Déli Hírlap, 1988. november (20. évfolyam, 258-282. szám)

1988-11-24 / 277. szám

XX. ÉVFOLYAM, 277. SZÁM 1988. NOV. 24, CSÜTÖRTÖK Egyéb témák mellett tá­jékoztatót hallgatott meg és fogadott el a mezőgazdaság és az élelmiszeripar helyze­téről, feladatairól a párt vá­rosi végrehajtó bizottsága a tegnapi ülésén. A miskolci székhelyű élel­miszeripari vállalatok ma már önállóan gazdálkodnak, ám az önállósodásból adódó követelményeknek más-más fokon tudtak megfelelni — a tájékoztató szerint. Míg például a likőrgyár jól al­kalmazkodott az új lehető­ségekhez, az Állatíorgalmi és Húsipari Vállalat erőfe­szítések árán is alig tud meg­felelni a követelményeknek, a hűtőipar helyzetét pedig válságosnak nevezték az ér­tékelők. Általában bővült az élel­miszeripari termékek vá­lasztéka. ezen belül azoknak a cikkeknek a mennyisége, melyek a határon túli piaco­kon is versenyképesek. Va- lámelyest javult a csomago­lás minősége, esztétikuma. A város lakossága elégedett le­het az élelmiszer-ellátással, és ez nem kis mértékben an­nak köszönhető, hogy a fel­dolgozó vállalatok javították együttműködésüket mind a termelőkkel, mind a keres­kedelemmel. Terjedőben vannak azok az együttmű­ködési formák, melyek a ter­melők és a feldolgozók kö­zös érdekeltségén alapulnak. (Kamatátvállalás, érdekelt- ségialap-kihelyezés stb.) Az állásfoglalásban megfo­galmazódik, hogy bár a párt­irányítás korszerűsítéséből adódóan a Miskolc környé­kén tevékenykedő mezőgaz­A«Aí1,8Q FORINT daságí és élelmiszeripari üzemek a megyei pártbizott­ság hatáskörébe kerülnek — értve ez alatt munkájuk po­litikai eszközökkel való tá­mogatását —, a város ellá­tásában játszott döntő szere­pük mit sem változik (Gon­doljunk például a városkör­nyéki közös gazdaságokra vagy a bocsi sörgyárra!) A városi pártbizottság tovább­ra is kéri, igényli a város gazdaságpolitikájában való aktív részvételüket, és együttműködésüket a regio­nális gazdasági célok megva­lósításában. A (Városi pártbi­zottság viszont kötelességé­nek érzi, hogy hozzájáruljon a káderutánpótláshoz, s olyan politikai és gazdasági kör­nyezetet teremtsen számuk­ra. melyben eredményeseb­ben működhetnek. Ülést tartott a Miniszter­tanács tegnap. A szóvivő többek között elmondta, hogy a jövő évi állami költ­ségvetésről szóló törvényja­vaslatról is tárgyalt a kor­mány, s úgy döntött, hogy azt az Országgyűlés elé ter­jeszti. Az idén a tervezett 10 milliárd helyett 15 milli­árd lesz a költségvetés hiá­nya, jövőre pedig 25 milli­árd. Az ez évi hiány így is csökkenés a tavalyihoz ké­pest. A tervezett mértékek betartása számos takarékos- sági intézkedést követel, ám, úgy döntöttek, hogy nem leshet tovább nyirbálni a szo­sfc Ami két évtizeddel ez­előtt még több szobányi he­lyet foglalt el, az ma egy Íróasztal felén elfér. A szá­mítástechnika óriásit fejlő­dött, s ez a folyamat ma sem állt meg Ügy látszik, hazánkban ezen a téren túl­kínálat alakult ki, a piacon valódi versenyhelyzet áll fenn. Tegnap két számítás- technikával foglalkozó cég, a budapesti SZERVO Elekt­ronikai és Számítástechnilzai Kisszövetkezet és Borsodban a képviseletüket is ellátó, a közelmúltban alakult mis­kolci Zöldért 1NKO Labor nyitott kiállítást a Rendez­vények Házában. A kétnapos bemutatót és vásárt már tegnap várakozáson felül, nagy érdeklődés kísérte; is­kolai csoportoktól a válla­lati szakemberekig sok-sok látogató kereste feL O Mindennap pontosan déli 12 órakor és éjfélkor hidrogén­nel töltött léggömböt indítanak el az Országos Meteorológiai Szolgálat Központi Meteoroló­giai Intézetének miskolci főál­lomásáról, amely 200 métert emelkedik percenként. Az éj­szaka sötétjében elemet és égőt is ráerősitenek, mert csak így tudják az útját teodolit segít­ségével követni; a magassági szél irányát és sebességét ál­lapítják meg ilyen módon. November elején léggömbön egy rádiószonda sodródott a Tolcsva környéki szőlőkbe. A miskolci főállomáson érdeklőd­tünk, mi a teendő, ha ilyet ta­lál valaki. (Tudósítás a 3. ol­dalon.) ciálrs kiadásokat, a kutatás meghatározott területének, a felsőoktatásnak és az egész­ségügynek a költségvetését. A terheket elsősorban a vál­lalatokra hárítják át. A jö­vő hét elején a kormány a SZOT vezetőivel találkozik és tárgyal a tervezett nyug­díjintézkedésekről. A no­vember 14-i romániai provo­káció ügyében a kormány kifejezte aM a véleményét, hogy erre határozottan kell reagálni. Hamarosan nyilvá­nosságra hozzák a válaszlé­péseket tartalmazó külügy- miuiszUkiuuai közleményt. Döntő szerepük van Miskolc ellátásában mezőgazdaságról A városi párt-vb ülésén Németh Miklóst miniszterelnöknek, Nyers Rezsőt áUammhüsziernek jelölték Lapunk megjelenésével egy időben, megkezdte mun­káját az Országgyűlés. A napirendjén szerepel többek között a politikai intézmény- rendszer korszerűsítéséről szóló tájékoztató, a beszá­moló a kormány stabilizálá­si programjának végrehajtá­sáról, valamint javaslat a jövő évi népgazdasági terv­re. Üjra napirendre tűzik a vállalkozói nyereségadó ter­vezetét, és az Országgyűlés dönt az új miniszterelnök személyéről is. A Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsa, az MSZMP Központi Bizottságával egyet­értésben, Németh Miklóst, az MSZMP PB tagját, a KB titkárát jelölte kormányfő­nek, Nyers Rezsőt, az MSZMP PB tagját pedig állammtnész­ternek. A ma reggel megjelent országos napilapokban ol­vashatunk az Országgyűlés elé kerülő témákról, és ar­ról is; indokoltnak tartják, hogy újra legyen hazánkban köztársasági elnök. Arról is értesülhetnek az olvasók, hogy az új alkotmány kidol­gozása után szükség van a parlamenti ügyrend módosí­tására is. A rádió egész napos élő közvetítésben számol be az Országgyűlésről, ez a Kos­suth rádió URH-sávján ma délelőtt 10 árától hallható. * Németh Miklós HTiniszter- elnök-jel öltet ma reggel te­lefonon meginterjúvolták a rádió riporterei. Elmondot­ta: rendkívül demokratikus­nak tartja, ahogyan az el­múlt hónapokban kijelölték azokat a személyeket, aki­ket mi nisztereinöknek java­soltak. Arra a kérdésre, hogy miért vállalta el a jelölést, így válaszolt: „Felelősséget érzek az iránt, ami ma tör­ténik az országban, és részt kívánok venni abban a mun­kában, hogy mindez megvál­Közlemény jelent meg a ma reggeli lapokban az MSZMP Központi Bizottsá­gának november ZZ-i ülésé­ről. A közleményben többek között szó esik a népszava­zásról. A Központi Bizottság javasolja: a parlament al­kosson törvényt a népszava­zásról, azzal a céllal, hogy alapvető fontosságú országos és helyi ügyekben megte­remtsék a közvetlen állam­polgári döntéshozatal lehető­ségét A Központi Bizottság szükségesnek tartja, hogy az alternatívákat is tartalmazó törvénytervezetet a Hazafi­as Népfront szervezésében széles körben megvitassák. A közleményben olvasha­tunk külpolitikai kérdések­kel kapcsolatos állásfoglalá­sokról, valamint a pártap- parátus, a Központi Bizott­ság és a Politikai Bizottság tozhasson. Arra a kérdésre, hogy kikkel akar együtt dolgozni, ha kormányfőnek választják, azt mondotta: majd az első tapasztalatok számbavétele után lehet er-i ről bármit is mondani. működésének megújításáról! Elhatározták a központi ap­parátus további létszámcsök­kentését, és munkabizottsá­gok sorát hozták létre. A gyülekezési és egyesülési tör­vénytervezetek társadalmi vitájáról a Központi Bizott­ság úgy foglalt állást, hogy a hasznos és konstruktív esz­mecsere tapasztalatait hasz­nosítva, a tervezetek szöve­gét, indokolt átdolgozni. Ugyancsak szól a közlemény a nemzetiségi törvény irány­elveiről szóló javaslatról. A Minisztertanács készíti el aa irányelvek alapján a tör­vénytervezetet, a Hazafias Népfront pedig megszervezi a társadalmi vitáját. Végeze­tül a Központi Bizottság döntött a párttagdíj-fizetés egyes kérdéseinek módosítá­sáról. A tagdíjat a nettó ke­resethez igazítják, ami a tagdíjfíretés mértékének csökkenését is jelenti. Népszavazás, nemzetiségi törvény, tagdíjak Közlemény az MSZMP KB üléséről Előadás a peresztrojkáról Pártküldöttséq Voloqdából Borsod megye testvérme­gyéjéből, a szovjetunióbeli Vologda területről. Miskolc testvérvárosából, Vologdából az MSZMP Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Bizottságá­nak meghívására négytagú küldöttség érkezett váro­sunkba. A delegáció vezetőjét, Alekszandr Alekszandrovics Vasziljevet, az SZKP Vo­logda Területi Bizottságának ideológiai titkárát, és a kül­döttség tagjait, Valerij Va- sziijevics Szorokin és Grigo- rij Fjodorovics Kaninszkij járási első titkárokat, vala­mint Valentyina Alekszand- rovna Krupennikova kirilo- vi középiskolai tanárt tegnap délelőtt a pártszékházban dr. Kun László, a megyei párt- bizottság titkára tájékoztat­ta megyénk gazdasági, tár­sadalmi és politikai helyzeté­ről. A vendégek ezt köve­tően rövid sétát tettek a bel­városban. Délben Dudla Jó­zsef. az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára fogadta a küldöttsé­get, tájékoztatást adott az időszerű politikai, ideológiai kérdésekről. Délután a vo- logdai delegáció Szerencsre látogatott, ahol az állami gazdaságban a városi párt- bizottság, a városi tanács, valamint az állami gazdaság vezetői fogadták és tájékoz­tatták őket Szerencs és tér­sége helyzetéről, illetve a» állami gazdaság tevékenysé­géről. A tájékoztató után a gazdaság állattartásával ém sertésfeldolgozó üzemével isJ merkedtek a vendégek. Ma délelőtt a vologdai de­legáció megtekinti a miskolJ ci Orthodox Múzeumot, és látogatást tesznek a Zrínyi Gimnáziumban, majd részt vesznek a Tanácsköztársaság városrészben a Kommunis­ták Magyarországi Pártja ju­bileumán tartandó koszorú-1 zási ünnepségen. Délután a delegáció vezetője, Alek­szandr Alekszandrovics Va- sziljev, a megyei pártbizott­ság székházában előadási) tart A peresztrojka megva­lósítása Vologdában címmel. ^ A vologdai delegációt — képünkön jobb oldalt — tegnap délelőtt dr. Kun László, • megyei pártbizottság titkára jogadta és tájékoztatta a megye helyzetéről. ■ V

Next

/
Thumbnails
Contents