti állásfoglalások, ajánlások mellett tájékoztatnak arról is. hogy az SZMT Képzési Központjában szeotembertől felsőfokú szaktanfolyamok indulnak. A szegedi Vadaspark még nem nyílt meg a nagyközönség előtt, de már többet költenek rá, mint a meglevő miskolcira. A Városgondnokság felügyelete alatt álló miskolci Vadasparknak évente 2 700 000 forintból kell gazdálkodnia. Ez a pénz meglehetősen szerény összeg, igy valóban be kell osztani. sőt gazdálkodni kell a meglevő vagyonnal. Becsléseik szerint a mi Vadaspar- kunk fenntartása a legolcsóbb. Mivel lehet megoldani ezt a rendelkezésre álló pénzt? des bibliai példák az egyház megbocsátó gyakorlatát hirdetik, s mintáját nyújtják a megváltozás lehetőségének. Akik beletartoznak Jézus Krisztus közösségébe, mert meghallották a hívást, egymásra is ezzel az új, megbocsátó bizalommal tekintenek, s az emberi minőség jobbítására törekszenek. Mindennek az alapja pedig a szeretet, amely minden egyházi tanítás alapköve, évszázadok, évezredek óta hirdetett és gyakorolt igéje, amellyel a hívő emberek kapcsolódnak egymáshoz és egyházukhoz. Dr. Szőnyi György egy kisebb — mondhatni maradék — városrész lelki- pásztora, sorolja az emberi szeretet történelmi megnyilvánulásának formáit az irgalmas samaritánus példázatától a Vörös kereszt, a Kék kereszt, a Fehér kereszt nemzetközi keresztény mozgalmakig, amelyek közül talán a két utolsó szorul némi magyarázatra, abban az összefüggésben is. hogy ezeket tulajdonképpen a legkisebb gyülekezetek tevékenységében is fellelhetjük. A Kék kereszt ugyanis az iszákosság bűnébe esők mentőszolgálata, amely csak valamivel fiatalabb, mint a solferinói csata szörnyűsép„»i láttán Henry Dunant felhí-, vására létrehozott Vörös kereszt. A Fehér kereszt pedig nem más, mint a tiszta élet folytatására, a jövendőbeli helyes kiválasztására, a szerelem tisztaságának megőrzésére törekvő nemzetközi felhívás, amely nap-mint nap a diósgyőri szószékről is elhangzik. Sőt, a parókia 72-413-as telefonszámán amolyan lelki gondozás is folyik azok számára, akik ilyen természetű válságos helyzetükben felhívják. Ügynevezett jegyes oktatást különben is hosszú évtizedek óta folytat az egyház, mint ahogy a nem kívánatos magamutogató, hivalkodó, versengő magatartás ellen is fellép. De segít az adakozás készségének kialakításában, amikor a templomba járó, vagy konfirmálásra készülő gyerekeket néhány forint perselybe dobására szólítja A szociálpolitikai, munkaügyi és személyzeti szaktan- folyamokra július 15-ig lehet jelentkezni a tájékoztatóban található jelentkezési lappal. A beiskolázás során a szakszervezeti tisztségviselők elsőbbséget kapnak, az SZMT ilyen módon is szeretné segíteni az eredményesebb érdekképviseleti munkát. Egyiik módja, hogy az ál-' latszaporuiatot értékesítik. A múlt évben például több, mint 50 kisállatot adtak el, és összesen 500 ezer forint bevételre tettek szert. Üj gazdákra találtak így például tengeri malacok, nyu- la;k és bárányok. Az adásvétel nagyon egyszerűen, piaci módszerekkel zajlik Egy látogatónak például megtetszett egy kisbárány, és a gondnokkal annak rend.ie-módja szerint megalkudott rá. Az önálló gazdálkodás jegyében ebben az évben is törekszenek arra. hogy így pótolják a Vadas- park fenntartására szánt szerény összeget fel. Az ilyesmit, ha- a családban nem. itt a nagyobban megtanulják. De megtanulják az „árvák, özvegyek, jövevények” istápolá- sát is. Ez folyik a hittan órákon. a nyári táborozások alkalmával, a szószéki igehirdetéseken, s erre buzdít az egyház hetilapja is szakadatlan. Ezek teljesítik be az egyház küldetését, sokszor egészen hétköznapi módon. Például olyankor, amikor egy fiatal, rokon nélküli házaspár éppen az egyháztól kap komatálat, vagy a gyengén látó nagybetűs bibliát. Tiszteletet parancsol az a körültekintő áldozatkészség, és szeretetmegnyilvánulás, ami akár egy ilyen viszonylag "kis gyülekezet körül is kialakul. Foglalkoznak például a mozgássérültek gyerekeinek a gondozásával, felügyeletével. Sajósenyén értelmi fogyatékosokat, Er- dőbényén idős asszonyokat, Tiszafüreden árva gyermekeket' gondoznak, s törődnek azzal, hogy a szex ne törölhesse le a szerelem mosolyát a fiatal arcokról. Ki gondolná, hogy a diósgyőri gyülekezet gondjai között olyasmik is szerepelnek, mint a környezetszennyezés, a mentálhigiéné, vagy a szellőztetés. tisztálkodás szükségességének terjesztése. Hogy hány órát tölt hivatalában mindezek miatt dr. Szőnyi György? Annyit, amennyit egv apának kellene családja körében. Olyannak, aki minderre a szépre, jóra meg akarná tanítani gyermekeit, a közös éneklésben lelki terápiát látna és gyakorolná is velük mindennap, aki mások számára is nyújtana lelki segélyszolgálatot. s mondjuk még levelekét "is* címezne — írni még csak tanuló, vagy valamilyen okból nem tudó szomszédai helyett. Az ilyen ember családját — gondolom — megbecsülné és követésre méltónak találná mindenki. Gyöngyösi Gábor Menedzsertanfolyam Megyénkben nagy szükség lenne a mostaninál több menedzser típusú vezetőre, de sok olyan fiatal szakemberre is. aki a saját napi munkáját is menedzselni tudja, és a legoptimálisabban szervezni. A Budapesti Műszaki Egyetem szakkollégiuma valószínű, hogy nem véletlenül választotta egv nyári vezetői akadémia színhelyéül Miskolcot, Főleg fiatalokat várnak a csanyiki oktatási központba. ahol augusztus 27. és szeptember 2. között rendezik a menedzsertanfolya- mot. Délelőttönként neves előadók tartanak a témában különböző előadásokat, amelyet délután konzultációk követnek. A térítési díjban — amely fiüOO forint — benne f -vi-’tatik az előírásokon való részvétel költsége valamint a szállás és az étkezés is. Gazdasági életünk fellendítésének szemnontiából fontos kezdeményezésről van szó, érdeklődő fiatal diplomások részvételére számítanak. Jelentkezni egyénileg is lehet, de természetesen vállalatok, intézmények, valamint újonnan alakult társaságok is vállalhatják kiküldő szervként a tanfolyam költségét., . _____ Szociálpolitika, munkaügy Félmilliót kerestek tavaly Kisállatok a Vadasparkból Tizennyolc kéve kellett hozzá Bűzakereszfek