Déli Hírlap, 1989. március (21. évfolyam, 51-75. szám)

1989-03-25 / 71. szám

Toiásdömpíng es piros szemű nyuszi a piacon Sonka, füstölt tarja az ünnepi asztalra Sok a csempészi — és a határ-értők száma Nő az utasok A nyíltság, a tájékoztatás iránt egyre növekvő igény jegyében tartotta meg első sajtótájékoztatóját dr. Pvó- kai Béla kandidál .s, határ­őr ezredes, a BM Határőr­ség miskolci kerületének parancsnoka. Ismertette az MSZMP Politikai Bizottsá­gának február 18-i ülésén a határőrséggel kapcsolatos ál­lásfoglalásából adódó fel­adataikat, tájékoztatást adott az elmúlt évi tevékenység­ről és az idei feladatokról. A múlt évben 62.2 millió utas lépte át az államha­tárt, 11,2 millióan magyarok voltak, hárommillióan csak Ausztriát keresték fel. Nagymértékben, 1987-hez viszonyítva 13 százalékkal nőtt meg a határon a jár­műforgalom is. összesen 19,2 millió közúti jármű fordult meg az ellenőrzőpontokon. A turisták többsége a szo­cialista országokból érkezett, de jelentősen nőtt a nyuga­ti látogatók száma is. A miskolci kerület forgalomel­lenőrző pontjain 3 284 000 utas és 830 ezer jármű for­dult meg, ami 1987-hez vi­szonyítva 4,9, illetve 5,2 szá­zalékos növekedésnek felel meg. Sajnos, nőtt a határsérté­sek, a határsértési kísérletek száma is. A múlt évben mintegy 8200-an sértették meg a törvényt, ebből 6500 román állampolgár volt. A miskolci kerület területén 50 esetben 79 határsértés tör­tént, s a többségük „befelé” irányult. Még mindig sokan kísérleteznek csempészettel; a kerület területén a vám- és pénzügyi szervekkel együtt összesen 1 805 000 fo­rint értékű tiltott árut és 1 883 000 forint értékű til­tott fizetőeszközt fedtek fel. A kerület hivatásos és sor­állománya igyekezett felada­tait kulturáltan ellátni; a határőrök tevékenységére a múlt évben panasz nem ér­kezett. Az idén várhatóan továtfo nő a határsértők, illetve az erre kísérletet tevők száma, és a „zöldhatáron” való csempészkedés. A kerület­nél arra törekednek, hogy a személyi állomány jó felké­szítésével és a rendelkezés­re álló technikai eszközök segítségével ennek útját állják. Birke Miklós alezredes, a kerület pártbizottságának titkára tájékoztatójában a •változás s helyette április 3-a, hétfő lesz a szabadnap. így az áp­rilis 4-i ünnephez három munkaszüneti nap — április 2-a, vasárnap, 3-a, hétfő és 4-e, kedd — kapcsolódik. Olvasóink figyelmébe! Lapunk legközelebbi szá­ma március 28-án, kedden jelenik meg, a szokott idő­ben, hat oldalon. Pénztárcát találtak A Búza téri 158-as Uniólter bolt vezetőit? <a Kertész Aruház mellett található az üzlet) ar­ról tájékoztatta szerkesztősé­günket, hogy március 22-én, szerdán — emlékezetük szerint —, egy idős asszony ottfelejtet­te pénztárcáját vásárlás közben. Kérik, hogy a jogos tulajdonos keresse fel a boltót, ahol Pszo- tár Ottónétól (Olgika) átveheti a tárcát. Aki a Miskolci Egyetemisták Diákszövetkezeti Csoportja, valamint a Miskolci Egyetemi Kisszövetkezet tombolaszelvé­nyét kitölti, és bedobja a Széchenyi úton levő Olimpia butikban található ládába, nem akármilyen nyereményekre pá­lyázhat: nyerhet egy 150 literes hűtőszekrényt, valamint egy walkmant, azaz egy sétálómag­nót (Nem tévedés: időközben a 120 literes hűtőszekrényből, 150 lett, mert ilyet kaptak a diákok). A sorsolás a jövő hét csütörtökén déli 2 órakor lesz a Roráriusz cukrászda előtt. A nagy nyeremények mellé kedves meglepetésnek meggy­befőttek is járnak a nyertes­nek, hiszen a diákszövetkezeti csoport — amely az egyetemi kisszövetkezet gesztorsága alatt működik - nevének rö­vidítése: Meggy. Ez a diák­szövetkezeti csoport sok min­denre vállalkozik; mindenhez (Folytatás az 1. oldalról) Húsvétkor a füstölt áru a sláger. A húsipar — ígére­téhez híven — egy-két ki­logrammos sonkákból a ta­valyinál többet készített, minőségüket pedig nagyon szigorúan ellenőrizték. A vállalat a füstölt áruk jelentős részét már az üz­értenek, az ásótól a számító­gépig. Jelszavuk: „Holnaptól varázsolni is tudunk”. Minden olyan fizikai, szellemi munkára képesek, amelyet egyetemista el tud vállalni, el tud végezni. Várják a megbízó vállalatok jelentkezését a kampányjellegű, elsődlegesen hét végi munkák­ra. Jelenleg például szívesen vállalnák irodaházak tavaszi nagytakarítását, de nyáron min­den kampányjellegű munkát elvégeznek, amelyre pél­dául a szabadságolások ide­jén a termeléskiesés elkerü­lése miatt lehet szükségük a vállalatoknak. A Meggy és a Mez természetesen szellemi megrendeléseket is tejesít, a számitógépes bedolgozástól a kiállítások rendezéséig. Refe­renciáik: Miskolci Likőrgyár, húsüzem, Novotrade Rt. MUSZI, Diósgyőri Csokoládégyár. A Meggy cime: H-3515. Miskolc- Egyetemváros, Telefon: (46) 66-111/34. TX-62223. letekbe küldte, az utolsó szállítmány pedig tegnap ér­kezett meg. Nincs hiány tő­kehúsból : sertésből csakúgy, mint marhahúsból teljesítik a megrendeléseket. Ügy ele­tet tartanak ma délelőtt, és a keletkezett hiányt rövid idő alatt pótolhatják. Az Unió Áfésznél és a Miskol­ci Élelmiszer Kiskereskedel­mi Vállalatnál arról tájékoz­tattak bennünket, hogy a húsvétkor keresett termé­kekből ma sem lesz hiány. A kenyérellátásban sem várható fennakadás. Ezt a vállalati és a sütőipari tar­talékok garantálják. (A Mis­kolci Élelmiszer Kiskereske­delmi Vállalatnál elmondot­ták, hogy már két héttel ez­előtt bekérték az üzletveze­tőktől az előzetes megrende­léseket. Ahol kevésnek ta­lálták a tervezett árumeny- nyiséget, figyelmeztették az üzletvezetőt, annak módo­sítására. Sokféle bor között válogathatnak a vevőik a miskolci üzletekben. Az Egervin öt- és tízliteres mű­anyag kannákban is szállí­tott fehér és vörös boraiból, magyar, NDK és csehszlovák, összesen mintegy 10—12-fé- le sörből lehet még ma is válogatni. Teljes a tömény- ital-választék, csakúgy, mint az üdítő italé. Válogathatnak a locsolkodók a különféle minőségű és áru kölnik kö­zött. A BIK illetékesétől megtudtuk, hogy a magyar gyártmányúak mellett drá­ga francia kölniket és árusí­tanak az illatszerboltok, az élelmiszerüzletek és az ABC-k. A Búza téri vásárcsarnok délután 4-ig lesz nyitva. Az itt és a piacon árusító ke­reskedők, valamint kister­melők jóvoltából tojásdöm- ping van: áruk 1,80 és 2,80 forint között változik. A kis- állattenyésztők most is sok fehér, piros szemű kis nyu- lat kínálnak, 30—60 forint közötti áron. A kijevi gyermekklinika mikrosebészeti osztályán si­kerrel varrták vissza egy kétéves kisfiú levágott ke­★ Űtiokmányok ellenőrzése forgalomellenőrző ponton. határőrkerületi lakossággal való kapcsolat megújítását emelte ki. Ezt a tevékeny­séget szolgálati értékűnek tekintik a jövőben. Idei ter­veik' között szerepel a két határőrváros, illetve a 63 határőrközséggel, valamint a 109 önkéntes csoporttal — a tagok száma 1000 — eddig kialakított kapcsolatrend­szerük korszerűsítése. A Minisztertanács a tegna­pi ülésén megvitatta a bi­zalmatlansági indítványt, és a bizalmi szavazást szabá­lyozó törvényjavaslat terve­zetét. Eszerint, ha legalább száz képviselő jelzi, hogy nincs megelégedve a kormány, vagy valamelyik miniszter munkájával, akkor bizalmat­lansági indítványt terjeszt­hetnek elő. A titkos bizalmi szavazást leghamarabb öt nap múlva, legkésőbb har­minc napon belül meg kell tartani. Mivel a törvényter­vezet az Alkotmányt is mó­dosítja, az Országgyűlés elé terjesztik. A kormány — a minisz­terelnök parlamenti ígéreté­nek megfelelően — előrelát­hatólag júniusban nyújtja be az Országgyűlésnek a bős—nagymarosi beruházás költségvetési helyzetéről, a vízierőmű-epíléssel kapcso­latos népszavazás feltételei­ről szóló tájékoztatót, és a zét. Az eset az orvostudo­mány történetében példa­nélkülinek számít. mivel ilyen kiskorú betegnek ed­dig még nem ültettek vissza végtagot. A baleset úgy történt, hogy a felügyelet nélkül hagyott kis Kolja egy óvatlan pil­lanatban a működő mosó­gépbe dugta kezét. A helyi kórházból mentőrepülőgép­pel Kijevbe szállították, ahol 6 órás műtétet hajtottak végre rajta. Kilenc órával a műtét befejezése után a ke­zecskén ismét tapinthatóvá vált a pulzus. Az orvosok reményei szerint a kéz funkciói teljes mértékben újraélednek. a sátoraljaújhelyi nemzetközi Kérdésekre válaszolva, a kerület vezetői elmondották, hogy a szolgálati szabályzat értelmében a határőrségnél alternatív szervezetek nem működhetnek. Miután a ha­tárőrség békében is harci feladatot old meg. az alter­natív katonai szolgálat be­vezetésével nem számolhat­nak. (oravec) népszavazásról szóló tör­vényjavaslatot. A kormány úgy határozott, hogy addig csak olyan munkálatokat le­het végezni az építkf ;en, amelyek nem járnak v ..ssza- fordíthatatlan változással. A törvénytervezet értelmében pedig kötelezően ki kell ír­ni a népszavazást, ha száz­ezernél több aláírást gyűjte­nek össze. A kormány megvizsgálta az autópálya-díj bevezetését. Döntés még nincs, de a ter­vek szerint évi hatszáz fo­rintról van szó. Nyári időszámítás! A szomszédos országokkal összhangban, Magyarország is holnap hajnalban áll át a nyári időszámításra. Ez aa összehangolt áttérés, vala­mint a korai óraigazítás za­varja a legkevésbé a tömeg- közlekedés menetrendjét. Csak az óraigazítás idején is közlekedő nemzetközi vo­natokon utazók számíthat­nak késésre, a belföldi köz­lekedési eszközöket nem érinti. Ne felejtsük el: hol­nap hajnali kettőkor már három óra lesz! Országgyűlési képviselő fogadóórái a Értesítjük az 1. sz. ország- gyűlési választókerület la­kosságát (Szentpéteri kapu. Búza tér. Selyemrét Tiszai pályaudvar és környéke, Martintelep és Szirma), hogy Keszthelyi Zoltán országgyű­lési képviselő március 28-án (kedden) 17—18 óra között tartandó fogadóóráján várja választópolgárai közérdekű bejelentéseit, javaslatait, a Hazafias Népfront városi bi­zottságán (Széchenyi út 70. sz. II. em. tanácsterem). Miskolc Megyei Város Tanácsa V. B. titkársága ____________________ Itt kell levágni ________________ A MEGGY, A MEX ÉS A DH KÖZÖS TOMBOLÁJA Név: ................................. Lakcím: ........,................ Telefonszám: ..................... DH-KUPQlUilBIlL-*VAQ^A Kt OLCSÓBBAN A CENTRUMBAN 1 YA cxmüs 1989. MÁRCIUS 28-ÁN _______ d&sms - ■ 0MFs f ÁGYNEMŰ-GARNITÚRA VÁSÁRLÁSAKOR CENTRUM MISKOLCI ÁRUHÁZA Muiskarem! Az Állami Bér- és Mun­kaügyi Hivatal elnökének rendelkezése szerint április első napjaiban változik a munkarend. Április 1-je, szombat rendes munkanap, Mosógépbe dugta... Visszavarrták egy kisíiú kezét Véres nagypéntek Keresztre feszítettek hét embert a nagypéntek tiszte­letére rendezett vallási cere­móniákon a Fülöp-szigetek egyik északi községében. Több ezren pedig önmagu­kat véresre korbácsolva vo­nultak fel a település utcáin. DÉLI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Mis­kolc Városi Bizottságának politikai napilapja. Főszerkesztő: BÉKÉS DEZSŐ. Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 39. Telefonközpont: 38-941. Titkárság: 18-223: bel- és várospolitikai rovat: 18-227; gazda­ságpolitikai rovat: 18-224; Levelezési rovat: 18-225: kultúrpoli­tikai rovat: 18-226; sportrovat: 18-222. Kiadja: a Borsod Me­gyei Lapkiadó Vállalat Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 178. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc. Szé­chenyi út 15—17. 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Pos­ta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelő­fizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR). Budapest V.. József nádor tér 1. — 1908 — közvetlenül vagy postautalványon, va­lamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszám­ra. Előfizetési díi egy hónapra 85 forint, egy negyedévre 255 forint, egv évre 102Ó forint. Index: 25 951. — Készült a Borsodi Nyomdában. FeL vez.c HORVÁTH FERENC. — ISSN 0133 0209 A Meggy, a Mex és a DH közös tombolája Hűtőszekrény a fődíj Lehet 30 literrel több? • • Ülésezett a Minisztertanács

Next

/
Thumbnails
Contents