Déli Hírlap, 1988. november (20. évfolyam, 258-282. szám)

1988-11-24 / 277. szám

Villámértékel és a Diósgyőr őszéről Ire r ‘ Előalapözás: BEM Kupával Vasárnap befejeződött az őszi szezon a labdarúgás má­sodik vonalában. A Diósgyőri VTK együttese a szakosztály- és a szakmai vezetés kívánal­mait teljesítve — az 5—10. he­lyek valamelyikén végezzen a gárda —, a 7. helyen várhatja a tavaszi folytatást. Ha csak ezt a tényt vesszük figyelem­be, akár elégedettek is lehet­nénk a szerepléssel. Hogy ez mégsem így van, annak oka: korántsem azt a játékot nyúj­totta az együttes, amit a szurkolók joggal elvárnak a patinás egyesület nagy múltú gárdájától. Dr. Petróczi Gá­bor vezető edzőtől szezonvégi viUámértékelést kértem. — Amikor Diósgyőrbe ke­rültem, rendelkezésemre állt egy olyan csapat, amely az előző bajnokságot 50 száza­lékos eredménnyel zárta, ám úgy, hogy ősszel 65 száza­lékos teljesítménnyel a 3. helyen fordultak, tavasszal viszont 35 százalékos „zuha­nórepüléssel” végül a 11. he­lyen kötöttek ki. Hogy ez a helyzet kialakult, nem írható kifejezetten az elődöm szám­lájára. Hiszen vele szemben az NB I-be kerülés volt a kívánalom, s mivel minden­áron a győzelemre kellett törekedni, nem törődhetett a csapatépítéssel, a játékstílus SáafcúritásávaL Idejövetele­met követően tisztáztuk a csapattal kapcsolatos távlati és rövid távú elképzelése­ket, s úgy gondolom, akkori elképzeléseink ma is helyt­állóak. A legjelentősebb gon­dot abban látom, hogy nincs „gerince” a gárdának, nincs igari befejező csatár, nagy munkabírású, irányító játé­kos, s a védelmet kellően öesaefogni tudó középhátvéd • csapatban. S ez a helyzet «(Bőg nem változott. Ezért Mm tfcdjettünk mégmáscé-R a csapat elé, mint az említett helyezést, s azt: mérjük fel, hogy a játékosok képesek-e az NB I-ben helytállni, s elkezdjük bizonyos játékstí­lus formajegyeinek az elsa­játítását. Véleményem sze­rint a képességgel arányos , teljesítményt tükrözi a je- ■ lenlegi helyezés, hiszen a rapszodikus szereplés miatt vertünk meg nálunk jobb­nak ítélt csapatot — Sze­ged SC —, de kaptunk ki gyengébbnek vélt — Kecs­keméti SC — együttestől is. Ugyanakkor úgy érzem, pszichésen javult a csapat, amit bizonyítanak az utolsó pillanatokban szerzett győ­zelmek, ezzel együtt a gárda erőnléte is némileg javult, s bizonyos esetekben taktikai­lag is a fejlődés jeleit mutat­ta az együttes. Hogy mennyi­re végigtámadtuk hazai mér­kőzéseinket, annak bizonyí­téka az itthoni 78-27-es szög­letarány ... — Ha már esst említette, em­lékeztetnem kellene egy régi szabályra, miszerint a szöglet fél gói... — Már szóltam róla, hogy hiányzik a csapatból egy vérbeli csatár, aki számta­lan gólhelyzetünkből siker­rel használna ki néhányat Nagyon kevés a szerzett 16 gólunk, s arat érméi is el­keserítőbb, hogy házi gólki­rályunk három találattal a beállós Takács lett! Ennél keményebb kritika, azt hi­szem, nem illetheti csatára­inkat. Ami pedig a kapott gólokat illeti: bár ezeket soknak tartom, úgy érzem, a védekezési technikában fejlődött a csapat, hiszen sok gól egyéni hibám ve­zethető vissza. Másrészt a védőket lelkileg megviselte, hogy a támadó játékosok rengeteg helyzetet hagytak ki. jfc Támadásban a DVTK legveszélyesebb „csatára”, a há­rom góljával házi gólkirály beállós Takács (jobbról, sötét mezben)... (Szabó István felvétele) — A hazai pályán mutatott játékot a közönség nem dí­jazta. olyannyira, hogy az utolsó hazai mérkőzésen ne­gatív néző csúcsot döntöttek meg . .. — Rendkívül érdekes ez a dolog. Ha a Népsport osz­tályzatait vesszük figyelem­be, idegenben ötször három- csillagos, kétszer négycsil­lagos mérkőzést játszottunk, míg hazai mérkőzéseinkre négyszer-négyszer kaptunk két, illetve három csillagot. Véleményem szerint ez utób­bi azért van, mert hazai pá­lyán görcsösen akarják a sikert a fiúk, s emellett sze­retnének jól is játszani az igen kritikus diósgyőri pub­likum előtt. Ám ez a csa­pat képességei alapján még messae van a jó játéktól. Eredményesen használtok azt a fegyverünket, hogy nem engedtük játszani az ellen­felet, ám ez a stílus nem mindig látványos. Ezt pedig kevesen ismerték fel druk­kereink közüL — Hogyan értékeli jáééitv- irfi—teljesítményét? — Mivel minden játékos többre képes annál, mint amit ősszel nyújtott, a csa­pat átlagteljesítményét fi­gyelembe véve. jó osztály­zatot nálam Veréb és Ta­kács kapott, builámzóan ját­szott Nagy, Kürtösi, Ku­szák, Kiss és Héjas, elfo­gadható volt Kuttor, heskó, Szlifka és Bém teljesítmé­nye, míg a többiek a vára­kozás alatt teljesítettek. — Kedden Cooper-tesztet végzett a játékosokkal, majd rövid pihenőt kaptak a fiúk. Hogyan tovább? — Valóban rövid lesz a pihenő, hiszen hétfőn Se­besvízre utazunk, ahol két­hetes előalapözás vár a játé­kosokra. Ezt az erőnlét is­meretében már a nyáron el­határoztuk. A sebesvízi na­pok után a DVTK létesítmé­nyeiben és a tenisztelepen felállított sátorcsamakban folytait jak a munkát A3 előalapözás lezárásaként de­cember 19—20-án BÉM Ku­pa pénzdíjas Jábteniszver- senyt rendezünk a csapa* tagjai között amelyet a Borsodi Ércelőkészítő Mű finanszíroz. Ezután kapnak ismét szabadságot az ünne­pek idejére a játékosok, s január első napjaiban foly­tatjuk a felkészülést Terve­ink között külföldi edzőtá­borozás, s több nemzetközi előkészületi mérkőzés is sze­repel, erről még folynak a tárgyalások .— TSth EottSa „A"* kategóriás vállalat miskol- «i telephellyel keres hivatási*? „C” kategóriás „•orr-iSitvánnyai én gyaKoriatí.ai renilc kuo, vasas- szakmában jártas anyagbeszer­zőt. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet az Eneigoindust- ria kirendeltségén*. LKM Ker­tész-Alsó. vagy az 52-328-as te­lefonon Asztalos szakmunkást állandó munkára felveszek. Mellemé, Miskolc. Bacsó Béla út 86. Kulturális jellegű szolgáltatás terjesztésére. jó megjelenésű, tárgyalóképes női, férfi mun­katársakat keresünk fő- vagy mellékállásban. Személygépko­csival rendelkezők előnyben JMcmkezni: „Azonnali lehető­ség 408 359” jeligére a hirdető­be. 24 éves, érettségizett nő gyors- és gépírást, valamint telexvizs­gával állást keres. Magánszek­torban végezhető bármilyen munka is érdekel. Leveleket „megbízható 411 236” jeligére a hirdetőbe. A Miskolci Közterület-fenntar­ts Vállalat felvételre keres: gépkocsivezetőket (legalább 5 éves gyakorlattal), „C’”-kat. ve­zetői engedéllyel lehetőleg mis­kolci lakosokat. Eü. gázmestere­ket, takarító munkavezetőket, j Jelentkezni lehet: Miskolc, Jó- »ef Attila u. 65. sz. alatt. Vízvezeték-szerelő szakmun­kást keresünk felvételre. Te­lefon: 65-111/14-03-as mellék. ingót lein szobás, OTP-öröklakás, márciusi költözéssel eladó. Tel.: 11-453. Érd.: 16 órától. Miskolci építési telek eladó, ▼agy 2 szobás, szövetkezeti la­kásra cseréljük, ráfizetéssel. 60-439, este. Másfél szobás szövetkezeti la­kás eladó. Telefon: 41-325» 18 Eladó Boldváti 3 szobás csa­ládi ház. 300 négyszögöl telken. Garázs, melléképület van. Cím: Felszabadítók út 129. sz. Telefonos, két szoba, összkom­fortos laKás. A\as legszebb he­lyén. 500 ezerért átadó. Levele­ket: „Cserealap szükséges 408 345” jeligére a hirdetőbe. EJ es erőiem a Baross Gábor úl 1. alatti egys"oba-ko»\yhás, 31 nrn-es telefonos, tehermentes, szövetkezeti lakásomat, ’?. szobás, első emeleti telefonos, szövetke- | zeti lakásra. Értékkülönbözetet fizetek. A Selyemről—Szem An­na tér közötti cserélök előny­ben. Érdeklődni a il-050-es tele­fonon lehet. Elcserélnénk 3 szobás laká­sunkat két kisebbre, esetleg rá­fizetéssel is. Teíefonszám: 64-752. Eladó telek Lyukóban. Irány­ár : 230 ezer Ft. 3 éves Ladát- vagy garázst beszámítok. Továb­bá: mély hűtő* étía. 150 1-es hű­tőszekrény. 2 db. Tel. i 17-724. F&isőzsolcán eladó 4 szoba, hallos, összkomfortos, garázsos csaJádi ház. Érdeklődni a hely­színen. Béke a. 48. alatt. Sürgősen eladó áron alul mar­tintelepi, régi típusú, kertes, családi ház. Érdeklődni a 64- 243-as telefonon. Elcserélném diósgyőri, János u. 55. szám alatti, régi típusú, kertes, családi házamat, tanácsi lakásra + készpénzre. Érdek­lődni a 64-243-as telefonon. Eladó komfort nélküli, családi ház, garázzsal 622 m2-es telken a Tokaj étterem környékén. Ugyanitt hálószobabútor is el­adó. Érdeklődni: 71-637. du. 5 órától. Elcserélnénk 2 szobás, telefo­nos, szövetkezeti lakásunkat 1,5 szobásra 4- kp-re, esetleg taná­csira, telefonos előnyben. Ér­deklődni lehet a 62-697-es tele­fonon. Másfél szobás lakást vennénk. Killián-dél és belváros előny­ben. Leveleket „Killián 411 237” jeligére a hirdetőbe kérjük. Mezőkövesd, Zsóri-fürdőn nya­raló eladó. Érdeklődni: 11 és H óra között. Miskolc; 88-824. Eladó 61 ttéCT, 1 + t m S90­bás, földszinti, OTP-lak ás Diós­győrben a Csóka utcán. Érdek­lődni az 52-944-es telefonon hétköznap 5—6 óra között. Eladó másfél szobás, szövet­kezeti lakás a Bulgárföldön és felújításra váró lakóház Lillafü­red mellett. Érdeklődni a 73- 050-es telefonon. Miskolcon gazont vagy más­fél szobás lakást vennék. Alpek Károly. Budaörs, Szegfű út 15. Hegyalja 143. sz. alatti ház eladó. Másfél szobás lakást be­számítok. Érdeklődni: hétvége­ken. Két rendes kislány albérletet kaphat bérházban. Érdeklődni 4 óra után: Miskolc III.. Thö­köly u. 3. II/3.. azonnal. Kiadó Diósgyőr, főútvonalon, családi házban, leinformálható két személy részére szoba. El­ed ók nő! szőrmebundák, közép- termetre. Tel.; 52-263. Megosztanám 2 szoba, össz­komfortos, telefonos lakásomat egyedülálló, középkorú értelmi­ségivel. Erdélyi áttelepült leve­lét is várom. „Igényes embertárs 241 268” jeligére a kiadóba. adas-wetel „EXTRA COLOR” RELUXA! Exkluzív színválaszték, kedvező ár, garancia! Ugyanitt REDŐ­NYÖK is megrendelhetők. Te­lefon: 67-237. Eladó szovjet, őr ig máit varrógép. TeL* 52-263, Yvetta elektromos orgona, háromoktávos, beépített erősí­tővel, újszerű állapotban, sür­gősen eladó. «Érdeklődni na­ponta, a 65-364-es telefonon. Nutriabundáért (48-as) kérek színes tv-t, vagy 50-es irhadzse­kit. vag^r kis Simson motor- kerékpárt. Leveleket: „Sürgős 411227” jeligére a hirdetőbe. Fekete, fésült bárány, női bunda vadonatúj állapotban haláleset miatt, kedvező áron, sürgősen eladó. Érdeklődni a 36-811-es telefonon. Progrunwzfbatd Fteber vtdce magnó eladó. Érdeklődni: W óra után, 68-553. Csehszlovák sport gyerekko­csi eladó. Érd.: Vándor S. 8, fszt/3. farmi! Lada Combi, 1990-ig érvényes műszakival eladó. Érdeklődni: egész nap, Csaba vezér 27. Lányok, figyelem! 22 éves, 185 cm magas, műszaki, elit szak­mával, lakással és autóval ren­delkező miskolci fiatalember megismerkedne: komoly gondol­kodású, családot szerető, zenét, sportot, utazást kedvelő lányok­kal, házasság céljából. ,^SZI­VÁRVÁNY 240 535” jeligére a ki­adóba. Miskolc, Széchényi út 15—17. 24/165, fiatal fiú keres! hoz­záillő lány társaságát, kölcsö­nös szimpátia esetén házasság céljából. Erdélyből áttelepültek ís írhatnak. Fényképes levele­ket „Otthon 411 204” jeligére a hirdetőbe. Most kellene írnia egy rövid bemutatkozó levelet, ha egye­dülálló, magas, intelligens. 40— 45 év közötti férfiként, egy barna, 38/170/60, csinos, kedves, vidám, de komoly gondolkodású, igé­nyes, sok irányú érdeklődésű, diplomás, rendezett körülmé­nyekkel rendelkező nő társasá­gát keresi. Leveleket „Fortuna 408 443” jeligére a Magyar Hir­detőbe (Miskolc, Uitz B» u4 kérem. oklofős Angoltanárt keresek. TeLs 89-04L ÜJ SZUPER ÁRNYÉKOLOK! HARMONIK AAJTÖK! Reluxa 838 Ft/nm-től! (10 nm feletti rendelésnél ajándékba reluxa- tisztító-készlet.) Miniredőny! Harmonikaajtók, napellenzők méret szerint. Csak egy tele­foni 85-843. A karácsonyi vásár előtt ár Árengedmény a Vasvill üzleteiben Most érdemes megvenni az ajándékot Akik nem szeretik az utolsó napxokra hagyni a karácsonyi ajándékvásár­lást, azok már most elő­szeretettel böngészik a ki­rakatokat; mivel lepjék meg szeretteiket A Vas- vill-dapó üzlethálózata is ilyen előrelátóan készült, '6 nemcsak gazdag áruvá­lasztékával, hanem áren­gedménnyel is igyekszik félti ívni a vásári ók figyel­mét Üzleteikben sok olyan ajándéktárgya* fedeztünk fel, amit most csaknem „félpénzen* meg lehet ven­ni, Arm természetesen számítani feell, hogy az engedményes árok kínála­ta addig tart, amíg a kész­letből tatja, hiszen kapós «Ékkek » jócskán akadnak : tiöadtififc A SdtéOeapm melletti VasviH-a.jándékboM kínála­tából a következő enged­ményes árukat szeretnénk a figyelmükbe ajánlani? a kétszemélyes rozsdamentes ételhordó 504 forint helyett most 305 forintba kerül. A kvarclámpa ugyancsak jó szolgálatot tesz a téli idő­szakban, most 012 forint helyett 510-ért vásárolha­tó meg. A sárgaréz, míves gyertya tartó régi ára 519 forint volt, jelenleg 311 forint. Piros és zöld di­vatszínekben kapható női rétikul, amit 311 forint helyett 150-ért vásárolhat­nak meg. Ugyancsak ár­engedménnyel kínálnak ha­mutartót és virágtartóit, valamint három méretben rozsdamentes szeletsütőt. Természetesen sokan lesznek olyan vásárlók, akiknek az üzlet kínálatá­ból nemcsak ezek az ak­ciós áruk tetszenek meg. Újból kaphatók például az italadagolók amelyekben forrón, vagy hűtve tart­ható az ital. Az áruk: 1360, illetve 1460 forint. A hat- személyes elektromos m&- dipressz kávéfőző is hasz­nos ajándék lehet, amely 283 forintba kerül. Felfe­deztünk egy praktikus új­donságot, a mechanikus szőnyegtisztítót, amely a tili-toli elvén működik. Vi­zet és mosóport lehet ön­teni bele, tehát jó szolgá­latot tehet a gyors, és a porszívózásnál higiéniku- sabb szőnyeg tisztításra. Ezenkívül igen sok apróbb és olcsóbb konyhai alkal­matosságot találhatnak még ebben az üzletben ajándékként. Az OTP-székház mettetti, Oitz Béla utcai Va.svitl- szaküzletben főleg műsza­ki cikkekből válogathatnak engedményes áron. A Vi­deoton fejhallgató 766 fo­rint helyett 536-ba kerül. Az MK—29-es magnó régi ára 3170, most 2220 forint A Gyros grillsütő 1470 he­lyett 1030-ba, a Sokol 303- as táskarádió 1270 helyett 889-be kerül. A B2-es autó­rádió 2530 helyett 1770, az A—340-es autórádiót hang- Éaffed együtt 1500 helyett 1060 forintért vásárolhat­ják meg. A kézi maaszíro- zót is olcsóbban adják; 498-ról 349-re módosult az ára. Az elemes szorzójá­ték iskolás gyermekeknek hasznos ajándék, amiért most 335 helyett csak 200 forintot kell fizetni. Fér­fiaknak levéltárcát kínál­nak olcsóbban, de a ház­tartásban gyakran haszná­latos alufóliát szintén rek­lámáron adják Az Ifjúsági Áruház mö­götti Vörösmarty utcai Vasvill-szaküzletben sem múlik el a karácsony előtti szezon engjedmenyes vásár nélkül. Egyes híradástech­nikai cikkekből itt is átla­gosan 30 százalék áren­gedményt adnak. Például egy sztereórádió-magnós készülék 8520 forint he­lyett 5960 forintba kerül. A barkácsolni szeretőknek egyes kéziszerszámokból szintén árengedményt ad­nak; tógákat, tokmányo- kat és készletet vásárolhat­nak áron alul. Néhány konyhai felszerelés mellett is találhatnak új árcédulát Ilyen a rozsdamentes sze­letsütő, szalmabu rgonya­vágó, vagy a konyhai ke­verő. A háziasszonyok ke­resik és szeretik az oicsó edényeket, amiből most szintén tudnak kínálni. A hét- és a kilencli teres fa­zekak fedővel együtt 100 forintnál olcsóbban kapha­tók. (X)

Next

/
Thumbnails
Contents