Déli Hírlap, 1989. július (21. évfolyam, 151-176. szám)
1989-07-29 / 175. szám
Billy Graham küldetése Ma: igehirdelás. 75 ezer ember előtt Egész nap gondolkodott az eső, essen vagy ne essen, aztán úgy döntött, hogy a koncert egy része alatt csak esik, nehogy felhőtlen legyen a szórakozás. A Beatricét az eső sem mosta le a színpadról, a közönség sem tágított, pedig rendesen elkezdett zuhogni. A zenészek megdolgoztak a pénzükért, remek műsort adtak. Az elhangzott dalok nagy része már legalább tízéves, mégis aktuálisak, tudnak még hatni. Ennek a zenekarnak nincs szüksége szemfényvesztésre, kilenc 60 wattos izzó szolgáltatja a „fényt”. Nem kell nekik drága szintetizátor, elektromos „varázsdoboz”, ezek nélkül is megállnak a lábukon, mert ők tudnak valamit, amit ebben a műfajban igen kevesen, őszintén, hittel tolmácsolják mondandójukat, melyek tükröt tartanak egy ország elé, elénk, s még önmaguk is szembenéznek ezzel a tükörrel. A Beatrice produkciója sajátos ».magyar ízeket” hordoz magában, tele gegekkel, iróniával, sőt öniróniával is. Kitartanak elképzeléseik mellett, s az idő őket látszik igazolni. Igaz, megöregedtek, több tagcserét éltek át, de ez sem őket, sem közönségüket nem zavarja. Ugyanaz a szeretet és gyakran gyűlölet övezi őket, mint annak idején, amikor még „Beatrice-jelen- ség”-ről beszéltünk. A koncert előtt rövid beszélgetésre invitáltam Ferót.- Hallom, hogy már nemcsak rádió- és tévéműsorod van, hanem újság megjelentetésén is töröd a fejed ... — Szeptember közepén jelenik meg az első szám, Jeee ... címmel. A tévéműsor, a Rockkalapács egyébként az MHV finanszírozásával fut, nem biztos, hogy én leszek az állandó műsorvezető, egyelőre engem bíztak meg vele, de hogy később mi lesz, azt nem tudom.- Ez a felállás, amivel most szerepelte':, tartósnak bizonyul? — Remélhetőleg... ez alatt a néhány hónap alatt, mióta így négyen (Zselecz L., Pálmai Z., Lugosi L.) együtt játszunk, jól összerázódott a zenekar.- Mennyire vagy megelégedve az új tagokkal (Zse- lencz, Pálmai)? — Te... tudod, milyen megnyugtató ilyen ritmusszekcióval a hátam mögött színpadra lépni? Mi tulajdonképpen csak trióban játszunk, ilyen felállásban nem lehet lazítani, mindennek a helyén kell lennie.- Idén lesz Beatrice-le- mez? — Most fognak kezdődni az új anyag próbái, utána irány a stúdió, s remélhetőNagy Feró, a ..garázsmester leg karácsonyra a boltokban az új Rice-album.- Ez is dupla lesz, régi és új számokkal? — Ügy tervezzük, de hogy mi lesz belőle, még nem tudjuk. Még a kiadó sincs meg.- A Ringgel nem folytatódik a kapcsolat lemezkiadás-ügyben? — Nem hiszem, a Ring még az első lemez után járó pénzeket sem fizette ki, gyakorlatilag nincs is pénzük további lemezek megjelentetéséhez.- Mi lett Miklóskával? — Elküldtük... nem volt megbízható, egész egyszerűen őrült.- Mennyi pénzt kaptok koncertenként, és mennyit lemezenként? — Ezért a buliért fejenként háromezret . kaptunk, öt évvel ezelőtt még jó pénznek számított volna, de ma ... Gondold el, mi marad ebből, ha azt veszed, hogy egy gitárhúrkészlet nyolcszáz forint, amit szinte hetente kell venni, nincs egy saját mikrofonunk se, mindent bériünk ... mikor idejöttünk, elmentünk kajálni, este megint kell valahol enni, úgyhogy mire hazaérünk, nem sok marad a háromból ... Lemezenként tíz forint per zenekar, mivel a miénk dupla volt, így húsz járna, de mint mondtam, még egy fillért sem kaptunk a lemez után. Hímer Bertalan „Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek." Ezeket a szavakat- Márk evangélista szerint — Krisztus hagyta tanítványaira, illetve követőire, s a keresztény egyház igehirdetői mindenkoron eszerint is cselekedtek. A modern idők egyik legnagyobb, de mindenképpen legismertebb evangéliumi igehirdetöje pedig az amerikai baptista lelkész, Billy Graham, aki ez ideig személyesen több mint 100 millió ember előtt prédikált. Billy Graham ma a Népstadionban — várhatóan 75 000 ember előtt — hirdeti az igét, teljesíti vállalt kül- aetését, amelyet így fogalmazott meg: „Életem egyik célja, hogy segítsek az embereknek abban, hogy személyes kapcsolatba kerüljenek Istennel, amely hiszem, hogy Krisztus megismerésén keresztül történik.” Billy Graham háromszor járt már Magyarországon, de ez lesz az első alkalom, amikor Krisztus igéit az ország legnagyobb befogadóképességű stadionjában hitetheti. Ilyen nagv tömeg előtt — bár több kelet-európai országban, s a Szovjetunióban is megfordult már — a világnak ezen a részén még nem beszélt Ez a körülmény is rendkívülivé és nagy fontosságúvá teszi mai igehirdetését, amelyet mint rendesen, most is igen alapos és körültekintő előkészületek után tart Billy Graham, akinek az ilyen és ehhez hasonló szolgálatait hatalmas propagandatevékenység előzi meg, és óriási publicitás követi. Beszédeit általában a televíziós közvetítéseken kívül, mintegy 501) rádióállomás is sugározni szokta a világ minden részén, s az angolon kívül még öt világnyelven. A mai, este fél hétkor kezdődő evangelizáció tehát egy olyan egyházi férfiú hit- hirdető megnyilvánulása, amely méltán kelt hatalmas érdeklődést és amely világszenzációnak számít. Ismét Bolond vasárnap A Bolond vasárnap című zenés komédia tavalyi sikere adta az ötletet a szervezőknek: idén nyáron ismét állítsák színpadra ezt a darabot. Augusztus 4-től 8-ig tehát újra látható lesz ez a darab. A szereplőgárda és a helyszín nem változott, most is a tapolcai Akropolisz Szabadtéri Színpadon lesznek az előadások, este 8 órától. Jegyek elővételben a Városi Művelődési Központ Széchenyi út 30. szám alatti jegypénztárában és a helyszínen, az előadás előtt válthatók. TIT — ALLIANCE FRANCAISB Francia nyelvtanfolyam Indul augusztusban a TIT-ben, anyanyelvű tanárok vezetésével, kezdő és haladó szinten. Jelentkezni és érdeklődni munkaidőben, július 21-től lehet, a 89-0M- as telefonon, Miskolcon, a Príe- szol József u. 9—11. sz. alatt. 'Jíl'SÍ' •MISKOLC M O/vó) ézAuuy-'ipe? I 'Éfis'tiiZPŐfUHfi -.jojaí (24\ 6Y£!tMEK IZAVOQL: £)0r &OM Uá/áete&eéw* «»j&U-fteV.EH Z £K£ l/U/o 4 CAKÁN ZEk I r j, Az eső sem mosta le a színpadról \ 2 ‘ I Beatrice-kancert i a Gárdonyiban ■cfi • Nagy Feró újságot szerkeszt • Karácsonyra: új album