Déli Hírlap, 1989. április (21. évfolyam, 76-98. szám)

1989-04-19 / 89. szám

tatni. hiszen balatonfenvve- si és gyomaendrődi példák bizonyítják, hogy milliós hasznot lehet húzni, a szak­nyelven szólva termelő cé­lú vadgazdálkodásból. El­mondta, hogy néhány napja optimista, mert levelet ka­pott a MÉM-ből — mivel időközben a megyei Teszöv is állásfoglalást kért a té­mában —, s ebben támoga­tást Ígérnek. Közölték azt is, hogy a vadásztársasági ha­szonbérleti szerződés felbon­tásával kapcsolatos állásfog­lalás kialakítására a minisz­térium felkérte a Legfőbb Ügyészséget. Bárki faira mászhat... A hét végén bárki fotel mászhat Lillafüreden — azaz sziklafalra. A Felsözsolcai Természetbarát Egyesület szombaton és vasárnap hete­dik alkalommal rendez a fes­tői környezetben akrobatikus sziklamászó versenyt. A mos­tani viadal azonban különbö­zik az eddigiektől.' Míg a ko­rábbi találkozók a hegymá­szók „belügye” volt, azaz csak igazolt versenyzők in­dulhattak, ezúttal nyílttá te­szik az eseményt. A rendezők a sportág népszerűsítése érde­kében a nézőknek is kijelöl­nek egy sziklafalat, ahol be­mutathatják tudásukat. Sőt, a gyerekeknek is lesz ,minifala", ahol kockázat nélkül, teljes biztonságban kóstolhatnak be­le ebbe a sportágba. (Cikk az 5. oldalon.) Ha reggeli telefon la leink Hűvösre fordult az időjá­rás, ezért tegnap délutántól újra felmelegítették a táv­fűtéses lakásokat. A pótfű­tés díjáról és a fizetés idő­pontjáról kérdeztük Torma Ivánt, a Borsodtávhő mű­szaki igazgatóhelyettesét. — Az Országos Meteoro­lógiái Intézettől kapott in­formációk szerint az elkö­vetkezendő napokban — va­lószínűleg május elejéig — a napi átlaghőmérséklet nem emelkedik 12 fok fölé, ezért kapcsoltuk be újra a távfűtést. A pótfűtés díjáról nem tudok pontos adatok­kal szolgálni, mert a fűtés? szezonban fizetett havi áta­lányt számítjuk át napi díj­ra, s ez lakástípusonként változik. A számlázásra csak a pótfűtés befejezése után. előreláthatólag júniusban kerülhet sor. Kevesebb eső Ma már kevesebb lesz az eső régiónkban. Megerősödik aa északnyugati, délnyugati széL A zivatarokat átmenetileg vi­harossá fokozódó széllöké­sek kísérik. Az időnkénti gomolyfelhő-képződés mel­lett több órás napsütés vár­ható. A reggeli hideg elle­nére a legmagasabb nappa­li hőmérséklet 12—17 fok között várható. A megyei Köjál mérései szerint a levegő minőségét ma reggel 6 órakor a kö­vetkező adatok jellemezték Miskolcon: szén-monoxid 696 (10 000), kén-dioxid 33 (500), nitrogén-dioxid 25 (100). A - zárójelben feltün­tetett határértékek (mikro- gramm/köbméter) az 5(1986. EüM. sz. rendelet szerint a védett I. kategóriába tar­toznak. xxi. évfolyam, 89. szám ÁRA: 3,50 1989. ÁPRILIS 19., SZERDA FORINT Vita a vadászmezőkről A Teszöv hatékonyabb érdekképviseletre törekszik A megyében működő ter­melőszövetkezetek gazdasági munkájának értékelése és az érdekképviseleti munka megújítása a két fő napiren­di pont a termelőszövetkeze­tek megyei szövetségének mai küldöttgyűlésén. A dél­előtt kezdődött eseményen, a Technika Házában, a megyé­ből. delegált termelőszövet­kezeti elnökök vesznek részt, és ott vannak a nagyobb felvásárló vállalatok képvi­selői is. A borsodi termelőszövetke­zetek többsége nyereséggel zárta az elmúlt évet, de valószínű, hogy a hozzászó­lásokból nemcsak az elége­dettség hangja csendül majd ki, mert a mostani gazdasá­gi helyzetben még igen sok akadálya van annak, hogy hatékonyabban gazdálkodja­nak, hogy tőkére, hitelekre tegyenek szert, hogy igazi piacgazdaságot teremtsenek maguk körül. Minderre példaként emlrt, hetjük a kesznyéteni Sza­badság Termelőszövetkezetet, amely kedvezőtlen termő­helyi adottsága ellenére jól prosperál. Nemkin Béla té- eszelnök viszont mégis elé­gedetlen. Az ő nevével hoz­nak például összefüggésbe egy „mozgalmat”, melynek* célja: a vadászat legyen ala­nyi joga a termelőszövetke­zeteknek. A Teszöv-küldött- gyűlés előtt sikerült néhány mondatot váltanunk, hiszen felszólalásra készül. Ezen a fórumon nem akar a vadá­szati vitába belebonyolódni, de a tulajdonlás jogáról, mint kulcskérdésről annál inkább el fogja mondani a véleményét. Remélhetőleg a készülő föld- és vadászati törvény „tisztába teszi” majd a vitatott kérdéseket. A vadászathoz nem értők­nek vázoljuk röviden, miről van szó. Körülbelül négy­millió forint veszteséget könyvelhetett el a téesz ar­ról az 1985 hektár terület­ről. amelyről egy cső kuko­ricát sem takarítottak be, s amelyet a tiszalúci vadász- társaság — 52 taggal — bé­rel. Mivel az államé a va­dászati jog, a szerény bér­leti díjból természetesen nem a téesz részesedik. Sa­ját területükön szeretnének tehát vadgazdálkodást foly­Megjelent a sztrájktörvény Á Magyar Közlöny 22. számában megjelent a sztrájktörvény szövege —. s a jogszabály általános és té­teles indoklása. A törvény leszögezi: a dolgozókat gaz­dasági és szociális érdekeik biztosítására — az e tör­vényben meghatározott fel­tételek szerint — megilleti a sztrájk joga. A szakszer­vezetek számára biztosítja a szolidaritási sztrájk jogát is. A jogszabály rendelkezik arról, hogy mikor kezde­ményezhető sztrájk, illetve felsorolja azokat az esete­ket, amikor a munkabeszün­tetés jogellenes. Kimondja, hogy a sztrájk kezdeménye­zése, illetve a jogszerű mun­kabeszüntetésben való részt vétel nem minősül a mun­kaviszonyból eredő kötele­zettség megsértésének, miat­ta a dolgozóval szemben hátrányos intézkedés nem tehető. A sztrájk miatt ki­eső munkaidőre azonban a dolgozók csak akkor kap­hatnak bért. ha abban a munkavállalók munkáltató­jukkal megállapodnak. Grósz—Samír találkozó Pedagógusok Az Országgyűlés kulturá­lis bizottságának tegnapi ülésén a pedagógusok és a közművelődési dolgozók kö­rében végrehajtandó rend­kívüli bérfejlesztésről el­hangzott, hogy az előbbiek esetében az idei átlagkere­set a tavalyihoz képest ösz- szességében 20—22 százalék­kal növekedhet. így a köz­oktatásban szeptember 1-től a 7800 forintos tavalyi át­lagbér 9400 forintra, a fel­sőoktatásban 12 480-ról 14 900 forintra emelkedik. Miként azonban a beszámo­lót követő vitában több kép­viselő rámutatott: e számok Q Sokak szerint egy darabot a mű Írójának anyanyelvén játszó színészek, a nemzeti sajátságo­kat saját személyében megélő rendező segítségével tudnak igazán jól előadni. Az állítás iga­záról sokan meggyőződhettek hétfőn este és kedden délután a Miskolci Nemzeti Színházban, ahol a Vologdai Drámai Színház vendégjátékát láthatták, Alekszandr Galin Csillagok a hajnali égbolton című darabját. (Cikk a 2. oldalon.) (Kerényi László felvételei) bruttó béreket jelentenek, és a pedagógusok tényleges jö­vedelme még mindig nem éri el az elégségesnek te­kinthető mértéket, pusztán a sokéves hátrányok felszámo­lása kezdődött meg. Lebukott az éjszaka császára (BŰNÜGYI TUDÓSÍTÁS A 6. OLDALON) „Rózsák háborúja” (A VIRÄGPIAC- VITÁRÓL AZ 5. OLDALON) Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt fő­titkára és Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke tegnap délelőtt megbeszé­lést folytatott a Budapesten tartózkodó Jichak Samír iz­raeli kormányfővel. A talál­kozón áttekintették a ma­gyar—izraeli kapcsolatok helyzetét és továbbfejlesz­tésük lehetőségeit. Mindkét részről hasznosnak értékel­ték a mind gyakoribb ma­gas szintű találkozókat, és megerősítették a kapcsola­tok további bővítésére irá­nyuló kölcsönös készséget. Ha sikerül összehozni egy tőketársulást, nem így fog festeni az Aranycsillag Szálloda hátsó traktusa, mivel megújul az egész tömb, kereskedőházként. Meglehet, nem is Aranycsiilag, hanem Aranybánya lesz a neve ... A vállalkozásról írunk a 3. oldalon.

Next

/
Thumbnails
Contents