Déli Hírlap, 1988. november (20. évfolyam, 258-282. szám)
1988-11-17 / 271. szám
krónikája Talliummérjiezés 0 Ukrajnában A DH és a Borsod lourist közös tombolája Kihullott a gyermekek haja Ma sorsolunk Szilveszter Szerencsen, egy nap Becsben A szovjet egészségügyi, illetve külügyminisztérium is foglalkozik azzal a kérdéssel : valóban Romániából került-e veszélyes anyag Ukrajna légterébe. Csernovci- ben majdnem 130 gyermek haja hullott ki fallium- mérgezés miatt. A Lityera- turnaja Gazeta ugyanakkor emlékeztet arra, hogy mivel az Ukrán városban már jó -ideje nem lehet kapni magas oktánszámú benzint, a feketepiacon házilagosan gyártott, és talliumot is tartalmazó üzemanyagot árusí- tottak. A szombati számunkból szabályosan kivágott és kitöltött szelvényekkel ma délután a Borsod Tourist Utazási Iroda ajándékait nyerhetik meg. Aki eddig még nem tudta bedobni sorsjegyét, nem késett el. Délig a Széchenyi út 35. szám alatti főirodában még pótolhatja. Akik kíváncsiak mai sorsolásunkra, ne ide menjenek. A húzás ugyanis a Bajcsy- Zsilinszky út 15. szám alatt, a Sajtóház előterében lesz, délután 2-től. Megéri szerencsét próbálni, hiszen a nyertesek ingyen utazhatnak a Borsod Touristtal. A tombola fődíja kétszemélyes, Szerencsen beváltható szilveszteri jegy. A második díj egy egynapos bécsi kirándulás. De gazdára vár még egy szaunabcrlet és két meglepetéseket rejtő ajándék- csomag is. Játékunkat folytatjuk. Jövő héten a Borsod Volán Utazási Iroda ajándékait nyerhetik meg. A legszerencsésebb Ungváron szilveszterezhet, de nyerni lehet még egynapos, kétszemélyes, bécsi utakra érvényes jegyeket és ajándékcsomagokat is. Döntött a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség Ssanyiéhat hét évre eltiltottak jfr Az új Alfa Romeo 164 prototípusa, a Párizsi Autószalon kiállítási területén. A 19216* erős motorral felszereli gépkocsi végsebessége óránként 230 kilométer. lárcsázzuk a 05, 07-et A Dacia elé szaladt Tegnap este fél 11-fcor halálos balesetet okozott a figyelmetlenség a 26-os fő közlekedési úton, a sajóbá- bonyi elágazástól mintegy 600 méterre. J. József 40 éves bányamérnök, miskolci lakos Dacia személygépkocsijával szabályosan közlekedett Miskolc irányába, amikor Bacsó László 26 éves segédmunkás, hangácsi lakos mintegy három méterre beszaladt elé az útra, és a személygépkocsi elgázolta. Bacsó László olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. r A mezőkövesdi tűzoltókat tegnap reggel hét óra negyvenkét perckor Bogácsra hívták ki. A Zöldfa utca 21. számú lakóházban égett az egyik szoba teljes berendezése és a fa tetőszerkezetnek a fele. A tűz keletkezésének okát szakértők vizsgálják. Az ózdi tűzoltókat ma hajnali fél három körül riasztották: egy kazal égett a Csépányi utca 153. számú ház udvarán. A keletkezett kár mintegy kilencezer forint. A tüzet eldobott cigaretta parazsa okozta. Elhunyt Juhász Sáudorné Juhász Sándomé, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1943 óta volt a párt tagja, 63 éves korában elhunyt. Temetése november 23-án, szerdán délután fél 1 órakor lesz a miskolci Szentpéteri kapui városi temetőben. Az MS7IMP Miskolc Városi Bizottsága, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége, a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság Budapesten tegnap befejezte kétnapos, rendkívüli ülését a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöksége. Határozatot hoztak a Szöulban doppingvetségen ért súlyemelők ügyében, valamint a további ellenőrzésekről. Az IWF elnöksége úgy •döntött, hogy Szanyi Andor és Csengeri Kálmán versenyzési jogát két-két évre felfüggeszti. Ugyanilyen mértékű büntetést kapott a bolgár Gencsev és Grablev is. Az elnökség határozata értelmében a jövő év január 1-jétől az év bármely napján, a világ valamennyi válogatott súlyemelőjét ellenőrizhetik, s a jövőben csak a NOB által akkreditált laboratóriumok végezhetik a méréseket. Aki ezt a határozatot nem fogadja el, vagy akadályokat gördít az ellenőrzés elé, azt a versenyzőt, vagy nemzeti szövetséget kizárják az IWF- ből. Akit a doppingvizsgálaton első alkalommal érnek tetten, az kétévi eltiltást kap; ismétlődés esetén már örökös eltiltás jár. Azokat pedig, akiket tiltott szerek vételében, vagy eladásában találnak bűnösnek, mindennemű sporttevékenységtől A vízművek ügyeletéről jelentették, hogy túlfogyasztás miatt nem volt víz a örökre eltiltják. A nemzeti Szövetségeknek 1000—1000 dollár büntetést kell befizetniük a nemzetközi szövetség számlájára minden doppingoláson ért versenyző után. Még egy lényeges pont a határozatból: a visszaélések elkerülése érdekében a jövőben a súlyemelőknek ruhátlanul keH a doppingszobába belépniük. Killián-déti lakótelep magasabb épületeinek 8., 9., és 10. szintjén. A MIK-hez sok vízvezetékhibát jelentettek az elmúlt huszonnégy órában. A WC tartalékelzáróját javították meg a szerelők a Testvérvárosok útja 36. számú ház egyik lakásában. Mikor a szakemberek a helyszínre érkeztek, kiderült, hogy a fürdőszobában is folyik egy tarta- lékelzáró A víz szivárgását ma szüntetik meg, mert a pincében levő főe"lzáróhoz kulcs hiányában nem férhettek nozzá. A lefolyó dugult e': a WC-kagylóba dobált különféle tárgyak miatt a Kuruc utca 41. számú épületben. Elromlott a fürdőszoba tartalékelzárója a Kuruc utca 25. számú ház egyik lakásában. A szakemberek a szivárgást megszüntették. A szerelőfalban csöpögött a víz a Győri kapu 8. szám alatt; a csőrepedést még tegnap elhárították. tesz elegendő földgáz a hideg téli hónapokra — erről tájékoztatták az MTI munkatársát a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat szolnoki központjában. Most, közvetlenül a tél előtt már feltöltötték a kardoskúti, a hajdúszoboszlói és a pusztaedericsi földalatti gáztárolókat; a készlet megközelítően másfél milliárd köbméter. Az ellátás biztonságának növelését szolgálja majd a Füzesgyarmat térségében elhelyezkedő kőolaj- és földgázmező gázgyűjtő állomásának az üzembe helyezése, amire hamarosan sor kerül. Ha tartósan kemény hideg tél köszöntene ránk, hosszabb időre megnövekedMHSZaktívacrtekezlet A Magyar Honvédelmi Szövetség Oktatási Intézmények Vezetősége az elmúlt héten tartotta aktívaértekezletét. Titkáruknak Szakács József nyugállományú alezredest választották. A titkárhelyet les Füzessy Tivadar, a 101. Számú Szemere Bertalan Szakmunkásképző Intézet honvédelmi klubjának titkára lett. ne a csúcsfogyasztás, korlátozást elsősorban az erőműveknél vezetnek be. Szorult esetben az ipari fogyasztók felhasználását mérsékelik, hogy a lakossági ellátás mindvégig zavartalan legyen. A közelmúltban egyetlen napon csaknem 200 ezer hazánkfia rándult át Becsbe egy napra, bevásárolni. Az eredmény: hétfőn délelőtt 10 óra tájban eltűnt a banán a Mariahilferstrasse-i boltokból és az utcai árusoktól. Délután már a piacon sem volt. Másnap reggelre pedig 3 schiiiinggel drágult meg kilónként a magyarok által keresett déligyümölcs. Ez is bizonyítja, hogy milyen nagy az igény a banán iránt nálunk. A hét közepén — mint tegnap írtunk róla — mintegy 70 tonna banánt szállítottak az üzletekbe. Milyen szempontok alapján osztották el ezt a gyümölcsmeny- nyiséget? — kérdeztük Cser- ni Imrétől, a Mátra Élelmiszer és Vegyiáru-kereskedelmi Vállalat osztályvezetőjétől. — Vállalatunk az év végéig még legalább 800 tonna déligyümölcs beérkezésére számít. Ez körülbelül 50 százalékkal több, mint amennyi tavaly volt. Régi gyakorlat, hogy Borsod és Heves megye a népesség arányában kap a banánból. Így valamivel mindig több jut Borsodba. Már a miskolci érlclökamrák- ban elosztják azt a meny- nyiséget, amennyi egy-egy ABC-áruháznak, vagy Áfcsz-boltnak jut. Na dos idő Ismét hideg volt az éjszaka és a reggel, mínusz 3—9 fok között váltakozott a hőmérséklet. Kevés felhőre, napos időre lehet számítani. A kora délutáni órákra felmelegedés várható, 6 és 9 fok közötti hőmérséklettel, mig estére ismét fagypontra süly- lyed a hőmérő higany szála. Alapelv, hogy a belvárosi élelmiszeráruházak forgalmuk nagyságának arányában részesüljenek a banánból is. Ám az sem elhanyagolható elvünk, hogy a megye legkisebb falvaiban is kapható legyen déligyümölcs. Korábban sajnos megtörtént, hogy a falun élő gyermekek évekig meg sem ismerhették a banán izét. Most a lakosság arányában osztoznak a Miskolc, az Ózd, Encs, Edelény környékén élők. Tekintetbe vettük azt is, hogy sokan Miskolcon próbálják beszerezni a banánt, ezért a megye ellátmányából 30 százalékkal részesültek a város üzletei. Itt említem meg, hogy a valós igényt nem ismerjük. A számítások szerint jelenleg a magas ára ellenére is háromszor annyi banán találna gazdára. mint amennyit most az üzletekbe küldhetünk. Ez persze részben a hiány- pszichózis következménye. Ha tudnák a vásárlók, hogy az ellátás folyamatos marad. akkor bizonyára nem kilószámra vásárolnák. Egyébként a mostani banánt Nicaraguából kapjuk, a minősége közepes, sok közte az apróbb, rövidebb gyümölcs. (szánté) 3(f. Tévéműsorok (Mező István rajza) DELI HÍRLAP. — a Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc Városi Bizottságának politikai napilapja. Főszerkesztő: BEKEs DEZSŐ. Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsv-Zsilinszky át 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 33. Telefonközpont: 38-941. Titkárság: 18-223- bel- és várospolitikai rovat: 18-227- gazdaságpolitikai rovat: 18-224: levelezési rovat: 18-225- kultúrpolitikai rovat: 18-226: sportrovat: 18-222. Kiadja- a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Bajcsv-Zsilinszky üt 15 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.e 178. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc Széchenyi út 15—17. 3525 Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesftő postahivatalnál, a nirlapkézbesítőknél. a Posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelő- fizetési és Lanellátási irodánál íHELIR) Budapest V.. Tőzsef nádor tér 1. — 1908 — közvetlenül vagy postautalványon valamint átutalással a HELIF 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetési díj eey hónapra 43 forint, egv negyedévre 129 forint egy évre 516 forint. Index: 25 951 — Készült a Borsodi Nyomdában Fel ve? : HORVATH FERENC. — íssn 0133 <r>o<> Az ügyeleteken történt Csőrepedések Arányosan osztják el Banán-helyzet mi 9