Déli Hírlap, 1989. július (21. évfolyam, 151-176. szám)

1989-07-19 / 166. szám

Bemutatkozó gyűlés Sport Vissza Európába címmel bemutatkozó gyűlést tart a Szabad Demokraták Szövet­sége a diósgyőri Vasas Mű­velődési Központban ma este 7 órai kezdettel. Az SZDSZ programja a helyszí­nen kapható. A Zsarnai-telepi szabad­piacra 280—300 autót vittek eladásra az elmúlt vasárnap délelőttjén. Sokak számára remek időtöltés a nézelődés, de vásárolni alig-alig akar­nak. Aki komoly szándékkal utazik ki a város szélére és alkudni sem rest, találna kedvére való járgányt. A Merkur Lorántffy utcai telephelyén ötvén darabos készletből választhat, aki venni akar. Igaz, nagyobb részben bizományi értékesí­tésre átvett autót kínálnak, mert nehéz az eladót meg­győzni a reális árról. De akinek nem sürgős a vásár, s van ideje kivárni pár he­tet, olcsóbban is megveheti a kiszemelt kocsit. Néhány totálkáros jármű árát pél­dául jócskán lejjebb vitték: Dacia 1310, DH (1987), most 52 ezer forintért kapható 90 ezer helyett; ugyanez a típus és évjárat kereken százezer helyett 73 900-ért — így már biztos, hogy megéri majd az árát. Ha egy éven belül új­ra levizsgáztatják, még az eredeti rendszámot kapja vissza, ha később, akkor olyat, ami éppen soros. Né­hány kocsi adatai a kiállí­tótérről. Skoda 105 S, KR (1983) , 105 300 forintért; La­da 21013, KR (1983), 119 900- ért; Lada 2101, TI (1983), 94 ezerért; Trabant GP (1986), 71 600-ért; Trabant, KY (1984) , 64 600-ért; Zastava GTL 55. GT (1985), 182 400- ért: Dacia 1310, KB (1982), 69 100 forintért; Dacia Com­bi, DH (1987), 129 700-ért; Wartburg 353, KP (1983), 75 600-ért; Polski Fiat 126, TY (1982), 73 100-ért vár ve­vőre. Még egy remek, komp­lett büfékocsi is gazdát ke­res, tökéletesen felszerelve, azonnal üzembe helyezhető 232 500 forintért kínálják. A HASZNÁLT AUTO Típusa Évjárata Betűjele Szabad­piaci ára Merkúr ea. irányára Lada 2101 1978 PA 84 000 73 000 Lada 21011 1980 TA 95 000 86 000 Lada 21013 1984 KN 129 000 123 000 Lada 2103 1981 TK 126 000 112 000 Lada 2X05 1983 KG 159 000 149 000 Lada 2107 1986 DC 280 000 240 000 Skoda 105 S 1980 PY 70 000 52 000 Skoda 120 1982 TY 88 000 82 000 Skoda 120 1983 KO 127 000 110 000 Skoda 120 1985 GM 158 000 147 000 Dacia 1310 Limousin 1983 KH 97 000 80 000 Dacia 1310 Limousin 1984 KZ 103 000 85 000 Dacia 1310 TX 1986 GO 11.3 000 98 000 Dacia 1310 TLX 1988 DZ 168 000 150 000 Trabant 601 Limousin 1981 ti: 52 000 41 000 Trabant 001 Special 1982 KP. 57 000 49 000 Trabant 601 Combi 1987 DR 90 000 84 000 MÜLT HETI AUTÖSORSZAMOK Trabant Limousin Hycomat Budapest 632 Trabant Combi Hycomat Budapest 71 Trabant Limousin Special Budapest 19 978 Debrecen 16 153 Trabant Combi Budapest 7 695 Debrecen 5 609 Wartburg Standard Budapest 4 604 Debrecen 3 066 Wartburg Special Budapest 5 989 ; Debrecen 4 591 Wartburg Special tolótetös Budapest 17 381 Wartburg Tourist Budapest 4 842 Debrecen 2 780 Skoda 105 S Budapest Debrecen 12 889 9 632 Skoda 120 L Budapest 32 889 Debrecen 18 840 Lada 1200 Budapest 49 960 Debrecen 35 797 Lada 1300 S Budapest 24 470 Debrecen 19 407 Lada Samara Budapest 6 341 Debrecen * 727 Lada 1500 Budapest 18 702 Debrecen 15 183 Lada Combi Budapest 1914 Debrecen 1051 Lada Niva — 1 155 Polski Fiat 126 E Budapest 6 318 Debrecen 4 035 Dacia Limousin Budapest > 23 888 Debrecen 14 760 Dacia Combi Budapest 8 926 Debrecen 5 490 Dacia TLX Budapest 14 365 Debrecen 8 431 Zastava — 20 538 Opel Kadett — 1 125 Volkswagen Golf — 689 Volga Limousin — 1752 Volga Combi — 1 785 Maruti — 675 (Az e heti sorszámok lapzártáig nem érkeztek meg.) DELI HÍRLAP, — A Magyar Szocialista Munkáspárt Mis­kolc Városi Bizottságának politikai napilapja. Főszerkesztő: BEKFS DEZSŐ Szerkesztőség: Miskolc Balcsy-Zsilinszkv út .15. 3527 Postacím; Miskolc 3501. Pt.: 39. Telefonközpont: 38-041. Titkárság: 18-223: bel- és várospolitikai rovat: 18-227: gazda­ságpolitikai rovat: 18-224: levelezési rovat: 18-225: kultúrpoli­tikát rovat: 18-226: sportrovat: 18-222. Kisdia a Borsod Me­gyei Lapkiadó Vállalat Miskolc, Balcsv-Zsilinszky út 15 3527. Postacím: Miskolc 3501. PL: 178. — Felelős kiadó: VERES MIHAlV. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel! Miskolc. Szé­chenyi út 15—17. 3525 Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Pos­ta. Előfizetnető bármely nirlapkézbesitő postanivatalnál a hlrlapkézbesitőknél. a Posta Hírlapüzleteiben és a Hirlapelő- Ozetési és Lapellátási Irodánál (HELIR1. Budapest V.. József nádor tér 1. — 1908 — közvetlenül vagv postautalványon va­lamint átutalással a HELIFt 215-96162 pénzforgalmi lelzőszám- ra. 'Előfizetés! dl) egy nőnapra 85 forint, egy negyedévre 255 forint, egy évre Í020 forint, index: 25 951. — Készüli a Borsodi Nyomdában. Fel. vez.t HORVÁTH FERENC. — ISSN 0133 0209 n Az MLSZ tegnapi el­nökségi ülésén döntöttek: nem kapnak amnesztiát a bundaügyben érintett játé­kosok. A testület állást fog­lalt: rövidesen pályázat út­ján hirdetik meg a főtitká­ri posztot és a Foci főszer­kesztői állását. Egyetértettek abban is: neves szakembert kell amolyan szakmai elnök- helyettesként találni az MLSZ vezetése mellé. ■ Borsodban tegnap megkez­dődött a Certa ÁB Vagyonőr Kupa nemzetközi ifjúsági labdarúgó torna. Az első napi eredmények; Magyar- ország A. — Finnország 2-0. Csehszlovákia—Lengyelor­szág 2-0. Izrael—Jugoszlávia 2-1. Bajor tartományi válo­gatott—Magyarország B. 1-0. ■ Dunaújvárosban, az I. if júsági búvárúszó világbaj­nokságon sikeresen szerepel­tek a magyar sportolók, 3 ezüst és 2 bronz érmet sze­reztek, az összetett pontver­senyben pedig a Szovjet­unió mögött a második he­lyen végeztek. Élelmes vakációzok Pirosra vált a for­galomirányító jelző­lámpa, meg kell áll- nőm személygépko­csimmal a Búza téri csomópontban. Alig fékezek, fiatal srácok pattannak a szélvédő­höz, egyikük ,szivacs- c sál mossa, másikuk lehúzóval tisztítja az ablakot. Gyorsan ki­nyújtom a ’’jattot”, máris rohannak to­vább. hiszen hosszú a sor, s a „bevétel” at­tól függ. egy-egy pi­rosnál hány kocsi ab­lakmosásával tudnak végezni. Eszembe jut: a dön­tő többség csavargás­sal, értelmetlenül töl­ti a nyarat. Lám, vannak, akik szolgál­tatással igyekeznek mulatni az időt. S egyben maguknak is hasznos tevékenység­gel. Hiszen így ké­szülnek az életre, a munkás hétköznapok­ra ... (tóth) A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a júliusi telelottó- sorsoláson a következő nye­rőszámokat húzták ki: 7, 19, 24, 38, 57. Öttalálatos szelvényt nem találtak. Négy találatot 173- an értek el, nyereményük egyenként 41 714 forint. A három találatosokra 423 fo­rintot, a kettesekre 28 forin­tot fizetnek. Ethunyl Rácz János Rácz János, a Magyar El­lenállók, Antifasiszták Szö­vetsége tagja, aki a III. sz. lakóterületi pártbizottságnak hosszú ideig titkára volt, életének 73. évében elhunyt. Temetése július 20-án, csü­törtökön délután 13 órakor lesz a Szent Anna temető­ben. A Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége Az MSZMP Miskolc Városi Bizottsága 4c „Népes család” a regattán ."..A vadkacsa mama és nyolc csibéje érdeklődéssel figyeli a szokatlan felhajtást, az olimpiai bajnokok regattájának előkészületeit az NSZK-beli Du- isburgban. , Soron kívül leszerelnek Holnap: extra tombolaszelvény Autósmagnót ' lehet nyerni! A módosított honvédelmi törvény értelmében a felső­fokú végzettségű hadkötele­sek sorkatonai szolgálatának időtartama 12 hónapra csök­kent. Ennek értelmében 1989. augusztus elsején soron kí­vül leszerelik azokat az 1988 augusztusában bevonult sor­katonákat. akik. egyetemet, főiskolát végeztek, függetle­nül attól, hogy tanulmányai­kat korábban nappali, esti, vagy levelező tagozaton foly­tatták. Ne feledkezzünk el róla, hogy ezen a héten a szoká­sos tombolán kívül extra tombola is megtalálható la­punkban. Az extra tombola nyereményeit a Randevú te­kebár ajánlotta fel. A leg­szerencsésebb játkosunk egy autósmagnót nyerhet, a má­sodik díj egy 2000 forintos, a harmadik díj pedig egy 1000 forintos vendéglátós­utalvány, amelyet a Rande­vú tekebárban lehet elköl­teni. Tehát holnap jelenik meg a szelvény, amellyel autósmagnót is nyerhetünk! Tárcsázzuk a 07-et Rablás az Hernádkak határában, a Hernád-paíton, a hídtól mintegy 500 méternyire, egy bokros területen tegnap akasztott férfihullát találtak. A rendőrségi vizsgálat meg­állapítása szerint Kovács Sándor 43 éves gesztelyi la­kos még július elején lett öngyilkos, de tetemére csak tegnap akadtak rá. Tegnap délután Diósgyő­rött szép számú közönség, mintegy félezer néző előtt játszotta első hazai előké­születi mérkőzését Palicskó Tibor vezető edző idekerü- lése óta a Diósgyőri VTK NB II-es labdarúgócsapata. A piros-fehérek az Olefin SC ellen léptek pályára. A Veréb (Nagy) — Csizi, Les- kő, Kaszás (Mida), Szabó (Földeák), Héjas (Bem), Tóth M.. Farkas J., Farkas S.. Tóth Gy., Lehoczki (Ros­tás) összetételű csapat kü­lönösen az első félidőben helyenként egészen tetsze­tős játékot nyújtva szerzett kétgólos vezetést Tóth M. és Lehoczki találataival. Szünet után már kiütközött a kemény edzések okozta fáradtság a csapaton, s bár helyzetei voltak a Diós­Rablás bűntette miatt in­dított eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság — őrizet­be vétele mellett — Szam- kó Károly 31 éves betaní­tott munkás, büntetett elő­életű miskolci lakos ellen. A férfi tegnap este 10 óra táj­ban, a Hegyalja utca 6. szá­mú bérház mell.tti parkban megállította a hazafelé tar­győrnek, az eredmény nem változott. A látottak azon­ban biztatóak... tó Juhász Róbert 21 éves hő­kezelő, miskolci lakost és el­vette tőle a gitárját. Amikor Juhász ezt szóvá'tette, meg­fenyegette, bántalmazta, majd elvette karóráját és válltáskáját is. A Borsod Megyei Rendőr- főkapitányság vizsgálati osz­tálya — szabadlábon hagyá­sa mellett — életveszélyt okozó testi sértés bűntetté­nek alapos gyanúja miatt indított eljárást Pál István 34 éves darus, kazincbarci­kai lakos ellen. A férfi hét­főn este tél 11 tájban Ka­zincbarcikán, a Lenin úti ABC-áruház előtt vita köz­ben bántalmazta Kása End­re 50 éves gépkocsi oktató, kazincbarcikai lakost. Egy ökölcsapás nyomé- Kosa .hanyatt, esett, fejét az asz­faltba ütötte, s életveszélyes koponyasérülésekkel került a kórházba. A BORSODI ÉRCEI.ÖKÉ5ZÍTÖ MŰNÉL MEGALAKULÓ KFT.-BE KERESÜNK ügyvezető igazgatót FELVÉTELI FELTÉTEL: + felsőfokú kohászvégzettség,-4- közgazdasági ismeretek,-4- kreatív egyéniség JELENTKEZÉS: személyesen a vállalat igazgatójánál Labdarúgás, előkészületi mérkőzés Voltak biztató jelek... DVT K—Olefin SC 2-0 (2 0)

Next

/
Thumbnails
Contents