Déli Hírlap, 1989. július (21. évfolyam, 151-176. szám)

1989-07-21 / 168. szám

( Salakmotorozás Böszörményi sikerei Lvovban A S70v,jetunióbeli SZKA Lvov meghívására a Szov­jetunióba utazott az elmúlt hét végen a magyar junior salakmotoros válogatott. A esapat tegnap este érkezett haza, s útjukró!, eredmé­nyeikről Szakos István edző tájékoztatta szerkesztősegün­ket. Mint kiderült, vasárnap elmaradt a csapatverseny, mert felhőszakadás miatt használhatatlan volt a pálya. Így a csapatversenye hétfőn került sor, s ezt 57:51 arány­ban a házigazdák nyerték. Akik nem röstellték indíta­ni a juniorok között az egyéni Európa-döntőbe be­került remek versenyzőt, Szaitgarjevet, akinek vezér­letével sikerült kiharcolniuk a győzelmet a hazaiaknak. Szakos István sem volt rest, a szerelőként a csapattal utazott Kábái is beszállt a mieink közé, s Hellel együtt 13—13 pontot gyűjtöttek. Böszörményi 12 pontot telje­sített, Kovács Zs. 6, Csobán 5, Lengyel 2 pontot szerzett, Papp pont nélkül fejezte be a versenyt. Kedden délelőtt egyéniben álltak rajthoz vendégek és vendéglátók, ezt az összecsapást Szaitgar- jev 14 ponttal nyerte a 13 pontos Rzezin és Kábái, va­lamint # 12—12 pontot gyűj­tött Hell. Libasinszki és Bö­szörményi előtt. Kábái és Böszörményi egyébiránt be­állították a 71 mp-es pálya­csúcsot. A DH tippjei 1. Etir—Váci Izzó 1 2. Örebro—Siófok x 3. IFK Göteborg—Tatabánya x 4. Wisla Krakkó— Sparta Prága 2 1 5. Orgryte—Szpartak Várna x 6. Djurgarden—Naestved 1 2 7. RFC Liege—Den Bosch 1 8. 1903 Koppenhága—Nitra 1 9. Malmö—Rostock x 10. Lyngby— Lokomotive Leipzig l 2 11. Stal Mielec— Stuttgarter Kickers» 1 13. Wismut AUE— 13. Wismut AUF— Rapid Bukarest 2 Pótmérkőzések: 14. Etir—Váci Izzó I. félidő x 15. IFK Göteborg—Tatabánya I. félidő ( x 16. Örebro—Siófok I. félidő x Anyakönyvi Hírek HÁZASSÁGOT KÖTÖTT: Dudás János és Dienes Ma­rianna; Budai Béla Gábor és Kolompár Ida; Kalocsai Ferenc és Kantár Júlia Mária; Zajzon Dénes és Babií.y Ildikó; Dvoják Csaba és Varga Henriett: Ren­gő Fesenc és Puskás Julianna; Grádwohl Ernő és Hajdú Mar­git; Sipkás Balázs és Czakó Ilona; Szűcs Ferenc és Bodnár Erzsébet; Németh Csaba Tibor és Zsengellér Katalin; Juhász Csaba István és Sziszák Éva Tünde; Mihalovszki Oszkár és Hizsnyik Gabriella; Polényi Ta­más és Kubicskó Zsuzsanna; Boros Attila László és Árvái Gyöngyi; Misley Ernő Zoltán és Szilvássy Cecília; Soós Fe­renc és Bernát Beáta; Bódis Gábor László és Bús Éva; Koz­ma János és Balogh Tünde; Bordás László és Ferenczi Ma­rianna; Csukerda Ferenc és Szűcs Gabriella; Szolnoki László Ignác és Petróczi Jolán. Halasi Gyula és Gel­le Katalin Erzsébet; Bujdo­só Lajos és Iglay Tünde; Szir­mai Róbert és Balaton Magdol­na Erzsébet; Bagi Ferenc és Slezák Erika; Viski Attila és Türk Anikó; Veres Csaba és Zsiga Judit; Kanalas Lóránt és Horváth Aranka Erzsébet; Csa- csovszki Csaba és Karczagi Má­ria; Papp Endre és Balla Ju­dit; Bodnár Gábor és Nagy Tünde Ilona; Szegedi József és Lovász Márta; Prókai András és Pocsai Judit Zsuzsanna; Pá­linkás Zoltán és Palencsár Erika. Sok boldogságot kívánunk az ifjú pároknak! SZÜLETETT: Nagy Lászlónak és Nyeste Ibo­lyának Norbert; Virág Zoltán­nak és Gábor Mária Erikának Viktória; Bozik Jánosnak és Tóth Ágnes Teréziának Norbert Attila; Miklós Istvánnak és Ábel Évának Adám; Zsilkó Gyulának és Etze Évának Gá­bor; Fekete Istvánnak és Kre- kosz Évának Renáta; Radics Árpádnak és Csendi Zsuzsan­nának Zita; Hodák Lajosnak és Szűcs Évának Roland; Magyar Lajosnak és Tóth Anikónak Szabolcs; Takács Jánosnak és Beresnyák Zitának Attila; Szme- rek Lászlónak és Aranyosi Zsuzsanna Erikának Zsuzsanna; Kiss Antal Attilának és Laka­tos Juliannának Antal; Marko- vics Attilának és Tótok Évának Máté; Varga Istvánnak és Bu­dai Zsuzsannának Gábor; Hor­váth Lajosnak és Mieggyesi An­nának Szabina; Szabó László­nak és Bubovszki Erikának Viktória; Györki Józsefnek és Juhász Erikának József Attila; Török Jánosnak és Baranczó Katalinnak Péter; Sál Gábor Ferencnek és Osváth Erzsébet­nek Petra; Farkas Ferencnek és Hankó Gyöngyvérnek Krisz­tina; Bodnár Tamás Jánosnak és Bakonyi Gabriellának Ba­lázs; Dobai Sándornak és La­katos Arankának Sándor; He­gedűs Zoltán Andrásnak és Ká­ló Zsuzsannának Zsuzsa; Filep Bertalannak és Lukovics Kata­lin Lenkének János; Bancsók Lászlónak és Koszorú Máriának Krisztián; Urbán János István­nak és Csuhaj Erikának Zsolt nevű gyermeke. Szeretettel köszöntjük váro­sunk legifjabb polgárait! TIT — ALLIANCE FRANCAISE Francia nyelvtanfolyam indul augusztusban a TIT-ben, anya­nyelvű tanárok vezetésével, kez­dő és haladó szinten. Jelent­kezni és érdeklődni munkaidő­ben, július 24-től lehet, a 89-058-as telefonon, Miskolcon, a Prieszol József u. 9—11. szám atotfe Véohiárusítés? Csúfosan leszerepelt a magyar vívóválogatott az Egyesült Államokban megrendezett világbajnokságon. Csupán - pár­bajtőröző lányok nyertek csapatban aranyérmet. A kardo- zók — évtizedekig a legerősebb magyar fegyvernem — még a döntőbe sem jutottak. „Leégtek” a tőrözők és a férfi pár­bajtőrözők. Az okokat kutatva Kovács Tamás szövetségi kapitány is értetlenül állt a kínos leszereplés előtt. Azután a sportláp­nak adott nyilatkozatából mégis kiderült valami: nevezete­sen az, hogy jelenleg 22 (!) magyar vívóedző dolgozik a vi­lág különböző országaiban. Erősítik más nemzetek sporto­lóinak tudását, miközben idehaza egyre kevesebb a jól kép­zett szakember. Nem itt kellene keresni az okokat?! Tény, hogy a magyar edzők valamennyi sportágban keresett „cikknek” számíta­nak a sportvilágban. Mindenhol szívesen látják, alkalmaz­zák őket. A különféle sportágakban jelenleg több. mint szá­zan okítják külföldön az ellenfeleket, miközben idehaza sportágak kerülnek a mélypontra. A magyar sportszakemberek külföldi szerződéseit az or­szágos sportfőhatóságok hagyták, s hagyják jóvá. Az sem titok, hogy az OTSH, majd az ÁISH kasszájába is jócskán csordogált, s csordogál ma is a dollár, amit a külföldön működő edzők befizetnek. Ám a valuta szerzésnek ez a for­mája már károsan hat a magyar sportmozgalomra. Az ilyen­fajta végkiárusítás vezethet az olyan kudarcokhoz, mint ami­lyen most Denverben érte vívóválogatottunkat. (felföldi) Az Avas Bútorgyár VÁLLALATI KULDOTTVEZETÖSÉGE pályázatot hirdet nyugdíjazás miatt megüresedő ioazvatói MUNKAKOR BETÖLTÉSÉRE A munkakör október 1 -tői betölthető. Az igazgatót a vállalati küldöttgyűlés meghatározott időre - 5 évre - választja, eredményes munka esetén a megbízás meghosszabbítható. AZ IGAZGATÓ LEGFONTOSABB FELADATA: a vállalat stratégiájának kialakítása, a vállalat gazdálkodási hatékonyságának fenntartása, fejlesztése, a piaci igényekhez alkalmazkodó tevékenységek bővítése, a vállalat irányítási, szervezeti és érdekeltségi rendszerének célirányos fejlesztése. A MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉNEK FELTÉTELE*. közgazdasági egyetemi, vagy műszaki egyetemi végzettség, legalább öt év vezetői gyakorlat, erkölcsi feddhetetlenség és legfeljebb 45 éves életkor. Idegen nyelvtudás előnyt jelent. BÉREZÉS: a jogszabályok figyelembevételével megegyezés szerint történik. A PALYAZAT TARTALMAZZA: a pályázó részletes önéletrajzát, eddigi tevékenységének ismertetését, eddigi munkahelyeinek és munkaköreinek felsorolását, jelenlegi jövedelmének megjelölését, az alkalmazási feltételeket tanúsító okiratok hiteles másolatát, valamint a pályázó megvalósítani kívánt elképzeléseit, koncepcióját. A pályázatokat a megjelenéstől számított két héten belül lehet benyújtani a vállalat személyzeti vezetőjének. CfM: Miskolc, Tüzér u. 15-17, alias A Beton- és Vasbetonipari Művek Alsózsolcai Gyára fel­vesz: lakatos, villanyszerelő, marós, esztergályos, elektrikus, épületelem-szerelő szakmunká­sokat. Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi osztályán, Alsózsol- ca, Gyár u. 5. Telefon: 17-811. Menedzsermunkára keresünk agilis, vállalkozó, fiatal, diplo­más szakembereket. Nyelvisme­rettel rendelkezők előnyben. Magas követelmények, magas kereseti lehetőség! Érdeklődni.; IC(P) Rt. Számítástechnikai Igazgatóság. Telefon; (46) 89-288, 89-688, 89-888. Az ÉPKAR Leányvállalat, Mis­kolc, Kiss Ernő u. 9. sz. alatt felvételt hirdet kőműves és kő- müvesbrigádok alkalmazására. Miskolc és környéke munkahe­lyekre. Jó kereseti lehetőség. Érdeklődni: Miskolc, Kiss Ernő u. 9. Dohány András ép.-vez.- nél (reggel 7—9 óra között). Telefon: 18-816, 87-615. Főágazat felvesz magas kere­seti lehetőséggel darusokat, géplakatosokat, hegesztőket, forgácsolókat. Jelentkezés: Mis­kolc, Feszty A. út 50., 7—8 óra között. Szobafestő szakmunkást, ál­landó munkára azonnal felve­szek. Tel.: 38-878, este. Szobafestő szakmunkást, jó kereseti lehetőséggel, állandóra felveszek. Tel.; 86-070, este. Kezdő gépészmérnök szakkö­zépiskolában, vagy szakmun­kásképző intézetben tanári ál­lást vállalna, lehetőleg lakás- megoldással. Kollégiumi elhe­lyezés is jó. Ajánlatokat: ,»Ta­nár úr 254 255” jeligére a kiadó­ba kérek. Megbízható, ügyes, női eladót, zöldségboltba azonnal felveszek. „Jó kereset 254 236” jeligére a kiadóba. A kesznyéteni „Szabadság” Mg Termelőszövetkezet flelvétel- re keres villanyszerelő szak­munkásokat. Felvételnél a sze- mestermény-szárítógép kezelői tanfolyammal rendelkezők előnyben részesülnek. Bérezés: az érvényben lévő bérszabály­zat szerint. Munkahelyi étkez­tetés biztosított. Jelentkezés: személyesen a termelőszövetke­zet központi irodájában. Másodállásban alkalmazunk, azonnali belépéssel, SZTK-ügy- ixitézőt, előnyben részesülnek a bérelszámoló és munkaügyi gya­korlattal rendelkezők. Érdeklőd­ni: az 51-865-ös telefonon, a kis­szövetkezet elnökénél lehet. IBM-kompaktibilis számítógé­pek (XT; AT) karbantartásához, javításához és üzemeltetéséhez értő, szoftveres ismeretekkel is rendelkező, magasan képzett számítástechnikai szakmérnök állást változtatna. Ajánlatokat „Gazdaságosság 160005” jeligére a hirdetőbe kérem, ingatlan Eladó 2 szobás szövetkezeti lakás. Miskolc, III. kér., Ságvári E. u. 13., 1/1. Egy hektár körüli földet ven­nék, bérelnék Miskolcon, vagy környékén. Víz, vagy víznyeré­si lehetőség szükséges. Tel.: 78-312, este. Eladó 64 m-, OTP-öröklal^ás. Avas, II. ütem, Ifjúság u. 4., 4/4. Érd.: 17 órától. Felsődobszán, a Hernád-par- ton, hétvégi ház eladó. Érdek­lődni: 16 óra után, Miskolc, Felhő u. 21. Telefon: 63-490. összkomfortos, 3 szobás, ga- rázsos családi ház eladó, Szir- mabesenyő, Kölcsey 80. Érdek­lődni: egész nap. 2 szoba-összkomfortos családi ház 270 négyszögöl telekkel, 80 négyzetméteres műhellyel + szoba-konyha sürgősen eladó a Gyár u. 62. sz. alatt. Érdeklőd­ni: Deáknénál, ugyanott. Kertes családi házrész eladó. Miskolc, Kárpáti út 8. Érdek­lődni: a helyszínen. A Kilián-délen 2 szobás, köz­ponti fűtéses, első emeleti, te­hermentes, szövetkezeti lakás, garázs, Dacia személygépkocsi, kevés km-el, 3 éves, kitűnő ál­lapotban eladó. Érdeklődni: Miskolc, Gagarin u. 12., 1/3. alatt. Görömbölyön, az Ághegyen, 330 négyszögöl szőlő eladó. Ér­deklődni: az esti órákban. Tel.: 64-767. A Kilián-délen, 2 szobás, 58 m--es, központi fűtéses, felújí­tott, szövetkezeti lakás eladó. 18 ezer Ft/m2. Érd.: III., Ga­garin u. 34., IV/1. 16 után. 2,5 szobás, telefonos, szövet­kezeti lakás eladó. Miskolc, Ku­ruc u. 77., X/3. Komlóstetőn 2 szobás, OTP- lakás eladó. Garázs megoldható. Ládi út 15., Il/i. Telefon: 65-705. Eladó négyszobás, garázsos, tetőtér-beépítéses, új családi ház, plusz melléképületek. Sajó- szentpéter, Ady E. 13/A., Ré­miás András. Érdeklődni: min­dennap, 16 óra után. Másfél szobás, IX. emeleti, te­lefonos, OTP-lakás eladó. Ér­deklődni: 69-418. Elcserélem « belvárosban 2 szobás, utcai, I. emeleti, gázos, telefonos, tanácsi lakásomat, nemrég felújított, 2 szobás, te­lefonos tanácsira. (Avas és pa­nel kizárva.) Telefon 17 órától: 16-521, Eladnám, vagy 1,5 szobás szö­vetkezetire cserélném, 3 szobás családi házamat, Miskolctól 10 km-re. Sajókeresztúr, Lenin u. 26., 15 óra után. Elcserélném 3 szoba-étkezős, teraszos családi házat, 2 fél szobás, OTP-, vagy szövetkezeti lakásra, ráfizetéssel. Érdeklődni: Soltész János, Alsózsolca, Kos­suth u. 58. Eladó emeletes, 7 helyiséges, szép kis lakás, vagy nyaraló­nak, zöldövezetben, lakott ré­szen, sürgősen. J2 éves, szili- kátból, földszint betonból, 300 négyszögöl telekkel, beültetve. Áron alul, 300 000 Ft-ért. Madár­dalos, jó levegő, csöndes. Kis- kőbánya 26. ll-es busztól, a gátnál, Lukácsék. Több generáció számára al­kalmas, kétgarázsos, sorházi la­kás, az Avas-keleten, befejezés előtt sürgősen eladó. Irnáyár: 2,8 M Ft. Leveleket: „Csere is lehetséges 157 667” jeligére a hirdetőbe. Nyékládházán, Mezőcsáti út mellett, 200 négyszögöl zártkert, téglaépülettel, körülkerítve, gon­dozott területileg is. Víz, vil­lany van. Könnyen megközelít­hető, sürgősen eladó. Érdek­lődni: 11-298 telefonon, este 6— 8-ig. Zsolcai kapu 10. Gumija­vító. A Bocskai u. 8. sz. alatt másfél szobás, első emeleti, szövetkezeti lakás eladó. 1990. I. negyedévi beköltözéssel. Eladó a belvárosban 1 -f 2 fél szobás, tehermentes, szö­vetkezeti lakás. Irányár: 20 ezer Ft/m2. Garzont beszámí­tok. Érdeklődni: Máté János, Onga, Tompa u. 10. Eladó, vagy 1,5 szobás, taná­csi lakásra cserélem, értékkü­lönbözettel, kilián-déli, 2 szo- szoba, komfortos, szövetkezeti lakásom. Érdeklődni: 51-615, 17 órától. Eladó központi fűtéses, 2 szo­ba-hallos, kertes családi ház. Érdeklődni: Miskolc, Kruspér u. 3., telefon: 16-718. aiSaesrEei Üres, nagyméretű szobás, für­dőszobás albérletet keres, kö­zépkorú házaspár, egy gyer­mekkel. Lehet Felsőzsolcán, Szirmán is. Leveleket: „Kertes ház 159 209” jeligére a hirdetőbe. jármű Üj, vagy alig használt kis Polskit vennék. Ajánlatokat a 60-919 telefonon kérek, estén- ként. Júliusban érkező Dacia TLX tip. gépkocsit sürgősen átadok. Majdanics László, Tiszalúc, Csa­logány u. 42. PM-es, 126-os Polski Fiat el­adó, megkímélt, jó állapotban. Érdeklődni: Miskolc, Tömörkény út 10. Tel.: 51-728. Biogilisztát vennék. Kazinc­barcika, Tervtáró út 2. Tel.: 12-616. Biohumuszt előállító gillsztm eladó, OTP-kölcsön igénybe ve­hető. Érdeklődni; Halmaj, Má­jus 1. u. 26. Biogiliszta OTP-vel, szerző­déssel, szaktanácsadással eladó. Humuszvisszavásárlás biztosított, gilisztaeladás nincs korlátozva. Kedvező feltételek. Cím: Ka­zincbarcika, Tervtáró 10. Eladók: 1 db igásló, egy pi­ros, 1500-as Lada, egy 1200-a.« fehér Zsiguli, egy rendszámnél­küli Tudor gk., sürgősen. Bold- va, Kővágó út 1. 120 1 fagyasztószekrény eladó (jótállásos). Miskole III.» Szal­más P. u. 8. Totya 40-es kazán, 2 éves, gázbekötés miatt eladó. Mályi, Dankó u. 4., tel.: 41-473. Háromégős gáztűzhely, pa­lackkal, 50 1 villanybojler eladó. Salétrom 15. 21, 36 busztól $ perc. Eladó 21 db. gerendának és 47 db szarufának való, 6—7 mé­teres, hántolt, fenyőfaanyag. Érdeklődni: Kovács László, Sa- jószöged, Zója út 16. 3599. Előnyös feltételekkel, biohu­muszt termelő giliszta eladó. Érdeklődni: 78-843. Este 6—9-ig. Biogiliszta, kedvező szerződé­si feltételekkel eladó. Érdeklőd­ni: hétköznap 16—19-ig. Jantek László, Miskolc, Komlóstetö, Szántó Kovács J. 64. Pekingi anyakutya és kölykei sürgősen eladók. Érd.: naponta 16 után. Mezőkövesd, Lenin u. 2., 3/2. Garázs olcsón kiadó a Csaba vezér úton. Érdeklődni a fenti címen, 19 óra után. Miskolc, Szentpéterí kapu 70. XI/3. Az IBUSZ miskolci irodája hosszú időre garázst bérjclne a Győri kapu környékén. Érdek­lődni: 37-731, 8—16.30 óráig. Gépjárműalkatrész-felújítás: fékdobok, féktárcsák szabályo­zása, hengerfejek felújítása, kis és nagy fődarabok javítása. Miskolc 111., Szalmás P. u. 12. Üdülő- és egyéb takarítást vállalok. Tel.: 89-041. Ingatlanközvetítés! Családi házak, lakások, hétvégi házak, üdülőtelkek, iroda- és raktár- helyiségek adás-vételéhez, cse­réjéhez, naprakész információk­kal szolgál keddtől péntekig, de. 10—13-ig, du. 2—6-ig, szom­baton de. 10—13-ig. Piramis ingatlanközvetítő, Kazincbarci­ka, 3701 Mező Imre út 17. Pf.t 60. Tel.; 06-48-12-687. Elcserélem saját tulajdonú, Avas, III. ütemű garázsomat, Jókai vagy Kun lakótelepi gaT rázsra. Esetleg garázst vennék ezeken a lakótelepeken. Aján­latokat: mindennap 18—20 óra között, a 15-029 telefonon vá­rom. AZ OTTHON KISSZÖVETKEZET, * A BIOHUMUSZ-TERMELŐK igényeinek kielégítésére, 1989. július 15-től, 20 literes ki­szerelésben megkezdi a tenyészgiliszták növekedését és szaporodását SERKENTŐ KONCENTRÁTUM forgalmazását. Igénybejelentést személyesen, vagy írás­ban fogadunk el. Címünk: 3534 Miskolc, Mónus Illés u. 34. szám. Telefon: 51-865. A MISKOLC MEGYEI VÁROS TANÁCSA V. B. PIAC- ÉS VASÁRCSARNOK FELÜGYELŐSÉG pályázatot ír ki a Búza téren megépülő új virágpiacon 6 db, 6 m--es VIRÁGÜZLET BÉRLETI JOGÁNAK ELNYERÉSÉRE A bérleti jog 5 évre szól, további 5 évre meghosszabbítható A PALYAZAT BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE: 1989. augusztus 10. A VERSENYTÁRGYALÁS IDŐPONTJA: 1989. augusztus 15., 10 óra A VERSENYTÁRGYALÁS HELYE: a piacfelügyelőség hivatalos helyisége, Miskolc, Búza tér A pályázati űrlapok, valamint a meghirdetett üzletekre vonatkozó részletes információk beszerezhetők a Piacfelügyelőségen, Miskolc, Búza tér. Telefon: 15-076

Next

/
Thumbnails
Contents