Déli Hírlap, 1989. július (21. évfolyam, 151-176. szám)

1989-07-22 / 169. szám

Ne Jegyen alacsony az ágy A jó alvás titka Csak as anyag új Bikini — a házi varrodából Van-e, aki nem álmélko- dott el az áruházakban: mi kerül ilyen sokba a tenyér­nyi fürdőruhákon? Az idei nyár divatja %em változtatott sokat a bikini fazonján, de anyagában újat hozott. A felsőruházatéhoz hasonlóan hódít a fémes ha­tású, hüllőbőrt imitáló, vé­kony, elasztikus anyag — időnként találunk is ilyet a méteráru boltban. Akinek van egy kis var­ráskészsége, a szabásminta alapján bátran nekifoghat az 5X5 centiméteres kockahá­lózat ábrája szerint, ami kül­földi méret szerint 36—40-es- nek felel meg. A „kicsi” és a „nagy” jelzésű vonalak között a 38-as méretet is megrajzolhatjuk. Minden részt egy centiméter ráha­gyással szabjunk. A melltar­tót és a nadrágot a béléssel egyszerre vágjuk ki, s egy­szerre dolgozzuk össze a szé­leknél. A melltartó három­szögeinek két oldalába, va­lamint a nadrág szárába alig meghúzottan cikkcakk öltéssel keskeny gumit gé­pelünk, s úgy hajtjuk vissza. A melltartó alsó szegélyébe, és a nadrág derekába zsi­nórt fűzünk. Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát — mondja a közmondás. És ki hogy al­szik. úgy él, azaz a napi jó közérzetet csak a jó alvás biztosíthatja. A jó ágy egyik legfontosabb előfeltétele a kellemes és jó alvásnak. A jó ágy fekvőfelülete tö­kéletesen alkalmazkodik az alvó test helyzetéhez, még akkor is, ha alvás közben többször változtatja test­helyzetét. Fontos, hogy meg­támassza a testet, hogy a gerinc pihenjen. Középen besüppedt, vagy puha mat­rac nem nyújt kellő alátá­masztást a gerincnek, és így gyakran hátfájást okoz. Igen jók és kellemes pi­henést biztosítanak a poli­észter habszivacs matracok. Kövér emberek — 70 kiló feletti testsúllyal — vasta­gabb matracot használjanak, mint a normál testsúlyúak. Akiknek a súlya 85 kiló felett van, olyan matracon aludjanak, amely a közép­résznél megerősíttetett. A körülbelül 20 centi vastag­ságú matrac alá helyezzünk acélsodronyt, acélkeretben. Egyre növünk! Az átlag testmagasság mintegy 10 centiméterrel emlkedett 1950 óta. (Nők átlagos testmagas­sága 165, férfiaké 176 cen­timéter.) Az ágyak is na­gyobbak lettek, mint régen voltak. Sokak számára a 100 X 200 centiméteres méret még kényelmes, és megfelelő, mivel csaknem 20 centimé­teres szabad mozgásteret biztosít az alvónak. A 185 centinél magasabbaknak már 210X220 centi hosszú­ságú méretre kell csináltat­niuk az ágyukat. A modern fekvőhelyek nagyon alacso­nyak. Az orvosok szerint a földtől számított 40 centinél alacsonyabb ágy nem aján­latos. Idősebbeknek 50—55 centi magas ágy a megfe­lelő. Hálószobánk klímája ak­kor kellemes, ha 14—18 fo­kos a hőmérséklete. A leve­gő 40—50 százalékos pára­tartalmú legyen, nyáron 60 százalékos is lehet. Közpon­ti fűtés esetén a kellő lég­nedvességtartalmat párásító ■berendezéssel lehet biztosí­tani. Lefekvés előtt szellőztes­sük ki jól a hálóhelyiséget. Egy 20 légköbméteres nagy­ságú hálószoba két ember egészséges álmát biztosítja. Sokan fölöslegesnek tart­ják, hogy a matracra taka­rót tegyenek. Pedig sok elő­nye van! Jobban tartja a meleget, és nedvességfelvevő képessége is nagyobb mint a matracé egyedül, még ak­kor is, ha a matrac gyapjú­bevonattal, vagy lószőrré- teggel készült. A gyapjúból vagy műszálból készült alsó takaró száraz meleget biz­tosít. Még akkor sem hül ki hamar az ágyunk, ha éjsza­ka mozgás közben lecsúszik rólunk a takaró. K. E. BÉLYEGGYŰJTÉS A Magvar Posta július 26-án „Hüllők” elnevezéssel 5 címle­tű. 25 forint össznévértékű bé­lyegsorozatot bocsát forgalom­ba. A sorozat Varga Pál gra­fikusművész terve alapján, többszínű ofszetnvomással, az Állami Nyomdában készült, 317 300 fogazott és 4700 foga- zatlan példányban, 50 bélyeget tartalmazó ívekben. A 2 fo­rintos bélyegen fürge gvík (La­certa agilis), a 3 forintos cím­leten zöld gyík (Lacerta viri­dis), az egyik 5 forintos címle­ten parlagi vipera (Vipera ra- kosiensis), a másik 5 forintos bélyegen vízisikló (Natrix nat­rix), a 10 forintos címleten pe­dig mocsári teknős (Emys or­bicularis) látható. Valameny- nyi bélyegen a hüllő magyar, illetve latin neve olvasható. A béíyegsorozat mpgielenés« nap­ján a budapesti 4. Sz. Posta­hivatal fogja alkalmazni a „Hüllők” elnevezésű alkalmi bélyegzőt, illetve az arra kije­lölt postahivatalok azon a na­pon (Miskolcon az 1-es és a 10-es) elsőnapi bélyegzőt is használnak. * A MABÉOSZ Észak-magyar­országi Területi Iroda (Miskolc, Széchenyi út 83. sz., I. emeleti kiállítótermében július 31-ig te­kinthető meg az a bélyegbe­mutató, amelyet a miskolci Kazinczy és a leninvárosi TVK bélyeggyűjtő körök rendeztek. Szőke Sándor (a leninvárosi TVK-kör tagja) leninvárosi pos- tatörtóneti emlékeket, légipos­ta-leveleket, hal- és képzőmű­vészeti motívumokat tartalma­zó anyagában, valamint Tornor László (a leninvárosi TIFO-kör tagja) a 48-as szabadságharc írásos anyaggal kiegészített bé­lyeganyagában gyönyörködhet­nek a látogatók (szombat-va­sárnap zárva). * Az „Anna-bál” bélyegzést július 22-én alkalmazza a ba­latonfüredi 1. Sz. Postahivatal a rendezvény helyszínén működő alkalmi postahivatalban. A bu­dakeszi alkalmi postahivatalnál július 22-én — a helyszínen — lehet megszerezni a „Budapest —Farkashegy, 60 éves a Magyar Vitorlázórepülés 1329—1989” el­nevezésű bélyegzést, R. L. A h^sznosanvagok gyűjtéséért Juta1omtúbor úttörőknek Hosszú évek óta hagyo­mány, hogy a MÉH Tröszt az országos hasznosanyag- gyűjtő versenyben helyezést elért iskolák diákjainak egy részét jutalomtáborozásban részesíti. Az Észak-magyar­országi MÉH Nyersanyag­hasznosító Vállalat terüle­tén — Borsod, Heves, és Nógrád megyékben — a gye­rekek mindig is élenjárók voltak a hasznosítható má­sodanyagok gyűjtésében. En­nek is köszönhetően az idén Balatonfenyvesen 50-en, Csillebércen 30-an, a Csa- nyikban pedig 20-an vehet­nek részt jutalomtáborozá­son. Ugyanakkor a vállalat nem feledkezett meg saját dolgozói gyermekeinek nya- raltatásáról sem, a jelentke­zők Szarvason tölthettek tíz napot. Alig két hete jelentette be a Demisz alelnöke, Gyur- esány Ferenc, hogy a szer­vezetből kiválva Új Nemze­dék néven politikai tömörü­lést hoz létre. Ez várhatóap már ezen a hét végén meg­alakul Zsámbékon — hallot­tuk Gyurcsány Ferenctől, aki a héten Miskolcon járt, és szerdán este az Üj Nem­zedék iránt érdeklődő helyi fiatalok egy maroknyi cso­portjával találkozott. Az avasi Halásztanyára — ahová hivatalosak voltak a sajtó képviselői is — főleg olyanok jöttek el, akik egy­kor KISZ-esek voltak, illet­ve az ifjúsági szövetség it­teni jogutódjának, a Miskol­ci Ifjúsági Szövetségnek a munkájában is részt vettek és részt vesznek még ma is, de — mint fogalmaztak — ma már semmit sem jelent számukra ez a szervezet, s ezért érdekli őket az Üj Nemzedék. A kérdésekre válaszolva Gyurcsány Ferenc egyebek között arról beszélt, hogy szerinte hazánkban a politi­zálás az elit ügye maradt; ma körülbelül csak 50 ezer ember politizál aktívan Ma­gyarországon. Az egyszerű emberek eközben semmit sem érzékelnek a változá­sokból. Ezért — bár rend­kívül fontosnak tartja, hogy a különféle kerékasztalok mellett megállapodások szü­lessenek — azt ítéli a leg­lényegesebbnek, hogy az emberek polgárrá váljanak, vagyis képesek legyenek megfogalmazni; mi a bajuk a világgal, s tudjanak vála­szolni az őket érő kihívá­sokra. Az Üj Nemzedék ma még csak néhány száz, főleg nagyvárosokban élő érdeklő­dőt tömörít, a 17 évestől a 42 évesig, a betanított mun­kástól az egyetemistákig, az egyetemi oktatókig, s a volt DemLsz-alkalmazottakig. Bár vannak közöttük ' olyanok, akik azt sürgetik, hogy már a mostani hét végén pártként alakuljon meg az Üj Nem­zedék, ezt Gyurcsány Ferenc — bár nem zárkózik el a párttá válás gondolatától — elhamarkodottnak ítélné, hi­szen attól, hogy pártnak ne­veznék, még nem lenne párt az Üj Nemzedék. Ha a hét végén sikerül kimondani az Üj Nemzedék megalakulását, az első országos, programal­kotó gyűlésüket várhatóan ősszel megtarthatnák. Azt is elmondotta, hogy az Új Nemzedék iránt ér­deklődők gondolkodásának középpontjában nem a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt áll, számukra ez a világ el­képzelhető az MSZMP nél­kül is. Nem kívánnak köz­vetlenül részt venni a hata­lom gyakorlásában, de a szónak abban az értelmében, ahogy azt ma használják, nem akarnak ellenzékiek sem lenni. Viszont nem kí­vánnak kormánypártiakká sem válni, s ebben az érte­lemben mégis csak ellenzéki lesz az Üj Nemzedék, amely nem radikalizmussal, hanem alázatos mértéktartással, ki­egyensúlyozott -politizálással szeretne részt venni a köz­életben. Így foglalható ösz- sze az éjszakába nyúló be­szélgetésen elhangzottak lé­nyege. A Déli Hírlap kérdé­sére válaszolva a találkozón jelenlévő miskolci fiatalok azt is elmondották: egyelő­re nem akarják megalakíta­ni az Üj Nemzedék helyi csoportját, de a zsámbéki alakuló ülésen ők is képvi­seltetik magukat. Az érdek­lődők az Üj Nemzedékkel kapcsolatban Miskolcon Fe­jér Zsolttól, a 37-141-es te­lefonszámon kaphatnak fel­világosítást. * A Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) is eljut­tatta a Déli Hírlaphoz a szövetség helyi szervezeté­nek programnyilatkozatát Ebben leszögezik: „az SZDSZ törvényesen bejegyzett poli­tikai szervezet, amely köz­gyűlésen elfogadott prog­ramja alapján működik. E program adja meg azokat a kereteket, amelyek között a Szabad Demokraták Szövet­ségének területi szervezetei tevékenykednek. E területi szervezetek között idén jú­nius 13-án alakult meg az SZDSZ miskolci szervezete, a jelenlévő alapító tagok egybehangzó szándéka sze­rint. Szervezetünk szabad, demokratikus elvek szerint, nyitottan működik. A min­denkori szervezeti kereteket és funkciókat tagságunk de­mokratikus úton alkotja. A többpártrendszer és az en­nek megfelelő párttörvény létrejöttéig szervezetünk el­ismeri a kettős tagság elvét. Szervezetünk pártként való működésének kezdetétől a kettős tagság értelemszerűen megszűnik. Politikai elveink megegyeznek az SZDSZ or­szágos programja elveivel, tagságunk e program isme­retében és tudatos elfogadá­sával fejt ki politikai tevé­kenységet. Ennek alapja az elmúlt évtizedekben létre­jött bürokratikus pártállam elvetése, a társadalmi hely­zet mély, gyökerekig hatoló felmérésére épülő, tudatosan vállalt, s a szó igazi értel­mében vett ellenzékiség. Cé­lunk a külpolitikailag füg­getlen, szuverén Magyar Köztársaság létrejötte, amely lehetővé teszi visszatérésün­ket az európai hagyomá­nyokhoz. Célunk az egyér­telműen rögzített elvek sze­rint a vállalkozó személyi­ség szabad terét biztosító gazdasági rend. Célunk a demokratikusan felépülő, ki- teljesedett nyilvánosság, a félelem igazgatása alól fel­szabadított közélet. Célunk a vele született^emberi jo­gok széles spektrumával rendelkező személyiségek ön­tevékeny, legitim szervezetei­ből alulról építkező társa­dalmi-politikai rend. A nép. felség és népszuverenitás el­veit valljuk magunkénak. Célunk a romboló tervgaz­dasági hatásoktól sújtott ter­mészeti környezet megmen­tése, s az előítéletektől, disz­kriminációktól mentes, fa­jok és nemzetiségek egyen­rangúságára épülő emberi környezet védelme. Az SZDSZ miskolci szervezete részt kíván venni Miskolc közéletében, s keresi az együttműködés formáit mindazon szervezetekkel és pártokkal, amelyek céljai összeegyeztethetőek alapel­veinkkel. A fenti alapelvek körvonalazzák az SZDSZ miskolci szervezetének konk­rét teendőit is. Mindenek­előtt harcot kell folytatnunk azért, hogy szűkebb pátri­ánkban végre önbizalommal tekinthessünk a demokrati­zálódás lehetőségeire. Me­gyénk és városunk a magyar válság problémáinak állat­orvosi lova. Gazdasági álla­potainkat súlyos nehézségek jellemzik. Alacsony termelé­kenység, pazarlás, példátlan környezeti ártalmak teszik kérdésessé az eddig tervezett utat. A hagyományos kultu­rális, családi és közösségi ér­tékek romlására tekintve, különösen szembetűnő, hogy minél gyorsabban bekövetke­ző és radikális változásokra van szükség. Sürget az idő! Sorainkba várjuk mindazo­kat, akik a Szabad Demok­raták Szövetsége programjá­val s ezen alapító nyilatko­zat szellemével egyetérte­nek.” — fejeződik be az SZDSZ helyi szervezetének programnyilatkozata, amely­ben azt is közlik, hogy a kapcsolatot a következő cí­men vehetik fel az érdek­lődők az SZDSZ-szel: Bá­nyai Lajos, Korona tapéta­bolt, Miskolc, Vándor Sán­dor u. 29., telefon; 66-363. Ezen a címen az SZDSZ programja és a szövetség egyéb kiadványai is megvá* sárolhatóak. * . . A Miskolci Ifjúsági Ér­dekegyeztetői Fórum (M1ÉF) a városban működő ifjúsági szervezetek, mozgalmak és egyéb társadalmi szervez ér tek ifjúsági tagozatainak, bizottságainak önkéntes tö­mörülése, melynek célja, hogy önállóságuk fenntartá­sa mellett együttműködje­nek, kialakítsák a fórumhoz csatlakozott szervezetek egyeztetett véleményét ési közös érdekeiket a nvilvá-, nosság előtt kifejezésre jut-* tassák — ez derül ki az ér­dekegyeztető fórum közle­ményéből, amelyben azt iá rögzítik, hogy: „a tagszerve­zetek együttműködésének alapja a résztvevő szerveze­tek önállósága, világnézeti és politikai álláspontiának; kölcsönös tisztelete. A MIÉF törekszik az ifjúságon belüli közmegegyezés kialakítású1- ra, annak folyamatos meg­újítására. A MIÉF alakuló közgyűlését július 20-án tartotta. Az alapítók, a Mis­kolci Ifjúsági Szövetség, a Fiatal Demokraták Szövetsé­ge és a Miskolc Városi Út­törőelnökség, valamint a ve­lük megfigyelőként együtt-' működő Református Fiata­lok Szövetsége csatlakozás­ra szólítia fel azokat az if-* jóságot képviselő szervezed teket, csoportokat, amelyek részt kívánnak venni a MIÉF munkájában. Az ér*. deklődők részletes tájékoz­tatást kaphatnak, illetve be­jelenthetik csatlakozási szán­dékukat a következő címen; 3530. Miskolc, MSZB tér 1, 513-as szoba. Telefon: 37-141, 34-es mellék, Kiss Zoltán.” * „Több, rrilnt húsz BorscrtJ-s Abaúj-Zemplén megyei Iiía- gyar Demokrata Fórum­szervezet vezetői találkoztak csütörtököm az emődi ta­nácsháza dísztermében. A megyei MDF-szervezetek munkáját irányító Egyeztető Tanács — egyebek között — megtárgyalta a választási előkészületek állását: dön­töttek a választási tömegde­monstrációk formáiról, a külföldi tapasztalatok helyi felhasználásának miként­jéről. Az MDF Megyei Egyezte­tő Tanácsa jelentést hallga­tott meg a miskolci ellenzé­ki szervezetek és az MSZMP Miskolc Városi Bizottsága között az elmúlt napokban megszakadt tárgyalássoro­zatról : az Egyeztető Tanács megállapította, hogy a helyi MSZMP-vezetések nem fel­készültek az ilyenfajta tár­gyalásokra. A még hagyo­mányos módon működő párthierarchiára való állan­dó hivatkozás, a döntéské­pesség hiánya — például az MSZMP-vagyon esetében — az MSZMP részéről azt mu­tatja, hogy az érdemi tár­gyalásoknak még nem érke­zett el az ideje helyi szin­ten — hangsúlyozták a Magyar Demokrata Fórum megyei Egyeztető Tanácsá­nak tagjai. Az MDF megyei vezetői ezután dr. Furmann Imré­nek, az országos elnökség tagjának a jelentését hallgat­ták meg legutóbbi, grazi út­járól; beszámolt az osztrák Néppárt képviselőivel foly­tatott tárgyalásairól is. Az MDF Egyeztető Taná­csa végezetül a Szent 1st* ván-napi ünnepségek borso­di előkészületeit tekintette át. A résztvevők az MDF helyi szervezeteinek és az egyházak együttműködésé­nek szükségességét hangsú­lyozták a közelgő ünneppel kapcsolatban is.” — így fe­jeződik be az a tájékoztató, amelyet Balázsi Tibor, az MDF miskolci ügyvivője juttatott el lapunkhoz. a Alternatívok, ellenzékiek A DH kerékasztala 1

Next

/
Thumbnails
Contents