Déli Hírlap, 1988. november (20. évfolyam, 258-282. szám)

1988-11-17 / 271. szám

Lakások, piacra (CIKK A 3. OLDALON) Balogh Csilla (Zerbinette) és Somló István (Scapin) Moliére Scapin furfangjai című, a Kamaraszínházban először a jövő hét szerdáján színre kerülő komédiájának egy-egy jelenetében. (Cikk a 2. oldalon.) Maliere-piemier Az Akadémiai Bizottság székházában Korach Mór- emlékülés Az olasz szépirodalom Marcello Cora néven tartja számon városunk szülöttét, a magyar műszaki kémia út­törőjét, Korach Mórt. A sok­oldalú tudós a vegyészmér­nöki diploma megszerzése után. 1912-ben vándorolt ki — politikai okokból — Itá­liába. Főhivatásul a kerámiával kapcsolatos kémiai-műszaki problémák megoldását vá­lasztotta. A hosszú emigrá­ció során a tudományág el­ismert művelőjévé vált, Fa- enzában a kerámiaművészeti szakiskola egyik alapítója, tanára és a kutatólaborató­rium igazgatója volt. Baloldali kapcsolatai véJ gigkísérik életútját: a Ta­nácsköztársaság menekültjeit segítette, részt vett az olasa ellenállási mozgalomban, majd tagja lett az Olasa Kommunista Pártnak. Magyarországra 1952-ben tért haza: itt folytatta to­vább tudományos tevékeny^ ségét. Kutatóintézeti igazga­tóként, egyetemi tanárként, akadémikusként, számtalan tudományos testület tagja­ként úttörő munkásságot fej­tett ki a hazai szilikátipar területén, beleértve a mér-f hökképzést is. Születésének 100. évfordo-- lója tiszteletére holnap dél­előtt 10 órakor, a Miskol­ci Akadémiai Bizottság szék­házéban emlékülést tarta­nak. Az emlékülést Terplán Zénó egyetemi tanár, a MAB tudományos titkára nyitja meg, majd Polinszky Karóin akadémikus, Móra László kandidátus, Szaladnya Sán­dor egyetemi tanár és Göm- ze László előadásai hangza­nak el Korach Mórról. Az emlékülés zárszavát Berecz Endre egyetemi ta­nár mondja el. XX. ÉVFOLYAM, 271. SZÁM 1988. NOV. 17., CSÜTÖRTÖK ÁRA: 1,80 FORINT Véget ért a tévéfesztivál „Nekünk ün ér • Üj partnerek­kel bővült a Mis­kolci Háziipari Szövetkezet vevői­nek sora: most már Franciaország­ba és Svédor­szágba is szállíta­nak ruhákat. A szövetkezet még több nődolgozót tudna foglalkoztat­ni, hiszen ki kell használni a Német Szövetségi Köztár­saságból kölcsön­bérleti szerződés­sel vásárolt gépek kapacitását. (Cikk a 3. oldalon.) (Fejér Ernő felv.) Kereskedők küldöttértekezlete Az MSZMP Kereskedelmi és Vendéglátóipari Bizott­sága, a tegnap délután meg­tartott küldöttértekezletén, a végi'ehajtó bizottság meg­szűntével, egytestületes párt- bizottságot hozott létre. A huszonnyolc kereskedelmi ás vendéglátóipari vállalat párttagjai közül tizenkilen­cen kerültek a pártbizottság­ba. A testület mellett dol­gozó munkabizottságokban — így a gazdaságpolitikai, az agitációs és propaganda-, valamint a pártépítési bi­zottságban — valamennyi vállalat képviselteti magát. Simon Sándorné, a- párt- bizottság titkára számolt be az elmúlt három évben vég­zett munkáról. A vitában felszólalt Kovács József, a városi pártbizottság titkára. A küldöttértekezlet ismét Simon Sándornét választotta meg a Kereskedelmi és Ven­Az új munkastílus jelle­mezte a megyei regionális programjavaslatok fölötti kétnapos eszmecserét, ame­lyet az MSZMP megyei bi­zottsága rendezett. A megye valamennyi po­litikai, társadalmi és érdek­déglátóipari Pártbizottság titkárává; a társadalmi tit­kárhelyettes dr. Sugár János lett. A megyei pártbizottság tagjai közé Kenyeressy Ár­pádot delegálták. képviseleti szervének több, mint 30 vezetője, képviselő­je, szakembere munkájában részt vállalt Sivák József, az Országos Tervhivatal fő­csoportfőnöke is. A prog­ramjavaslatok kiemelt sze­repet szánnak Miskolcnak. Befejeződött a tervezési ülésszak Stílusosan az MTV miskol­ci tudósítója, Lódi György volt a miskolci tévéfesztivál tegnapi záróünnepségének ceremóniamestere. Mint hangsúlyozta: a televíziósok ünnepnek érezték ezt a né­hány napot, amelyet váro­sunkban töltöttek, s ahol részesei lehettek munkájuk nyilvános megméretésének. A teremben jelen voltak a hivatalos és a társadalmi zsűri tagjai, televíziós sze­mélyiségek, a bemutatott filmek alkotóinak többsége, Miskolc város állami és tár­sadalmi szervezeteinek ve­zetői, és azoknak a vállala­toknak és intézményeknek a képviselői közül is többen, akik a fesztivál megrende­zéséhez anyagilag is hozzá­járultak. A fesztivál értékelését dr. Andics Jenő, az MSZMP KB Agitációs és Propaganda­osztályának vezetője, a zsű­ri elnöke végezte el. Amint elmondotta, igen sikerült­nek lehet tekinteni a mis­kolci tévéstalálkozót, már csak azért is, mert fennállt az a veszély, hogy társadal­mi-politikai életünk gyors változásai leértékelhetik eze­ket az utóbbi két esztendő­ben készült televíziós alko­tásokat. Ez, amint mondot­ta, nem következett be. Az MTV részéről Nemes Péter elnökhelyettes mon­dott köszönő szavakat a vá­ros lakosságának és vezetői­nek azért, hogy a fesztivált ilyen magas színvonalon rendezhették meg. Részlete­sen foglalkozott azzal, miért van szükség továbbra is erre a fesztiválra, s miért Dollárt Ma reggeli telet on Mától nem késnek Harmadik napja szerelik az új mikroprocesszoros Do­minó—70 irányítórendszert a hatvani állomáson. Mikortól közlekednek menetrend sze­rint a Budapest—Miskolc közötti vasútvonalon a sze­relvények? — kérdeztük ma reggel telefonon Ágoston Józsefet, a MÁV Miskolci Igazgatóságának főmenct- irányítóját. — Mivel az időjárás ked­vezően alakult, a tervek sze­rint haladt a munka. Műsza­ki nehézségek sem merültek fel, ezért tegnap is csak öt­hat percet késtek a vona­tok. (Az expresszek csupán három percet.) A szerelést a szakemberek ma délelőtt fe­jezik be a Budapest felé eső vágányokon, csupán néhány váltó bekötése maradt hátra Túra közelében. A mai na­pon nemcsak az új irányító- rendszert adják át ,a hatvani állomáson, hanem a hango­sító és üzemirányító beren­dezést is. Valószínűleg dél­után négy órától már me­netrend szerint közlekedhet­nek a vonatok Túra és Hat­van között is. * Dr. Andics Jenő átadja Miskolc Város Tanácsának nagy­díját épp Miskolcon. Kifejezteazt a reményét, hogy két év múlva ugyancsak vendégül láthatja a város azokat a te­levíziósokat, akiknek tény­feltáró, dokumentációs mun­kája az utóbbi időben fel­értékelődött. A díjak kiosztása után a vendéglátó város vezetősé­gének és lakosságának nevé­ben Básti János, az SZMT vezető titkára búcsúzott az egy hétig Miskolcon tartóz­kodó televíziósoktól, s kö­szönte meg a zsűri és a társadalmi zsűri munkáját. Kívánva ugyanakkor a dí­jazottaknak, hogy adjon ne­kik szakmájukban rangot az a kitüntetés, amit Miskol­con nyertek. A FESZTIVÁL DIJAI A SZOT födija: Teho-napló Borsod Megye Tanácsának nagy­díja: Ultimátum Miskolc Város Tanácsának nagy díja; Mutató — Arpófalvak A Hazafias Népfront Országos Tanácsának dija: az Ablak 1987. június 5-i adása A társadalmi zsűri díja; Moz­dulj, hogy Joe járhasson: A dokumentum-kategória díja: Rockfogyatkozás A riportkategória dija: Füstbe­ment milliárdok A portrékategória díja: Szülő­földem, vál. Bemutatja Ko­kas Ignác Az ismeretterjesztő kategória di­ja: A csizmadia A híradó, rövid riport kategó­ria díja: Minő A vegyes műsorok kategória díja: Fürdő a Körúton A legjobb rendezői munkáért járó díjat a zsűri nem adta ki. A legjobb operatőri munkáért járó díjat Horváth Miklós kapta az Ultimátum elmű film­ben nyújtott munkájáért. A legjobb riporteri, illetve film- publicisztikai munkáért járó díjat Győrffy Miklós kapta. A Magyar Televízió elnökének klilöndlja; Szigorúan titkos? MUOSZ-díj: A korona hazake­rülése MOVI-díj: Mozdulj, hogy Joe járhasson! A Reflektor Kiadó dija; A ke­nyér itt kezdődik A Hollóház! poreeiángyár díja: Szia mami! (A szülés) Magyar—spanyol együttműködés ,A párbeszéd legmagasabb •zintű folytatása, egymás jobb megismerése” — ez volt Grósz Károly madridi látogatásának fő célja. Mind­két fél egyetértett abban, hogy ezt a szándékot sike­rült is megvalósítani. Felipe González spanyol miniszterelnök a további is­merkedés jegyében fogadta el a magyar kormányfő meg­hívását és hangsúlyozta: sze­mélyesen is törekedni fog az együttműködés lehetősé­geinek feltárására. A tárgya­lások során többször elhang­zott. hogy a politikai kap­csolatok jók, ‘ problémamen­tesek. annak ellenére, hogy a két ország szembenálló katonai szövetséghez tarto­zik. A gazdasági, kereske­delmi együttműködés azon­ban messze elmarad a le­hetséges szinttől. Magyar részről ezzel kapcsolatban rámutattak: készek vagyunk a kooperációra minden te­rületen és arra számítunk, hogy Spanyolország, mint a Közös Piac soros elnöke, elő­mozdítja hazánk és az euró­pai Gazdasági Közösség diszkriminációmentes árucse­réjét. Grósz Károly Francois Mitterrand köztársasági el­nök meghívására ma délelőtt Franciaországba érkezik há­romnapos, hivatalos látoga­tásra.

Next

/
Thumbnails
Contents