Déli Hírlap, 1989. július (21. évfolyam, 151-176. szám)
1989-07-31 / 176. szám
MISKOLCI KOCSONVfl Keringő, Sanyival Ma, a műholdak korában elég nevetséges dolog a titkolózás, hiszen a kémközpontok képernyőin azonnal látható, hogy cse- rélt-e a pusztapoklosi tüzérezred négyes raja alsónemüt (az ötös rajjal), vagy sem. Vegyék azonban figyelembe, a most ötödik folytatásához érkezett leleplező memoárunk jó húsz évvel ezelőtti időkről számol be, amikor még igencsak más szelek fújdogáltak a Magyar Néphadseregben. Annak idején még igen komolyan kellett venni a katonai titkokat: még arról sem volt ajánlatos beszélni, hogy a gulyáságyú nem olyan fegyver, mint Gábor Áron rézágyúja. A gulyáságyú valóban nem olyan fegyver, mint a többi közönséges ágyú, hanem azoknál sokkal veszélyesebb: mert míg arra van esély, hogy az ellenség tüzérei trehányul céloznak ágyúikkal, miáltal nem találják el az embert, addig amit saját ezredünk szakácsai a gulyáságyúból kilőttek, azt minden délben meg kellett enni. Tekintettel arra, hogy akkoriban a Néphadsereget az- eal a megragadó szlogennel reklámozták, hogy „hazánk legnagyobb nevelő iskolája”, mi sem tűnt természetesebbnek, mint az, hogy ezredünk két szakácsa eredeti foglalkozására nézve nem szakács, hanem műszerész volt. (Ezzel szemben századunkban is szolgált szakács, csak éppen gépkocsivezetőként) Két műszerész-szakácsunk sajnos semmiféle indíttatást sem érzett a gasztronómiai tudományok elsajátítása iránt, sőt, ennek nap mint nap tanúbizonyságát is adták. Műszaki szemlélettel ké hitették az ételeket: így, bár a sárgarépa pontosan merőleges volt a karalábéra, a leves alig volt alkalmas emberi fogyasztásra. A kulináris élvezetek előidézésében meghatározó szerepet játszott a konyhai segédszemélyzet, melynek tagjai a laktanyafogság elneve- Eésű fenyítésüket töltve, halmazati büntetésként, mindenféle kellemetlen munkákat — mosogatás, krumpli- hámozás — végeztek. Beosztásuk fedőneve a „konyhamalac” volt, ami azt is jelezte, hogy éppen olyan hátul állnak presztízs szempontjából, mint a laktanya végében található disznóhizlalda lakói. A konyhai és a valódi ma* lacok között különös kapcsolat állt fenn: minél szörnyűbb gasztronómiai merényleteket követtek el a konyhamalacok, annál több moslék jutott a valódi malacoknak. Ilyenformán a malacok nagy, fehér, kétlábú jótevőként tisztelték a konyhamalacokat, míg azok masszívan utálták a hizlaldát, lakóival együtt. A konyhamalacok ugyanis katonák voltak, s mint olyanok, gyakorta láttak el őrszolgálatot, melynek során mindannyian töltöttek már néhány felejthetetlen órát fegyverrel a kézben a hizlalda előtt strázsálva. Ez a szolgálat — egyes magukról megfeledkezett disznók miatt — egyenesen merénylet volt a szaglóidegek ellen. Az őrködés monoton óráit még az a párszázezer légy sem tudta megédesíteni, melyek — miután képtelenek voltak végleg választani a két élvezet közül — lelkesen ide- oda röpködtek az őrők képe, és a friss disznótrágya között. Történtek azért ennél érdekesebb dolgok is az ólak környékén, vegyük például azt az esetet, amikor Vadász honvéd körbe-körbe száguldozott a hizlalda udvarán anélkül, hogy a lábát megmozdította volna. A dolog baljósán indult, Németh őrmester ugyanis mosolyogva lépett hozzánk. Sőt: egyre szélesebben vigyorgott, mikor a konyhamalacok közül né- hányunkat kijelölt a Feladatra, ami mindössze annyiból állt, hogy fel kellett rakni a teherautó platójára Sanyit, a hizlalda kétmázsás, kitűnő erőnlétnek örvendő kandisznóját. Többet ésszel, mint erővel (Sanyival szemben egyébként is kilátástalan volt mindenféle erő alkalmazása) a teherautó vállmagasságban levő platójához szalmabálákból lépcsősort építettünk — a perui piramisok mintájára, — mert volt egy tervünk. Ennek értelmében néhányan majd közrefogjuk Sanyit, kivezetjük az ólból, aztán — mintegy véletlenül — felan- dalgunk vele a lankás lépcsőkön a teherautóra. A valóságban ezzel szemben az történt, hogy kivezettük Sanyit az ólból, aki kis szúrós disznószemeivel (az volt neki) szétnézett, gyanúsnak találta a körülményeket, és lerázott bennünket, mint a kutya a vizet. Az egy szál Vadász honvéd kivételével, aki a rémülettől kómába esve görcsösen kapaszkodott Sanyi farkába. Sanyiban őserő feszült, úgy vontatta maga után a sárban a hason fekvő Vadász honvédet, mint egy elszánt menyasszony a nyoszolyólányokat. Vadász honvéd ijedtében egyre szorosabban markolta Sanyi farkát, miközben figyelemre méltó sebességgel bebarangolták a hizlalda zegét-zu- gát. Végül Sanyi teljesen véletlenül — vagy úgy gondolta, hogy arra még nem vonszolta egyszer sem Vadász honvédet — felrohant a teherautóra, mi meg rávágtuk az ajtót, majd kimentettük a halálra vált Vadász honvédet, akinek nem történt semmi baja a vonszolástól, köszönhetően a talaj csúszósságának, melyet a sár okozott, részben pedig a hizlalda lakói, akik — mint már említettem — lépten- nyomon megfeledkeztek magukról. Még dal is született a „Megismerni a kanászt, büszke járásáról...” dallamára, kissé módosított szöveggel: „Megismerni a Vadászt — nemcsak! — büszke járásáról... ” A dal különös hangszínnel csendült fel minden alkalommal, ugyanis a kórus tagjai — teljesen szokatlan módon — éneklés közben befogták az orrukat. ... afc Magyar konstruktőrök — többhónapos nyugati tanulmányút után — végre valami egyedülállót hoztak létre: megalkották a digitális zsákból-zsákba töltő (Jacques — in — Jacques) készüléket. Az elmés berendezés bármit képes egyik zsákból a másikba tölteni, ami mellé megy, azt ott egye meg a fene. Szfríp'íz Külföldről most hazalátogatott, jó negyvenes, de egykoron szőkén és fiatalon hódító énekesnő mesél a múltról. Elmondja, hogy régen — igaz, csak rövid ideig —, sztriptízbárokban is fellépett. Ó, nem volt az nagy dolog — mondja—, csak eny- nyi: zene, ének, majd ruha zutty le, és rögtön sötét! Az interjúban az is elhangzott: itt Magyarországon is fellép talán. Szerintünk az említett pikáns műsorszám maradhat a turnén is, egy apró sorrendi változtatással: ének, zene, sötét és a ruha zutty le... Abszurd Az illuzionista felesége elmegy otthonról vásárolni, de elfelejt üzenetet hagyni a férjének, hogy hova is tűnt. Mire délután hazaért, hűlt helyét találja a házuknak, a kertnek, az autónak és a kutyának, macskának. Csaik a férj ül ott egy halom gombostű mellett. Amikor meglátja a nejét, így sóhajt: na végre, hogy megkerültél szívem! Már tűvé tettem érted mindent * M I Ülőfoglalkozást végző hölgyeknek újfajta nadrágot fejlesztettek ki a Vörös Október Ruhagyár mérnökei■ A szemet gyönyörködtető vonalú nadrág fő előnye, hogy tartós használat esetén sem fényesedik ki, környezetbarát anyagból készül, és várhatóan a snitt se megy ki a divatból. Vizsgálat Miniszteri biztost és kormánybizottságot küldtek egyik nagyvállalatunkhoz. Fényt kell deríteni arra, miként lehetséges: a vállalat évtizedek óta jól megy, rendre növelik keményvaluta bevételeit, és a dolgozók sem sztrájkoltak egyszer sem. A dolog sikkor vált gyanússá, amikor felfedezték, hogy a vezérigazgató mindössze egy faházzal rendelkezik, amelyet az egerek is túl huzatosnak találtak. Levél a Balatonról Kedves Miskolc! Itt vagyok Tihanyban, ami egy nyugatnémet település a Balaton partján. A nyugatnémetek mellett vannak itt osztrákok és hollandok, meg kis számban magyarok, ök a személyzet. A nem magyaroknak csodaszép autóik vannak, vagy helikopterhangú japán motorjaik, meg pénzük. Azt kérdezed kedves Miskolc, hogy mijük van a magyaroknak? Nekik kisebbségi érzésük van. Akinek nincs, annak is van, csak tagadja. A tihanyi lakosok szinte kivétel nélkül németesítet- tek, úgy hívják őket, hogy Zimmer Frei. A nem tihanyi magyarok legfőbb feladata, hogy este magukra csábítsák a szúnyogokat, nehogy azok a nyugatnémetek vérét szívják. Az itteni biológiai intézetben most azon kísérleteznek, hogy olyan szúnyogot tenyésszenek ki, ami nem bántja a külföldieket. A hivatalos nyelv a német, de az apátságban magyar nyelvű miséket is tartanak, hagyománytiszteletből. Fizetőeszközként egyelőre még elfogadják a forintot, persze kétszer annyit, mint másutt. Egyébként a többi Balaton-parti település is NSZK-érdekeltség. Ez a középosztálybeli nyugatnémet tó — mármint a Balaton — annyi márkát termel az országnak, ami az éhenhaláshoz sok, a megélhetéshez kevés. Talán ha ki lehetne tolni a szezont... mondjuk a Tisza vonaláig. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a németek (osztrákok, hollandok) lenézik a magyarokat. Egyáltalán nem nézik le őket. Egyszerűen keresztülnéznek rajtuk. Kivéve a férfi—nő, nő—férfi és hasonló kapcsolatokat, mert ilyen esetekben emberszámba veszik az erre kiszemelt magyarokat. Nincs annál nagyobb megtiszteltetés egy magyar férfi számára, ha felesége — egy vagy több — német úr ágyában töltheti az éjszakát. Az idő szép... a németeknek, persze ők ezt meg is fizetik. Néha ránk is sőt a Nap, természetesen jóval gyengébben. A vízbe mi is bemehetünk, jó néven veszik, ha ezt hajnal 3 és 5 között tesszük. Magyar ember is foghat halat a Balatonból, amit köteles azonnal átadni a hozzá legközelebb tartózkodó külföldinek. Előfordult már, hogy egy osztrák hölgy visszaadta a pikkelyeket, o szálkákat, sőt, a hal hólyagját is. Volt nagy öröm a horgász háza táján!... A gyerekek gyöngyöző kacajjal játszottak a halpénzzel, a felnőttek a szálkából hallisztet őröltek, ami vízben oldva állítólag meggátolja a fogszuvasodást, a hólyagot pedig eltették szilveszterre, hogy majd az legyen az újévköszöntő petárda. Egy kis gazéaságeEemzts Már a honfoglaló magyarok is fölkiáltottak Verecké- nél: ez olyan, mint az őshaza! (Egy mongol kutató- csoport most azt vizsgálja, akkor mi a bánatért hagyták ott?!) A mai bonyolult gazdasági-politikai helyzetben is gyakran hasonlítgatunk, mert így könnyebben bizonyítható, hogy semmi nem olyan, amilyen, hanem olyan, mint amihez hasonlít. A napokban hallottam például, hogy gazdaságunkat valaki egy nagy kuplerájhoz hasonlította. Hozzáolvastam a témához, mert személyes benyomásokat csak a gazdaságban szerezhettem, és rájöttem. mennyire sántít ez a hasonlat is. Első pillantásra az azonosság szembetűnő lehet, de ha mélyebbre nyúlunk! Mert igaz, hogy a nyilvánosházban sem a lányok (a dolgozók) keresik az igazán nagy dohányt (nettó jövedelem), hanem a Madátn (aki majdnem olyan, mint a gazdaságvezetés). Ugyanakkor viszont a Madám. vagy a házat pénzelő maffia (ami majdnem olyan, mint a pénzügyi kormányzat) jövedelmezően működteti a rendszert (amj viszont egyáltalán nem olyan, mint as államháztartás). Mindenki tudja, mit kell csinálnia, biztosítottak a feltételek. A lányoknak nem kell szakmai továbbképzés, maguktól lesik el a legkorszerűbb technikát, amire vevő a vendég, aki igényes (majdnem olyan, mint a világpiac), és jól fizet. Nem fordulhat elő olyan malőr, hogy a vendég az első emelet kettőben szüretel (például málnát), és a hetedikre kell mennie (például mennyi sok láda volt Miskolcon: országos ládabázis lettünk! Azonnal ki kell vizsgálni, ki a felelős azért, hogy a ládagyár mellett nem terem meg a málna!!) Talán a legfontosabb különbség az, hogy a nyilvánosház (vagy a strici) csak annyit vesz el a lányoktól, amennyit azok szinte örömmel odaadnak, mert tudják, hogy a befizetett adóból a Madám vesz videót a szalonba, meg Gorenje hűtőládát a bárpult alá, azért, hogy még több vendég még jobban érezze magát, még többet fizessen, amiből a lányok még többet adhassanak le. amiből a Madám ... (semmi esetre se akarja majd visszamenőleg megemelni g kégli árát!) Miskőcék maradtuk... Freskót találtak a felújítás alatt lévő egyik miskolci belvárosi ház pincéjének falán. A történészek szerint a képsorozat első tagja azt a pillanatot ábrázolja, amikor honfoglalás után a sámán megpróbálja, lebeszélni a Miskóc nemzetséget arról, hogy itt telepedjenek meg a Szinva völgyében. A képsorozat másik részén azt láthatjuk. amikor a nemzetségfő Árpád elé járul azzal a kérdéssel, hogy mégsem ez a Szinva menti terület kellene, ezit vegye vissza, és adjon helyette valahol nyugatabbra, a Dunán túlon. A harmadik képen látható, hogy Árpád egyik kezével válaszként mutat valamit a nemzetségfőnek — hogy pontosan mit, azt sajnos nem lehet látni, mert pont ott kopott le a festék. Azt viszont biztosan tudjuk: a tárgyalás után Miskőcék maradtak... Apróhirdetés Állástalan biogiliszta túrni való földet keres. Nem vagyok válogatós: tízmillió családtagomat kell eltartanom, akik viszont szintén túrnak. Galandorok kímélje- neké „Ecce humusz” jeligére kérjük a választ a kiadóba.
