Déli Hírlap, 1988. november (20. évfolyam, 258-282. szám)

1988-11-08 / 263. szám

Jégkorong Két kupát nyert az FTC Kérdőjelek a bajnokság előtt A* elmúlt hét végén har­madik alkalommal adott ott­hont a kazincbarcikai jégpá­lya az Ongrochem Kupa, s egyben Magyar Népköztársa­sági Kupa idénynyitó jégko­rongtornának, amelyen az el­múlt évi bajnokság első hat helyezett csapata vett részt. Az „irányított” sorsolás jóvoltából a Miskolci Kini­zsi az Álba Volán együtte­sével játszatta a nyitómér­kőzést. A miskolciak Wil- man — Szajkó, Petricskó, Juhász, Gőz, Katerzsabek L., V/intersteiner, Szentkúti, Majoros, Verba, dr. Lukács, Cselényi, Biró, Hájer, Vilá­gi, Laczkó (tartalék kapus) összeállításban lépett jégre. Kitűnő Iramú, Igen sport­szerű mérkőzést vívott a két csapat. Az első harmadban 1-1 volt az eredmény, a má­sodikat a Kinizsi nyerte 2-1 erányban. Az Álba Volán csak az utolsó harmad vé­gén tudta bebiztosítani a továbbjutást jelentő győzel­met Az első nap második ta­lálkozóját a Jászberényi Le­hel és az NSZE (Népstadion Szabadidő Egyesület) vívta. A győzelmet a Lehel szerez­te meg, 5-0 arányban. A jászberényiek akkor is to­vább jutottak volna, ha nem lépnek pályára. Ugyan­is az történt, hogy az NSZE nemcsak vezetők nélkül ér­kezett Kazincbarcikára, ha­nem a játékosok igazolásait sem hozták magukkal. Így a szabályok szerint, eleve vesztesnek kellett őket tekin­teni. Ám. a folytatás sem volt különb, pedig... A Lehel SC óriási meglepetésre 5-4 arányban verte az FTC-t. Mégis a Fradi „nyert” 5-0 arányban. Ugyanis a jászbe­rényiek két játékosa, Pápai és Leleszi jogosulatlanul sze­retőéit, így a pályán elért eredményt semmisnek kellett tekinteni. Csupán az a kérdés, hogy ezt a tényt miért a mérkő­zés végén „vette észre” a zsűri?! Köztudott, hogy min­den találkozó előtt a játék­vezetőknek és a zsűrinek is ellenőriznie kell a csapatok igazolásait. Nos, valószínű, hogy most ezt elfelejtették, és csaik a meglepő ered­mény után jutott eszébe valaki (k)nek. Tény. hogy a döntőt vé­gül is az FTC és a tavalyi bajnak Újpesti Dózsa vívta. A lila-fehérek remekül kezdtek, már-már kupa­győztesnek lehetett őket te­kinteni, hiszen 3-1 arány­ban vezettek, amikor a Fradi az utolsó öt percre összeszedte magát, és meg­fordította az eredményt, a befejezés előtt egy perccel a győztes gólt is megszerez­ték. így az FTC 4-3-ra nyert, ezzel elnyerte az Ongrochem Kupát, valamint a Magyar Népköztársasági Kupát is az Üjpesti Dózsa és az Álba Volán előtt. (felföldi) Sízés, November 7. Kupa Elsők: Tavassy és Chlepkó Hóra várnak a sízők, ám a Honvéd Papp J. SE műanyag pályája Miskolcon, a Szenl­Kosárlabda 1SB 1 A fantasztikus formában lévő Králik vezérletével DV1K—BSE 68-66 (38-40) Hét közben az elmúlt évi bajnok, a fővárosi BSE Prá­gában kupamérkőzésen lépett küzdőtérre, s 16 pontos ve­reséget szenvedett. Ettől füg­getlenül is biztos esélyei vol­tak a Diósgyőr elleni NB I- es mérkőzésnek. S talán, mert maguk is elhitték, hogy köny- nyű győzelmet aratnak, — Veszítettek. Bemekül kezdett a Diós­győr Takács, majd Megyesi is kosárba talált, s mert a vendégek sokat hibáztak a mérkőzés elején, vezetett a DVTK (6. p.: 10-8). Kima­radt ziccerek után, hiáoa szerez bravúrpontot Megye­si, a BSE nemcsak egyenlít, de a vezetést is megszerzi. (9. p.: 14-16). Három eladott labda elég ahhoz, hogy a vendégek egyre nagyobb előnyre tegyenek szert, de szerencsére a Diósgyőr nem hagyja annyiban a dolgot, s a visszaeső fővárosiak el­len szorossá teszik az ered­ményt (15. p.: 26-29). Né­hány buta hiba elég azonban ahhoz, hogy a vendégek elő­nye nőjön, még szerencse, hogy Szilágyi háromponto­sat dob, ez már csak kettőre csökkenti... Bársonyról két kosarat dobnak a vendégek mindjárt a második félidő elején, s ekkor úgy tűnik, hogy dön­tésre is viszik a dolgot. (22. p.: 38-44). Novák hárompon­tosa éleszti a reményt a di­ósgyőriekben. de a védeke­zés hiányosságait kíméletle­nül kihasználja a BSE. Mintha a fővárosiak ennyi­vel megelégedtek volna, ját­szani hagyják a DVTK-t, akik egyenlítenek is. (28. p.: 50-50). Králik kosarával me­gint a Diósgyőr vezet, az­után Szilágyi majd Novák dob hárompontosat, s bra­vúrreményeink tovább él­hetnek (31. p.: 59-54). Az idegek játéka kezdődik de m. bomba formában levő Krá­★ Novák hárompontosokkal járult hozzá a váratlan si­kerhez ... (Szabó István felvétele) liknak ezúttal „nincsenek” idegei, minden helyzetből betalál s noha a bírók né­hány ítélete a hazaiakat sújtja, bebiztosítják a for­duló — s talán az NB I. eddigi mérkőzéseinek — leg­nagyobb bravúrját, ha két ponttal is, de legyőzik a ta­nácsiakat. A DVTK Takács (6). No­vák (11), Szilágyi (15), Krá­lik (20), Megyesi (12), csere: Bársony (4), Ijikosa össze­tételben játszott, helyenként egészen jól. (tóth) Péteri kapuban nagysze. ű lehetőséget nyújt most is az edzésekre, versenyekre. A hét végén, a November 7. Kupán több mint száz spor­toló vett részt a lesikló ver­senyen. A kitűnően előkészített pá­lyán ezúttal is a hazaiak, a H. Papp J. SE sportolói bi­zonyultak a legeredménye­sebbnek. Az abszolút érté­kelésben a nőknél Tavassy Krisztina, a férfiaknál pe­dig Chlepkó Ágoston szerez­te meg a győzelmet és a dí­szes kupát is. Figyelemre méltó az ifjúsági lányoknál Bajáky Rita sikere. A ser­dülő és gyermek korosztá­lyokban elsősorban az OSC és az OKGT sportolói jeles­kedtek, ám a miskolciak is értékes helyezéseket értek el. Eredmények. Nők, felnőttek: I. Tavassy. 2. Almási, 3. Kiss (mind H. Papp J. SE). Ifjúsági: 1. Bajáky (lí Papp J. SE). Serdülő IL korcsoport: 1. Erdős (OKGT), ... 3. Fodor (H. papp J. SE). Serdülő l„ 1. sehmindt (OSC), „..3. Fodor (H. Papp J. SE). Férfiak, felnőttek: i. Chlepkó, 2. Boros (mindkettő H. Papp J. SE). Ifjúsági: 1. Szala, ... 3. Tóth (H. Papp J. SE). Serdülő II.: 1. Balogh (OSC). Serdülő I.: László (OSC). Gyermek; 1. Gulyás (H. Papp J. SE), ... 3. Göbl (H. Papp J. SE). Labdarúgás, NJB 11 Keleti csoport Elmaradt a várt siker Eger—DL 1K 10 (0-0) A hétközi edzőmérkő­zésen — amely nemzetközi jellegű volt — számolatlanul hagyta ki a gólhelyzeteket a Diósgyőr gárdája. A szakve­zetés ettől függetlenül bízott benne, hogy akárcsak Baján, ezúttal is kitesz majd magá­ért idegenben a piros-fehér gárda. Ám ezúttal a bravúr elmaradt... Noha a két együttes jól ismeri egymást, tapogatózó játékkal kezdődött a mérkő­zés. Jó fertályóráig nem is jegyezhettünk fel említésre méltó eseményt. A 16. perc­ben Csendes unta meg a já­tékosok tehetetlenségét. 28 méterről bombázott egy sza­badrúgást, ám a felső léc hárított. A Nagy — Kuttor, Kürtösi, Tóth (Rostás), Ta­kács, Kiss, Huszák, Bém, Szlifka, Farkas, Lente (Hé­jas) összetételű DVTK a 25. percben vezette az első va­lamirevaló akciót a házi­gazdák kapuja felé, ám a bal oldalon kirobbanó Szlif- kát buktatták. Huszák sza­badrúgását Bodolai nehezen ütötte ki a berobbanó piros­fehérek elől. Ezt követően küzdelmes, változatos játék alakult ki, jobbára a két 16-os között csatáztak a csapatok, a kapuk nemigen forogtak veszélyben. Kivételt ez alól a 42. perc képez, amikor egy jobb oldali ha­>|c A csapatkapitány Szlifka Miklós nagyon akart, de nem akadtak csatártársak az egri mérkőzésen. zai szögletrúgás átszállt a védők fölött, a labda Hor- váthig jutott, aki bődületes kapufát lőtt. a visszapatta­nó bőrgolyót Fodor közelről vágta kapu fölé. Lényegesen éiénkebb iram­ban, s hazai gólhelyzettel kezdődött a második játék­rész. Horváth a jobbösz- szekötő helyén került óriási helyzetbe, de elvétette az trányzékot. Mintegy 10 perc múlva ismét a diósgyőri kapu előtt alakult ki meleg Veszélyesnek találták a pályát Nem lesz Forma az US A-ban ■/ A Nemzetköz! Autósport Szövetség (FISA) vezetői bejelentették: törlik az Egye­sült Államok Nagydíját a jövő évi Forma—1-es autós világbajnoki versenynaptár­ból. Indoklásul annyit kö­zöltek, hogy a detroiti pá­lya nem felel meg a bizton­sági előírásoknak, s remény sincs arra, hogy a viadal tervezett időpontjáig, 1989. június 18-ig azon lényegesen javítani tudnak. A döntés egyben azt is jelenti, hogy — harminc év után először — nem lesz Forma—1-es világbajnoki futam az Egyesült Államok­Labdarúgás, Nß I Listavezetők győzelmei A labdarúgó NB I-ben a hét végén a 13. fordulót bo­nyolították le. Általában a papírformának megfelelő eredmények születtek, talán csak a Tatabánya hazai pontvesztése számít meglepe­tésnek. Az MTK-VM nehe­zen verte a sereghajtó Új­pestet, s a Bp. Honvédnak is meg kellett küzdenie a Haladás ellen a győzelemért. Ismét belelendült a Ferenc­város, a zöld-fehérek Za­laegerszegről vitték haza a bajnoki pontokat. EREDMÉNYEK. Bp. Honvéd- Haladás VSE 3-0 (0-0). Bozsik stadion, 3500 néző. V.: Győri G.: Csehi (U-esböl). Vörös Cs (öngól), Zalaegerszeg—Ferenc város 3-4 (1-1). Zalaegerszeg, ezer néző. V.: Nagy L. G. Fischer (3). Dukon, Illetve Ba logh, Kámán. Békéscsaba—Du naújváros 3-1 (3-0). Békéscsaba 4 ezer néző. V.: Szilágyi. G. CannáloM (ll-esböl). Kvaszta Arky, 111. ottlakán (öngól). Ta tabánya—Veszprém 1-1 (1-0) (11 ezekkel: 3-D. Tatabánya, 5 ezer Klp­néző. V.: Kovács I. rich. 111. Csík. Pécsi MSC—Vác 1-1 (1-0) (ti-esekkel: 3-4). Pécs, 4 ezer néző. V.: Varga L. G.: csoboth (ll-esböl), illetve Vígh. IHTK-VM—Ü. Dőzsa 3-1 (1-0). Hungária körút, 3000 néző. V.: Plasek. G.: Lőrincz, Pölöskei, ill. Kozma. Rába ETO—Siófok 5-3 (3-1). Győr, 5 ezer néző. V.: Fekete. G.; Bartus (3), Mőrtell, BUcs, Bordás, ill. Marozsán, Freppán. Videoton—Vasas 4-0 (2-0). Székesfehérvár, 4000 né­ző. v.: Németh L. G.: Máriás!, Németh. Petres (3), az NB i. Állasa : 1. MTK-VM 13 8 3 1 1 35-16 31 3. Bp. Honvéd 13 7 3 — 3 15- 8 37 3. FTC 13 8 1 — 4 31-17 36 4. Videoton 13 8 — 1 4 30-13 35 5. Rába ETO 13 7 1 1 4 31-16 34 6. Tatabánya 13 6 3 3 3 18-16 34 7. Vác 13 5 3 1 4 30-19 32 8. B.-csaba 13 5 1 3 5 30-15 19 9. Siófok 13 5 — 3 5 17-19 18 10. Haladás 13 5 1 1 6 17-23 18 11. Zalaegerszeg 13 3 3 2 5 17-17 17 12. Veszprém 13 3 3 3 5 8-14 17 13. Pécs 13 3 2 3 5 17-18 16 14. Vasas 13 3 1 3 7 16-33 11 15. Ü. Dózsa 13 2 — 3 8 17-23 9 16. Dmiaújv. 13 — 3 2 8 10-28 8 ban. Említést tettek arról Is, hogy továbbra is gond van a Brazil Grand Prix-vel, mert a jacarepaguai erőpró­ba szervezői még mindig nem fizették meg tartozásu­kat a nemzetközi szövetség­nek. A dél-amerikaiak azon­ban ígérik, hogy hamarosan rendezik a számlát, s nem lesz akadálya annak, hogy március 26-án a hagyomá­nyoknak megfelelően, Bra­zíliában kezdődjön a ver­senyévad. Amikor néhány hete nyil­vánosságra hozták a Forma —1-es autós gyorsasági vi­lágbajnokság jövő évi ter­vezett menetrendjét, a hír- ügynökségek azt is közöl­ték, hogy két versenyt — az Osztrák Nagydíjat és az Európa GF-t — vettek fi­gyelembe tartalékként. A Nemzetközi Autósport Szö­vetség vérehajtó bizottsága legközelebb december első napjaiban, Párizsban tartja következő ülését. Ezen ismét foglalkoznak a versenynap­tárral, s akkor döntenek ar­ról. melyik verseny helyet­tesíti a detroitit. A megvál­tozott műsor bejelentését de­cember 9-ére ígérik. helyzet, hazai szögletrúgást követően az üresen „felej­tett” Pádár fejelt néhány lé­pésről kapu fölé. A küzde­lem továbbra sen lankadt, s a 75. percben az egriek megszerezték a győzelmet jelentő góit. Hazai támadás közben Takács kezezett mintegy 17 meterre a kaputól. Fodor nagy szabadrúgása a diós­győri kapusról kipattant, s a gólvonal közelében ólál­kodó Berecz a hálóba vágta, 1-0. A hajrában a diósgyőriek nagy erőket mozgósítottak az egyenlítés érdekében, ám gyenge támadójátékuk mi­att. jószerével helyzetedig sem jutottak el. A látottak alapján a jó iramú, küzdel­mes. de nem túl magas szín­vonalú mérkőzésen egyik csapat sem érdemelt volna győzelmet... (görgei) TOVÁBBI EREDMÉNYEK KELETI CSOPORT Lehel SC—Baja 1-1 (0-1, ív­esekkel 5-4). GL: Keresztesi, illetve Szíriák. Kecskemét— Nyíregyháza 2-3 (0-1). GL: Tóth cs., Ozsváth. illetve Boda. Gere,. Nagy L. Kazincbarcika—D. Ki­nizsi 0-0 (11-esekkel 3-4). Sze­ged—Ózdi Kohász 1-0 (1-0). GUI Takács. Hatvan—Szarvas 1-3 (0-3). GI.: Zombori. illetve' Supka, Szemere, Nagy M. DUSK —Metripond 1-0 (1-0). GL: TÚL az NB n. Állasa 1. DMVSC 13 9 2 — 2 20- 811 2. Metripond 13 3 2 1 3 23-10 39 3. Szeged 13 8 1 1 3 20-11 3» 4. D. Kinizsi 13 6 5 2 1 16- 8 27 5. Szarvas 13 6 3 1 3 16-13 3S 6. Ny.-háza 13 5 1 4 3 21-15 31. 7. Szolnok 13 5 3 1 S 19-17 30 8. DUSE 13 4 3 3 4 13-14 20 9. Ózd 13 4 2 3 4 15-10 10 10. DVTK 13 4 3 1 5 14-16 19 1L Kecskemét 13 5 — 1 7 20-16 16 12. Kazincbarcika 13 4 1 2 6 11-23 16 13. Eger 13 3 1 2 7 9-16 1» 14. Baja 13 3 — 3 7 11-20 12 15. Jászberény 13 1 2 3 7 9-31 10 16. Hatvan 13 1 1 2 9 6-35 1 NYUGATI CSOPORT fi 0: Mohács—Oroszlány 1-1 (1-1,11- esekkel 1-4). GL: Hrotkó, illet­ve Szendreí. Szekszárd—Rákóczi FC 3-1 (2-0). GL: Kalmár ill­ésből), Kraft (öngól). lUetve Neubauer. UI. kér. TTVE— Komló 1-0 (0-0). GL: Kárpáti. Dorog—Keszthely 3-1 (1-1). GL: Németh. Sulija, Hodur, illetve Fonnyadt. Építők SC—Csepel 2-4 (2-1). GL: Tamás. Tóth, il­letve Tyukodi, Rixer, Kovács, Tatár. Bp. Volán—Csurgó 5-0 (2-0). GL: Kajdy (4), Kras- nyánszky. Bauxitbányász—Sop­ron 3-0 (1-0). GL: Tihanyi, Berta. Andriska. Nagykanizsa— BVSC 4-0 (4-0). GL: Skubics (4). A kubai sportolók két ki­hagyott nyári olimpia (Los Angeles és Szöul) után in­dulnak Í992-ben a barcelo- niai ötkarikás játékokon — jelentette a Prensa Latina hírügynökség Alberto Juan- torenának, a kubai Országos Sport-, Testnevelési és Üdü­lési Intézet alelnökének sza­vaira hivatkozva. A szigetország utoljára 1980-ban Moszkvában vett részt nyári olimpián, akkor nyolc bajnoki címet szerzett­Fejbe dobták a focistát Az olasz élvonalbeli együt­tes. az AS Roma utolsó kí­sérlete sem járt sikerrel: az Európai Labdarúgó Szövet­ség (UEFA) fellebbviteli bi­zottsága sem változtatta meg az október 26-án, Belgrád- ban lejátszott Partizán Be­ograd—AS Roma UEFA Ku­pa-mérkőzés pályán elért 4-2-es végeredményét. Mint ismeretes, a kupa- találkozó 88. percében a né­zőtérről egy fémtárggyal fej­be dobták a rómaiak közép­pályását. egyben csapatkapi­tányát. Giuseppe Gianninit, akit le is kellett cserélni. Ezért az olaszok azt szeret­ték volna, ha a jugoszláv szurkolók sportszerűtlen magatartása miatt megsem­misítik a mérkőzés eredmé­nyét. s azt 3-0-ás gólkü­lönbséggel a javukra igazol­ják. Az öttagú fellebbviteli bi­zottság azonban nem változ­tatta meg az UEFA fegyel­mi bizottságának múlt hét végén hozott határozatát, azaz nem módosította az eredményt. A testület dönté­sét azzal indokolta, hogy a találkozóból már csak két perc volt hátra, a sérülés után az eredmény nem vál­tozott, s egyébként is, még volt lehetőség Giannini le­cserélésére, így az AS Roma is tizenegy játékossal fejez­te be az összecsapást. j

Next

/
Thumbnails
Contents