Déli Hírlap, 1989. április (21. évfolyam, 76-98. szám)
1989-04-15 / 86. szám
*11 Legális underground Mentsétek meg lelkeinket! Erdélyi dÉMüinÉ Haranglábak, fatornyok, fatemplomok szerepelnek Szalóky Zsolt dokumentumfotóin, amelyekből kiálitás nyílik hétfőn délután 3 órakor a Rónai Sándor Művelődési Központ szin- háztermi előcsarnokában. Szalóky Zsolt évekig járta Erdély útjait, fényképezte jellegzetes építészeti emlékeit — amelyeknek egy része bizonyára az ő fotóin marad meg az utókor számára. Ezt az anyagot nagy sikerrel mutatták be a fővárosban és több más helységben. A miskolci kiállítást dr. Mészáros István református egyházkerületi főjegyző, püspökhelyettes nyitja meg. A megnyitón, amelyre a megyénkbe telepedett erdélyieket is szeretettel várják, közreműködik a Rónai Művelődési Központ Kardos Pál Kamarakórusa. A kiállított dokumentumfotó- any^g, naponta 10 és 18 óra között tekinthető meg, május 1-ig. Anyanyelvűnkről, délidöben „Ködbe vesző” mondatok és felelősök / összehajol négy-öt magyar, mert munkatervet (jelentést, beszámolót) kell készíteni Gomolyog a füst, fogy a kávé, ára nemigen jőnek a gondolatok. Szaporodnak viszont kollektív mondataik. Bújócskát játszó alanyok rejtőznek bennük elmosódó állítmányok mögé, hogy megfoghatatlanná váljanak. Végül jótékony köd üli meg az egész szöveget. Készül tehát (mondjuk) a munkaterv valahol Magyarországon, valamelyik munkahelyen vagy éppen munkabizottságban. Csordogálnak az ötletek, feladatok, vállalások. „Mit írjunk még bele? Hogy írjuk? — Mindenesetre, óvatosan!” Kukkantsunk be, kövessük nyomon egy mondat születését, pontosabban: színeváltozását! X kolléga ezt javasolja eppen: „ELLENŐRIZZÜK A MUNKAFEGYELMET”. Biztató vállalás, rövid és érthető mondat. Talán emiatt nem tetszik Y-nak? „Túl rövid ez így! Nem hangzik jól egy munkatervben. írjuk másképp!” Már kész is az új mondat: Újra színpadon az Európa Kiadó sfc A basszusgitárnál: Kiss László ■ (Mocsári László felvétele) Bár a televízió és a rádió még most sem hajlandó tudomásul venni alternatív és ki- sérletezö zenekarok létezését, szerencsére a lemezkiadók és klubok egyre több lehetőséget adnak rétegzenéknek és zenekaroknak. Az Európa Kiadó talán a legismertebb, legnépszerűbb csapat ezek közül. Egy lemezük már megjelent 1987-,ben, most hamarosan ismét jelentkeznek egy LP-vel. melynek címe: Szavazz Rám. A Kiadó az elmúlt másfél évben nagy változásokat élt át. két tag táyozott a zenekarból, Másik János billentyűs, és Dönci, Dénes József gitáros. Utoljára 1987 júniusában lépett színpadra a Zichy kastélvHqn az előző formáció, aztán másfél év szünet. Óriási várakozás előzte meg a miskolci koncertjüket. 1987 márciusában járt nálunk a zenekar legutóbb, az első lemezanyag bemutatása végett. Most. két év után, kíváncsian vártuk, vajon mennyire viselte meg a személyváltás az esvüttest, mennyire változtatta m"" "“'•ulatát. Az egyetem I-es előadójában a minap lezajlott koncert előzenekara, az Orkest- ra Luna most debütált Miskolcon. Zenéjük rendkívül izgalmas, változatos, gazdag ritmusviláguk formabontó. Ehhez hasonló ütemváltások talán Frank Zappa felvételein hallhatók. A zenekart két fiú és két lány alkotja: Kiss László (basszusgitár), Magyar Péter (dob), — ők egyébként az E. K. tagjai is —, valamint Kamondy Ági (ének, szintetizátor) és Molnár Csilla (ének, szaxofon). A két énekhang nagyon jól illeszkedett egymáshoz, a szerzemények kortárs zenei hatásokat is tükröztek, sikerük megérdemelt volt. Üdvrivalgás, a színpadon a várva '’-t zenekar, az Európa Kiadó — tízen állnak a színpadon, vendégzenészekkel egvütt. Szavazz rám .. . — énekli Menyhárt Jenő a mikrofan^a eev régi URH- száu) kezdő sorát. A műsor első harmadában régi, jól ismert sz^’-^ernénveV hangzanak el: Harminchárom nevem volt. Tovorzékolok a vágytól, de a song nem a régi, érződik a két remek zenész hiánya. A dalok kísérete rendkívül gyenge, a ritmusszekció kivételével. A két új gitáros hangnembeli ismeretei nagyon hiányosak, csetlenek-botlanak hangszereiken, technikájuk csapnivaló, a billentyűs Varga Orsolya játékát szinte nem s hallani a keverés „jóvoltából”. Néhány új szám. aztán ismét a régiek: Jó lesz nekünk, Pazarold rám az idődet. Küldj egy jelet. Régi emléket idéznek ezek a dalok, Dénes József hiánya súlyosan megviselte a zenekart, hiányzik az a tűz, az a vadság. amit ő adott a zenéhez. Kiss Laci a háttérbe húzódva nyomja a basszust, egy dalt sem énekel, pedig már gyakorlat volt az előző formációnál, hogy ő is előadott néhány szerzeményt a tarsolyából, ami külön arculata volt a zenekarnak. És elérkezik a koncert vége* is. zárószám a Hello Baby, de a zenekar enged a közönségnek. két ráadás remekül kiválasztva, Romolj meg és a Megalázó, durva szerelem. Ováció és siker, de a zenekar nem volt az igazi. Lehet, hogy már nem is lesz? Messze elmaradt régi önmagától. Hímer Bertalan Április 18-tól 29-ig tip-top texpó i , cipővásár Miskolcon, a vasgyári piacnál. Kedvező árak! Nyitva: kedd—péntek 7.30—16.30 óráig, szombaton 7.30—12 óráig. „MEGSZERVEZZÜK A MUNKAFEGYELEM ELLENŐRZÉSÉT” Elfogadják. „Ez az, gyerek ék, ennek súlya van!” —mondja Y. Senki nem akad fönn rajta, hogy ez tartalmilag se azonos az előbbivel. Több, de kevesebbet ígér, hisz mi van, ha nem sikerül a szervezés"! Csakhogy immár dolgoznak az agyak. Z fölveti: „Még szebben hangzana, ha beleírnánk, hogy szorgalmazzuk... Ez kell mostanában.” Nosza, már meg is született az újabb verzió: „SZORGALMAZZUK A MUNKAFEGYELEM ELLENŐRZÉSÉNEK MEGSZERVEZÉSÉT.” Ez a mondat nagy tetszést arat — holott már a szervezés se biztos ... (S hol van már az ellenőrzés?!) Vakon hisznek a „szorgalmazás” varázserejében, miközben „szebb” mondatuk immár semmi bizonyosat nem ígér. (Igaz, számon se kérhető rajtuk ez a „vállalás”, mert már-már megfoghatatlan, mit is csinálnak majd.) Ekkor szólal meg (rendre) a bizottság legtapasztaltabb tagja: „Gyerekek (Elvtársak), ez munkaterv! Jobban kikeli emelni, hogy ez mennyire súlyponti kérdés!” Amit ajánl, mindnyájan elfogadják, kész is a legvégső megfogalmazás: „FONTOS FELADAT A MUNKAFEGYELEMRE VONATKOZÓ ELLENŐRZÉS MEGSZERVEZÉSÉNEK SZORGAL- MAZÁSA ’* Határidő 1989. ápr. 1. Felelős: Kis Gáspár A bizottság megnyugszik: meglelték ím, újra a bölcsek kövét, kialakult a „legjobban hangzó” változat. (Kis Gazsi sem ellenkezik, tapasztalatból tudja, hogy nem lesz az egészből semmi...) Nagy kérdés ilyenkor mindig: szándékosan vagy akaratlanul lett ennyire követhetetlen a mondat, mely fontoskodó semmitmondásával nemcsak a tennivalót ködösíti, de még a név szerinti felelősről is elhárítja a felelősséget. Hogy ez lehetetlen? Nos, ha visszapillantunk. az előző mondatokban még legalább rólunk volt szó: ellenőrizzük, megszervezzük, szorgalmazzuk. Ám a végső mondat nemcsak száraz, nehézkes s ezáltal magyartalan, de a „fontos feladattal” száműztük az igei állítmányt is! Pedig csak vele tudjuk egyértelműen személyhez és számhoz (felelőshöz) kötni a feladatot. Tételezzük föl, hogy április elseje után Kis Gáspárt számonkéri felettese. Hősünk alighanem ezt válaszolja (válaszolhatja!): „Tudok róla. (Mit mondasz, Gazsikám?!) Tudom, hogy ez fontos feladat.” Ugyanis a felelőst — ige híján — e mondat pusztán arra „kötelezi”, hogy a kollektívában „hivatalból” legalább ő tudjon róla, hogy ez az egész „szorgalmazás” fontos feladat ... > A munkafegyelmet pedig nem fogja ellenőrizni spnki, hisz erről nyelvileg már akkor letettek, mikor elkezdődött az eredeti mondat átírása, ködösítése, s a felelősök elveszejtése e ködben... Tárnál Aladár * Egy kép Kuchta Nándor kiállításáról Akt és táj A Molnár Béla Ifjúsági Házban, a Fotógalériában május 4-ig tekinthető meg Kuchta Nándor fotói. A Budakeszin élő fotóművész rendszeres résztvevője a Városi Művelődési Központ által immár évek óta megrendezett bükki fotóművészeti alkotótáboroknak. A táborok tematikája — táj- és aktfotózás — megihlette Kuchta Nándort is, a Bükkben készült képeiből láthatnak most válogatást az érdekődők. Újra nyitva a Mássá Múzeum Több hónapos téli szünet után, mától ismét várják a látogatókat az újmassai Mássá Múzeumban. • Limlomtalanítás Miskolcon Tájékoztatjuk Miskolc város lakosságát, Hogy a szokásos limlomtalanítási akciót vállalatunk az alábbi ütemezés szerint végzi. ÁPRILIS 17.: Zsarnai-telep — Szentpéteri kapui lakótelep keleti oldala — Szentpéteri kapu — Kazinczy u. — Szemere u. — Felszabadítók útja a Kun Béla úti elágazásig. A Kun Béla úti elágazástól vissza a Tiszai pu. felé eső terület — Csorba-telep — Martintelep teljés területe — Szirma teljes területe. ÁPRILIS 18.: A Szentpéteri kapui lakótelep nyugati oldala — Bábonyibérc — Bodótető — Vologda városrész az Eszperantó térig — Ruzsin alsó—felső — Avas-dél teljes területe a tapolcai elágazásig. ÁPRILIS 19.: A tapolcai elágazástól Hejőcsaba egész területe — Cörömböly egész területe — Miskolctapolca egész területe — Egyetemváros — Vargahegy — Corkij-teiep — Ládi-telep — Komlóstető — és az általuk bezárt terület — Bükkszentlászló. ÁPRILIS 20.: Az Eszperantó tértől a Lorántffy—Bertalan utcáig terjedő terület — a Győri kapu mindkét oldala a déli terelő—Alpári Gyula utcáig bezárólag. ÁPRILIS 21.: A Lorántffy—Bertalan utcától a Majális-parkig terjedő terület — a Tatárdomb teljes területe — Pereces teljes területe — Alsó-, Felső-Hámor, Lillafüred. Kérjük a lakosságot, szíveskedjen a limlomot a szemétgyűjtő edényzet közvetlen közelében elhelyezni. MISKOLCI KOZTERULETFENNTARTÓ VÁLLALAT jjr % *