Déli Hírlap, 1988. november (20. évfolyam, 258-282. szám)
1988-11-08 / 263. szám
USA-ban lángállói: áiszervezcsek a Diósgyőri Mi (CIKK A 4. OLDALON) As Ma elnököt Az US A-ban ma véget ért az eddigi legdrágább és leghosszabb elnökválasztási kampány. Ma döntenek arról az amerikaiak, hogy ki legyen az új elnök, és kik ülnek majd a törvényhozásban. A * közvélemény-kutatások legfrissebb adatai szerint a volt alelnök, Bush 7—8 százalékkal vezet Dukakis kormányzó előtt. A közvélemény-kutatások arról is tanúskodnak. hogy a választók egyötöde nem tudja még, kire is akar szavazni. A legDíszhangverseny az évfordu valószínűbb az, hogy végül is senkire sem adják le a voksuikat: jó, ha a választók fele részt vesz a szavazáson. A növekvő érdektelenség egyik okának azt tartják, hogy a személyes támadásokkal tarkított, és igazi poA nagy októberi szocialista forradalom 71. évfordulója alkalmából ünnepi díszhangversenyt rendeztek tegnap este a Miskolci Nemzeti Színházban. A forradalom jelentőségét, Lenin mának is szóló üzenetét Gyarmati Béla, a színház igazgatója méltatta. Megérdemelt sikert aratott a díszhangversenyen fellépő Miskolci Szimfonikus Zenekar. A közönség hosszan tartó tapsa nemcsak a tegnap esti produkciói, a Kovács László vezényletével előadott két Eeethoven-művet — III. Leonóra-nyitány, VII. szimfónia — jutalmazta, hanem az együttes negyedszázados eredményes munkálkodását is. A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Miskolci Szimfonikusoknak egyébként a napokban készült el immár második hanglemezfelvétele. XX. ÉVFOLYAM, 263. SZÁM 1986. NOVEMBER 8., KEDD I ÁRA: 2,20 FORINT választanak litikai egyéniségek nélkül lebonyolított választási hadjárat nem nyerte meg senkinek a tetszését Továbbá arra is sokan felfigyeltek, hogy a két elnökjelölt nem mer foglalkozni érdemben az ország elsőrangú problémájával. a 150 milliárdos költségvetési hiánnyal. a közlőitÜlést tart ma délután a Hazafias Népfront Miskolc városi elnöksége mellett működő környezetvédelmi munkabizottság. Délután 3 órától a HNF Széchenyi úti székházában Garad István, a közterület-felügyelet vezetője tájékoztatja a testületet a felügyelet eddigi munkájának tapasztalatairól. Az eszmecserén szó lesz a népfront környezetvédőinek és a felügyelőknek az együttműködéséről is. A munka- bizottság -tagjai azt is megtárgyalják, hogy milyen szempontok alapján vizsgálhatják az általános és a középiskolás környezetvédelmi szakkörök és klubok munkád ját, illetve hogy milyen lehetőségek kínálkoznak a szakkörök megszervezésére napjainkban. » Vita a miskolci koncepcióról A Megyei Könyvtárban ma délután 3 órakor nyilvános vitát rendeznek Borsod-Aba- új-Zemplén infrastruktúrájának fejlesztési lehetőségeiről. E vita keretében külön hangsúlyt kap, hogy Miskolc koncepciója hogyan kapcsolódik a regionális fejlesztési programhoz. Minden érdeklődőt szívesen látnak. Moszkva Szerénység, egyszerűség jellemezte az októberi szocialista forradalom 71. évfordulójának megünneplését a szovjet fővárosban. A hagyományoknak megfelelően, a Vörös téren katonai díszszemlét tartottak, de nem vonultatták fed — mint eddig — az interkontinentális atomrakétákat. A moszkvai dolgozók menetében pedig láthattak a nézők rakétákat ünnepelt szétverő figurákat és olyan jelszavakat, amelyek az átalakítást, a peresztrojkát támogatták. Mihail Gorbacsov a Kremlben tartott fogadáson elmondta: 1917 forradalmának folytatása mindaz, ami ma történik a Szovjetunióban. A szovjet emberek a kezdeti nehézségek ellenére ma már megértették a változás szükségességét, elkerülhetetlenségét. * A vasgyári Lenin-szobornál rendezték meg tegnap délelőtt 10 órakor a központi koszo- rúzási ünnepséget, a nagy októberi szocialista forradalom 71. évfordulója alkalmából. A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottsága nevében Dudla József élsö titkár, az MSZMP KB tagja, a Miskolc Városi Pártbizottság nevében pedig Tímár Vilmos első titkár helyezte el a megemlékezés virágait (képünkön). Koszorúztak a megyei és a városi tanács, a Hazafias Népfront és a KISZ megyei és városi bizottságai, az SZMT. a Szakszervezetek Városi Bizottsága, a fegyveres testületek képviselői, az LKM és a Digép párt-, tömegszervezeti, gazdasági vezetői, MSZBT tagcsoportjai. Ugyancsak tegnap délelőtt 11 órakor koszorúzási ünnep séget tartottak a Bartók téri szovjet hősi emlékműnél, valamint a Hősök temetőjében levő szovjet hősi emlékműnél. Délután a szovjet hősök sírjaira és emléktábláira kerültek a kegyelet virágai. A vendéglátás a hivatásuk Az egyes iskolatípusokba jelentkező gyerekek száma jól jelzi az ott megszerezhető végzettség, vagy szakma társadalmi presztízsét. A hazai vendéglátóipar közismerten nincs könnyű helyzetben, mégis úgy tűnik, sok szülő és gyerek bízik a szakma jövőjében. A vendéglátós szakma utánpótlásképzése megnyugtatónak látszik, mégis számos ellentmondás nehezíti az elmélet és a gyakorlat összehangolását: mást szeretnének az iskolák, mást a vállalatok. Erről szól írásunk a 2. oldalon. (Kerényi László felvétele) Tovább tárgyal, ha.. Walesa Ma reggeli telefon Hóügyelet feltételei Nyilvánosságra kerültek Lech Walesa lengyel ellenzéki vezető feltételei, amelyet a kerékasztal-tárgyalások folytatásaként szabott meg. Walesa csak akkor vesz részt a tárgyalásokon, ha újra legalizálják a Szolidaritást, visszavonják a gdanski Lenin hajógyár bezárásáról szóló döntést, és elfogadják tárgyalópartnernek Adam Mischniket és Jacek Kuront. A hírmagyarázók szerint mindez csak a tárgyalások halogatását szolgálja. A tartós hideg miatt a kora reggeli órákban, munkába menetkor sokszor csúszkálunk az eljegesedett járdán. Bulla Zoltántól, a Közterület-fenntartó Vállalat főmérnökétől kérdeztük: mikor kezdődik a szokásos hó- ügyeletet? — November 15-től tartjuk, hat gépkocsivezetővel és egy rakodógéppel, éjjel-nappali hóügyeletet. Ez a készenléti csapat tehát bármikor riasztható, ha valahol szükség lenne rá. Sószórással is a hónap közepétől kezdünk foglalkozni. Tavalyról annyi kevert fűrészporos, illetve bazaltzúzalékos só áll rendelkezésünkre, ami akár két télre is elegendő. Az idén a hómunkásoknak nappal 300, éjszaka pedig 350 forintot tudunk fizetni. Kísérleti jelleggel 100—120 fős közhasznú munkásbrigádot is alkalmaznak majd a hóeltakarítási, illetve sószórási munkákban. Öt fok Ma változóan felhős idő lesz, néhány órás napsütéssel. Hajnalban ezúttal nem Miskolc volt az ország leghidegebb városa, mert itt csak mínusz 2 fokot mértek. míg \ például Salgótarjánban mínusz 7-et Ma a hőmérő higanyszála plusz 5' fokra emelkedhet.