Déli Hírlap, 1989. február (21. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-27 / 49. szám

A Kamara f&w&Se Óvodások maszkabálja Tél­iemé fő A téltemetö kiszebábúhoz Tiszakarádról cipelte a szal­mát az egyik dadus néni. Ezt állították fel az Árpád utcai óvoda udvarán. Mivel nem sok miskolci óvódásnak lehet része ilyen hagyomány!el- elcvenítö népi játékban, mi is igyekeztünk megörökíteni az eseményt. Ica óvó néni a seprűn lo­vagoló boszorka maszkjában mindenkit bekent korommal, a gyerekek és az óvó nénik közül is, akit csak elcsíphe­tett, hogy ettől egész évben szép hamvas maradjon a bő­re. A kis óvodások hangos csörömpöléssel és mondóká­val temették« a telet, ahogy lángra kapott a kiszebábu. Megtanulták, hogy a hiede­lem úgy szól: a füstje meg­Ne csak a terheken osziazsunk..^ . ✓ Bár még nem dőlt el, hogy Budapest—Bécs lesz az 1995- ös világkiállítás helyszíne, mégis érdemes elgondolkod­nunk: mit jelenthet ez a ren­dezvény az észak-magyaror­szági régió számára. Meg- történhet-c, hogy miközben felgyorsul a nyugati ország­rész fejlődése, Kclet-Magyar- ország ipara, infrastruktúrája lépéshátrányba kerül az or­szág más tájaihoz képest? A Magyar Gazdasági Ka­mara ügyvezetősége február elején tárgyalt a tervezett világkiállítás esélyeiről. © GYORSVASÚT ÉS AUTÓPÁLYA? Drótos László, a Magyar Gazdasági Kamara észak- magyarországi bizottságának elnöke felhívta az érdekel­tek figyelmét arra: ez a vál­lalkozás nem lehet a bős— nagymarosi, a tengizi és egyéb ma már vitatható be­ruházási döntések sorába il­lő újabb rossz példa. Hiszen a 150—200 milliárd forint körüli vállalkozás tovább élezheti 1 m,ajd a Kelet- és Nyugat-Magyarország közöt­ti fejlesztési különbségeket Bihall Tamás, a Magyar Gazdasági Kamara észak­magyarországi titkára így látja: — Gondolom, hogy idejé­ben figyelmeztettünk e nagy­szabású vállalkozás ellent­mondásaira. Levelet küld­tünk Borsod, Nógrád és He­ves megye országgyűlési kép­viselőinek, valamint a régió bejegyzett alternatív szerve­zetei vezetőinek. Kértük, hogy javaslataikkal, ötlete­ikkel támogassák a világki­állítás megvalósítását, amennyiben ebből mi is megfelelő részt kanunk. Sze­retnénk, ha Kelet-Magyaror­szágon az eddiginél több munkahely teremtődne a világkiállítás előkészítésére. Esetleg megépülne a gyors­vasát Miskolc irányában, s meghosszabbítanák az M3- as autópályát városunk hatá­ráig. Az is elképzelhető, hogy a világkiállításhoz is kapcsolható nagyobb rendez­vények Miskolcon zajlaná- nak. Fölvállalnánk a Ma­gyarok Világszövetségének a találkozóit. A vegyes válla­lati formában épülő szállo­dák egy résjót itt is tető alá hozhatnák. Nem szabad fi­gyelmen kívül hagyni, hogy Észak-Magyarország gazda­ságilag vonzó terület az uk­ránok és a szlovákok szá­mára. • MEGRAGADNI AZ ALKALMAT Józan ésszel aligha lehet kétségbe vonni a nagyszabá­sú terv jogosságát. Egy vi­lágkiállítás nemcsak az újabb kölcsönök garmadáját jelenti hanem gazdasági, tár­sadalmi fejlődést is hozhat a fővárosnak és környékének. Ám az is bizonyos, hogy ennek terheit a vidék — fő­leg a távolabbi országrészek — viselik majd. S ha nem­csak fizetni, hanem kapni is akarunk, akkor idejében kell ébrednünk. Most kell meg­fogalmaznunk, hogy a leen­dő tervekből, melyeknek a megvalósítására vállalkoz­hatunk itt Borsodban. Jó közlekedési infrastruktúrával akár városunk is részesévé válhat az egész világot megmozgató eseménysoro­zatnak. (szántó) Felbillen az ország... Csak szólamokat hallunk, valódi súlypontáthelyezésről a hazai területfejlesztésben szó sincs! Ez a vélemény alakult ki a Miskolci Idegenforgalmi Bizottság legutóbbi ülésén, amikor is nagy vita támadt a világkiállítás számunkra kí­nálkozó esélyeiről. Leírhatjuk magunkat, ha ebbe az üzlet­be az északkeleti országrész nem tud bekapcsolódni — je­lentették ki többen —, ugyanis így is „felbillcnőbcn” van az ország. Ha a Duna helyére képzeljük azt a tengelyt, amelyre illesztve a Dunántúl és az ország másik fele billeghet, mint a libikóka a játszótéren, akkor már most is az a helyzet, hogy mi bizony tartósan a földön ülünk, a Dunántúl pedig szépen emelkedik... Példákat is idéztek sorra. Évek óta létezik egy határozat, miszerint a Balatont tehermentesíteni kellene, hogy ne ide zúduljon az idegenforgalom jelentős része. Ez persze csak úgy menne, ha más területeket fejlesz­tenének, vonzóvá téve azokat is. Programok vannak, ám a megvalósulás egyre várat magára. Volt, aki úgy fogta fel a felszólalók közül: ha a világkiállítás kapcsán eldől, hol és milyen programok, íejesztések kezdődhetnek, akkor ezzel meghúzzák azt a vonalat is, amellyel fejlődő és visszama­radott térségekre választják szét Magyarországot. Sokan fel- hánytorgatták például, hogy valós esélyeinkkel sem tudunk élni, ha nincs bekapcsolódási lehetőségünk. Miskolcon ma lova? a kongresszusi turizmus feltételei igen jók, de mit ér ez, ha nincs autópálya, amely elérne a városig ... félemlíti a hideget és a kö­döt. S a természet igazán jó dramaturgnak bizonyult, mert nem sokkal utána ki is bukkant a nap. S megkezdődött a masz­kabál, a vetélkedős táncos mulatság. Amire a szakács nénik jóvoltából, a csodála­tos szalagos farsangi fánk Színe és Kiscipő — nagy gond Túlzóak, túl drámaiak lennének ezek a megállapítások? Aligha. Aki utazik az országban, saját szemével láthatja, az országrészek, valamint a vidék és a főváros közötti egyre mélyülő ellentétet. Ma Miskolc és az országrész számára létkérdés, hogy mindent megtegyen a leszakadás meggátolá­sa érdekében. Ez olyan cél, amelynek eléréséért csatasorba állhatna minden szervezet, pártállástól, világnézettől függet­lenül, hiszen aki itt él és nem akar elköltözni, annak ten­nie kell régiónkért. A bizottsági ülésen idézték Széchenyit, aki a Lánchíd avatásakor azt mondotta: összekötöttük ma­gunkat Európával __Most azon kellene lennünk, közös erő­vel. itt a Duna másik oldalán, hogy ne szakadjanak el az utolsó szálak is ... 'kiss) Elégedetlen ve.ük a vállalat Közhasznú tette fel a koronát... (Kerényi László felvételei) Többet kapnak az újítók Tavaly nem csökkent az újítások száma a Lenin Ko­hászati Művekben, annak ellenére, hogy az adórendszer bevezetése miatt a kifizetett díjak reálértéke lényegesen romlott. A nagyüzem veze­tése azt tervezi, hogy az idén a bírálóbizottságok na­gyobb összegek felett ren­delkezhetnek. Most dolgoz­zák ki az új szabályzatot, amely részletesen szól az anyagi elismerésről is. Tanácstagok fogadóórái Holnap tartja tanácstag- fogadóóráját Szamosi János, a HNF II1/3. sz. bizottságá­nak helyiségében (Tokaj Szolgáltatóház, I. em.), 15 órától; Kázár Judit, a 7. Sz. Általános Iskolában (Vörös­marty u. 76. szám), 18 órá­tól. Annyiszor használjuk, hogy a szociológusok — ol­vasom egy közvélemény-ku­tatás summázatában — már panelnek, reform-panelnek nevezik a „piacgazdálkodás” i kifejezést. (A megkérdezettek valahany százaléka — egyéb­ként helyesen — azt nyi­latkozta, hogy a gazdasági kibontakozás egyik kulcsa ez.) De ha erről csak be­szélünk, akkor valóban nem tekinthetjük másnak, mint a „reform-retorika” egyik pa­neljének. És mi tagadás; ed­dig inkább csak szóban hangoztatott óhaj, semmint kézzelfogható valóság a piac igényeihez igazodó termelés és értékesítés. A példák sokaságával le­hetne ezt bizonyítani (magas zöldségárak és a téeszekben rothadó sárgarépa-tonnák; borsos áron kínált silány al­ma és a Szabolcsban kipusz­tított almáskertek), de most gondolkozzunk el csak azon, amivel lapunkban is foglal­koztunk a minap: a cipő­nagykereskedelem raktárai­ban halmozódik isten tudja hány pár gyermeklábbeli, mert olyan drága, hogy nem tudja megvenni a szülő. A kedvezményes vásárokkal csak enyhítheti a tele rak­tár okozta gondokat a ke­reskedelem. Mert gond ez, és nem is kicsi. Az eladhatat­lan áruba fektetett pénz nem fial, ráadásul leköti a nagvkereskedelmi vállalat tőkéiének jó részét. így nem bővítheti választékát, újabb cipőcskékkel. Amikor szót váltottunk erről, deres fejű barátom megjegyezte, hogy ő és ha­sonló sorsú kis társai sok­szor már március derekán mezítláb jártak. És ennek csak az egyik oka volt, hogy annak idején a mostaninál keményebb teleket enyhébb tavaszok követték. A szük­ség kényszerítette őket arra, hogy a jócskán elnyűtt téli csizmát, bakancsot eltegyék jövőre, amikor igazán nagy szükség lesz rá. Az átmene­ti kabát és cipő ismeretlen fogalom volt sokuk számára. A szegény embernél a téli­kabátot nem a könnyű szö­vetből készült lenge felöltő,' hanem a zakó követte. Fel lehetett nőni ilyen mostoha körülmények között is. Ám a mi gyerekeink már megszokták, hogy legyen téli, tavaszi, nyári holmijuk — lehetőleg évente új. És most itt toporgunk tanácsta­lanul az előtt a jelenség előtt, hogy noha a raktár tele van eladhatatlan gye­rekcipővel, ára csak akkor elviselhető, amikor éppen kiárusítás van. Pedig egy­szerűbb a dolog, mint gon­dolnánk. Nálunk még min­dig nem annyiba kerül az áru, amennyit a piacon ér, hanem annyiba, amennyit az önköltség alapján az árba beépítenek. Nem is olyan régen még mindentudó elmék évről év­re kiszámították valahol fönt, mennyi gyereklábra mennyi gyerekcipőt kell gyártani évente, s ha ennél több készült, akkor a túltel­jesítésért elismerés (prémi­um, pleesni) járt. Lehet, azt mondják sokan, mégis csak az volt az igazi, mert az el­adhatatlan készletekért leg­alább volt kit szidni csak­úgy, mint azért hogy ha hi­ánylistára került valamilyen árucikk. De kit szidjunk ina? Az önköltséget, az ön­költségre alapozott árakat? Én megpróbáltam magamai ráhangolni, de nem sikerült. Nem jött úgy igazán a szí­vemből a szitok. A piacot sem kárhoztatom, mert an­nak én is egyik alakítója (szenvedő alanya?) vagyok. Hát akkor kit, vagy mit? Kizárásos alapon: a gyerme­kes családokat ne, és a rak­tárban tornyosuló gyermek­cipőket sem. Talán azokat, akik azt hiszik, hogy csak attól, hogy sokszor mondják, leírják, kinyilatkozzák, már lesz sőt van is e hazában piacgazdálkodás. A másik oldalról nézve: attól, hogy mérgelődünk, morgunk, sőt szitkozódunk még semmi sem változik. Sőt, a szocioló­gusok által reformretoriká­nak. reform-panelnek neve­zett kifejezések mellé odato­lakodnak a szidalom panel­jei is. Ezeknek a vegyes együtteséből pedig minden épülhet, csak olyan ház nem. amiben e zivataros időben meghúzhatjuk magunkat. (békés) Jelenleg 135-en dolgoz­nak közhasznú munkán a Miskolci Közterület-fenntar­tó Vállalatnál. E munkának tavaly voltak látványos eredményei: kitakarították például a Szinva medrét. Most, tél után igencsak sá­ros a város, ráférne az ut­cákra az alapos nagytakarí­tás, s ehhez a közreműködé­sükre is szükség lenne. Ám nem a szorgalom és a megbízhatóság bajnokai azok, akik vállalatnál köz­hasznú munkára jelentkez­nek — tájékoztatott Simon Gábor részlegvezető-helyet­tes —, hiszen elsősorban fe­gyelmi vétségek — igazolat­lan hiányzás, munkahelyi italozás — miatt kerültek „kapun kívül”. Miután a Munkaügyi Szolgáltató Iro­da más lehetőséget nem ajánlhatott nekik, a közte­rület-fenntartókhoz küldte őket. Most azonban sokan ott folytatják, ahol koráb­ban abbahagyták. Ezért a vállalat Vezetői kénytelenek megválni tőlük, különféle fegyelmezetlenségek miatt. Alig van fegyelmezési le­hetőség a munkavezetők ke­zében; mindössze a mozgó­bér elvonásával élhetnek. Ezt már csak az elbocsátás követheti. Az előbbi nem éppen visszatartó erő, mert az óránként kiutalható pénz 3,30 (havonta mintegy 600 forint) ami nem mondható jelentős összegnek. Ameny- nyiben kétszer is elküldik a fegyelmezetlenkedő közhasz­nú dolgozót, a vállalat har­madszor már nem köteles visszavenni. Ritka az a közhasznú munkás, aki egy hónapig rendszeresen munkára je­lentkezik — mondják a vál­lalatnál. Így aztán a közte­rület-fenntartóknál dolgozó 135 szakképzetlen ember többségétől egy idő után meg kell válni, s ezek újra a Munkaügyi Szolgáltató Irodába kényszerülnek Mi­vel nincs más lehetőség, visszairányítják őket a vál­lalathoz. A körforgás pedig tovább tart; munkanélküli­ség. közterület-fenntartó, MSZI — időleges és látszó­lagos megoldásokkal. SZ. P.

Next

/
Thumbnails
Contents