Déli Hírlap, 1988. október (20. évfolyam, 232-257. szám)

1988-10-10 / 239. szám

Színe és Lyukóhánya 50 esztendeje (1.) csákányvágás Eff Éag az idősekén Miskolc Megyei Város Ta­nácsa Egyesített Szociális Intézményének rendezésében ma 10 órakor kezdődött az időskorúak ünnepi hónapja. A rendezvénysorozatot dr. Kovács László, a városi ta­nács elnöke nyitotta meg. Az ünnepi beszéd elhangzá­sa után Kulcsár Imre, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola miskolci tagozatá­nak hallgatói léptek fel. A központi rendezvényen a vá­rosban lévő idősek klubjai­nak képviselői is részt vet­tek. Az ürmepségsoroast első hetének minden napján va­lamilyen programot szervez­nek a szociális otthon la­kóinak. A Szentpéteri kapui épületben rendezett műso­rokkal egyidőben a város 15 idősek klubjában is külön­féle programok szórakoztat­ják a tagságot A Kisbojtár néptáncegyüttes kedden há­rom órakor lép fel az in­tézetben. A patronáló szocia­lista brigádoknak csütörtö­kön köszönik meg egész éves tevékenységüket. A ta­lálkozón a Rhuz-testvérpár kulturális műsora szórakoz­tatja a résztvevőket. A ha­gyományos szüreti felvonulás és bál pénteken délután 3 órától éjjel 11 óráig tart. A hét programját Jónás Jancsi és zenekarának szombat es­ti fellépése zárja. Az intéz­mény 90 éves lakóit szüle­tésnapi ünnepség keretében köszöntik október 18-án. Az intézetben működő bizottsá­gok munkáját zenés, műso­ros teadélutánon köszönik meg húszadikán. A Fele sem igaz vetélkedő 28-án lesz. Ugyanezen a napon a Vö­röskereszt 1/5. alapszerveze­tének képviselői látogatják meg az intézetben élő tag­jaikat. Az időskorúak ünnepi hó­napjának záróünnepségét november 10-én tartják. Hr Aknacsatlósok még védősisak nélkül, az '50-es évek végén. (Mihalecz Lajos felvétele) Sátoroznak majd a tó partján? Úttörőtábor: kevesebb pénzből Néhány napja az idei mis­kolci ifjúsági napok fóru­mán hallottakat felidézve a-t írtuk, hogy 85 millió forint­ba kerülne a Harsányba ter­vezeti úttörőtábor. Most a tuuomásunkra jutott, hogy az építkezés a legújabb szá­mítások szerint még nagyobb összeget emésztene fel. Erről kérdeztük Mudri Istvánt, miskolci úttörőelnököt: — A hét elején az Észak­tervnél tanácskozott az út­törőtábor munkálatainak egyeztetésére alakult opera­tív bizottság. A vállalat dol­gozója, Kiss Zsuzsa készíti a terveket, s arról tájékozód­tunk, hogy hol tart a mun­kával. Az ö számítása sze­rint, ha az eredetileg elhatá­rozott valamennyi létesít­ményt megépítenénk, 103 millió forintba kerülne a tá­borunk. hogyan csökkenthetnénk a kiadásokat. Egyelőre nem döntöttünk a lehetőségek kö­zül. Kétségkívül nem kerül­ne annyira sokba az építke­zés, ha először csak nyári tábort alakítanánk ki a tó­parton. Természetesen nem mondanánk le a későbbi bő­vítés lehetőségeiről sem, hogy néhány év múlva épü­letekben is fogadhassuk az ideérkező gyerekeket. De azzal is lefaraghatnánk a költségekből, ha a konyhát sem készítenénk el. A har­sány! iskola konyhájában ugyanis főzhetnénk az itt pi­henő, körülbelül 300 gyerek­nek és felnőttnek. Csak va­lamikor később kerülne te­tő alá a négy, szaktáborok számára tervezett épület is. Egyebek között festő, szín­játszó szaktáborokat indíta­nánk, s a kerámikusság rej­telmeivel ismerkedő úttörők­re is gondolnánk. Az ö épületükben a cseréptárgyak kiégetéséhez kemencét is ál­lítanánk. — Mikorra döntik cl, hogy miről mondanak le egyelőre? — Még ebben a hónapban döntünk. Ezt kérik tőlünk az Északtervnél is, hogy időre elkészülhessenek a végleges tervekkel. Már jövőre szeret­nénk túllenni az első kapa­vágásokon. S a munkálatok meggyorsítása érdekében — ahogy azt már többször is megígértük — saját építőtá­bort szervezne Harsányban a KISZ Miskolc Városi Bi­zottsága. A diákok munká­jának segítségével tovább csökkenhetne a teljes költ­ségvetés. B. A. Az új bánya nyitásához a legjobbakat rendelték oda Perecesről, a Baross-aknáról. Azok között, akik 1938 őszén Lyukóvölgyben csákánnyal megnyitották a hegy oldalát, ott volt Oravecz Ferenc, az egykori pcrcesi vájár, és Ka­pitány Imre is, aki most Edelényben él. A szakmában a legjobbak, és jó erőben levő fiatalok voltak, hiszen kemény és pontos munka várt rájuk; ők kezdték meg a lejtős-akna építéséi. A bányászat jellegzetesen helyhez kötött iparág, Lyu­kóban mégsem épült ki te­lep az akna körül. Pereces­ről, Parasznyáról, Varbóról, Kondóról gyalog tették meg az utat a bányászok Lyukó­ba, hogy nyolc, később a há­ború alatt tizenkét órai ne­héz munka után ugyanígy gyalogoljanak haza ottho­nukba. Pedig ekkor már megvolt az út Lyukó és Űj- Diósgyőr között, és megépült az 1000 milliméteres iparvá­gány ‘is, amelyen nemcsak a termelvényeket, anyagokat szállították, hanem a szerel­vényhez személyvagonokat is kapcsoltak. A vonaton azon­ban tovább tartott volna az utazás, mint a hegyen ke­resztül a gyaloglás. Gyalo­goltak esőben, sárban, hó­ban, fagyban is. Akkor még nern volta« szociális létesít­mények, fürdők és öltözők. Munka után éppenhogy meg tudtak mosakodni valame­lyik csapnál. A Mátyás lejtős-akna mé­lyítése jó ütemben haladt, s még ebben az évben 46,6 méterrel jutottak le a ho­mokos talajba. Az új vága­tot speciális betonxdomtéglá- val ki is falazták. Pontosan a megadott irányban és szin­ten kellett haladniuk az is­meretlenbe. Az idő tájt eb­— Korábban kevesebb pénzről tudtunk. Mi okoz­za ezt a tetemes eltérést? — Több dolog is drágít­hatja a munkálatokat. Az építkezésre kiszemelt hely a harsányi tó partján ingová­nyos. A ieltöltésére áldozni kellene. Az ivóvízrendszer kiépítésére ezen felül újabb 12 millió forintot köphet­nénk el. S az is előfordul­hat, hogy nem alakul meg a szennyvízvezeték elkészíté­sére a helyi társaság. Hoz­zájuk csatlakozva mi is megoldhatnánk a tábor szennyvizének elvezetését. De ha nem lenne társulás, külön derítőt kellene ásnunk. — A korábbi nyilatkoza­tokból úgy tudjuk, hogy a 85 millió forintnak is csak a töredéke gyűlt össze ed­dig a különféle KISZ-cs rendezvények bevételéből, és a tábort támogatók ado­mányaiból. Nem gondol­tak az eredetinél kissé sze­rényebb költséggel járó ter­vekre? — Az Északtervnél is több változatot hallottunk arról, Falndy-est A Miskolci Városi Könyv­tár, valamint a Magyar írók Szövetsége Észak-magyaror­szági Csoportja szerdán, este 7 órai kezdettel rendezi meg Faludy György költői estjét. A költőt M. Kiss Sán­dor irodalomtörténész mu­tatja be. A költői est hely­színe a József Attila Könyv­tár lesz. Tóth István nyugdíjas bá­nyász, aki ott volt a kezdet­nél. (Pusztai felv.) hez függőónt használtak, de ha ez nem volt, megtette egy darab spárgára kötött széndarab is, amelyet kar­bidlámpával világítottak meg. Ez a lámpa elmarad­hatatlan társuk és segítőjük volt, enélkül egy lépést sem tehettek a bányában. A háború előtt hivatalosan nem ismerték el önálló szakmá­nak a bányászkodást, a vá- járságot, képzés sem volt. A fiatalok az idősebbektől, apáiktól lesték el, tanulták el a szakmát. Igen nehéz körülmények között dolgoz­tak. Nemcsak a lejtős akná­ban, de később a kezdetle­ges kamrafejtések idején voltak olyan szűk bányaré­szek, ahol a munkás a biz­tosításhoz szánt fát cinder- rel, gyójtózsinórral a boká­jára kötve hason csúszva húzta be a munkahelyre. A szállítövágatokban voltak olyan helyek, ahol felfelé kellett tolni az 5 mázsa sze­net, vagy a még súlyosabb meddőt tartalmazó csillét. Ilyenkor a bányász lehajolt, két kezével megmarkolta a sínpár koronáját, és fejjel tolta a csillét. Nemegyszer olyan mélyre kellett gör­nyednie, hogy lépései nyo­mán arcába csapott a sár a talpfák közül. ■ ■ A munkához csak bakan­csot kaptak, ruháról min­denki maga gondoskodott. Leginkább olcsó cejgnadrá- got vásároltak, használtak a bányában, a gallér nélküli ingre használt kabátot terí­tettek. Legtöbbjük sildes sapkái viselt. A zsebek sem rejtettek sok mindent, dohá­nyos dóznit — csavarták ak­kor a cigarettát —, kanó- cos öngyújtót, vagy skatu­lya gyufát és éles bicskát, esetleg zsebkendőt. Az ételes tarisznyákban, táskákban pedig mindennapos volt a kenyér, a szalonna, vagy a zsíros kenyér újságpapírban, mellette fej hagyma, kulacs­ban víz, tea. vagy olcsó ci­kóriából főzött híg feketeká­vé. Ezért is kell szólni az anyákról, az asszonyokról, akik biztos hátországot te­remtettek a szoba-konyhás, komfort nélküli lakásban. Ök nevelték a gyerekeket, főztek, takarítottak, és mos­ták a munkásruhát a fatek- nőben. Messzi közkutakról hordták ehhez a vizet, és , volt időszak, hogy még a szappant is maguknak kel­lett kifőzniük a konyha csikós sparheldján, a krump­li, a bab, a borsó és a ku­koricalisztből készült pulisz­ka mellett. ■ ■ A 68 éves Tóth István, nyugdíjas bányász most is Perecesen, a Il-es számú ko­lóniában lakik. A bányában eltöltött 38 esztendejéből 29 évig föld alatt dolgozott, az utolsó 9 évet már külszínen. A függőakna építésénél, 1939 tavaszán, alig 17 évesen már ott segédkezett. Most mint nyugdíjas tíz napot dolgoz­hat Lyukában, nyáron taka­rítóként, télen fűtőként. Lyukói találkozásunkkor azt mondta, ha nem járna ide dolgozni, még ő sem ismer­ne rá a bányatérre, annyira megváltozott az elmúlt tíz év alatt. Egyszer a buszra várt, 86 személygépkocsit, 18 motorkerékpárt számolt össze... A lejtős afcnát 1942-ben, a kasos aknát 1944-ben helyez­ték üzembe. Ebben a hábo­rús évben az áramkorláto­zások akadályozták a mun­kát, a front idején pedig be­szüntették. Az emberek az óvóhelyekre szorultak.­A bányászcsaládokban apáról Fiúra szállt a mester­ség. Ebben a tudatban éltek és dolgoztak, a kiválásra, a felemelkedésre semmi lehe­tőségük nem volt, mint ahogy út sem vezetett to­vább Perecesről, csak egy alagút. Mindeközben azon­ban nagyot fordult a világ. A háború utáni újjáépítés széncsatáiban megbecsült szakma, ember lett a bá­nyász Lyukóban is. _ (Folytatjuk) (oravcc) Kicsi a hordócska... Az első pillanatban a mesebeli kis göm­böcöt juttatta eszembe a plakát: „Ez a hor­dó! 30 literes, de mindent tud, amit a na­gyok. Kicsi is lehet ÓRIÁSI!” Mert az egy­szer volt, hol nem volt gömböc is azt hit­te magáról, belefér a bendőjébe akar az egész világ. Addig hitte, amíg be nem kap­ta az árok partján szalonnázó kis kondást. A legényke bugylibicskája ugyan is kiszúr­ta és szétdurran tóttá az ön hitt gömböcöt. Csak így ne járjon ez a hordócska is! De az még hagyján, ha így túloznak, akik valamit el akarnak adni. Súlyosabb kö­vetkezményekkel jár, ha valaki önmagáról hiszi — mi több: híreszteli —, hogy „min­dent tud, amit a nagyok”. Bizonyos esetek­ben persze a kicsi is lehet óriási, ám ehhez az kell, hogy nálánál is kisebbek közé áll­jon. Klasszikus példa erre az átlagterme­tű Gulliver, ki a lilliputok szigetén félel­mes óriássá vált. Tenyerére rette a felsé­ges királynét hintéstől, és játékhajókként vontatta el — térdig gázolván a „tenger­ben” — az ellentörpék egész hadiflottáját. No, de később megtapasztalhatta saját törpeségét is, hisz’ rossz sorsa az óriások birodalmába vetette. Ott egyszeriben mu­latságos játékszerré változott A pajzán ud­varhölgyek keblük halmain — Gulliver sze­mével nézve: valóságos hegyeken — sétál­tatták, élvezve riadalmát. A szellem törpéi között hihetőnek tűnik a szellemi átlag rriércéjét is verő fölénye. De csak addig élvezheti, amíg úgy isten­igazából meg nem mérettetik. Mint ahogy a plakáton hirdetett hordóról is azonnal kiderül, mire képes, ha mondjuk nem har­minc, hanem akár csak eggyel több liter bort akarunk beletölteni. De mint mondám, tulajdoniképpen nem a szóban forgó plakáttal, nem a reklámo­zott hordó gyártóival van porolni valóm. Sokkal inkább azokkal, akik olykor ilyen vagy hasonló hordóra állnak, és szónokol­nák, mert maguk is elhiszik, hogy erre hi­vatottak, mert mindent tudnak, amit a na­gyok — sőt, még annál is jobban. Amikor pedig éppen nem okítanak harsogva, akkor többnyire falnak. Míg meg nem dagadnak, mint a mesebeli gömböc. Sajnos a valóság­ban nem mindig akad az útjukba egy igaz­ságszolgáltatásra termett, bugylibicskás kis kondás ... (Mert Az e!ső

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents