Déli Hírlap, 1989. június (21. évfolyam, 125-150. szám)
1989-06-15 / 137. szám
A kormány nyilatkozata Ueles emlékezés A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa kegyelettel emlékezik Nagy Imrére és sorstársaira, az 1956- os népfelkelés és nemzeti tragédia valamennyi áldozatára, osztozik a hozzátartozók gyászában. 1956 tanulságainak levonása megkezdődött, a kormányt a nemzeti történelmi igazságtétel szándéka vezérli. Ennek szellemében terjeszt törvényjavaslatot az Országgyűlés elé az államellenes cselekményekért büntetőjogilag felelősségre vont résztvevők ártatlanságának megállapításáról. A kormány mindent megtesz azért, hogy jogilag megalapozatlanul politikai koncepciók szolgálatá- • bán Magyarországon többé senkit ne ítélhessenek el. Ezért javasolta az Országgyűlésnek a politikai bűn- cselekményekre kiszabható halálbüntetés eltörlését, elfogadta és a törvényhozás elé terjeszti a Büntetőtörvénykönyv államellenes bűn- cselekményeket tartalmazó fejezetének módosítását szolgáló törvényjavaslatot. A kormány felhívja az állampolgárokat. hogy Nagy Imre és mártírtársai gyász- szertartásán, a temetésen és mindenütt az országban á megemlékezéseken, felelősert gondolkodva és cselekedve vegyenek részt. A kormány elhatárolja magát a múlt hibás, nemegyszer vétkes politikai döntéseitől, az 1956 utáni megtorló intézkedésektől, kifejezi" eltökéltségét az oly sok megpróbáltatást hozott korszak lezárására. XXI. ÉVFOLYAM, 137. SZÁM í*89. JÚNIUS 15., CSÜTÖRTÖK ÁRA: 3,50 FORINT Találkozó és eszmecsere a reformkörökkel Az információs rendszer tökéletesítéséről Grósz Károly a G rósz Károly, az MSZMP főtitkára tegnap Salgótarjánban aktívaértekezletet tartott. Beszédében elemezte az évek óta húzódó gazdasági-politikai. bizalmi válságot. hangsúlyozva az elavult politikai intézményrendszer működésképtelenségét. A párt megújulásához szükséges, hogy marxista szellemű és realista módon potatrvtto párt tegyen. A távpart mmlail latokról szólva Grósz Károly elmondta, hogy a szocializmus építése a történelmi cél. amelynek során, érvényesülniük kell a demokratikus elveknek és jogoknak. Folyamatos és dinamikusan feilődő társadalmat akarunk, olyat, amely konstruktív módon működik együtt minden haladó nemzetközi erővel. • A Miskolcon autózóknak jó néhány hétig el kellett kerülniük a Papszert, ahol a Borsod Távhő megbízásából az ÉÁÉV szakemberei felbontották a burkolatot. Eredetileg úgy nézett ki, hogy csak egy kisebb vezetékjavitásra lesz szükség. Amikor azonban a csövek felszínre kerültek kiderült: hetekig is elhúzódhat a munka. (Cikk a 3. oldalon.) Helmuth Kohl nyugatnémet kancellár tegnap este magánjellegű vacsorát adott Mihail Gorbacsov tiszteletére. A két vezető közben hosszú megbeszélést folytatott. A napot a szovjet pártfőtitkár, államfő Stuttgartban töltötte, ahol a baden- württembergi tartomány vezető politikusaival és üzletembereivel találkozott. Bonnban nyilvánosságra hozták azt az egyeztetett sajtóközleményt is, amelyben az NSZK kifejezte szándékát a szovjetunióbeli reformok segítésére. Szeptemberben: megyei pártértekezlet Felülkerekedett az a többségi vélemény, miszerint az összesűrűsödött politikai gondok miatt szükséges ösz- szehívnd az MSZMP megyei értekezletét. Az ezzel kapcsolatos előkészítő munkáról tartott sajtótájékoztatót tegnap délután a pártszékházban Tóth Lajos, a megyei pártbizottság titkára. A pártértekezlet akkor lesz sikeres — mondta —, ha az előkészítésben is minden megkötöttség nélkül, a leg- demokratikusabban nyilváníthat véleményt a tagság nagy része. Szeptember 9-ét ajánlják a megyei pártértekezlet megrendezésére, addig a megyei pártbizottság vitaanyag formájában jelenteti meg, hogy mit végzett a testület a legutóbbi párt- értekezlet óta. A további javaslatokról, tervekről részletesebben is beszámolunk. Nyugalomba vonult dr• Ladányi József Felemás szavazás Hűvös idő Az évszakhoz képest bűvös az idő. A tiszta levegőben magasra tornyosulnak majd a gomolyfelhők, több helyen kell záporra, zivatarra számítani. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17—22 fok körül alakul. Tegnap délelőtt ülést tartott a Borsod-Abaúj-Zemp- Ién Megyei Tanács, amelyen dr. Ladányi József — nyugalomba vonulására tekintettel — kérte elnöki tisztéből való felmentését. Csaknem negyven évet töltött el a tanácsi munkában, ebből 21 esztendőt a megye első számú vezetőjeként. Az ülésen többek között Dudla József, a megyei pártbizottság első titkára méltatta munkásságát, majd dr. Horváth István belügyminiszter adta át a kormány jókívánságait, s nyútotta át a BM ajándékát — egy festményt — az ünnepeltnek, akit a testület 1989. június 15-i hatállyal, érdemei elismerése mellett mentet* fel elnöki tisztségéből. Az ülésen dr. Majoros László általános elnökhelyettes előterjesztésében vitatták meg a megye bosszú távú társadalmi-gazdasági fejlesztésének koncepcióját. Az ezt követő napirendi pontok után a megyei tanács szervezetének változásával kapcsolatos személyi kérdéseket terjesztették elő. A testületnek szavazással kellett kinevezni a megszűnő osztályok helyett létrehozandó főosztályok vezetőit A szavazás azonban sokáig sikertelen maradt s végül is nem hozta azt az eredményt, amit vártak tőle. A pályázatokat elbíráló bizottság javaslatai közül az igazgatási főosztály vezetőjének dr. Muzsnay Lajost, a műszaki főosztály élére Olajos Csabát, a társadalompolitikai főosztály vezetőjének Porkoláb Albertét, az elnöki hivatal vezetőjének dr. Tóth Andrást megválasztották. A pályázók közül senki sem kapott elégséges szavazatot a közgazdasági főosztály, valamint a termelési és ellátási főosztály vezetésére. Felemás maradt tehát a megyei tanács apparátusa, míg új pá>k Pakol a tanácselnök lyázat kiírása után új javaslatot terjesztenek a testület elé. Az elnöki tisztség betöltésére a megyei tanács a HNF megyei bizottságától kér gyors javaslatot. (Folytatás a 3. oldalon) A káderrnunka módszereinek változását alapvetően ezzel a mondattal lehet jellemezni: a városi pártbizottság is megszünteti, illetve egészen szűk körre, mondhatni, a belső apparátusra (a pártbizottságra) korlátozza káderhatáskörét. A politikai élet szempontjából fontos funkciók betöltését kizárólag politikai eszközökkel. meggyőző munkával igyekszik befolyásolni. A választói kollektívák mindenütt helyben döntsenek. hogy kiben, kikben látják a feladatok végrehajtásának személyi biztosítékait. * Tímár Vilmos, a városi pártbizottság első titkára gyakran megfordul a reformkörök összejövetelein. A* e kórok munkájáról Nemcsak a finn nyelv hangzásvilága hasonlít a magyaréhoz, örömeinkbe i, gondjainkban is sok a közös vonás — állapíthattuk meg, amikor eszmecserét folytaitunk a DH szerkesztőségében a felvételünkön látható három kedves fiatallal. Tamperéből érkeztek Miskolcra, hogy megújítsák a két testvérszervezet, a Finn Demokraták Uniója és az ÉDISZ együttműködési szerződését. Képünkön jobbról: Pirjo Jokinen titkár, Vesa Mustasilta társadalmi elnök és Markku Lahtinen, a korábbi titkár, aki jelenleg egy tamperei lapnál új- ságíróskodik. Bizonyára ö szorgalmazta, hogy felkeressék szerkesztőségünket, és kérdéseket tegyenek fel a mai magyar valóságról, a- reformokról és a nyilvánosság kiteljesedéséről. Kíváncsiságuk azt mutatta: finn barátaink rokonszenvvel figyelik társadalmunk változásait. 4 városi pártbizottság tegnapi ülésén Elsőként a párton belüli tájékoztatási rendszer korszerűsítéséről tárgyalt tegnapi ülésén a városi párt- bizottság. A jelenlegi helyzetet a vitára bocsátott jelentésből vett idézet pontosan kifejezi: „mára a legtöbb területen vészes a visszaesés, szinte csak az Infófeielős személyétől (ambíciójától) függ, összegyűlik-e információ, készül-e felfelé jelentés; erős a szubjektivizmus. (Főleg az i alapszervezeteknél gyengék a személyi feltételek.)” A vitában felszólalók sör. gették egy olyan információs rendszer kialakítását, mely mindkét irányban, azaz alulról felfelé és fentrői lefelé is hatékonyan működik. Továbbra sem nélkülözhető a közvetlen kapcsolatokon, azaz a személyes találkozókon, fórumokon való tájékoztatás, eszmecsere. ám emellett célszerűnek látszik* a belső tájékoztatási rendszer radikális megváltoztatása, az információs iroda létrehozásán túl az eddigi módszerek tökéletesítése. és a tudományosan megalapozott felmérések alkalmazása hozhat megoldást. Ez utóbbival kapcsolatban elhangzott, hogy bár az egyetemen működik szociológiai csoport (amely egyébként számítógépes módszerekkel dolgozik), a felmérések pénzbe kerülnek, a párt anyagi eszközei viszont — Miskolcon is — végesek. adott tájékoztatója a párt- bizottság több tagjában felkeltette az érdeklődést. A többség ugyanis kizárólag a lapokban megjelent cikkekből értesült eddig, milyen kérdésekről tárgyal, s hogyan foglalt állást az egyetemen alakult 1. számú, illetve a diósgyőri reformkor. Bár a szóban forgó körökbe tömörült reformkommunisták létszáma viszonylag csekély, a párt megújulását segítő tevékenységük elvitathatatlan. Ezért döntött úgy a vitában elhangzottak alapján a városi pártbizottság, hogy rövidesen meghívja ülésére a reformköröket, és alaposan tájékozódik céljaikról, programjukról. * Az időszerű politikai kérdések kapcsán Kovács József titkár arról tájékoztatta a testületet, hogy rövidesen újrakezdődnek Miskolcon is az ellenzéki pártokkal. alternatív szervezetekkel a tárgyalások. A városi pártbizottság tárgyalócsoportját Tímár Vilmos első titkár vezeti. és a kádermunka új módszeréről