Déli Hírlap, 1988. december (20. évfolyam, 283-308. szám)

1988-12-20 / 299. szám

apróhirdetések ★ Száraz, napos időben még valahogy elviselhető a Csorba-telepi tő partja, ám esőben derékig érő sárban kell a versenyzőknek közlekedni. Négy év mérlege a kajak-kenu sportban & Az már biztos, hogy az országos diákolimpia vidéki dön­tőit a jövőben mindig Miskolcon rendezik. (Szabó István felvételei) Letelt egy olimpiai ciklus. Az országos-, megyei- és városi sportági szakszövet­ségek négy évre szóló man­dátuma is lejárt, így most értékelik az eltelt esztendők munkáját. A napokban tar­totta ülését a Borsod Megyei Kajak-Kenu Szövetség. Szerencsés helyzetben volt Kiss Lajos elnök, amikor a testület előtt az eltelt négy évet értékelte. Az elért ered­mények önmagukért beszél­nek. Elsősorban a leninvá- rosi Olefin SC-t lehet mara­déktalanul dicsérni, hiszen tekintélyes a sikerlista: 1985-től olimpiai ezüstérmet és IV. helyezést; egy világ­bajnoki aranyat, két züstöt és egy bronzot szereztek. Az ifjúság; világbajnokságokon egy első, két-két második és harmadik helyezést értek el- A nemzetközi versenyeken 47 győzelem, 28 második és 16 harmadik hely jutott a borsodiaknak. Az országos bajnoki címek száma 15. 17—17 az ezüst- és bronz­érem. A legkiemelkedőbb telje- sítfnényt Rakusz Éva, Erdő- di. Ágnes és Angyal Ákos érte el. Jelenleg 14 ka lakos, kenus tagja a különféle vá­logatott keretnek. Természetesen nem min­den ilyen rózsás. A DVTK évek óta adós marad a ki­ugró teljesítményekkel. Az utóbbi két évben — elsősor­ban az utánpótlás nevelésé­ben — már mutatkoznak eredmények. Olyan tehetsé­ges fiatalokkal rendelkeznek, akik az országos bajnoksá­gokon is az élmezőnybe ke­rültek. Az MVSC-nél nécv év alatt sok gonddal kellelt megküzdeni. A MÁV jelentős összegeket fordított a vízi- telep felújítására. Ám az építkezés alatt nem tudtak teljes értékű munkát végez­ni a sportolók. A vasutasok­nál az idén elsősorban a ke­nusok értek el figyelemre méltó eredményeket. Az Unió Általános Fo­gyasztási és Értékesítő Szö­vetkezetnél hagyományosan nagy gondot fordítanak a dolgozók sportjára. Női és férfi labdarúgóik, atlétáik, sakkozóik sorra nyerik a kü­lönféle tornákat. Lakatos Sándor, a tömeg­sportbizottság vezetője ismét kopogtatott szerkesztőségünk­ben. — Az idén is lesz foci­szilveszter. December 30-án Miskolcon, a városi sport- csarnokban immár 14. alka­lommal rendezzük meg a te­remlabdarúgó-tornát. A nők­Országos jelenség, hogy sorra szűnnek meg a szak­osztályok. Örvendetes, hogy Borsodban éppen az ellenke­zője tapasztalható. A Mis­kolci Postásnál ismét meg­alakult a szakosztály, a megyei bajnokságokon már 59 pontot szereztek. A vá­rosi tanács ifjúsági és sport­osztálya, valamint a Miskol­ci Postaigazgatóság biztosítja a működésükhöz szükséges anyagi feltételeket. Üj szak­osztály alakult Tokajban, ahol a város vezetése is fan­táziát lát a sportág támoga­tásában. Göncön diáksport­kör! szinten kezdte meg mű­ködését a kajak-kenu szak­osztály, ott is biztosítottak a feltételek. A megyei kajak-kenu szö­vetség négy év alatt több, mint 900 ezer forintos költ­ségvetéssel dolgozott. Jól sá­fárkodtak az anyagiakkal, hiszen minden évben több tízezer forintot megtakarí­tottak. Borsodi kezdeménye­zésre jött létre — époen az utánpótlással való törődés nél Levelek, Putnok. Ózd és az Unió Áfész; a férfiaknál Valaliky (csehszlovák), Me­zőkövesdi Áfész, Nyékládhá- za és a házigazda Unió Áfész csapatai lépnek pályára — mondta. A mérkőzések szombaton délelőtt 9 órakor kezdődnek. A női csapatok 2x15, a fér­fiak 2x20 perces mérkőzése­ket játszanak, így az ünne­pélyes eredményhirdetést már délután fél 3-kor meg­tarthatják. Bíznak benne, hogy szurkolókban sem lesz hiány, hiszen díjmentesen le­het megtekinteni a fociszil­veszter mérkőzéseit. érdekében — a vidéki ser­dülő válogatott, amelynek költségeit ugyancsak ebből az összegből finanszírozták. A megyében egy mester­edző, egy szakedző, kilenc edző és 3 segédedző tevé­kenykedik. A versenybírák közül 14 országos, 9 I., 6 II., 18 III osztályú minősítéssel rendelkezik. A bírák közül négy év alatt 38-an 20 nem­zetközi, illetve országos ver­senyen működtek közre. Még egy adalék a bírókról: 4079 órát dolgoztak társadalmi munkában a szövetség vízi­telepén, a Csorba-telepi tó­nál. Gondok is akadnak. Így például elavultak, nullára íródtak a szövetség csónak­motorjai. Újak beszerzése szinte lehetetlen. Különösen esős időben embertelen ál­lapotok uralkodnak a Csor­ba-telepi tó partján. Nincse­nek mellékhelyiségek, a sportolók egy része a kuko­ricásban öltözik, vetkőzik. Fel kellene újítani a kiépí­tett versenypályát, a bólya- folyosókat. Az edzők egy ré­sze a kialakult versenyren­dezési gyakorlatot kifogá­solta. Az ülésen részt vett és felszólalt Vajda Vilmos, a Magyar Kajak Kenu Szövet­ség szakfelügyelője, a szö­vetségi kapitányi poszt je­löltje. Elmondotta, hogy az ország legerősebb és legered­ményesebben dolgozó szö­vetsége a Borsod megyei. Ezért a jövőben több rangos esemény rendezésére kérik fel az ittenieket. Kifogásol­ta, hogy kiváló szakemberek tevékenykednek a soortág- ban, ám az edzőbizottság mégsem működik, s arra is felhívta a figyelmet, hogy az előrelépés záloga csak az le­het, ha a szakemberek, a szakosztályok összefognak, egyeztetik álláspontjaikat. Felföldi György alias Középiskolai végzettséggel ren­delkező munkatársakat kere­sünk, épületgépész (légtechni­ka) szakképzettséggel, továbbá gyakorlattal rendelkező lemez­lakatos, bádogos, hegesztő szak­munkások jelentkezését várjuk változó munkahelyre. Fizetés megegyezés szerint. Telefon­szám : 31-216. Hívható december 19-től 21-ig 6—12 óráig. Az Észak-magyarországi Aram- szolgálató Vállalat központja számviteli és pénzügyi főosztá­lyára azonnali belépéssel kö­zépfokú képesítéssel rendelkező pénzügyi szakterületen jártas munkaerőt keres. Ugyancsak azonnali belépéssel felveszünk a számviteli osztály mérlegcso­portjába Robotron 1711 sz. kö­zépgép kezelésére gépkönyvelőt. Fizetés: a gyakorlattól és az is­kolai végzettségtől függően — megegyezés szerint. Jelentkezni lehet önéletrajz benyújtásával, a hirdetés megjelenésétől számí­tott 10 napon belül. Érdeklődni ^ lehet; ÉMÁSZ Vállalat Miskolc, Dózsa György u. 13. sz. Szám­viteli és pénzügyi főosztályán a főosztályvezetőnél, vagy a 35-325- ös telefonon. Asztalos szakmunkást állandó foglalkoztatásra felveszek. Mis­kolc, Bacsó Béla u. 86. Külkereskedelmi joggal ren­delkező gmk bel- és külföldi üzletkötőket alkalmaz. Érdek­lődni: Papp Csaba, 4029 Debre­cen, Április 4. útja 15. 1/9. Te­lefon: 06-52-20-539, az esti órák­ban. Külkereskedelmi joggal ren­delkező gmk önálló és eredeti alkotókészséggel rendelkező gra­fikusokat alkalmaz. Érdeklődni: Papp Csaba, 4029 Debrecen, Áp­rilis 4. útja 15. 1/9. Telefon: 06- 52-20-539, az esti órákban. Közgazdasági érettségivel, több éves kontírozó könyvelési gyakorlattal, 23 éves munkavi­szonnyal a város belső terü­letein munkahelyet keresek. „Megbízható 242 443” jeligére a kiadóba. A Miskolci Patyolat Kisválla­lat felvesz gyakorlattal rendel­kező könyvelőt, 13 bar nyomású, gáztüzelésű gőzkazánokhoz ka­zánkezelőt. éjjeliőr munkakör­be nyugdíjas férfimunkaerőt. Érdeklődni lehet: Sajószigeti u. 5. szám alatt. ingatlan Nyékládháza, Kossuth a. TI. sz. alatt családi ház 250 négy­szögöl eladó, 2 szoba + étkező, összkomfortos, 90%-os készült­séggel. Érdeklődni: reggeltől ee- tig, a helyszínen. Elcserélnénk 2 szobás szövet­kezeti lakásunkat és az Erényé­ben lévő 200 négyszögöles tel­künket 2 garzonért. Érdeklődni: 73-812 4—8-ig. Kétszobás lakás eladó. Kp-f OTP. Miskolc, Klapka Gy. 1. Vl/3. Avasi gimnáziummal szem­ben. Érd.: 17—19 óráig. OTP-lakás kevés OTP-vel, ’89-es beköltözéssel eladó. Érd.: 73-506-os telefonon. 500 ezer Ft kp-ért és OTP-át- vállalással lakásmegoldást kere­sünk. Miskolc. Gagarin u. 24. IV/1. Varga Mihály. HÁZASSÁGOT KÖTÖTT: Ambrus Bertalan és Tóth Zsu­zsanna; Feczkó Imre és Szász Barbara. Sok boldogságot kívánunk az ifjú pároknak! Eladó építési telek. Miskolc- Pereces, Bollóalja u. 36. sz. 60 négyzetméteres, i + 2 fél szobás, tehermentes, telefonos szövetkezeti lakás — Tízes hon­véd utcai —, sürgősen eladó, vagy szentendreire cserélhető. Ugyanott gyermekkocsi, fürdő­kád, mózeskosár, Junoszty te­levízió eladó. Érdeklődni: 17 óra után, vagy a megjelenést követő naptól, a 84-409-es tele­fonszámon. Bükkszentkereszti, központi helyen lévő 4 szobás, 120 négy­zetméteres, komfortos családi házamat eladnám, vagy miskol­ci építési telekre, illetve kertes családi házra cserélném, érték­különbözettel. Ajánlatokat: 46- 18-364-es telefonra kérek. Elcserélnénk 2 szobás, gázfű­téses. földszinti szövetkezeti la­kásunkat 1 garzonért, megegye­zés szerint. Érdeklődni a 73- 812-es telefonon. 4—8 óráig. 3.5 szobás, összkomfortos sor­házi laka? eladó. Érdeklődni: Radnóti u. 17., 17 óra után. Sajószentpéteren, a 26. sz. fő­út mellett, társasházban lévő lakrész + üzlethelyiség eladó. Telefon: 06-48-31-628. Eladó 2.5 szobás, 64 négyzet- méteres OTP-lakás készpénz + OTP-átvállalással. Érdeklődni: Ifjúság u. 4. 8/4. (Platán mö­gött.) A Pingyomon 256 négyszögöl telek eladó. Érdeklődni: 16-496. 512 négyszögöl szzölő és gyü­mölcsös Ernődön, a 3-as sz. fő­út mellett eladó. Ára: 40 ezer forint. Érdeklődni az esti órák­ban, az 51-758-as telefonon. Eladó sürgősen, olcsó kisház, az Avasalja utcában. Buszmeg­állóhoz pár percre. Érd.: Vö­rösmarty 41. sz. fszt. l. ajtó. 2.5 szobás, telefonos, város­központi OTP-lakás, azonnali beköltözéssel eladó. Telefon: 52-963. Elcserélném a DVTK-stadion- hoz közel levő, 2 plusz 2 fél­szobás, III. emeleti, gázfűtéses, telefonos tanácsi lakásomat. Ké­rek 1 db kétszobás és 1 db más­fél szobás tanácsi lakást. Ér­tékkülönbözetet fizetek. Érdek­lődni a 72-358-as telefonon. Elcserélnék felújított szövetke­zeti garzont (90 000 OTP-vel) magas OTP-tartozású, 1,5 vagy 2 szobás lakásra. 50 000 Ft rá­fizetés lehetséges. Érdeklődni a 73-152-es telefonon, 17 óra után. Garázs a Testvérvárosok útján, és 1500 négyzetméteres zártkert, Túl a Lippán eladó. Telefon: 63-607. Elcserélném tanácsi, 1 plusz 2 félszobás lakásom 1 plusz feles­re. Avas-dél kizárva. Kilián és a Stadion előnyben. Érdeklőd­ni egész nap, az 52-713-as tele­fonon. Eladó Komlóstetőn 3 szobás családi ház. A vételárba egy, vagy két kisebb bérházi lakást beszámítok. Válaszokat a hirde­tőbe kérem „Minden megoldás érdekel 408 782” jeligére. albérleti Albérlet, a belvárosban, nő­nek kiadó. Érdeklődni a 84-206- os telefonon. ELHUNYT: őszinte részvéttel közöljük, hogy elhunyt: Müllmann Ferenc; Kis János; Füle Józsefné (Katona Borbála). Kiadó üres. telefonos. 1.5 szo-i bás lakás. Érdeklődni: du. 5 óra után, Miskolc, Prieszol u. 5« VI/4. Nagy. adas-uetel 150 kg-os hízott sertés eladói Telefon: 60-847. Olcsón eladó Farfisa olasz* monofónikus hegedügép, szinte­tizátor. Bontempi olasz, dobgé­pes, basszusbontó orgona. For­mation 1 elektromos orgona« Érdeklődni vasárnap kivételével naponta az Egyetem étterem­ben, 18 órától. Telefon: 64-062. Eladó 4 hónapos törzskönyve­zett kan kuvasz kiskutya, ugyan-1 ott villanytűzhely és olajoshor-; dók. Érdeklődni: Miskolc, Bá­nyamécs 26. (Észak-Killián) 17 óra után. Eladó, kifogástalan állapotban, 48-as női, hosszú nutriabunda, 50-es fél nyúlbunda. és egy 52- es férfi fél irhabunda. Tel.: 76­333. 120x120 Sofa ablak, 300 m pad­lófűtéscső, áfa nélkül eladó. Érd.: 16-496. Orion tévé, fekete-fehér, ol­csón eladó. Telefon: 60-390. Eladó 5000 forintért jó állapot­ban levő. 8 programos -Neu­mann villany varrógép. Érd.: Tóth Zsolt. Örs u. 3. fszt. 2., du. 2 órától. Óriás schanuzerkölykök el- j adók, fülvágottan. Cím: Mis* kolc-Pereces. Bollóalja u. 127. Fenyőfák az ünnepekre — kü­lönböző típusúak — eladók. Mis­kolc, Buzogány u. 25. szám. Eladó fekete-fehér tévé, 1-es, 2-es antennával, olcsón. Megte­kinthető: Szentpéteri kapu 85. 1/1. ajtó. 16 óra után. Sharp távirányítós videomag­nó, újszerű állapotban, kazet­tákkal, áron alul eladó. Érd.s Miklós u. 5. II/9. Oravecz. , Üj, Philips, gyorsmásolós szte­reóm agnós rádió eladó. Érdek- . lödni: 18 óra után. a 66-678-as telefonon. Lakókocsit vennék, hasznait és új is érdekel. Érdeklődni: Chlepkó Ede u. 19. 1/3. Eladó Crown muzik-center, és fektethető új gyermek sportko­csi. Telefon: 65-468. hazassagj 2Ä/I70, magányos’ fiú Vári» ;! korban hozzáillő lány levelét. Kölcsönös szimpátia esetén há­zasság is lehet. „Boldogság 242 517” jeligére a kiadóba. Vá­rom leveled! 32/165 cm, elvált férfi vagyok. Van egy ötéves kislányom, kit magam nevelek. Keresem a bol­dogságot egy harmonikus élet­re vágyó lány, vagy elvált nő személyében, házasság céljából, 28—32 éves korig. Egy gyermek nem akadály. Fényképes bemu­tatkozó levelet várok. „Szilvesz­ter 242 520” jeligére a kiadóba. 182 cm magas, szőke, kék­szemű, 28 eves elvált fiatalem­ber keresi 25—33 éves korú. esi- . nos, intelligens hölgy, vagy el­vált asszony ismeretségét. Fény­képes leveleket várok. „Rossz egyedül 242 545” jeligére a ki­adóba. Széchenyi út 15—17. 27/175/68. fiatal férfi, társat ke­res házasság céljából, hozzáillő hölgy személyében. Négy szak­mával és rendezett anyagiakkal rendelkezem. Pf.: Miskolc 10. 517. larrraü IM-es Wartburg eladó, vagy-- videóra cserélhető. Érdeklődni: Mezöcsát. Dobó út 3. • V ARO 344-es, lejárt műszakival ' eladó, 6 éves. Érd.: Abaújszán- tó. Kiss J. út 25. Gerhárdt. VW 1300-as, IH rendszámú gépkocsi, 1989. októberig érvé­nyes forgalmival, kifogástalan állapotban, másodkézből eladó. Érdeklődni: Tóth János, Tokaj, Hegyalja u. 33. szám alatt, szom­bat, vasárnap, hétköznap 17 órá­tól. Dácia, Skoda 120-as csere is érdekel. 1100-as Ford Escord, nagyon sok alkatrésszel eladó. Érdek­lődni: Kovitzky László. Mis­kolc, Ládi-telep u. 18. 2/1. f PF-es Trabant, januárig vizs- : gáztatva, olcsón eladó. Megte­kinthető egész nap, Miskolc, * Hunyadi u. 34. Baranyi Péter. Üj Zastava személygépkocsii vásárolnék, egyéves korig. Te­lefon: 62-661. Rendszám nélküli, 750-es Zaa- tava sürgősen eladó. Sátoralja­újhely, Esze Tamás u. 12. Ka­rika. vegyes Miskolcon berendezett, vagy üres üzlethelyiséget bérelnék. Telefon: 65-846. este Kiadó zöldség-gyümölcs táro-s; lására alkalmas 30 négyzetméte­res, fagymentes pince. Telefon? Polgár 282. A MISKOLCI KÖZTERÜLET-FENNTARTÓ VALLALAT fehételre keres gépkocsi - vezetőket „C" kategóriájú vezetői engedéllyel, legalább 5 éves gyakorlattal és lehetőleg miskolci lakost JELENTKEZNI LEHET: Miskolc. József A. u. 65. sz. a szállítási részlegvezetőnél. Ismét fociszilveszter Anyakönyvi Hírek

Next

/
Thumbnails
Contents