Déli Hírlap, 1989. május (21. évfolyam, 99-124. szám)
1989-05-16 / 111. szám
A HNf javasol — a tanácstagok döntenek Hogyan választhatunk megyei tanácselnököt? + Németh András és felesége monoki otthonukban 99 Becsületben neveltük” Mit várok a fiamtól, a miniszterelnöktől? Soron kívüli ülést tart ma délelőtt a Hazafias Népfront megyei elnöksége. A tanácskozás feladata, hogy kialakítsák a HNF megyei bizottságának javaslatát a megyei tanács elnöki tisztének betöltésére. Köztudott, hogy a jelenlegi megyei tanácselnök, dr. i Ladányi József nyugdíjba I készül. A megüresedő pozí- I Éliás László alig egy hete, hogy a Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat első embere. Nincs köny- nyű helyzetben, elődje, Mátyás Lajos —, aki váratlanul elhunyt — népszerű ember volt. Hogy a 41 éves Éliás László hogyan és milyen elképzelésekkel lépett a helyére? Erről , beszélgettünk. — Ha jól tudom, abban, hogy Ön megpályázta az igazgatói státuszt, nagy szerepe volt annak, hogy régi munkahelyén, a megyei tanács ipari és kereskedelmi osztályán átszervezések voltak... — Valóban. De az átszervezés nem azt jelentette, hogy kézhez kaptam a munkakönyvemet. Ügy éreztem, nagy próbatétel már nem vár ott rám. Ezt a pályázatot pedig jó lehetőségnek éreztem. Ügy gondolom, hogy itt most kamatoztathatom az 1972-től szerzett kereskedelmi gyakorlatomat, a kollégáktól tanultakat. Az államigazgatásban is kereskedőnek vallót' ara magam. Egyébként a vállalatot régóta és nagvon jól ismerem ők is engem. A döntésnél az valószínűleg előnyt jelentett számomra. — Milyen vezetési el képzelésekkcl pályázott? — A pályázathoz csatolnom kellett a koncepciómat. A döntés előtt pedig % válció betöltésére a különböző szervezetektől és mozgalmaktól, valamint a megyei tanács tagjaitól több javaslat is érkezett már, s ezeket beszélik meg ma délelőtt a HNF megyei elnökségének tagjai. De mi köze van a megyei tanácselnök megválasztásához a Hazafias Népfrontnak? — kérdeztük Veresné dr. Jakab Zsulailati tanács jó két órán keresztül külön-külön beszélgetett velünk. Akkor is elmondtam: szerintem az élelmiszer-kereskedelmet és a kereskedelem más. ágazatait nem lehet egy kategóriába sorolni. Ez alapellátás, melynek jó színvonala kedvezően hat. Ez a cég eddig is jó ellátást biztosított, s ezt a jövőben is tartania kell. A magasabb jövedelműekre figyelemmel, drágább termékekkel is lehet bővíteni a választékot. Ugyanakkor fontos, hogy ne a raktárakban álljon az áru, inkább több kedvezménynyel, de adjuk el. Időszerűnek tartom a központ átszervezését is. Ha ennek következményeként csökkente- nünk kell a létszámot, jól átgondoltan fogunk dönteni. — Nem túl népszerű intézkedés ... — Ezzel számolnom kellett, mikor pályáztam. — A dolgozók ismerik-e már az elképzeléseit? — Esv rövid értekezleten bemutatkoztam, de úgy hiszem, a vállalati tanács tagjai is továbbadták a döntés előtti bes7“’setés lényegét. A boltvezetőkkel a napokban lesz értekezletünk. Várom, hnqv az elképzeléseimről őszintén véleményt mondjanak. F. H. zsannát, a megyei tanács végrehajtó bizottságának titkárát. — A megyei tanács elnökének megválasztásáról jelenleg a tanácstörvény több passzusa is rendelkezik. A 12. paragrafus 1. bekezdésének c. pontja például kimondja, hogy „a tanács megválasztja a tanács tagjai közül a tanács elnökét”. Ebből az következik, hogy a megyei tanács elnökének megyei tanácstagnak kell lennie. Ugyancsak a tanácstörvény 31. paragrafusának 5. bekezdése főszabályként rögzíti, hogy — hacsak a jogszabály erről másként nem rendelkezik — a tanács a rendelkezéseit nyílt szavazással hozza meg. A tanácselnök, az elnökhelyettes és a végrehajtó bizottság tagjainak megválasztásáról viszont titkos szavazással döntenek. Az 52. paragrafus 1. bekezdése külön rendelkezést is tartalmaz a fővárosi, illetve a megyei tanácselnökök, továbbá ezek helyettesei megválasztásával kapcsolatban. Eszerint e tisztségek betöltésére a Hazafias Népfront bizottsága tesz javaslatot. A megválasztáshoz viszont a Minisztertanács jóváhagyására is szükség van. A végrehajtási rendelet 52. paragrafusának 1. bekezdése szerint, ha a tanácselnöknek, illetve a helyettesnek javasolt személy nem kapja meg a tanácstagok többségének szavazatát, a tanács a következő ülésén választ új elnököt. Ez esetben új jelölt is állítható. Amikor a törvény a tanácstagok többségéről rendelkezik, akkor nemcsak az ülésen jelenlevő, hanem az összes tanácstag voksát veszi alapul. Ennek a felét, plusz egy szavazatot kell megszereznie a jelöltnek. A megyei tanácstagok száma jelenleg 101. (B—A) Az évente szokásos nyári karbantartást mindjárt a fűtési idény befejeztével elkezdik, és szeptember 15-ig végzik el a Borsod Megyei Távhőszolgáltató Vállalat szakemberei. A munkálatok ideje alatt nem lesz melegvíz-szolgáltatás azokon a lakótelepeken. amelyeknek a hőközpontjában a berendezéseket és a hozzá tartozó vezetékrendszert javítják. Vavrek Gyula üzemviteli főosztályvezető tájékoztatott a karbantartás menetrendjéről. Az avasi és a belvárosi lakótelepek fűtöműveit és vezetékeit javítják meg július 17. és 30. között. Ez idő alatt nem lesz meleg víz az avasi, a belvárosi, a Győri kapui, a Vologda, a Jókai, a Kun Béla és az összekötő városrészben. Az itt levő hőközpontok együttes leállítására azért volt szükség, mert ugyanebben az időszakban javítják az LKM fűtőművét és szünetelteti szolgáltatását karbantartás miatt az Országos Gázszolgáltató Vállalat is. Az Árpád, a Kuruc és a Hcgyalja utcák lakásaiban négy napra, július 17-től 20-ig tervezik a munkálatokat. A területet ellátó hőközpontok beA hatvani diákok egymással csevegnek a múlt századi kardok, puskák, zászlók, újságok és fényképek között, miközben azért odaodafigyelnek, mit mond a tárlatvezető. A középkorú csontos nő kívülről tudja a szöveget, hogyne tudná, amikor immár egy évtizede sorolja ugyanazt Kossuthról, a nagy hazafiról. — 'Itt született, ebben a házban Kossuth Lajos, 1802. szeptember 19-én, édesapja Kossuth László ... Ez a bölcső , nem eredeti, de ilyenben ringatták Kossuth Lajost gyermekkorában .. .’Ezen a fényképen a családjával látható a kormányzó ... A gyerekeket az eredete fegyverek érdeklik legjobban, ott sokat időznek. A vékony nő egy kérdéssel folytatja: — Tudj átok-e, Hogy Monoknak egy másik miniszterelnöke is van, a Németh Miklós bácsi? Akire mi nagyon büszkék vagyunk. Biztos ismeritek őt a tévéből. A hatvani általános iskolások bizonytalanul bólogátrendezéseit a gerincvezetékeket és az aknákat javítják meg. Ugyancsak a vezeték, az aknák, valamint a két kazán karbantartását végzik el a Bulgárföldön — a Stadion, és a Bertalan utcák lakóit érinti — három nap alatt, július 18. és 20. között. A hejőesabai HCM lakótelepen élők négy napig, július 17—21-ig lesznek kénytelenek nélkülözni a meleg vizet. Itt a kazánház • központi berendezésének, valamint a gáztalanító és a pótvízbe- tápláló rendszernek a karbantartása vált időszerűvé. Tizenkét napra állítják le a Szentpéteri kapuban levő húszemeletes toronyházat kiszolgáló hőközpontot. A melegvíztermelő rendszert alakítják áx július 3. és 14. között. A megye városa: közül Kazincbarcikán augusztus i- től 12-ig, Leninvárosban augusztus l-től 12-ig, Ózdon augusztus 21-től szeptember 11-ig, Sajószentpéteren július 10-től 14-ig, Mezőkövesden július 3-tól 7-ig. a sárospataki Felszabadulás téri lakótelep hőközpontjában július 3-tól 8-ig, Sátoraljaújhelyen pedig június 26-tól 29-ig tartanak a munkálatok. nak, és nézik tovább a díszes kardokat. A borsodi falu mindkettőjükre büszke. A mai miniszterelnökre azért, mert naponta láthatják, hallhatják őt a teievízióbanf a rádióban, olvashatnak róla az újságokban, és találkozhatnak is vele a falu utcáin néha-néha. • HAZAJÁRT SEGÍTENI A Széchenyi utca 67. számú ház semmivel sem üt el a többitől. Egyszerű parasztház. Németh Andrásné, Margit néni az ágyon fekszik, a lábát fájlalja, nemrég jött ki a kórházból. Nehezen nyílik, érezhetően szűkszavú, nem olyan, mint a férje, aki már közli is: — Eltört szegény mama lába, elesett az udvaron. Miskolcon ápolták a megyei kórházban. Gyakran bementem hozzá. Ezután a fiáról, a miniszterelnökről beszélgetünk. Mégiscsak ezért jöttem Monokra. Arra voltam kíváncsi, hogyan élnek az ország egyik első számú emberének a - szülei. — Miklóst mindig a becsületre neveltük. Mikor KB-titkár volt, sem szállt feieoe a dicsőség, itt szüretelt velünk egvüjt, a falu népével, a hordót gurigázta és disznóölésre is lé-lejárt. Az biztos, hogy régen gyakrabban láttuk, mint mostanában. elmúlt az az idő, amikor három-négv napot is itt töltött. Ma ió. ha három-négy órára jön. — A tévében annál sűrűbben láthatják .. — Ébredéskor az első dolgunk, hogy bekapcsoljuk a rádiót, meghallgatjuk a híreket, hátha hallunk a . fiúnkról valamit. Este pedig a tévét nézzük, legalább itt találkozzunk a Miklóssal. Mikor megpillantjuk, mindig csendesen összenézünk a feleségemmel, aki néha így szólal meg: milyen sokat dolgozik szegénv. Hol itthon tárgyal, hol külföldön, de mindig úton van. Csak idé alig jut el.. Szememmel keresem a televíziót. Mátra márkájú, fekete-fehér készülék. — Azt hitte., színes? — kérdezi Bandi bácsi. — Igen. Valóban gondoltam rá — felelem. — Nem telik nekünk ilyesmire. 5120 forint a nyugdíjam. A monoki Kossuth Téeszben voltam növényi ermesztési ágazatvezető, előtte húsz kateszteri holdon gazdálkodtunk. Éjjal- nappal dolgoztunk, a miniszterelnök úr is kivette részét a paraszti munkából. — Jutott-e idő a politizál lásra? — Mindenki politizál. Aki a másikkal ellenkezik, az már politizál. Szerettem olvasni, sokat bújtam a könyveket. Az istállóban hányszor rajtakaptak apámék az olvasáson ... Ma is mindenfélét megnézegetek, ami a kezem ügyébe kerül. Az újságok közül a Szabad Földet járatom. Mikor brigádvezető voltam, sokat hallották a hangomat a téeszveze- tőim, mindig kiálltam az igazságért és a közösségért. Ez is a politizálás egy fajtája voJt, nem? • KITARTÓ, ERŐS AKARATÚ. — Hogyan ítélik meg innen. a monoki házukból az ország helyzetét? — Nékem ehhez kevés a tudományom — gondolkodik el Németh András. — Nap mint nap hallja ■ az ember, hogy ilyen bajok vannak, meg olyan bajok. Itt mi ezt nem nagyon érezzük, van mit ennünk, és a paraszt- embernek ' ennyi elég. Nem jelszavakra van szükség, azokból nem lehet jóllakni. Dolgozni kell becsülettel! — Önök is dolgoztak egész életükben. — Dolgozunk most is! Egy hold háztájink van, a portához négyszáz • öles gyümölcsös. szántó és konyhákért tartozik. Ha szép időben jön. nem talál idehaza, az biztos. És van egy hat- százöles szőlőnk is. — Várnak-e valamit a kormányfőtől? — Mii várok a fiamtól? A kormányfőtől? Tudatában vagyok annak, hogy nem részrehajló, nem önző. Becsületes ember, mart annak .neveltük. Kitartó, erős akaratú. amihez hozzáfog, azt komolyan csinálja. Én is ilyen vagyok. Az ezredparancsnokommal is szembeszálltam, ha meggyőződtem róla. hogy igazam van. Azt várom a fiamtól, hogy becsülettel végezze a dolgát. Egymaga nem változtathatja meg az ország sorsát. — Miben változott meg az életük, mióta ilyen magas posztot tölt be a jiuk? — Semmiben. Ugyanúgy élünk, mint eddig, talán csak a falubeliek fitogtatják, hogy idevaló a miniszterelnök. Persze, hogy büszkék va- gyúnk rá. — Nem vagyunk mi ezzel semmivel se többek •— szólal meg az édesanya. • már teszi az asztalra a szalonnát és a házipálinkát. .i Tcmesi László A Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat eddig is prosperált, de a jó üzletpolitikát is karban kell tartani... A Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat új igazgatója Minden boltvezető: munkatárs