Déli Hírlap, 1989. február (21. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-23 / 46. szám
Közrend és közbiztonság Borsodban A szervezett bűnözés első jelei Törvényesen, kulturáltan intézkedjenek rendőreink (Folytatás az 1. oldalról.) A kibővített parancsnoki értekezleten dr. Túrós András rendőr vezérőrnagy, egyebek mellett arról szólt: az elmúlt esztendőben nőtt az erőszakos, garázda jellegű bűncselekmények száma, s mintegy 30 százalékkal több rablás történt, mint a megelőző évben. Nőtt az emberölések, a testi sértések és a garázdaságok száma is. Romlik a vagyonbiztonság; komoly gond a betöréses lopások rendkívüli gyakorisága, s itt már a szervezett bűnözés csírái is kimutathatók. A bűnüldözési tevékenységet összességében jónak minősítette a főkapitány, s'kiemelte: egyes területeken «országosan is elismerésre méltó eredményeket mutatott fel az állomány, ezért Vatamerinyiüket köszönet illeti, hiszen nemritkán szinte emberfeletti munkával, szabadidejüket is feláldozva érték el sikereiket. Végül az idei feladatokat vázolva hangsúlyozta: a szolgálat ellátásában, a rendőri munkában az új helyzettel kell azonosulni. A korábbinál is fontosabb, hogy törvényesnek. kulturáltnak kell lennie minden rendőri intézkedésnek, de ez korántsem jelenti ezt, hogy a bűnüldözésben lemondanánk a rendőri aktivitás fokozásáról. A vita során dr. Káló József rendőr ezredes, a Miskolci Rendőrkapitányság vezetője egyebek között arról szólt: a megyeszékhelyen ugrásszerűen emelkedett a vagyon elleni bűncselekmények száma, ezen belül több mint egy harmadával a személyi tulajdont károsító bűneseteké. Figyelmeztető jel, hogy jelentősen nőtt a fiatalkorú és különösen nagymértékben a gyermekkorú bűnelkövetők aránya. Virágkorát éli a városban a zsebtolvajlás. A hatékonyabb bűnüldözéshez azonban szükséges lenne a modernebb technika, mert csak a technika fejlesztésével lehet eredményesebb munkát végezni, követelni. Dr. Tuza László, rendőr őrnagy, kapitányságvezető Mezőkövesd, Forgács László, rendőr őrnagy, kapitányság- vezető Kazincbarcika bűnügyi helyzetét vázolta, Sulcz János rendőr őrnagy, alosztályvezető a megye álilambiz- tonsági helyzetéről adott áttekintést. Dr. Muraközi Gábor rendőr alezredes, a Debreceni Katonai Ügyészség helyettes vezetője a hozzájuk érkezett feljelentésekre!, azok vizsgálatáról szólt, néhány kiemelkedő esettel fűszerezve hozzászólását. Csa- csovszky László rendőr alezredes, osztályvezető a bűnüldözési munka nehézségeit vázolta, dr. Sárközi Ferenc rendőr alezredes, osztályvezető a közbiztonsági és közDH-KUPOIUnailL OLCSÓBBAN A CENTRUMBAN m w3m mm BÁRMILYEN FÉRFI SZÖVETNADRÁG VÁSÁRLÁSAKOR CENTRUM MISRŐL--------FIZETÉSKOR A PÉNZTÁRMÁI- AD‘JA ÁT.-----------------------------------------A HUNGAROFEDER TOLLFELDOLGOZÓ EXTRA MINŐSÉGŰ PAPLANJAI ÉS PÁRNÁI TILOSZTÁLYON! KAPHATÓK A 2. EMELETI LAKÁSTEXDJ5L1 hírlap. — a Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc Városi Bizottságának politikai napilapja. Főszerkesztő; BÉKÉS DEZSŐ. Szerkesztőség: Miskolc. Bajesy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. PL: 39. Telefonközpont: 39-941. Titkárság: 18-223: bel- és várospolitikai rovat: 18-227: gazdaságpolitikai rovat: 18-224: levelezési rovat: 1R-225: kultúrpolitikai rovat: 18-226: sportrovat: 18-222. Kiadja: a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Balcsv-Zsilinszkv út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. PL: <78. — Felelős kiadó: VERES MIHALV. Telefon: 36-131. — Hirdetéstel vétel: Miskolc. Szé- cnenyl út 15—17. 3525. Telefon: 16-213, Terjeszti 8 Magyaí Posta. Előfizetnetö bármely Mriapkézbesítő Postahivatalnál, a nirlapkéíbesltőknéi a Posta nirlapüzietelben és a Hlnaoeíő- fizetésl és Laoellátásl Irodánál (FTELIR) Budapest V.. József nádor tér 1. — 1908 — közvetlenül /agy postautalványon valamint átutalássá: - HF.L1R 315-06162 oénzfnraaIml leizőszáro- ra. Előfizetési dl< t&y nőnapra 85 forint esv negyedévre 255 forint, -gv évre 1020 forint index'. 25 051. — Készült a Borsodi Nyomdában Fei. v«t : HORVÁTH FERENC. — fSSN 0133 0209 lekedési osztály tevékenységének gondjait osztotta meg a jelenlévőkkel. Dr. Magyari Sándor rendőr alezredes, osztályvezető a vizsgálati munka főbb tapasztalatait vázolta. Dr. Deák András megyei főügyész azt hangsúlyozta: fellazult a törvényesség, romlott az állampolgári fegyel-em. Ennek ellenére is csak megalapozottan járhat' el a rendőrség és az ügyészség is a bűnözőkkel szemben. Juhász Péter, a megyei pártbizottság titkára Borsod politikai, gazdasági helyzetéről adott áttekintést. Harangozó Szilveszter rendőr altábornagy, belügyminiszter- helyettes nagyra értékelte azt a tevékenységet, amelyet az elmúlt évben a megyei rendőr-főkapitányság állománya végzett, s ezért a Belügyminisztérium vezetése nevében köszönetét fejezte ki. Hangsúlyozta: a megye lakosságának hangulata, biztonságérzete, a rendszerről alkotott véleménye nagyban függ a jelenlévő parancsnokok és beosztottjaik munkájától. Rendkívül veszélyesnek ítélte meg, hogy igein sok a visszaeső bűnöző, de annak a reményének adott hangot, hogy a megye jól felkészült rendőri állománya megbirkózik ezzel a nem kevés erőfeszítést igénylő feladattal is. Zárszavában a megyei főkapitány úgy fogalmazott: az elhangzottak is bizonyítják, hogy mértéktartó bizakodás és optimizmus jellemzi a parancsnokokat, akik itt is a szakmai munka továbbfejlesztése, a színvonalas rendőri munka folytatása mellett szálltak síkra. Különös figyelmet kell fordítanunk a bűnözés neuralgikus pontjaira: a betöréses lopásokra, az erőszakos bűncselekményekre és a cigánybűnözés megelőzésére, visszaszorítására. És persze mindenekelőtt a rendőri állomány felkészítésére, a változó körülményekhez való alkalmazkodáshoz. Tóth Zoltán Szűcs hatalmas ütéseivel szemben sokszor volt tehetetlen a válooatotf kerettag. Kalocsai... (Szabó István felvétele) • • Ökölvívó I. o. csapatbajnokság Aranyat „bányásztak” a sajószentpéteriek » B, Bányász—Paksi SE 19i7 A BorcocTi Szénbányák Vállalat fúvószenekara és majorette együttese szórakoztatta tegnap este a Miskolc Városi Sportcsarnokba érkező szurkolókat, akik szép számmal jöttek, hogy tanúi legyenek az arany- rangadónak, az elmúlt évi bajnok Paksi SE és az aranyvárományos Borsodi Bányá-sz összecsapásának, az ökölvívó csapatbajnokság I. osztályában. A telt házas publikum nagy füttykoncerttel fogadta Horváth Györgynek, a Magyar ökölvívó- szövetség főtitkárának bejelentését, miszerint elmarad a várva várt nagy mérkőzés, az Isa- szegi—Várad i összecsapás. A borsodiak olimpiai bronzérmese ugyanis már tegnap elrepült Casablancába, a Challenger ki- hívásos tornára, ahol a bolgár Hrisztowal vív ötmenetes csatát. Ezért a szövetség elnöksége úgy döntött, hogy ezt a mérkőzést más időpontban rendezik meg. Ki tudta még akkor, hogy már semmit sem befolyásol majd ez a találkozó ... Az ifjúságiak közül ötvös megalapozta a hangulatot azzal, hogy simán győzte le Oláhi (2:0). Azután két cséphadaró összecsapásakor Tulkánra. rászámoltak, ez döntött Kocsis javára (2:2). Grósz aktívabb volt Menyhártnál, s a 2. menetben egy rászámolásnál repült is a törülköző (4:2). Ferenczy hosszabb karjaival távol tartotta, rendre pontosan szurkálta Szarkalit, s ez elég volt a sikerhez (6:2). S következtek a felnőttek. Dubszky vérző orral is hősiesen állta Bognár ütéseit, ám ez kevés volt a sikerhez (6:4). Szőke azonnal letette névjegyét egy-két nagy pofonnal. Petro- vicsra a második menetben rászámoltak, s a harmadik menet elején repült is a törülköző, (8:4). A két válogatott kerettag', Szűcs és Kalocsai összecsapásán a paksi kezdett jobban, de miközben rengeteget fejelt, s Szűcs pontos pofonokat osztogatott, nem volt vitás a győzelme (10:4). Orosz kemény ellenfélre, s néhány nagy pofonra talált a szorítóban, de azután összekapta magát. Ledneczkyt kétszer, Oroszt egyszer intették, ezért is meglepetés volt a döntetlen (11:5). Lakatos a gong pillanatában hatalmas ütéssel mutatkozott be, s egy újabb Átállt egy felderítő önként jelentkezett az NSZK Szövetségi Hírszerző Szolgálatának (BND) pul- Iachi központjában Lívia Turcu, a román felderítés Polgári védelmi tájékoztató Káli leni II katasMa fii Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a megye és a városok polgári védelmi parancsnokságai rendelkeznek a katasztrófa-megelőzési és -elhárítási tervvel — még ha hivatalosan nem is nevezzük annak — jelentette be tegnap délelőtt a Miskolcon megtartott tájékoztatón Kele Antal mérnök ezredes, megyei törzsparancsnok. A természeti katasztrófák mellett meg vannak ugyanis az úgynevezett civilizációs katasztrófák lehetőségei is: így például a környezet nagyfokú szennyezése, pusztítása, a nemzetközi terrorcselekmények. A megelőzési és elhárítási tervek tartalmazzák a lehetséges katasztrófákat, ezek kiterjedését, a lakosság életét, anyagi javait veszélyezteio hatásokat. Erre építve határozzák meg a védekezés rendszerét. Miskolc város és térségének katasztrófa-megelőzési és -elhárítási terve elsősorban — a közeli vegyigyárak miatt — a légszeny- nyezés veszélyével * számol. Ehhez a szükséges védelmi eszközök rendelkezésre állnak. A megyei törzsparancsnok értékelte a múlt évi tevékenységüket is. Eszerint a tervezett kiképzéseket, az üzemi komplex gyakorlatokat, a törzsek felkészítését maradéktalanul végrehajtották. A tájékoztatón bejelentették, hogy az Északmagyarországi Vegyiművekben, Sajóbábonyban, szeptemberben katasztrófa-elhárítási bemutató-gyakorlatot tartanak. (o. j.) német nyelvű nyugat-európai országokra szakosodott részlegének vezetője. A magas rangú, negyvenegy éves titkosszolgálati tiszt; átállásáról tegnapi számában számolt be a Die Welt című konzervatív napilap. Az újság tudomása szerint Turcu legutóbb egy szolgálati útiát használta fel a szökésre. Állítólag igen jelentős feladat végrehajtásával megbízva indult el Bukarestből Nyu- gat-Európába. Útközben azonban hirtelen irányt változtatott, és Bajorországban eltűnt. megrendítő pofon után jött * megváltást jelentő törülköző Rimóczinak, (13:5). Kol röyid ,.nézelödés’? után jobb-bal sorozásokkal csépelte Forgácsot, aki rengeteg ütést kibírt, azt viszont már nehezen viselte el, hogy veresége után zengett a ,,Bajnokcsapat! Bajnokcsapat!’» ünneplés a sportcsarnokban, (15:5). Vastaps köszöntötte Farkast, aki azonnal csépelni kezdte Gált. A paksi megszámlálhatatlan , mennyiségű ütést kapott, igaz adott is — csak keveset. . . (17:5). Hranek alig mérte fel, hol is táncol ellenfele. Nagy, már repült is a törülköző, (19:5). A nehézsúlyúak egymenet.es maszatolása után Erős néhány nafey pofonnal ijesztgette Po- rubjánszkyt, s ez elég tiszteletet parancsoló lehetett. . . (19:7). A mérkőzés végén a közönség nagy ünneplésben részesítette $ szorítóban felsorakozó Borsodi Bányász együttesét, amelynek ugyan két mérkőzése még hátra van, de gyakorlatilag már bajnoknak tekinthető. A találkozót megtekintette Papp László háromszoros olimpiai bajnok, szövetségi kapitány. így összegezte a látottakat: — Inkább a küzdelem dominált ezen a mérkőzésen. Láttam néhány biztató momentumot, a jobban felkészült sajószentpéteriek megérdemelten nyertek. Az ilyen hangulatú csapatmérkőzések visszaadhatnák az ökölvívás rangját. Ezért érdemes volt Miskolcra jönni. Gratulálok a borsodiaknak, remélem, Isaszegi is kitesz majd magáért Casablancában ... Befejeződött a bronzcsata a jégkorong OB I-ben. Miután a Miskolci Kinizsi tegnap Székesfehérvárott 4:2 arányban kikapott az Álba Volántól, a fehérváriaké lett a harmadik, a miskolciaké a negyedik hely a bajnokságban. Az aranyéremért folyó küzdelemben a Megyeri úton nyert az FTC, így most a zöld-fehéreknél van az előny. T. Z. A DH és az 1C(P) Rt. közös tombolája Ma sorsolunk Minden érdeklődő nyer! A Sajtóház (Bajesy-Zsilinszky út 15.) előterébe várjuk ma délután 2 órára játékos kedvű olvasóinkat. Az Észak-magyarországi Innovációs Centrum (Park) Részvénytársaság ajándékait sorsoljuk ki: három sétálómagnó vár gazdára. Aki a szombati számunkban megjelent szelvényt nem dobta volna be a Sajtóház portáján elhelyezett szerencsedobozba, még nem késett el: ma délig pótolhatja. Akik eljönnek a búzásra, valamennyien nyernek! Az IC(P) ugyanis mindenkinek egy-egy meglepetés-csomaggal kedveskedik.