Déli Hírlap, 1989. július (21. évfolyam, 151-176. szám)
1989-07-28 / 174. szám
Várnak a valutával Visszaesett a forgalom városunk első autószalonjában. Ennek ellenére továbbra is naponta legalább százan zarándokolnak el a repülőtéri kiállítóterembe, ahol glédá- ban állnak a legújabb típusú Fordok, Opelek és Ladák. Mi az oka a gyérülő keresletnek? — kérdeztük Rácz Bélától, az Unióker Leányvállalat igazgatójától. Mint ismeretes, több esztendei előkészítő munka után, áprilisban nyitottuk meg a város első valutás autószalonját. Itt kulturált körülmények között árusítjuk azokat a márkás kocsikat. amelyekért különben ezer kilométereket kellene autózni a vásárlóknak. Ajánlatunk hamar elnyerte a régióban lakók tetszését, mivel rövid időn belül 14 járművet értékesítettünk. A mostani érdeklődés nagyságából és a foi'galom visszaeséséből arra következtetünk, hogy a potenciális vásárlók zöme szeptemberre vár. Arra számítanak, hogy akkortól nem kell igazolniuk a valuta eredetét. Ezzel egyszerűbbé válik az autóeladás, nem szükséges nem Az emberi butaság határtalan voltát példázza egy angol asszonykának és ifjú szeretőjének esete. A megunt férjtől akartak megszabadulni és a börtönben kötöttek ki. Ez elég hétköznapi történet lenne, ám a szerelmesek praktikáiba — az ügyükben ítélkező bíró megfogalmazása szerint — ..eev majom is belepirulna”. létező, jószívű nyugati rokonokat kreálni, akik ajándékozólevelet küldenek. Valószínű, hogy a devizaszabályok módosítása után lényegesen megnő a forgalmunk. Bár az asszony 18 esztendei házassága korántsem lehetett unalmas, hiszen szeretők és szexpartik sora fűszerezte. ifjú és újdonsült barátjával még ennél is többre vágytak. Kifőzték hát. hogy fondorlatosán elteszik láb alól a férjet. Először egy varázslóhoz fordultak, aki kelésekkel és réfnálmokkal végrehajtandó lassú halálra „ítélte” a házastársat. Amikor a fekete mágia nem hozott eredményt, a csalódott szerelmesek ötezer fontért felbéreltek egy orgyilkost, aki azopban — olajra lépett a pénzzel. Ráadásul a hoppon maradt párocskát éppen az állárcsázzuk a 07-et A Miskolci Rendőrkapitányság eljárást indított betöréses lopás bűntettének alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki tegnap a napaii órákban ajtó- befeszítés útján behatolt Korbély Jánosné, ügyviteli alkalmazott Bársony János utca 45. szám alatti lakásába. A betörő elvitte a tulajdonos kincstárjegyét, aranyókszereit és készpénzét, mintegy 252 ezer forint értékben. Utólagos bérgyilkos buktatta le. amikor egy másik szélhámoskodása ügyében a rendőrség kihallgatta. A bíróság a póruljárt szerelmeseket két-két évi börtönnel sújtotta. A piacokról jelentjük Olcsóbb lett a dinnye A Zöldért Vállalat Búza téri csarnokban levő boltjában kilóra és csomóra is mérik a leveszöldséget. Kilónként a petrezselyemgyökér 30, csomóra 10, a sárgarépa kilója 20, csomója 10 forint. A szép karfiolt olcsón adják, s 26 forintért kilónként házi ízesítésű, kapros savanyú káposztát vehetünk. Az Agro-Skála ma főként dinnyét kínál, olcsón adják a karalábét, a fejes és kelkáposztáért itt kérnek a legkevesebbet. A másodosztályú paradicsomot 22 'forintért mérik. A Búza téri szabadpiacon régen volt eny- nyi áru, mint ma reggel. A hiányolt uborkából csak a nagybani piacra több mint 20 ezer kilót hoztak, s ehhez még hozzájön a kiskertek termése. Paprikát is hoztak ugyan, de még mindig nem annyit, hogy az ára csökkenjen: a legszebb bácskaiért darabonként 10, kilóra 70 forintot kell fizetnünk. A lecsónak valót 25—40 forintért vehetjük meg. Egy fej saláta 5—12, a padlizsán darabonként 10—15, a kevés zöldborsó kilója 40—50, a meggyé 20—40, a ribizli és az egres 20—25, a fekete szeder 60—70, az almapaprika 40, a patisszon 15— 20 forint. A csarnokbeli kiskereskedők közül kiemelkedik a Vitaminsarok j itt kínálják a legolcsóbb sárgadinnyét 28, a „beszélő” húsos fehér paprikát 50, a szép paradicsomot 30 forintért. A gombára nem kedvez az időjárás, de itt hihetetlen szép, hófehér csiperkét vehetünk 150 forintért kilónként. A vasgyári piacon burgonyából van a legtöbb, gyümölcs is van bőven, de az ára kicsit magas. Az almapaprika kilója 40, a cseresznyepaprikát 50, a vöröskáposztát 15 —25, a fejtett babot fél literenként 30, a ri- bizlit literenként 20 forintért adják, a patisszont darabonként 10—151 forintért kínálják. Tojást kevesen hoztak, ugyanannyiért adják, mint a Búza téren. A dióbél kilója 220—250, a máké 100—160 forint. Zebrák, válaszúton... Homlokegyenest ellenkező elképzelései vannak a követendő irányról az egyesült államokbeli birminghami állatkert két „pizsamás” lakójának, jóllehet egyik sem vezeti őket a rácsokon túlra. A filozófiai töltésű merengés azonban jó alkalom a látogatók megtréfálására, a „kétfejű zebra” szerepének eljátszására. Tegnao sorsohunk a Randevú tekebárban es a Jégvirág büfében ran Isii az ?u!aagnó és a hn isii [léik ndcpiás Július igazi idegenforgalmi főszezon, s ezt hűen tükrözik a határforgalmi adatok. A legélénkebb vendégjárás az ország nyugati kapuinál tapasztalható: Hegyeshalomnál és Rajkánál egy-egy hétvégén 80—90 ezren lépik át a határt. Ezeken az átkelőhelyeken, és Sopronnál egyébként hétközben is erős a forgalom, ezért a határőrök és a vámőrök megerősített szolgálatot tartanak. A borsodi határátkelőhelyeken egy-egy nyári hétvégén (szombaton és vasárnap) 30—40 ezren fordulnak meg. A legnagyobb forgalom Hidasnémetinél bonyolódik le, de várakozni itt sem kell, folyamatos, gyors az átkelés. Itt a legnagyobb számban a lengyelek érkeznek az országba, Sátoraljaújhelyen és Bánrévén pedig a csehszlovák turisták állnak az élen. Születési csúcs Huszonöt év óta a legmagasabbra, 3 913 000-re emelkedett a születések száma az Egyesült Államokban a múlt évben. A Washingtonban szerdán nyilvánosságra hozott kormánystatisztika szerint az 1988-ban születettek várható átlagos élettartama 75 év. Szomorúbb viszont az a rekord, miszerint 2 171000 ember halt meg tavaly az Egyesült Államokban. A reTegnap sorsoltunk a Randevú tekebárban. Ez az üzlet az Augusztus 20. strandfürdő főépületében található, s egyetlen hely Miskolcon, ahol európai színvonalú, modern automata tekepálya is várja a vendégeket, az elsőrangú vendéglátás mellett. A tekebár nem akármilyen nyereményeket ajánlott fel; egy autósmagnót, egy 2000 és egy 1000 forintos utalványt, amelyet a tekebárban lehet elkölteni. A magnót Varadi László nyerte, az Engels u. 28. sz. alól, a 2000 forintos utalványt ifj. Balázs László, a Dobó u. 1. szám alól, az 1000 forintos utalványt pedig Tassi István, a Rét u. 21. szám alól. Egyébként jól körülnéztünk a sorsolásikor a tekebárban, amely alaposan megváltozott. Az utóbbi időben az új és fiatal vezetése nemcsak a kulturált, igényes környezetet teremtette meg, hanem ezt az üzletet olyan szolid, jó hangulatú szórakozóhellyé tette, amelyben bárki jól érezheti magát. A nyereményeket a tekebárban déli 12-től este 7-ig lehet átvenni, de egyébként a bár diszkóklüb- ként üzemel tovább, este 7-től éjfélig. Olyan diszkó- klub ez, amely nem hangerővel akarja toborozni vendégeit, hanem a zenék minőségével, frissességével, és számít arra is, hogy a környéken élők is megkedvelik ezt a szórakozóhelyet. Aki nem hiszi, győződjön meg róla: a tekebárban valóban érdemes randevúzni! Mivel nyári extra tomboláról van szó. sorsoltunk az Avason is, az Egyetem étterem helyén megnyílt Jégvirág büfében. Ez az üzlet a hidegtálak, ínyencségek, saláták, a francia konyha remekeinek lelőhelye. Stílusosan egy tízszemélyes, egy nyolcszemélyes és egy hat- személyes extra hidegtálutalványt lehetett itt nyerni. A tízszemélyest Dohány Katalin nyerte, a Tömörkény utca 25. szám alól, a nyolcszemélyest Géczi János, az Engels utca 35. szám alól, a hatszemélyest Palla István, a Temetőalja út 6. szám alól. A tálakat előzetes megrendelésre készítik el, s várják a nyerteseket reggel 9 és este 7 óra között — ekkor van nyitva a büfé. Lehetséges hétvégére is kérni a tálak elkészítését! A Jégvirág büfé olyan egyedülálló kínálattal szolgál minden vendégének, amelyet ráadásul rendkívül mérsékelt árakon lehet igénvbe venni. Itt 30—40 forintból meg lehet ebédelni, ha valaki szereti a hideg ínyencségeket, és úgy gondol iuk, hogy sokan vannak ilyenek ... Mindkét helyen, a Randevú tekebárban és a Jégvirág hidegbüfében személyi igazolvány felmutatásával vehetik át nyereményeiket a nyertesek! A Skála Búza téri kordszámot a szakemberek A Zöldért V asgyári Szolnoki azzal magyarázzák, hogy árai arai szabadpiaci árak jelentősen megnőtt a 65 évesnél idősebbek aránya a Burgonya 9 8.50 6—10 5—10 6—10 népességen belül. Fokhagyma 60 50 » 50—60 50 3—5, db A halálokok közül az első Petrezselyem/cs 30/kg 20/kg 8—18 10—24 6—15 helyen a szívbetegségek állSárgarépa 20 20 6—15 10—16 6—15 nak, majd a rák. Az önZéller/db — — 8—10 8 __ gyilkosság az egy évvel koFőzőhagvma 12 14 10—20 15—20 8—15 rábbi 12-ről a 11. helyre Zöldhagyma _ — 4—8 — 4—5 lépett előre, a 15. helyre Karalábé 15/kg 14/'kg 3—10/db 3—10/db 3—6/db pedig az AIDS jött fel. A Fejes káposzta 10 9 10—12 10—12 8—10 szerzett imimunhiányos beKelkáposzta 12 9 10—20 20—25 10—20 tegségben elhunytak száma Karfiol 20 22 20—35 25—30 20—30 egy év alatt 20 százalékkal Zöldbab — 20—30 25—30 15—30 nőtt, s 1988-ban 16 210 volt. i őzötök Savanyú káposzta 10 8—10 • 10 5—10 26 28—30 25—30 20 0 Gomba Uborka Paradicsom 25 30 18—20 22 100—150 20—35 20—35 25—35 30—50 20—30 20—30 LOTTO Hegyes paprika _ _ 1—3/db 2—3/db 20—40/ikg Tv. paprika 54—56 45—50 40—70 20—60 20—50 A Sportfogadási és Lottó Retek _ 8—10 5—6 — Igazgatóság közleménye szeSósika _ _ 25—30 4—5 cs 20—25 rint a 30. héten a követkeAlma 20 16 12—34 14—25 12—25 ző nyerőszámokat húzták ki: Körte _ — 25—40 20—35 15—30 Sárgabarack-- ' — 20—30 25—35 15—25 18, 23, 50, 68, 77 Őszibarack 20—30 21 -26 20—40 20—50 13—30 Sárgadinnye — — 28—40 30 20—25 A héten nem volt ötös a Görögdinnye 20—25 20 20 22 30—40 lottón. A négyesek 73 070 foSzilva 20 — 15—30 13—30 10—30 rintot érnek. A hármasokra Tojás — 2,50—3,50 2,50—3,50 2,60—3,50 769, a kettesekre pedig 36 Zsenge kukorica r» 4—8 5-r-I a—a J forintot fizetnek. Az üoyeleteken történt Sorozatos csőtörés Ma kora hajnalban ismét csőtörés keletkezett a Baj- csy-Zsilinszky úton, a tegnapi vízfolyástól alig hat méterre. Emiatt ismét fölásták az utat a 28. és az 56. számú házak között. A reggeli órákban lajtkocsival szállítottak vizet a környéken lakóknak. A vízművek ügyeletén elmondották, hogy délutánra helyreállítják a vízszolgáltatást. DÉLI HÍRLAP. — a Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc Városi Bizottságának politikai napilapja. Főszerkesztő: BEKEs DEZSŐ. Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527 Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 39. Telefonközpont: 38-941 Titkárság: 18-223: bel- és várospolitikai rovat: 18-227; gazdaságpolitikai rovat: 18-224; levelezési rovat: i8-225: kultúrpolitikai rovat: 18-226; sportrovat: 18-222. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út i5. 3527 Postacím: Miskolc 3501. pf.: 178. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17. 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármply hírlapkézbesitő postahivatalnál, a hírlapkézbesitőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR). Budapest V.. József nádor tér 1. — 1908 — közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 85 forint, egy negyedévre 255 forint, egy évre 1020 forint. Index ; 25 951. — Készült a Borsodi Nyomdában. Fel. vez.n HORVATH FERENC. — ISSN 0133 0209 Hiába íonadiak or nyit kosi A ml féri Ég mindig cl kit. tsláúi! A ti a kdöt