Déli Hírlap, 1989. április (21. évfolyam, 76-98. szám)

1989-04-08 / 80. szám

\ • Régóta tart a vita a Búza téri virágkereskedők és a városi tanács között. A virágpiacot ugyanis áthelyezik a Búza tér másik részébe, s az új pavilonokért licitálniuk kell a kereske­dőknek. A virágos-vita újabb fordulatáról írunk a 3. oldalon. Grósz Karolj Bulgáriába utazik Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt fő­titkára Todor Zsivkovnak, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága főtitká­rának. a Bolgár Népköztár­saság Államtanácsa elnöké­nek meghívására április má­sodik felében baráti munka­látogatásra a Bolgár Nép- köztársaságba utazik. Csapat­kivonás Grósz Károly, az MSZMP főtitkára és Németh Miklós miniszterelnök tegnap fogad­ta a Varsói Szerződés egye­sített fegyveres erőinek ve­zetőit, akik villámlátogatást tettek Budapesten. Valószí­nű, hogy a megbeszélésen szó volt arról is, amit a kor­mányszóvivő a héten jelzett, vagyis, hogy tudomása sze­rint április 25-én kezdik meg a szovjet csapatok ki­vonását Magyarországról. • A Jókai lakótelepen már megmetszették a házak közé ülte­tett rózsabokrokat a Miskolci Kertészeti Vállalat dolgozói. A Miskolci Rendőrkapitányság épületének közelében levő zöldte­rületen pedig ezekben a napokban gyomlálják, s újítják fel a pázsitot. (Kerényi László felvétele) Bush válasza Píéqy helyett nyolc koncert Miskolci siker Görögországban 0 o Kedden érkeinek ham a zeneiskolások Kardos Trikolidis, a ne­ves görög karmester-zene- szerző-igazgató meghívásá­ra a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépis­kola zenekara, valamint az Egressy Béni Zeneiskola ének- és zenekara Thessalo- nikiben vendégeskedik. Bartha Péterrel, a zeneis­kola igazgatójával tegnap beszéltünk telefonon. El­mondta: túlzás nélkül nagy sikert arattak már eddig is Görögországban, a tervezett négy koncert helyett nyol­cat szerveztek számukra vendéglátóik. A jubileumi nagy koncert ma este lesz az egyetemen. Felléptek már szabadtéren éppúgy, mint általános is­kolában. A görög közönség nagy tetszéssel fogadta az előadott Bartók-műveket: Jbravó” kiáltásokkal és taps­sal jutalmazták a miskolci gyerekek produkcióját. A va­sárnapi búcsúkoncert után várhatóan kedden délelőtt térnek haza a két iskola nö­vendékei; részletes beszámo­lójukat hamarosan lapunk hasábjain olvashatják majd. ura estig túlnyomóan na­pos időre számíthatunk. Idő­járásunkat a dél. délnyugat felől érkező alacsony ned­vességtartalmú és enyhébb léghullámok alakítják. Szór­ványosan előfordulhatnak futó záporok, zivatarok. A hőmérséklet csúcsértéke 20 fok körül alakul. A megyei Köjál mérései szerint a levegő minőségét Az amerikai elnök vissza­utasította Mihail Gorbacsov Londonban elhangzott bírá­latát, és kijelentette, hogy az Egyesült Államok nem késlekedik választ adni a szovjet külpolitikai kezde­ményezésekre. Bush hozzá­tette, hogy jelenleg újraérté­kelik az ország külpolitiká­ját, és emiatt állnak a tár­gyalások Genfben. ma reggel hat órakor a kö­vetkező adatok jellemezték Miskolcon: szén-monoxid 986 (10 000), kén-dioxid 20 (500), nitrogén-dioxid 23 (100). A zárójelben feltünte­tett határértékek (mikro- gfamm/köbméter) az 5/1986. EüM. sz. rendelet szerint a védett I. kategóriába tartoz­nak. Zápor, zivatar lehet Vám-keser&ő (CIKK AZ 5. OLDALON) 5SES9 « POLITIKAI N AM L AP « XXI. ÉVFOLYAM, 80. SZÁM 1969. ÁPRILIS 8., SZOMBAT ÁRA: 3,50 FORINT A SZOT elnökségének állás foglalása A szociálpolitika feladatairól a sátrat A kora tavaszi napsütésben sokan fürdőztek a szabadban az Augusztus 20. strandon. Meddig áll a sátor? — kér­deztük Rontó László üzem­vezetőt. — Április 10-én kezdjük meg a belső szerelvények le­szerelését, s' másnap hozzá­fogunk a nagy munkához, a sátor összehajtásához. Addig­ra eltávolítjuk a belső vilá­gítótesteket és a korlátokat is, és nekilátunk a meden­ce kitakarításához. Terveink szerint ezt április 13-ig be­fejezzük, ám három napig nem fürdőzhetnek vendége­ink az első medencében. A strand egyébként nyitva lesz, s a hátsó medencéket és a fürdő parkját használhatják vendégeink, addig is, amíg a téli sátrat összehajtjuk. Április 13-án már a feszí­tett víztükrő első medencé­ben is fogadjuk a látogató­kat. Szerencsétlenül járt egy szovjet atom-tengeralattjáró a norvég tengeren. Ameri­kai információk szerint a hajó elsüllyedt, és halálos áldozatok is vannak. A bal­eset ügyében megszólalt a Fehér Ház szóvivője is. Hogy a tengeralattjárón hány ember volt, természe­tesen nem tudták megmon­dani, de azt igen, hogy 95 lehetett. A tengeralattjáró egy új típus, első, mindeddig egyetlen darabja, s amerikai információk szerint alkalmas volt cirkáló rakéták kilövé­sére Is. Azt nem tudni, hogy ezúttal is voltak-e rajta ilyen, vagy más típusú nuk­leáris fegyverek. De akár igen, akár nem, a radioktív sugárzás veszélye minimális. A Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsának elnöksége tegnap ülést tartott, melyen megvitatta a szakszervezetek szociálpolitikai koncepciójá­nak tervezetéről szóló elő­terjesztést. A szakszervezetek a szo­ciálpolitika fő feladatának azt tekintik, hogy az mérsé­kelje a munka szerinti el­osztástól független társadal­mi hátrányokat, javítsa a társadalmi esélyegyenlőséget. A társadalomban nagyfokú elszegényedési folyamat kez­dődött. Az állami szervek ál­tal kidolgozott vitaanyag szerint az elkövetkező 5—7 évben a szociálpolitikára fordítandó összegek nem nö­velhetők, csupán belső át­csoportosításra van lehető­ség. A szakszervezetek vi­szont elutasítják azt a szem­léletet, hogy a szociális ki-» adások csak fogyasztják a nemzeti jövedelmet és ezért azokat mérsékelni kell. A szakszervezetek szociál­politikai intézkedésektől a szociális biztonság megőrzé­sét, a társadalom biztonság­érzetének javulását várják: A csak hosszú távon .meg­valósítható esélyegyenlőség mellett rövid távon kiemelt feladatnak tartják a létük­ben veszélyeztetettek ellátási színvonalának javítását, a fogyasztóiár-emelkedések el­lentételezését a szociális jö­vedelmekben, a minimális bérek emelését, a családok és az időskorúak helyzeté­nek javítását. A szociálpolitikai célok között elsőbbséget kell bizto­sítani a családalapítás segí­tésének, a családok létfelté­telei javításának, a gyermek- nevelés fokozott anyagi és erkölcsi megbecsülésének. Az időskorúak anyagi hely­zetének javítása, gondozásuk színvonalának fejlesztése az egész társadalom jövője szempontjából létfontosságú. A szakszervezetek igénylik, hogy a szociálpolitika funk­ciói érvényesüljenek a gaz­daság- és a társadalompoli­tikában egyaránt. A szak- szervezetek szociálpolitikai koncepciójának tervezetét a tagság körében vitára bo­csátják. >|c A Tiszai Vegyi Kombinát egyik keresett, a világpiacon jól értékesíthető terméke a polipropilén. Már megkezdődtek az üzemi próbák a harmadik "r.ropiléngyárban, ahol évente 60 000 tonnát gyártanak majd. Az új üzem elkér- ' " "VK világviszonylat» boa is a polipropilén-termelők és -exportálók élvonalába > a

Next

/
Thumbnails
Contents