Déli Hírlap, 1989. június (21. évfolyam, 125-150. szám)
1989-06-05 / 128. szám
Szponzorok nélkül nem megy Miből élhet a sport? Jó másfél évtizeddel ezelőtt aránylag könnyű helyzetben voltak a megyei és városi sportvezetők, hiszen az elért eredmények alapján megfelelő pénzösszegekkel támogathatták a sporlcgye- sületeket. Azokban az időkben még központilag osztották el a pénzt, az állami költségvetésben megvolt a megfelelő fedezet. így a klubon minden esztendőben biztosak lehettek abban, hogy az őket fenntartó vállalatok és a felsőbb szervek biztosítják a szükséges anyagiakat. Ám azóta nagyöt fordult a világ. Átszervezések követték egymást, a magyar gazdaság válságba került. Jelentősen csökkent az állami támogatás, a veszteséges vállalatoknak pedig kisebb gondjuk is nagyobb annál, minthogy a sportot támogassák, milliókat fektessenek be a klubokba. Ebben a patthelyzetben csak különféle manipulációkkal tudnak az egyesületek pénzt keríteni. Vannak vállalatok, amelyek jó reklám- hordozónak tartják a sportot, jelentős összegekkel támogatnak egy-egy sportágat, míg mások csak vegetálnak, valósággal koldulnak, hogy talpon tudjanak maradni. Szerencsére egyre több kisszövetkezet, vállalat ismeri fel annak jelntőségét, hogy a sport jó reklám. Itt volt a legutóbbi példának a III. Vasutas Kupa Cselgáncs Európa-bajnokság. Marosi József, az MVSC elnöke nem is titkolta: — Szponzorok nélkül igen nehéz helyzetbe kerültünk volna. Igaz, hogy az országos vasutas sportközpontnak erre az eseményre volt egy bizonyos elkülönített pénze, ám az kevés lett volna. Több vállalat — a teljesség igénye nélkül — segített hirdetésekkel. így az Állami Biztosító, a Reflex Tolmács és Fordítóiroda, a Bükkvidéki Vendéglátó Vállalat, a HCM Rt., a Borsod Volán és még sorolhatnám tovább, kik támogattak bennünket. Az EB szombaton este fejeződött be, a végleges pénzügyi elszámolások még nem készültek el. Ám az biztos, hogy nem lesz ráfizetéses a kontinenstalálkozó. Viszont a sportegyesületek, szakszövetségek is egyre nehezebb helyzetben vannak. A felkért vállalatok többsége elzárkózik a támogatás elől, hiszen — gazdasági megfontolások miatt — képtelenek évente 25—30 sport- rendezvényt patronálni. Márpedig a jelenlegi gazdasági helyzetben egy-egy rangosabb eseményt szponzorok nélkül megrendezni szinte lehetetlen. Mi a kiút, s van-e egyáltalán ... ? Erre pillanatnyilag nehéz válaszolni, hiszen a vállalatoknál is egyre kevesebb az e célra szánható Szezonja van a gyilkos galócának Gombák és hiedelmek jjc A cselgáncs is jó reklámh ordozónak bizonyul, a vállalatok, szövetkezetek szívesen áldoznak rá pénzt pénz. Marad a vállalkozás. Az új egyesületi törvény új lehetőségeket teremthet kluboknak, szakosztályoknak, szakszövetségeknek egyaránt, hogy növeljék saját bevételeiket. Addig viszont kellenek a szponzorok. A sportvezetőknek pedig nem ártana már most azon gondolkodniuk, hogy az új egyesületi törvény nyújtotta lehetőségeket miként fogják majd kihasználni. Ezzel is időt nyernének. F. Gy. Az erdőkben és mezőkön körülbelül 100—200 ehető gombafajta található, fogyasztásuk azonban nagy óvatosságot kíván. Statisztika bizonyítja, hogy egy jó gombatermő évben 700—800 gnmbamérgezett szorul kórházi kezelésre, s persze több százra tehető azoknak a száma, akiknek a mérgezése csak enyhe lefolyású, ezért nem fordulnak orvoshoz. Az öngyógyítás azonban igen veszélyes, mert a toxikus anyagok aránya és kémiai összetétele ugyanabban a gombafajban más és más lehet. Emiatt a mérgezés különbözőkéDpen zajlik le, ebből fakadóan a lap- pangási idő is változó. Ha többféle, enyhe és súlyosabb mérgezést akozó gombából készült ételt fogyasztunk, akkor először az enyhébb tünetek jelentkeznek, s már ekkor orvoshoz kell fordulni! Később már az életveszélyes mérgezés tünetei következhetnek. Hazai viszonylatban legismertebb a csiperke vagy sampinyon, a sárga színű róka, a piros és barna hátú vargánya, a kucsma és a szegfűgomba. A szín azonban semmi esetre se legyen megkülönböztető jel, ugyanígy a szag sem. Van néhány családról családra öröklődő hiedelem, miszerint a rágott, kukacos gomba nem mérgező, illetve a mérges gomba leforrázva ehetővé válik, vagy a mérges gomba főzőlevébe mártott ezüstkanál megfeketedik. Ezekre támaszkodni életveszélyes! Különös elővigyázatosság szükséges a gyilkos galócával szemben. Májustól késő őszig terem, kedveli a nedves és meleg időjárást. Lomőllcas Áronná! felveszünk kőművest, festőt, ácsot és műkövest, Jő kereseti lehetőséggel. Jelentkezni: 7—16 óráig: Pettig Gmk, * Miskolc, Petőfi tér 1. A Diósgyőri Édesipari Gyár azonnali belépéssel alkalmaz: 1 targoncavezetőt, 2 raktári dolgozót, 1 műszakvezető raktárost, 1 utazórakodót, 1 belső szállítási dolgozót, 2 kőművest, 2 segédmunkást, 1 kapuört (nem nyugdíjast), 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező női munkavállalókat három műszakba, figuragyártó üzemünkbe. Jelentkezés: Diósgyőri Édesipari Gyár munkaügyi osztályán, Miskolc, Fürdő u. 4. A Bútorker Észak-magyarországi Kirendeltsége Miskolc, Besenyői út 14. sz. felvételt hirdet áruforgalmi előadói munkakörbe, szakközépiskolai végzettséggel, nj^elvtud ássál rendelkezők előnyben. Bérezés megegyezés szerint. MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐSZÖVETKEZET FELVESZ VIDÉKI ÉS MISKOLCI MUNKAHELYRE esztergályos, lakatos, hegesztő szakmunkásokat, valamint betanított lakatosokat, daruvezetöket és darukötözőket, hiewnelt béreséssel Érdeklődni lehet: személyesen, 8-15 óráig, az avas-déli felvételi irodában, a Középszer u. 11. szám alatt. Megközelithetö a 2-es, 12-es, 14-es, 32-es, 33-as és 34-es autóbuszokkal. Az Észak-magyarországi I»- novációs Centrum (Park) Rész- vénytársaság felvételre keres érettségivel rendelkező, gyors- és gépírni tudó telex- és telefonközpont-kezelőt, központjába. Felhvételt hirdetünk továbbá koordinátor beosztásba is. Feltételek: érettségi, gyors- és gépírói szakvizsga, megfelelő gyakorlattal. Idegen nyelvű gyors- és gépírók, illetve nyelvvizsgával rendelkezők előnyben részesülnek. Bérezés megegyezés szerint. Érdeklődni lehet Szilágyi Évánál (telefon: 89-244, 87- 831). Az Alkotó Műszaki Fejlesztő és Kereskedelmi Rt. területi igazgatósága pályázatot hirdet számítástechnikai és műszaki menedzseri állás betöltésére. Pályázati feltétel: szakirányú egyetemi végzettség, saját gépkocsi. A felvételnél nyelvvizsga és második diploma előnyt jelent. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet szakmai önéletrajzzal, a területi képviseletvezetőnél. Miskolc, Győri kapu 21. Telefon: 85-010. A Borsod -Abaúj-Zemplén Megyei Tűzoltó-parancsnokság felvesz gyakorlattal rendelkező, középfokú végzettségű, büntetlen előéletű műhelyvezetőt, továbbá 8 órás takarítónőt. Jelentkezés személyesen, Miskolc, Dózsa György út 15. szám alatt, a 216-os szobában. Ügyesen dolgozó varrónőt sürgősen felveszek. Tel.: 64-087. Szobafestő szakmunkást felveszek. Telefon: 36-873. Külföldi munkára németül jól beszélő címfestőt keresek, sürgősen! Telefon; 85-014. adás-vétel Nyugatnémet dobféke», estf- lagküllős BMLX eladó. Telefon; 63-975. Garantált törzsállományból bíogiliszta eladó. Láng Gézáné, Miskolc, Rá ez Adám n. 40. Telefon: 46-72-829. Előhasi vemhes kocák eladók (5 db). Leninváros, Tiszaszeder- kény, Ságvári u. 15. sz. alatt. Eladnám vagy gépkocsira esc- réiném Univerzum típusú, táv irányítós, egy évre programoz ható videómat, 7 db kazettával Érdeklődni: Miskolc, Kilián Gy, u. 6. VII/5., du. 5 órától. ingatlan Szétköltözők! Eladnánk, vagy családi házra cserélnénk (Stadiontól a Berekaljáig) kétszintes, nyékládházi házunkat és két és félszobás szövetkezeti lakásunkat. Érd.: 73-386. OTP-garzon az Avas III. ütemben eladó. Érdeklődni: Klanka Gy. u. 52. fszt. 3. 17 óra után. Beköltözhető, felújításra szoruló kétszobás, kertes családi ház a miskolci Zsigmondy utcában eladó. Érdeklődni a 64-382- es telefonon lehet. Eladó 2,5 szobás, OTP-lakás. Érdeklődni: Középszer u. 60. IV/3., vagy a 65-692-es telefonon, 17 óra után. Elcserélném 37 négyzetméteres, erkélyes, másfél szobás, szövetkezeti lakásomat tanácsi másfél szobásra, megegyezés szerint. Érdeklődni: Miskolc, Arany János u. 21. VII/2., 15 órától. Vásároljon tapétát olcsón! 10,60-12 Ft/fm áron, korlátlan mennyiségben, bő választékban, közületek részére is a borsodsziráki Bartók Béla Mgtsz központi telepének tapétaboltjában. Nyitvatartás: 7-15.45 óráig, hétfőtől-péntekig! bős erdőkben, tölgyesekben fordul elő. Szomszédos országaink egyikében | sem olyan gyakori, mint nálunk. E veszedelmes galócafaj kalapjának alja, valamint a lemezek mindig fehérek, a kalap lehet fehér, vagy zöldesbarna. és selymesen fénylik. Bocskora van. tönkje galléros és fehér, illetve zöldes árnyalatú, szaga pedig állottán a burgonyáéra emlékeztet. Ha eltörjük, húsa fehér, és színét nem változtatja. Könnyen összetéveszthető a csiperkével. A gvilkos galóca méreganyaga súlyos sejtméreg, az ideg- rendszerre hat károsan. Fogyasztása után a tünetek 8— 48 órás lappangási idő után jelentkeznek. Nagyfokú iz- zadás lép fel. melyet erős gyomorgörcsök. hasmenés, hányás, fejfájás, elesettség kísér. Ilyenkor a legsürgősebben kórházba kell szállítani azokat, akik a gombaételből ettek. A gyors intézkedés életmentő lehet. Előfordul még a parlagi tölcsérgomba, a kerti su- sulvka, párduc- és léavölő galóca, valamint a redős papsapka okozta mérgezés is. Hatásmechanizmus szempontjából a gombamérgek részben az idegrendszerre, részben a gyomor-bélrendszerre ható anyagok, de egy gombában mind a kétfél« méreg előfordulhat. A légv- ölő galócától például a bőr kipirul, a pupilla tág, a torok száraz lesz. majd bódulat támad az evés után 1—2 órával. A mérgezett viselkedése zavart lesz, a részegséghez hasonlóan cselekszik. A felsorolt tünetek észlelésekor a beteget nem szabad hánytatni. itatni, és kerülni kell mindennemű gyógyszer beadását. Az enyhébb mérgezésektől hánvinger. hasmenés jelentkezhet. mely röviddel az étel elfogyasztása után észlelhető. Ilyen esetben is haladéktalanul menüink orvoshoz. hiszen a mérgezés súlyosságát csak a szakem- be’’ döntheti el. Hogv a gombás ételeket nvueodtan fogyaszthassuk, házaló árustól, szomszédtól vngv ismeretlentől soha ne vásároljunk! Az a legbiztosabb. ha hatóságilag ellenőrzött helvről vásárolunk vagy a saját szedésű gombát vizsgázott gombaszakér- tőve] el’enőriztetjük. Csak frissen szedett gombát használjunk, tárolni hűtőszekrényben is legfeljebb 1-2 napig lehet, a gombából főzött ételt viszont még hűtőszekrénybe sem érdemes eltenni, lehetőleg a főzés napján fogyasszuk el. Dr. Soproni László ötokajit kapott Charles herceg Közös kiállításit rendezett Londonban a Herendi Porcelángyár és a sátoraljaújhelyi Tokaj-hegyaljai Bor- kombinát. A termékeket megtekintette Charles herceg is. A királyi család tagját a hegyaljai borkomibi- nét képviselői egy, a születése évében, 1946-ban szüretelt szőlőből préselt és érlelt tokaji aszúval töltött palackkal lepték meg. Charles herceg — a szokásoknak megfelelően — árverésen értékesítette az ajándékot, amelynek árát jótékonysági célra ajánlotta fel. A VÍZMŰVEK SC úszószakosztálya 10 órás intenzív úszótanfolyamokat indít j 1989. június 12. és július 29. között Jelentkezés: a Szabadság fürdőben és az Augusztus 20. strandfürdőben. A Miskolci Közlekedési Vállalat vülamoskocsi-vezetöi tanfolyamot FELVÉTELI KÖVETELMÉNY: 9 8 általánosnál magasabb iskolai végzettség # alkalmassági vizsga 9 20. életév betöltése 9 büntetlen előélet 9 miskolci lakás. A tanfolyam idejére 4500 Ft/hó fizetést biztosítunk. SIKERES VIZSGA UTÁN A KERESETI LEHETŐSÉG: 6000—8000 Ft/hó 15 000 Ft/év munkaköri pótlék. A vállalat dolgozóinak és családtagjainak a városi autóbuszokon és villamosokon díjmentes utazást biztosítunk. Felsőzsolca, Kisfokai, Szirmabesenyő, Alsózsolca, Mályi, Arnót és Nyékládháza községekből a napi bejárást személyzeti járatokkal biztosítjuk. JELENTKEZNI LEHET: Miskolc, Szondi Gy. u. 1. (101/B-s autóbusz-végállomás).