Déli Hírlap, 1989. május (21. évfolyam, 99-124. szám)

1989-05-15 / 110. szám

Hová lettek a tanárok? Pályaelhagyók Miskolcon Évente átlagosan 42 peda­gógus hagyja el választott pályáját Miskolcon: legalább­is ez derül ki egy felmérés­ből, mely az elmúlt négy tan­évet vizsgálta ebből a szem­pontból. A négy év alatt összesen 170-en mondtak bú­csút az iskolának, közülük azonban 41 -en a pályán ma­radtak csak éppen magasabb presztízsű szinten: a szakirá­nyításban, felsőoktatásban dolgoznak tovább. A veszteség mindenkép­pen érzékenyen érinti az oktatást. Az eltávozottak között 31 óvónőt, 23 tanítót, 16 idegen nyelv szakos kö­zépiskolai tanárt, 10 mate­matika vagy fizika szakos középiskolai tanárt. 13 ugyanilyen szakos általános iskolai tanárt tüntet fel a statiszika. Ugyancsak ma­gas a műszaki tanárok szá­ma is ezen a „veszteséglis­tán” ,18-an vannak. Érdekes a más pályára tá­vozó pedagógusok nemen­kénti aránya is: az általá­nos iskolát elhagyók majd­nem háromnegyede nő, a középiskolák esetében ez az arány csak 37 százalék. Saj­nos a tendencia aggasztó. A i vizsgált négy év alatt a lég- j utóbbi 1988/89-es tanévben volt a legmagasabb a pálya- elhagyók száma. Már a tanévkezdés előtt távoztak 39-en, a tanév közben pedig 10 óvónő kérte munkaviszo­nyának megszüntetését. Elöljárósági fogadóóra A martintelepi elöljárósá­gon ma 17 és 19 óra között, a Kazinczy u. 41. sz. alatti szolgáltatóház helyiségében; a hejőcsabai elöljáróságon ma 15 órátó1 a II 2. sz. párt- alapszervezetben, a Csaba vezér u. 5” sz. alatt tarta­nak fogadóórát. A perecesi elöljáróságon holnap dél- | előtt 9—12 óra közölt és dél­után 2—4 óra között fogad­ják az állampolgárokat, a Bollóalja u. 106. sz. alatti pártalapszervezetben. A távozók közül minden második pedagógus - már akik nem magasabb presz­tízsű munkakörbe léptek át. pontosabban feljebb — a magasabb jövedelemmel in­dokolta elhatározását, ele­nyésző az okok között a megromlot egészség vagy a lakóhelv változása. Kereken 50-en kezdtek magánvállalkozásba, vagy működnek közre kisegítő családtagként ezen a terüle­ten, 16-an külföldre távoz­tak. és 63-an más nem ok­tatási intézményben vállal­tak munkát. A felsőoktatá­si intézménybe távozók majdnem fele nem „veszett el” a város számára: új munkahelyük a Nehézipari Műszaki Egyetem, főként annak Nyelvi Intézete. A vizsgált négy tanév alatt mindössze 35 pedagó­gust számlál a visszatérők csapata. Ök azzal indokol­ták a visszatérést, hogy a nem pedagógus pályán va­ló tevékenységet már eleve csak átmeneti megoldásként választották. Más pályaelha­gyók pedig éppen a peda­gógus hivatást választották, ők 30-an vannak, és erede­ti munkahelyükön, az otta­ni munkaviszony alatt sze­reztek pedagógus képesítést. Indokuk szinte minden esetben a pálya iránti von­zalom volt. A felmérés készítői — a városi tanács művelődési osztálya — felmérés nélkül is tudják hol szorít a cipő, mégsem haszontalan azon­ban pontosabb ismereteket szerezni a helyzetről. Az igen korlátozott anyagi le­hetőségek megkövetelik a „pontosabb célzást”, magya­rán az átfogó megoldásra nem elegendő pénz a leg­kritikusabb réseket tömje be. Eszerint feltétlen na­gyobb figyelmet kell fordí­tani az idegen nyelv, a ma­tematika, a fizika és a tech­nika szakos tanárok, vala­mint a műszaki és a neve­lőtanárok anyagi elismeré­sére. A jövőben az említett hiányszakokban a betöltet­len álláshelyeket a lehető legkedvezőbb anyagi felté­telekkel fogják meghirdetni, s a jelentkezőknek előnyt kí­vánnak biztosítani az al­bérlők házában is. Kiss József * Ma délután 4 órakor, a Miskolci Galériában (Déryné ut­ca 5.) nyílik meg a Fiatal képzőművészek az NDK-ból és Magyarországról című kiállítás, amely e hó 28-ig látható. Képünkön: Mata Attila Vágy című faszobra. (Fejér Ernő felvétele) Nézze meg, hallgassa meg... Rólunk lesz szó A hatodik alkalommal meg. rendezett nemzetközi karmes­terverseny szombathelyi válo­gatójából húsz versenyző ju­tott tovább az elődöntőbe. Az egyes műsorban ma délután háromnegyed 5-től az első két versenynapról láthatunk beszámolót, mely­ben tíz versenyprogram sze­repel. A verseny közvetíté­se szerdán folytatódik to­vább az elődöntő összefog­lalójával: az egyes műsor­ban délután 6 óra 10 perc­től a másik tíz versenyző fellépését közvetítik. Szer­dán dől el az is, melyik kilenc versenyző jut a kö­zépdöntőbe. Csütörtökön, pénteken és szombaton további közvetítések lesz­nek a Kongresszusi Köz­pontból a középdöntőkről. A karmesterverseny május 23-án ér véget. Alapművet láthatunk szerdán a Tv2-őn, este 7 Mint egy nagy család Már hónapok óta kerestünk megfelelő partnert a lakáscse­réhez, mikor végre rátaláltunk Amálka nénire. Egy kicsit gyanús volt. miért akar megválni re­mek lakásától, de ő megnyugtatott, a la­kással minden rend­ben, sőt az egész ház úgy él, mint egy nagy család. Figyel­meztetését sajnos nem vettük komolyan. Odáig még tetszett a dolog, amíg a összes lakó segített a bútorokat felhordani az ötödikre. Az mar viszont kevésbé tet­szett, hogy néhányon rögtön nálunk is ma­radtak éjszakára, mert szerintük any- nyira barátságosra sikeredett a hálószo­ba. Az éjszaka nyu­godtan telt, csak a házmester beszélt folyton, valószínű, rosszat álmodhatott, _ ( de nem volt szívem felkelteni: azért, mert nekem csak a földön jutott hely, attól ö miért ne aludhatna egy jót? Reggelire rántottat csinált a nejem, nyolcvanhárom to­jásból (azért ilyen keveset, mert a ház­ból nem mindenki tud korán reggel en­ni). Ilonka néni a másodikról sajnálko­zott is, hogy nem ehet a rántottéból, mert baj van az epé­jével, ezzel szemben Giziké a földszintről kétszer is vett belő­le. pedig állítólag fe­hér mája van. Később megjött a postás, lelkendezve újságolta, hogy sike­rült egy svájci gyógy­szert szereznie a Gi­ziké májpanaszaira, de csak négyszem­közt adhatja át, mert köti az orvosi titok­tartás. A postás az­tán azzal hencegett, I hogy kétszer csenge- j tett, Giziké viszont azt állította, hogy ő csak egyre emlékszik, és azt is alig vette észre. A postás erre elrohant, sértődötten húzta maga után a nadrágtartóját. Déliújban Vargánét otthagyta a férje: egyszal egyedül ma­radt két kiskorú gye­rekkel, és negyven­hat lakótárssal. Utób­biak azonnal meg­próbálták pótolni az űrt, amit Varga úr hagyott maga után: Béla bácsi a negye­dikről azonnal el­ment Varga helyett piálni, majd hazatán­torgott, kicsengette a házmestert, aki fel­ment és megverte Vargánét. Rám az a feladat jutott, hogy a Tv-híradó második kiadása után rápas- koljak Vargánéra. Azonnal cserélni akartam Béla bácsi­val, aki azzal tért ki, hogy neki orvosilag kerülnie kell az iz­galmakat. Az izgalmakból mar nekünk is egy j kissé elegünk lett. Új helyre költöztünk, egy nagyon szép kis tanyára a Hortobágy közepén. A legköze­lebbi szomszéd is ki­lométerekre lakik tő­lünk, így csak né­hány hét múlva ko­pogott be először hozzánk. Elnézést kért. hogy nem jött hamarabb, peaig, mint mondta: itt a tanyákon úgy élnek, mint egy nagy csa­lád. Erre azonnal a nyakába borultam, és jól megszorongattam. A nyakát. Aztán el­ástam a szénaboglya tövébe. Kiss József órától: a Csillag születik cí­mű amerikai filmet 1937- ben készült, igazi karrier- történet, mely Hollywood­ban játszódik: a hozzáér­tők szerint tökéletes hűség­gel ábrázolja a 30-as évek Hollywoodját. A történet akkor Oscar-díjat kapott — csak a történet, nem a film —, s ez a tény később sem hagyta nyugodni a filmese­ket: újra és újra belevág­tak a megfilmesítésbe. Má­sodszor az 50-es években, majd harmadszor 1976-ban. A siker azonban elmaradt. Hogy mi a sikertelenség oka, talán megfejtheti a magyar néző is; a televízió i most a háromból két vál­tozatot tűz műsorára gyors egymásutánban. Aki „elmegy” a Tévémo­ziba pénteken este 8 órakor j az jól döntött. A Barátom. Iván Lapsin című szovjet filmet vetítik, melyet Alek- szej Germán készített 1984- ben. A húsz éve alatt mind­össze három filmet forgató rendező művei közül kettő remekmű a javából, e ket­tőből láthatjuk most az egyiket. Szakemberek és j „egyszerű mozibajárók” vé­leménye szerint nincs még egy film, mely mélyebben és hitelesebben szólna a sztálini idők szovjet embe­réről. Szerdán egész nap rólunk van szó a Petőfi adón: a hajnali fél 5-től éjfélig tar­tó műsoráradatnak „Rólunk van szó” a címe. Majdnem húsz órán keresztül életünk minőségéről, egészségünkről, természeti és emberi kör­nyezetünkről beszélnek. Kaié A valóban térhatású, részben körbe járható képek megvalósítása a világhírű magyar fizikus, Gábor Dé­nes nevéhez fűződik. Ezek­ből a lenyűgöző hatású, különleges fotókból nyílik ma délután 5 órakor kiállí­tás a Tudomány és Techni­ka Házában. A mintegy 20 kiállított, térhatású mű ké­HÉTFÖ Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika — 12.30: Ki nyer ma? Játék es muzsika tíz percoen. — 12.40: Rólunk van szó! — 12.45: Egy hazában. — 13.00: Klasszikusok délidőben. Magyar előadóművészek albuma. — 14.00: Hírek. — 14.10: Egy kis- hiva.tal padkázásai. Elbeszélés. — 14.21: Népdalcsokor. — 15.05: Az olvasás gyönyörűsége. — 15.30: Kóruspódium. — 16.00: Tizenhat óra. Hírmagazin. — 16.10: Hangoló. Zenei magazin gyerekeknek. — 17.00: Eco-mix. Gazdasági magazin. — 17.30: Beszélgessünk zenéről. — 17.50: Nóták. — 18.05: Levelekre rö­viden.. . — 18.15: Hol volt. hol nem volt... — 18.30: Esti ma­gazin. — 19.15: Határtalan szak­értelem. — 19.50: Egy rádiós naplójából. — 21.20: Kék mező­ben ötven csillag. Arizona. — 21.50: Gong. — 22.00: Hírvilág. Hírek, tudósítások, kommentá­rok, sport. — 22.30: Operaest. — 23.20: Évszázadok mestermű­vei. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.00: Hírek né­metül, oroszul és angolul. — 12.10: A Norvég Koncert-fúvós­zenekar indulófelvételeiből. — 12.25: Kis magyar néprajz. — 12.30: Oláh Kálmán népi zene­kara játszik. — 13.00: Hírek. — 13.05: Slágermúzeum. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Kettőtől ötig... Kíván­ságműsor. — 17.00: Hírek. — 17.05: Kölyökrádió. — 17.30: ötödik sebesség. Ifjúság, poli­tika. kultúra. — 18.30: a kö­zéphullámon. Daráló. Folytatá­sos ifjúsági történet. — 18.30: az URH-adókon. Tip-top pará­dé. — 19.00: Hírek. — 19.05: Sportvilág. — 19.30: Nóták. — 20.00: Válogatás Enya és Van- gelis legújabb nagylemezeiből. — 21.00: Hírek. — 21.05: Ez bot­rány? Krónika. — 22.05: Rock­újság. — 23.00: Hírek. — 23.10: Sporthírek. — 23.15: Dzsessz. Bartók rádió: 12.03: Haydn: fisz-moil (Búcsú) szimfónia. — 12.34: Bemutatjuk új kórusle­mezeinket. — 13.00: Hírek. — 13.05: Kilátó. A rádió világiro­dalmi hetilapja. — 13.50: A Hőna-harsonakvartett felvételei­ből. — 14.08: Évszázadok zene­kari muzsikája. — 15.10: Mo­zart: Idomeneo. Háromfelvoná- sos opera. — 18.30: A hét ze­nemüve. — 19.00: Hírek. — 19.05: Felejthetetlen hangverse­nyek. A Bécsi Filharmonikus Zenekar hangversenye. — 20.28: A Zsebrádiószínház bemutatója. A hívás. Kishangjáték. — 20.38: Nagy mesterek kamarazenéjé­ből. — 21.58: Kortárs amerikai szerzők műveiből. — 22.38: Rá- diőszínház. , A sztaniolpapír. Hangjáték. — 23.30: Hírek. Televízió, 1. műsor: 15.30 : Hí­rek. — 15.35: Déli videoújság. — 15.45: Stíri. Hírek román nyelven. — 15.50: Három nap tévéműsora. — 15.55: Kuckó. — 16.45: VI. Nemzetközi Karmes­terverseny. — 17.45: Szám-adás. Gazdasági negyedóra. — 18.00: Egy szó, mint száz. Egri János műsora. — 18.50: Esti mese. — 19.00: Üj cim-cim. Irodalmi rejtvénymüsor gyerekeknek. — 19.30: Híradó. — 20.05: Freytág testvérek. Tévéfilmsorozat. — 21.10: Panoráma. Világpolitika percről percre. — 21.55: A győ­ri székesegyház. — 22.25: Hír­adó 3. Televízió, 2. műsor: 17.00: Képújság. — 17.15: Tv2. Benne: reklám, riportok, időjárás, zene, tévétorna. — 17.30: Kérdezz! Felelek. Egri János műsora. — 17.45: Tv2. — 18.00: Hétfőn hat­kor. — 18.25: Gyerekeknek. — 18.50: Tv2. — 19.00: A chateau- valloni polgárok. Francia tévé­filmsorozat. 20. rész. — 19.55: Tv2. —■ 20.00: Körzeti tévéstú­diók. Budapest, Pécs. Szeged. Dél-alföldi magazin. — 20.55: Tv2. — 21.00: Híradó 2. — 21.20: Tv2, — 21.30: Telesport. — 23.00: Tv:'. Nanzárta. Sky Channel: 12.30: Gond-fó­rum. Tanácsadás személyes problémák megoldásához. — 13.00: Egy másik világ. Ameri­kai filmsorozat. — 14.00: Lands- cape Channel. — 15.00: Változó világ. Filmsorozat. — 16.00: Sze­retni. Filmsorozat. — 1.6.30: Csa­ládi ügy. Vígjátéksorozat. — 17.00: Visszaszámlálás. — 18.00: Eurosport. — 1.30: Landscape Channel. Suner Channel: 15.30: Chart Attack. Videoklip-siágerlista. — 16.30: Forró drót. Élő telefonos kívánságműsor. — 18.30: Üj ze­nei show. — 19.30: Tudósítás a cannes-i filmfesztiválról. — 20.00: Nagy Völgy. Westernso­rozat. — 21.00: Dick Powell színháza. — 21.45: Világhíradó. — 22.00: Élet a Földön. Dávid szítője Varga Miklós mér- , nők, holográfus. A kiállítás május 20-ig tekinthető meg, reggel 9 órától délután 5 óráig. A különleges cseme­gének számító látnivalót a Vörösmarty Művelődési Ház­nak és a MTESZ-nek kö­szönheti a közönség: közös szervezésük eredménye a nem mindennapi kiállítás. Attenborough tudományos isme­retterjeszio filmsorozata. — 23. üű: Túlélés. Ismeretterjesztő sorozat.- — ou.ou: Egyveleg. Szlovák televízió: 13.15—15.00: KereKparos békeverseny. — 17.05: Katonák műsora. — *7.55: Pozsonyi magazin. — 18.20: Esti mese. — 18.40: Művelődési . so­rozat. — 19.Jü: Hirado. — 20.05: Bucsuzás. Tévéjáték. — 21.05: Időszerű kérdések. — 21.45: Tartomány Hátországban. Fel­iratos jugoszláv film. Kiállítások: Szinyei Merse Pál Művészeti Alkotóközösség (12— 18): szilágyi Elek festményei. — Állandó kiállítás. — Fotóga­léria (10—19) : Csehszlovák fo­tográfusok kiállítása. — Vasas Galéria (14—19): Für Tibor fo­tói. — Gyermekgaléria (10—12 és 14—18) : Óvodák és iskolák közlekedésbiztonságáért. — Kós- ház (14—17): Építészettörténeti kiállítás. Miskolci Nemzeti Színház (7): Bohémélet. A Debreceni Csoko­nai Színház vendégjátéka. (Bér­letszünet). RÓNAI VIDEÓ MOZI: Karácsony este. Mb. amerikai krimi. Fsz.: Loretta Young, Artúr Hűli. Kezdés: 16 és 18 órakor, a klubhelyiségben! Filmszínházak: Béke (f3 és f5): Törvényszéki héják. (mb. szí. amerikai, 14 év, kiemelt 2. helyár!) — (f7 és f9): Éjféli rohanás, (mb. szí. amerikai, ki­emelt 2. helyár!) — Béke ka­mara (2 és 4) : Betty Blue. (szí. francia, 18 év, kiemelt 1. hely- ár!) — (6): A zsaru nem tágít, (mb. szí. francia, kiemelt 1. helyár!) — Kossuth (í3 és hn5): Cserébe az életért, (mb. szí. amerikai, 14 év, kiemelt 1. hely ár!) — (7 és 9): Éjféli ro­hanás. (mb. szí. amerikai, ki­emelt 2. helyár!) — Hevesy (fi és £5) : K. (szí. magyar, fel­emelt helyár!) — {ti): Vágyra- járók. (mb. szí. francia. 14 év, kiemelt 2. helyár •) — (f3 és f9): Piedone Afrikában, (mb. szí. olasz, kiemelt 1. helyár!) — Táncsics (f4, í6 és f8): Kro­kodil Dundee II. (mb. szí. ausztrál, kiemelt 2. helyár!) — Táncsics kamara (fö): A misz- szió. (mb. szí. angol, 14 éy, felemelt helyár!) — (Í7) : Eroti­kus képregény, (szí. japán, 18 év, felemelt helyár!) — Fáklya (3): Gyilkos játszma, (mb. szí. amerikai, 16 év, kiemelt video- helyár!) — (5 és 7): Amerikai rémregény, (szí. amerikai. II év, kiemelt videohelyár!) — Ady Művelődési Ház (5 és 7): Viharos hétfő. (szí. angol, 14 év, kiemelt 2. helyár!) — Ta­polca. Ady (f5 és £7): Bosszú­vágy III. (mb. szí. amerikai, 16 év kiemelt 2. helyár!) — Nehézipari Műszaki Egyetem (8 és 7): Isten akaratából. (szL magyar). A miskolci mozik ▼ideomflsoüáts Béke (8): Gyilkossá válni, (mb. szí. amerikai, 16 év. ki­emelt videohelyár!) — Táncsics (f3, f5 és f7) : Az utolsó szám­lát te fizeted! (szí. amerikai, kiemelt videohelyár!) — Fáklya kamara (f3): Conan, a barbár, (szí. amerikai, 16 év. kiemelt videohelyár!) — (f5 és f6): Szex ABC. (szí. magyar, 16 év, egységes helyár: 20 Ft!) — (f7): Bomba jó bokszoló, (szí. olasz, kiemelt videohelyár!). KEDD Kossuth rádiót 8.00: Hírek. — 8.20: Társalgó, ötvenöt perc iro­dalomkedvelőknek. — 9.20: Fia­talok. — 9.53: Tévélottó-sorso­lás. — 10.00: Hírek. — 10.05: Kapcsoljuk a nyíregvházi stúdi­ót. Konzerválva. — 10.25: Grófé: Grand Canyon — szvit. — 11.00: Nevezetes nóták, nevezetes csár­dások. — 11.30: Heptameron — elbeszélésgyűjtemény. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Joan Sutherland ooerett- és zenésját,ék-felvételeiből. — 8.50: Külpolitikai figyelő. — 9.00: Hírek. — 9.05: Napközben. Ze­nés délelőtt. Bartók rádió: 8.00: Hírek.. — 9.08; Karintiai nyár — 1988. A Haydn trió hangversenye. — 10.30: Törd a fejed! — 10.45: Hangos szöveggyűjtemény. — 11.00; Üj Melódia-lemezeinkből. Prokofjev: IV. szimfónia. — 11.30: Zenaida Pally operafelvé­teleiből. Miskolci rádió; 5.55: Tartalom- ismertetés, hírek, időjárás, út- inform. — 6.00: Krónika. — 6.15: Közelkép mikrofonnal. — 6.20: Észak-magyarországi Krónika. — 6.30: Hírek, lapszemle. — 6.55: Ütinform (országos és regioná­lis). — 7.00: Krónika. — 7.20: Észak-magyarországi Krónika. — Körzeti időjárás-jelentés. — 7.35: Szóvá tették, megkérdez­tük. — 7.45: Tájak, arcok, szí­nek és vélemények. — 7.55: Napi összefoglaló és a másnapi műsor ismertetése. Televízió, 1. műsor: 8.40: Kép­újság. — 8.45: Tévétorna. — 8.50: Brahms — Bernstein-ciklus. NSZK filmsorozat. — 9.50: Tele- lottó. — ío. 00: Vörös özvegy. Francia tévéfilm. — 11.30: Pano­ráma. Világpolitika percről perc­re. — 12.15: Mozgató. — 12.25: Képújság. Sky Channel: 6.30: Üzleti hí­rek. — 7.00: DJ. Kát show — Gyermekműsor. — 9.30: Panel Pót Pourri — Játékos show- műsor. — 11.00: Sullivanék. Filmsorozat. — n.30: Sky-kró- nika. Magazinműsor. Super channel; 7.00: Hírek. — 7.10: Időjárás-jelentés. — 7.15: Üzleti hírek. — 7.45: Hírek. — 8.00: Egyveleg. Plusz egv dimenzió

Next

/
Thumbnails
Contents