Déli Hírlap, 1989. május (21. évfolyam, 99-124. szám)
1989-05-25 / 119. szám
11 ország dzsúdósai Miskolcon Holnsptól vasutas EB Hajtás is tatamira lép összecsomagolva... Látványos akciókban ezúttal sem lesz hiány. (Szabó István felvétele) apróhirdetésék A Nemzetközi Vasutas Sportszövetség (USIC) 1946- ban alakult és 26 sportágban rendeznek Európa-baj- nokságokat. Ám cselgáncsban mindössze három éve ménhetik össze tudásukat a legjobbak. Most éppen Miskolc lesz a házigazda. Az MVSC sportirodájában szinte alig lehet szót váltani. Telefonok csörögnek, táviratok jönnek mennek, a szervező bizottság tagjai, a tolmácsok adják egymásnak a kilincset. Alighogy leülünk Marosi József ügyvezető elnökkel beszélgetni, máris megcsör- ren a telefon. A vonal túlsó végén a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nagykövetségének ügyintézője. Jelzi, hogy sportolóik — szám szerint 12-en — csütörtökön érkeznek Budapestre. — így csaknem teljes lesz a létszám. Ugyanis Lengyel- ország írásban lemondta a részvételt. Ám így is jön Ausztria, Belgium, Bulgária, Csehszlovákia, Franciaország, Jugoszlávia a KNDK, az NDK, az NSZK, a Szovjetunió és természetesen Magyarország. A csapatokat 8—8 versenyző alkotja — sorolja Marosi József. Kgy fél percre bekukkant az irodába Braskó Péter, az MVSC szakvezetője, aki a magyar vasutas válogatott edzője. — Jól sikerűit a felkészülésünk. Cegléden edzőtáboroztunk. majd sportolóink részt vettek még a csapat- bajnokság küzdelmeiben is. Sajnos megsérült a 95 kilóban számításba vett Csorna Gábor. Viszont van egy örömhírem is: Miskolcon tatamira lép Hajtás Bertalan, aki alig két hete a felnőtt Az elmúlt héten jelent meg a Borsod Expressz gazdaságszervezési és innovációs iap, a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat és a Déli Hírlap Szerkesztőségének közös vállalkozása. Örömmel állapíthattuk meg, hogy nagy érdeklődéssel fogadták nemcsak Miskolcon, Borsodban, Európa-bainokságon ezüstérmet .-szerzett. Hajtós jelenleg a Bp. Honvéd versenyzője, de a Miskolci Körzeti Üzemfőnökség dolgozója, az MVSC sportolója volt, mielőtt bevonult katonának, így a szabályok értelmében részt vehet az EB-n. Az biztos, hogy a szervezőbizottságnak jócskán akad dolga, hiszen a csaptatok többsége Budapestre érkezik. Gondoskodni kell a Miskolcra szállításukról, tolmácsokról és még ezernyi egyéni kívánságról. Az EB szervező bizottságának elnöke Szeműk Béla, a MÁV általános vez<y igazgató-helyettese. Itt lesz dr. Wilhelmns Nelissen, az USIC holland elnöke is. A szervezők arról is gondoslkodnak, hogy a résztvevők megismerkedjenek Borsoddal, a megye nevezetességeivel, ugyanis vasárnap sárospataki kirándulást iktattak a programba. A versenyek holnap délután 2 órakor kezdődnek a városi sportcsarnokban a 78, a 86, a 95 és a +95 kilósak küzdelmeivel. Folytatás szombaton ugyancsak délután 2 órakor, ekkor a 60, a 65, a 71 és az Open súlycsoportok képviselői lépnek a tatamikra. A sportág hanem országszerte. Aki rendszeresen kézhez szeretné kapni a kéthetente megjelenő újságot, érdemes előfizetnie rá. Különösen a vállalatok, intézmények figyelmébe ajánljuk ezt a lehetőséget, hiszen az újság a vállalkozásokat népszerűsíti, és kapcsolatokat kíván tenépszerűsítése érdekében a rendezők ezúttal nem szednek belépődíjakat. Kijelölték a magyar válogatott keretet is. Nyeste (60 kg). Kántor (65), Hajtás (71), Pusztai (78), Doszpod (86), A Miskolc Városi Sport- csarnok június közepétől ismét meghirdeti nagy népszerűségnek örvendő tenisz- tanfolyamait. A jelentkezők a korábbi hárommal szemben, két műanyag p>ályán sajátíthatják el szakképzett vezetők segítségével a sportág fortélyait. Az első csoport VI. 13-án kezdi a foglalkozásokat, s heti két alkalommal, kedden és csüremteni a gazdálkodók között. Megrendelésüket bármelyik postahivatalban feladhatják, de a Borsod Expressz szerkesztőségének címére is elküldhetik1 (3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky új, 15.). Az évi előfizetési díj mindössze 150 forint. Balogh (95) és Kersics ab- ,szolút kategória. A nyolcadik helyért még versenybe van. Veres és Orliczki (65 kg), valamint Bodnár (71). (felföldi) ve délelőtt 9 és ti óra között gyakorolnak majd két héten át. A második turnus június 19-én kezd, heti három alkalommal. Az ide jelentkező gyermekek délelőtt 8 órától, míg a felnőttek este 6 órától kapnak képzést hétfőn, szerdán és pénteken. A tanfolyam díja 800 forint Előzetes jelentkezést telefonon is elfogadnak a 87-298-as számon, ám akik részesed akarnak lenni a tanfolyamnak, azoknak VI. 10-éig személyesen is fel kell keresni a Miskolc Városi Sportcsarnok szervezési csoportvezetőjét. állás Felszolgálót keresek sürgősen a szikszói Park étterembe. • Hírközlési, átviteltechnikai és jelzőrendszerek, valamint ezek hálózatainak tervezésében gyakorlott szakembereket alkalmazunk. Telefon: 36-959. MH: 158 336 Az Országos Szakipari Vállalat kiemelt kereseti lehetőséggel változó munkahelyre felvesz DK-kompresszorkezelőket. Szakmával rendelkezők előnyben. Jelentkezni lehet: Miskolc, József A. út 55. sz. alatt személyesen. A MÁV Járműjavító Üzeme felvesz szoftver-fejlesztőmérnököt, továbbá: esztergályos, bádogos, marós, hegesztő, lakatos szakmunkásokat. Érdeklődni: a személyzeti és oktatási, illetve a munkaügyi osztályon telefonon, a 36-323-as számon, illetve személyesen. Bejárat a Tiszai pu. aluljárójából. A Miskolci Műanyag-feldolgozó Rt. Miskolc, Vágóhíd út 8— 16. sz. felvételt hirdet: elektroműszerész. targoncavezető, targoncaszerelő. segédmunkás munkakörök betöltésére, valamint női munkavállalók részére, 3 műszakos, betanított, munkára. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezés: a fenti címen. ingatlan 1+2 fél szobás szövetkezeti lakás sürgősen eladó. Érdeklődni mindennap, délután. Mészáros, Tízes honvéd 22. fszt. 5. Budapest mellett, a metrótól 15 percre, Vecsésen. a Vágóhíd utcában eladó 774 nm beépíthető közművesített üres telek. Telefon 62-733. Miskolctapolca kiemelt üdülőövezetében :;38 négyszögöles gyümölcsöstelek. 10« nm-es, 4 szobás, fürdőszobás, panorámás, bővíthető nyaralóval, a termálfürdő közeiében eladó. Megtekinthető mindennap 15—20 óráig. Selmeczi u. 13. alatt. (Zója utcából harmadik utca jobbra.) rm gyomon 278 négyszögöl telek, hétvégi házzal eladó. Érdeklődni: Miskolc, Bajcsy-Zs. út 48., II1/3. Eladó 2 szobás, 91 m®-es, szövetkezeti lakás. Érdeklődni: Miskolc, Katowice u. 16., IV/2. Telefonon: napközben, 44-258, Juhászné. Tapolcai üdülőterületen, lakóház építésére is alkalmas, össz- közipüves, 180 négyszögölös telek eladó. Érdeklődni: Miskolctapolca, Martos Flóra 45. Vászonfehérítő utcai 2 szobás 51 nm-es telefonos, III. emeleti lakás eladó. Érdeklődni az esti órákban: (66-1) 228-541, vagy 85-291. Eladó Fetaözsolcán családi, összkomfortos kertes lakás, garázs, nyári konyha. Érdeklődni 52-377 büfé, hétköznap 7—15 óráig. Első emelett 2 szobás tehermentes szövetkezeti lakás téglaépületben garázzsal eladó. Tel.: 89-360, 17 óra után. Tiszavasváriban üdülőtelek el* adó. Alap, lábazat, kész. Építőanyag rajta. Érdeklődni lehet a 65-577-es telefonon mindennap. Azonnali beköltözéssel eladó 2,5 szoba-hallos OTP-lakás a Pátria-házban. Érdeklődni: du. 4 órától, 15-842-es telefonon. Eladó háromszobás családi ház. Érdeklődni: Pereces, Szent- istványi út 35., du 4 órától. Nyékládházán. tóparti üdülőtelek eladó. Érdeklődni: 73-324 telefonon. Eladó 54 m;-cs, OTP-örökla- kás. Érdeklődni: a 73-166-os telefonon. Eladó Alsózsolcán, Arany János 20. alatt. kertes. családi ház. Érdeklődni: a helyszínen. 4 szobás, gázfűtéses, társasház. kerttel, garázzsal eladó, Sajószentpéteren. Tel.: 31-851. Avason lévő pince, ráépített épülettel sürgősen eladó. Érdeklődni: 38-362. Eladnánk 2?0 négyszögöl telket Közép-Ruzsinban. Sürgősen. Érdeklődni: 38-362. Elcserélném 1.5 szobás, tanácsi lakásomat. 1 szoba, nagy - konvbás, tanácsira a Győri kaputól a Kiliánig. Érdeklődni: Katowice u. 41.. mfszt. 1. Beépíthető telek, a Közdombon eladó. Érdeklődni: Feszty Á. 135. sz. alatt. Eladó a Maiális-park környékén. kétszintes családi ház. Irányár: ,3,5 millió Et. Érdeklődni lehet* 17 óra után, a 75-955-ös telefonon. Eladó 1,5 szobás. 35 m"-es, szövetkezeti lakás, fizetési kedvezménnyel. Cím: Miskolc, Testvérvárosok útja 20., 8/2. Elcserélném diósgyőri, 1 + 2Xfél szobás. összkomfortos, telefonos, tanácsi lakásom háromszobás, telefonos, tanácsira (csak Kilián, Eulgárföld). Miskolc, III. kér., Árpád u. 18., 1/2. 52-758. 2 szobás, diósgyőri, szövetkezeti lakásunkat eladnánk, vagy családi házra cserélnénk. Tel»: 78-948. Kuruc utcai, másfél szobás, telefonos, szövetkezeti lakás, tehermentesen eladó. Telefon: 17-678, 16 óra után. Kisfokaiban új, háromnegyedig kész, 3 + 2 fél szobás családi ház olcsón eladó. Érdeklődni: Miskolc, III. kér., Kabar 25. sz. Cserélnék Vörösmarty utcai. 2 szobás, tanácsi lakást, kertes, kis családi házra. Közelben vidékre is. A cserealap lehet 500 —600 ezer Ft befektetésű + magas OTP-s ingatlan is. Érdeklődni: 66-706-os telefonon. adás-vétel Biogiliszta eladó. Hernádné- meti, Ady E. 12., Orosz Ferenc. Stihl 051-es láncfűrész és gyorsvágók eladó. Érdeklődni: (48) 12-922. Dupla bejárati ajtó, kétszár- nyű dupla ablak, vaskapu eladó. Tel.: 86-745, estefelé. Eladó új, Bonanza szekrénysor, tv-fotelok. hintaszék, fotel- ágy, kanapé, tükör. Érd.: 18—20 óra között. Telefon: 77-538. Eladó: sátorgarázs, cserépkályha, konyhabútor, villany- bojler mosogatóval, fürdőszoba- felszerelés. Miskolc, Rákóczi u. 8. Skoda S 110-es, alkatrészek bontásból és új, megmaradtak eladók. Érdeklődni: mindennap, du. 5 óra után, Trencsényi 1. Adler típusú. 5 szálas ipari Interloch eladó. Érdeklődni 16 óra után. Szirmabesenyő, Hunyadi 20. Üj, piros műbőr sarokülöke eladó. Lankás út 26. fármíí Üj típusú 24-es Volga eladó. Ugyanitt i db 1410 Dacia-motor. Érd.: 68-456. Simson S—51—N típusú_ segédmotor-kerékpár. újszerű állapotban eladó. Érdeklődni: Miskolc, Bartók Béla 35. Ismét megnyílt a gyermekkor tödé a Tulipán-tömbben. Széchenyi út 90. U/3. Nyitva 8—18 óráig. Dr. Mezei Ferenc általános orvos és tüdőgyógyász szakorvos magánrendelését június 1- jén megkezdi. Akupunktúrás kezelést is végez. Rendet: hétfőn és pénteken, 16 órától 18 óráig. Miskolc, Csabai kapu 10. sz., I. em. 2. alatt. Négyórás foglalkoztatásban, két kolléganő, számítógépes adatrögzítést vállal. „Gyors és megbízható 255 104” jeligére a kiadóba. Kérem, hogy aki május 22-én, a Mátyás kir. utcai régi ABC elől, magyarvizsla, kankutyánkat elvitte. saját érdekében jelentkezzen, mert a kutya emberre veszélyes, betegség miatt állatorvosi kezelés alatt áll. A nyomravezetőnek magas jutalom! Miskolc, Toldi út 2. Tel.x 38-913. MEGRENDELŐLAP Megrendelem a BORSOD EXPRESSZ című kétheti lapot ....... példányban egy évre (fél évre). (A kívánt rész aláhúzandó.) A megrendelő neve, címe és irányítószáma: -.—— .....—------— ............. Az előfizetés díja fél évre: 75 Ft egész évre: 150 Ft aláírás Kérjük, hogy a megrendelőlapot kivágva, s borítékba téve juttassák el bármely posta- hivatalba (Budapesten a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodához, 1900 Bp., V. kér., József nádor tér i. szám.) lopilóy! Pedagógusok és diákok »észére gyorsított' személygépkocsi, vezetői tanfolyamokat indítunk folyamatosan a nyári szünet időtartama alatt. AZ ELSŐ TANFOLYAMINDITAS IDŐPONTJA: 1989. JÚNIUS 12. A tanfolyamok elméleti foglalkozását — igény szerint — a délelőtti, vagy a délutáni órákban tartjuk. Diákoknak tandíjkedvezményt adunk! Motorkerékpár- és segédmotorkerékpár-tanfolyamokat is szervezünk ugyanilyen formában. JELENTKEZNI LEHET: Autóközlekedést Tonintézet Miskolc, József A. a. 20. sz. A MISKOLCI ÉPÍTŐIPARI VALLALAT FELVESZ • villanyszerelő, 0 esztergályos, 0 kőműves, # ács, A lakatos, # tetőfedő, • bádogos szakmunkásokat. JELENTKEZNI LEHET: munkaügyi és bérosztáiy Miskolc, József A. u. 40. törtökön reggel 7 és 9, illetborsod Eli léiét Szett a Birsed Ereszre Már lehet jelentkezni! 7 enisztanfolya a sportcsarnokban \