Déli Hírlap, 1989. június (21. évfolyam, 125-150. szám)

1989-06-29 / 149. szám

Heves viták az adóról az Oíszáfflista Dr. Ladányi József nem adja vissza mandátumát A parlament tegnap dél­előtt eltogadía az államház­tartás reformkoncepciójáról szóló pénzügyminiszteri je­lentést, azzal a kiegészítés­sel, hogy a kormány még az idén nyújtson be tör­vényjavaslatot a vagyonér­tékelésről. Ezt követően Békési Lász­ló, az adórendszer korsze­rűsítéséről és az adótörvény módosításáról mondta el ex­pozéját. Nem vitatta az adó­törvény teljesítmény-vissza­tartó hatását, és azt sem, hogy nem sikerült felderíte­nie a láthatatlan jövedelme­ket. A miniszter ellenezte a családi jövedelemadó beve­zetését, mert az a számítá­sok szerint éppen a fiatalo­kat és a kispénzűeket hoz­ná hátrányos helyzetbe. He­lyette a személyi jövede­lemadó és a gyerekek után járó kedvezmények tovább­fejlesztett kombinációját ja­vasolta. Az adórendszerről húsz képviselő mondta el, — zö­mében éles hangú — véle­ményét. Sokan követelték, hogy bármilyen megoldás­sal, de csökkenteni kell a gyerekeket nevelő családok terheit. Nagy Sándor, a SZOT főtitkára a vitában indulatosan szólt a kedve­zőtlen munkakörülmények között dolgozók helyzetéről, s azt is kifejtette, hogy in- í dokolatlannak tartja a sza-k- i szervezeti díj tervezett adóz­tatását, ennek nagy része ugvanis szociális célokat szolgál. Mivel a törvényja­vaslat első olvasatáról volt szó, a következő hónapok­ban a tegnapit újabb viták követik majd, s az adórend­szer módosításáról várható­an ősszel határoznak. A honvédelmi miniszter ugyan­csak tegnap terjesztette elő a honvédelmi törvény mó­dosításáról szóló javaslatot, melynek lényege, hogy az állampolgárok lelkiismereti meggondolásból fegyver nél­küli katonai szolgálatot és polgári szolgálatot is vállal­hatnak. A szolgálat terve­zett időtartama harminc hó­nap. Borsod megye nemrégiben nyugdíjba vonult tanácsel­nökét, dr. Ladányi Józsefet a 25. országgyűlési választó- körzet képviselőjét választói vissza akarják hívni tisztsé­géből, s szándékunkat mint­egy 2300 aláírással erősítet­ték meg. Dr. Ladányi Jó­zsef azonban nem kívánja visszaadni képviselői man­dátumát. Ennek okáról ki­küldött parlamenti tudósí­tónknak nyilatkozott; az in­terjút a 3. oldalon olvas­hatják. 0 A gabona fel­vásárlási árának emelése érdekében tüntettek a borso­di mezőgazdasági üzemek kombájno- sai ma reggel a megye hat közle­kedési csomópont­jában: a felsőzsol- cai elágazásnál, a Muhi csárdánál, Mezőkövesd és a megye határa kö­zött, a szerencsi benzinkút előtt, Encs és Forró kö­zött, valamint Put- noktól északra. A demonstrációhoz a kistermelők is csat­lakoztak.' A feivo- nuló aratógéoek már reggel 6 órá­tól lassították a közlekedést; a cso­mópontok előtt százméteres sorok­ban álltak a jár­müvek. (Fejér Ernő felvétele) f a # | 4 i m m' f kmm jOJ ) Bbsépeí 1 L A ■áHHBnMi r « XX1. ÉVFOLYAM, 149, SZÁM 1989. JÚNIUS 29., CSÜTÖRTÖK ÁRA: 3,50 FORINT Olcsó búzából nem él meg a gazdálkodó Nem arattak, Tudósítás a ma reggeli demonstrációról Kombájnok foglalták el a 3-as fő közlekedési út külső sávjait ma reggel hét és nyolc óra között, Miskolc ha­tárában, a Sajó hidja és a felsőzsoJcai elágazás között. Az aratók a gabonafeivásár- lási árak harmincszázalékos emeléséért tüntettek. A vá­ros kivezető útján megtar­tott demonstráción a felső- zsoicai, a hemádremeti, a borsodsziráki, a szikszói és Ötödik kar és bölcsészképzés? A városi párt-vb as egyetemen A területén tevő három kutatóintézettel együtt mint­egy hatezer ember dolgozik és tanul a miskolci Nehéz­ipari Műszaki Egyetemen. Negyvenöt tanszék három­ezer nappali és ezer levele­ző, esti tagozaton tanuló, to­vábbképzésben résztvevő fiatalt oktat a bánya-, kohó- és gépészmérnöki karokon kívül néhány éve a jogtudo­mányi karon is, és 1990. szeptember elsejétől a mai Közgazdaságtudományi Inté­zet ~ gazdálkodástudományi kar lesz. Egészen a menzáig, a kol­légiumig öt karnak tud az ■egyetem megfelelő munka-, tanulmányi és szociális fel­tételeket biztosítani — tájé­koztatta dr. Kovács Ferenc rektor, az MSZMP KB tag­ja a párt Miskolc Városi Végrehajtó Bizottságának tagjait a tegnapi egyetemi kihelyezett ülésen, amelyet — mint Gulyik Zsolt titkár, a vb-ülés elnöke hangsú­lyozta — a város vezetői­nek az egyetem iránt tanú­sított mindenkori figyelme, érdeklődése hívott most is létre. Míg évszázados hagyo- , mányokra építkező eredmé­• A Magyar Rádió Napközben című műsora Miskolcon vendégeskedett tegnap délelőtt. Antal Magda és G. Tóth Ferenc vezetésével készült a csaknem kétórás adás, amely az óvási lakó­telep múltjával, jelenével és jövőjével foglalko zott. Az ideiglenes „stúdiónak” az avasi Halász- tanya adott helyet, ahol a meghívott szakembe reket - lokálpatriótákat megszólaltatták. Ké­pünkön a műsorvezető Antal Magdo éppen Dé zsi János Ybl-díjas építészt faggatja (Cikk a 6. nyefkrő! beszélt, a rektor nem titkolta, hogy erre a figyelemre fokozottan szük­ségük van: a gép- és mü- szerellátástól kezdve az itt tanítók erkölcsig anyagi megbecsüléséig ez a nem­zetközileg is elismert iskola és tudományos műhely ne­héz gondokkal birkózik. Mégis nyitottak a racionális tudományok szakemberei a más befogadásara is. Vá­laszként a város értelmisé­gének úgynevezett bölcsész­egyetemet sürgető- szándéká­ra a közeljövő megvalósít­ható terveként dolgoznak a már meglévő műszaki ta­nárképzés bővítésén. a nyelvszakos tanárképzésen, a pedagógiai főiskolát vég­zettek egyetemi szintű mate­matika. fizika és technikai képzésének megvalósításán. Bak István párttitkár, az egyetem pártéletéről tájé-' koztatta a vb-t. Az egyetem és a város politikai kapcso­latát a következőkben nem lehet egy személy közremű­ködésével építeni — mond­ta —, a nevére érkező uta­sítások helyett olyan élő kapcsolatra van szükség, amely a politikában is épít az itt dolgozó ember felké­szültségére. jobbító szándé­kú meglátásaira. Az egye­tem a társadalomtudomá­nyok műhelye is. ahol a po­litikában előbb-utóbb hasz­nosítható gondolatok szület­nek. A testület ezután időszerű politikai kérdésekről tár­gyalt, tájékoztatót hallgatott meg a város környezeti kul­túrájáról. javaslatot a párt­oktatás korszerűsítéséről, és döntött a rövidesen összehí­vandó rendkívüli városi, pártbizottsági ülésről, amely az egyetemiek közreműkö­désével is a kongresszusi előkészületeket vitatja meg. a sajóvámosi termelőszövet­kezet harminc aratögépe vett részt. — A kormánnyal folyta­tott elmúlt heti tárgyalások nem vezettek eredményre — mondotta Dióst Ferenc, a hernádnémeti tsz elnökhe­lyettese. Évről évre csökken a mezőgazdasági üzemek be­vétele, az ipari termékek árának emelkedése, a nö­vényvédő szerek és a mű­trágya drágulása miatt. A felvásárlási árakat pedig mesterségesen alacsony szin­ten tartják. Lassan már nincs miből kifizetni a dolgozók bérét sem. A demonstráció­val szeretnénk felhívni a fi­gyelmet arra, hogy a pa­rasztság helyzete sem fené­kig tejfel, bár sokan azt hi­szik. — Mint a kombájnokra ki­rakott transzparensekre rá­írattuk, nem a búza drága, hanem a kenyér. A két ár közötti összeg . valahol el­vész. A termelők nem győz­nek eleget dolgozni, hogy a megélhetéshez szükséges pénzt családjuknak megke­ressék. A jónak mondható hattonnás búza- és a héttőn- nás ’ kukorica-termésátlag sem biztosít megfelelő nye­reséget — mondotta Kor­mos György, a borsodsziráki téesz szirmai kerületének vezetője. Több kombájnossal is be­széltünk. Volt aki úgy vél­te: semmi eredménye sem lesz ennek a kivonulásnak. Egy téesz-elnök pedig arra figyelmeztetett: ha nem emelik a felvásárlási árakat, változtatnak a vetésszerkeze­ten. A gabonatáblákon nye­reségesen értékesíthető kul­túrnövényeket fognak ter­melni. A több száz méteres sor­ban, lépésben haladó sze­mélyautók, tehergépkocsik és autóbuszok vezetői tudomá­sul vették a forgalom las­sulását. Az ablakokon be­nyújtott röplapok elolvasá- , sara is jutott idejük. Érdek­lődésünkre többen elmon­dották, hogy egyetértenek a követelésekkel. 9 Hivataloson is birtokba vették a Jókai utcai postás- házat ma délelőtt. Az emele- *eken harminc lokásba költöz­hettek be, míg a földszinten a Miskolci Távközlési Üzem kapott helyet. (Cikk a 3. olda­lon.) Enyhül a fülledtség Ma jelentősen csőnkén a napok óta tartó párás, fül­ledt meleg; az alacsonyabb nedvességiartalmú levegő­ben kellemesebbnek tűnik még a 26 fok is, melyre ma is lehet számítani. Gyakran és tartósan megnövekszik majd a felhőzet, a záporok, zivatarok gyakorisága azon­ban csökken, és több órás napsütés is várható. A megyei Köjál mérései szerint a levegő minőségét ma reggel 6 órakor a követ­kező adatok jellemezték Miskolcon: szén-monoxid 1044 (10 000), kén-dioxid 40 (500), nitrogén-dioxid 38 (100). A zárójelben megadott határértékek (mikrogramm/ köbméter) az 5/19U6. EüM. sz. rendelet alapján "édett 1. területi kategóriába tar­toznak. Júíius 13-án adják át a csehszlovák félnek a bős— nagymarosi dossziét. Erről a Minisztertanács döntött. A dosszié anyagát az érintett) tárcák szakértői állítják ösz- sze, bevonva a munkájukba a környezetvédelmi mozgat* ma kaf is,-V 4

Next

/
Thumbnails
Contents