Déli Hírlap, 1988. november (20. évfolyam, 258-282. szám)

1988-11-21 / 274. szám

Jövőre húszat állít forgalomba a MÁV ebből a korszerű villamos-motorvonatból. A Ganz-MÁVAG és a Ganz Villamossági Művek által kifejlesztett, elektronikus vezérlésű vonatot az elővárosi és a városi közlekedés lebonyolítására készíttették. Elsőként a Bu­dapest—Szob, majd a Budapest—Cegléd vonalon szállítják az utasokat. (Pataki Zsolt jelvételei) Talpraesett katonák a borsodiak TiszMoborzó Sokat köszönhetnek a középiskoláknak Még néhány hét, s dönte- ] niük keli az általános és j középiskolák végzős tanulói- j nak: hol folytatják tovább tanulmányaikat, milyen pá­lyát választanak? Nem vé­letlenül időzítette hát az el­múlt hét végére a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Had- i kiegészítési és Területvédel- i mi Parancsnokság a megye I középiskolái igazgatóinak szolnoki látogatását, akik • egy napot töltöttek a Killi­an György Repülő Műszaki Főiskolán. A csaknem negyven kö­zépiskolai igazgatót. Gáti Sándor nyugalmazott ezre­des, pályárairányítási mun­katárs tájékoztatta. Elmond­ta, hogy legsikeresebb évét zárta a megyei katonai pá­lyára irányítás, hiszen az elmúlt esztendőben Borsod bál 534-en jelentkeztek a különböző katonai közép- és főiskolákra, kollégiumokba, s •közülük 325-öt vettek fel. Katonai főiskolára 185 érett­ségizett fiatal adta be je­lentkezését, közülük SO-en kezdték ei szeptemberben ta­nulmányaikat a főiskolákon. Az a tény, hogy a megyé­ből minden második jelent­kezettet felvettek, országosan is kiemelkedő, hiszen az or­szágos számok arról árul­kodnak: csak minden negye­dik-ötödik jelentkezett ta­nulhatott tovább a különbö­ző katonai intézményekben. A jövőt illetően kifejtette: a gyenge tanulmányi ered­ménnyel jelentkezők már a KIEG-ről visszakapják lap­jaikat, mert közepes tanul­mányi eredmény alatt ma Kahuhhhal A kakukk arról nevezetes, hogy tojásait valamely más madárnak a fészkében kel­teti ki, s a fiókáit is más madárral nevelteti fel. Egy japán kutató most hasonló viselkedést fedezett fel az afrikai Tangan.vika-tóban élő Synodontis multipuncta- tus nevű halon. Ez az ikrá­ját egy — a bölcsőszájú ha­lak családjába tartozó — halnak a szájában kelti ki. A „kakukkhalak” addig ma­radnak nevelőszülőjük szá­jában, amíg önállóvá nem wéloak. már a katonai főiskolákra sem lehet bekerülni. Smert a társadalmi-politikai hely­zet miatt is bizonyára meg­nő e pálya iránt az érdek­lődés, sokszoros lesz a túl­jelentkezés. Azt szeretnék, ha olyan alapos lenne a pá­lyára irányítás, mint a II. Sz. Szakközépiskolában, ahol tavaly a hat jelentkező mindegyikét felvették. Csomós Nándor, a TJ. Sz. Szakközépiskola igazgatója amikor a „titokról” kérde­zem, mosolyog. — ?lines ebben semmi ti­tok. Jól működő Ifjú Garda egységünk van, ahol a fiata­lok már hozzáedződnek a katonás magatartáshoz a fegyelemhez. Másrészt olyan elektronikai, elektrotechni­kai szakokon képezünk diá­kokat, amelyek a hadsereg­ben is fontosak. S persze az sem titok, hogy tanáraink is átérzik a pályaválasztás fon­tosságát, iygeíceznek a gye- I rekeket képességeiknek meg­felelő szak felé orientálni. Ezt követően Z.semberi 1 István mérnök vezérőrnagy, a katonai főiskola parancs­noka köszöntötte a jelenlé­vőket, külön is megköszön­ve a főiskola vezetése névé- ■ ben, hogy jól felkészült, talpraesett^ fiatalokat kaptak megyénkből. Szólt róla, hogy náluk a hahgalók teljes sza­badságot kapnak, ami azt jelenti: 16 órától minden napjuk szabad, a hét végeket otthon tölthetik mindaddig, amíg tanulmányi eredmé­nyeik jók. Ám amint be- szekundáznak, mindaddig míg ki nem javítják az elég­telent, ezektől a kedvezmé­nyektől elesnek. A tanulást jelentős összegekkel ösztön­zik, a jeles eredményt el­érők az egyéb juttatások mellett havi kétezer forin­tot kapnak tanulmányi pót­lékként. Az iskolaigazgatók ezt kő­vetően több szaktantermet, kiképzési objektumot tekin­tettek meg, jártak a főisko­la repülőmúzeumában és a csapatmúzeumban is. Ebéd­szünetben akadtunk össze egy végzős miskolci hallga­tóval, Szabó Attilával, aki Perecesről került a szolnoki katonai főiskolára. — A Bláthy Ottó Erős­áramú Szakközépiskolában végeztem a IV/'A. osztály­ban. Korábban is érdeklőd­jem a repülőgépek iránt,, azután a harmadik év vé­gén eljuthattam Tatára, a | Honvédelmi Minisztérium 1 által szervezett pályárairá- vyítási táborba. Itt döntöt­tem véglegesen róla, hogy jelentkezem / Szolnokra, a Killián György Repülőmű­szaki Főiskolára. Az elektro­mos műszerész és oxigén szakra vettek fel, s bár a középiskolai negyes átlagom itt hármasra romlott, ezen azért nem keseredtem ei, mert a második év igen ne­héz volt. Annak elvégzése után zászlósi rendfokozatot ! kaptunk, s az addigi f^avi hallgatói alapilletményünk — 1100 forint, amihez 300— 400 forint étkezési pénz, s a tanul mány i pótlék jár — megduplázódott. Ha augusz­tus 20-.in tisztté avatnak, 8—9 ezer forintos alapillet­ményem lesz, amihez 1500 forint műszaki pótlék, s más is járul majd. Pályakezdő­ként azt hiszem, sehol nem kapnék ennyit... A látogatás végén Kál­mán László, a Földes Fe­renc Gimnázium igazgatója köszönte meg a vendéglá­tást, s tett ígéretet arra: a látottakról, hallottakról kor­rekten tájékoztaják majd a tantestületet, s a diákokat, hogy ki-ki felmérhesse to­vábbtanulási terveit, szán­dékait ... Tóth Zoltán ÉRTESÍTJÜK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT, hogy a PIERT Kereskedelmi V. 61. sz. miskolci lerakató EVES VAGYONMEGÁILAPÍTO LELTÁROZÁSÁT TARTJA A leltározás időszaka alatt az árusítás szünetel Ezúton hívjuk fel tisztelt figyelmüket, hogy a lerakat leltározási ideje alatt önkiszogáló raktáráruházunk (Miskolc, Blaskovics u. 1. sz.) változatlanul a vevők rendelkezésére áll alias A Szerencsi Cukorgyár felvé­telre keres szerkesztésben, ter­vezésben gyakorlott gépészmér­nököt. Alapbér és vállalati bér­lakás, megbeszéléstől függően. Jelentkezni levélben vagy sze­mélyesen, a vállalat személyzet! vezetőiénél. Címünk: 3901 Sze­rencs. Gyár « l. Szerencsi Cu­korgyár. Az ÉMASZ Vállalat Miskolci üzemigazgatósága azonnali be­lépéssel felvesz: egy. 5 éves gyakorlattal rendelkező gépíroj adminisztrátort, egy középfokú végzettséggel, 5 éves gyakor­lattal rendelkező pénztárost. Jelentkezés, felvilágosítás a sze­mélyzeti vezetőnél, Miskolc, Patak u. 7—9. 16-931/11-08-as te­lefonon. Gyakorlattal rendelkező gépjárműszerelöket. Jelentkezés, felvilágosítás, Miskolc. József Attila u. 63. Antal Pál, gépjár­mű- és szállítási osztályvezető­nél. Telefon: 16-610/10-45-Ös mellék. A Miskolci Vasipari Kisszövet­kezet azonnali belépesse! al­kalmaz központi telephelyére festő és szerszámkészítő szak­munkásokat. (A festő lehet be­tanított is.) Jelentkezni lehet: Miskolc. Partizán u. 7. Mun­kaügyi csoport. A Diósgyőri papírgyár felvé­telre keres gépi betanított mun­kást folytonos munkarendbe, valamint női betanított mun­kást kétműszakos munkarendbe, és kőműves szakmunkás mun­kavállalókat. Jelentkezni szemé­lyesen, vagy az 51-333-as tele­fonon. Üzleti érzékkel rendelkezők figyelem! Keresünk ügynököket, utazó értékesítőket, rátermett el­adókat kiskereskedelmi értéke­sítésre. Kiemelt jutalékos díja­zási rendszerben. Érdeklődni a 66-155, telefonon 8 órától 17 óráig. A B.-A.-Z. Megyei AHatforgal- mi és Húsipari Vállalat felvételt hirdet az alábbi munkakörökbe: rakóári átvevő-átadó, gumijavító szakmunkás, élőállatos gépkocsi- vezető, lakatos, kőműves, vil­lanyszerelő. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi csoportjánál, nyolcas autóbusz-végállomás. Érettségizett gépíró-adminiszt­rátort felveszünk. Jelentkezés személyesen. Mozaik Kisszövet­kezet Miskolc, József A. u. 55. A Miskolci Vízművek, Fürdők és Csatornázási Vállalat felvé­telt hirdet: gépész-elektrikus, gépkocsivezető, betanított csa­tornamunkás és gáztüzelésű ka­zánfűtő munkakörök betöltésére. Felvételre miskolci lakosok je­lentkezését várjuk. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi cso­portjánál. Telefon: 38-712/72 mel­lék. ingatlan Panorámás, csendes, zöldöve­zeti, első emeleti, 2 szobás szö­vetkezeti lakás (telefonos) az Avas-délen pincerésszel, 1 100 000 Ft-ért -f- OTP eladó. Telefon: 62-625. Eladó a belvárosban, a Mese cukrászdánál. V emeleti két­szobás öröklakás, késznénz -4- OTP-átvállalással. Telefon: 69-573. Mádon 800 négyszgöl jó fek­vésű kordonos szőlő eladó. Le­veleket „8 éves telepítésű 408 369” jeligére a hirdetőbe ké­rem. 2.5 szobás, OTP-örök lak**, márciusi költözéssel eladó. Tel.J 11-453. Érd.: 16 órától. Leninvárosi, III. emeleti, két­szobás, szövetkezeti lakás el­adó. Érdeklődni: (49) Í5-676. Eladó 96 nm-es csaiadi ház, garázzsal, 181 négyszögöl Edék­kel Miskolc legszebb helyén. Te­lefon: 67-242. adüs-uétd „EXTRA COLOR” RELUXA! Exkluzív színválaszték, kedvez« ár, garancia! Ugyanitt REDŐ­NYÖK is megrendelhetők. Te­lefon: 67-237. ve egyes Megbízható üzletkötőt keresel! reluxához. Leveleket „Jó kerese­ti lehetőség 411 182” jeligére a hirdetőbe. Telefonügyeidet vállalok. 85-184. A GÉP- ÉS FELVONÓSZERELŐ VALLALAT, változó munkahelyre fölvesz: 0 bádogos (NDK-ba), (ács-állványozó) 0 lakatos • gépszerelő 0 csőszerelő 0 hegesztő 0 minősített hegesztő 0 szakmunkásokat, valamint korlátozott létszám­ban szerelési gyakorlatban jártas vasipari be­tanított munkásokat. SZÁLLÁST BIZTOSÍTUNK, különélést fizetünk, útiköltséghez hozzájárulunk. Fizetés szakmai gyakorlat alapján, meg­egyezés szerint. JELENTKEZNI LEHET: Miskolc, Csabai kapu 16. (Semmelweis Kórházzal szemben.) Új tanácsi mkM Tájékoztatjuk a lakossá­got, hogy Miskolc Megyei Város Tanácsa az 1938. szep­tember 30-án megtartott ülé­sen rendeletét alkotott az állatni tulajdonban lévő házingatlanok eiidegonítésé- nea helyi szabályairól, vala­mint a mezőgazdasági ői- szolgálati járulék megálla­pításáról. A tanács ugyan­ezen ülésén módosította a kiemelt üdülőterületek meg- : határozásáról és az üdülő­helyi dijak megállapításáról szóló 5/1937. számú rendele­tét is. A fentiekről szóló 5/1988., 6 i988. es 7/1988. számú ta­nácsrendeletek 1938. decem­ber 1-jévei lépnek hatályba, s azok megtekinthetők a városi tanács vb-íi i&ársá­gán, a megyei városi hiva­tal ügyfélszolgálati irodái­ban, valamint a rendeletek tárgya szerint illetékes szak­igazgatási szerveknél. Miskolc Megyei Város Tanácsa Végrehajtó Bizottsága A MISKOLCI KÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT felvételre keres: 0 forgalmi ellenőr munkakörbe érettségizett miskolci dolgozókat, 0 jegyeltenör munkakörbe 18-40 év közötti miskolci nődegozókat, 0 gyors- és gépírót, 0 autószerelőt, 0 lakatost, 0 kovácsot, 0 páiyamunkást, 0 takarítót, 0 telepőrt, 0 éjjeliőrt, 0 segédmunkást. A vátlalaf dolgozóinak és családtagjainak a városi autó­buszokon es villamosokon díjmentes utazást biztosítunk. JELENTKEZNI LEHET: Miskolc, Szondi Gy. u. 1. Jegyellenörnek: Miskolc, Baross G. u. 13-15. sz. A MISKOLCI KÖZLEKEDÉSI VALLALAT viüanioskQCsl-veztf ő! tarfelyamoi szervez. Felvételi követelmény: 0 8 általánosnál magasabb iskolai végzettség, 0 alkalmassági vizsga, 0 20. életév betöltése, 0 büntetlen előélet 0 miskolci lakás. A tanfolyam idejére 4000 Ft/hó fizetést biztosítunk. Felvételre keresünk: gépkocsivezetőket, akik a 21. életévüket betöltötték, „D" vagy ,,C” vizsgával rendelkeznek, legalább 1 éves vezetési gyakorlatuk van, és 20 000 km levezetéséről igazolással rendelkeznek. „D” vizsgával nem rendelkezők részére az Autóközlekedési Tanintézetnél ingyenes „D" tanfolyamon való részvételt biztosítunk. A vállalat dolgozóinak és családtagjainak a városi autóbuszokon és villamosokon díj­mentes utazást biztosítunk. Felsözsolca, Kistokcj, Szirmabesenyö, Alsózsolca, Mályi, Arnót és Nyékládháza községek­ből a napi bejárást személyzeti járatokkal biztosítjuk. JELENTKEZNI LEHET: Miskolc, Szondi Gy. u. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents