Déli Hírlap, 1988. október (20. évfolyam, 232-257. szám)

1988-10-29 / 256. szám

Grosz Károly Ausztriába utazik Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt fő» titkára, a Minisztertanács elnöke Franz Vranitzky, az Osztrák Köztársaság szövet­ségi kancellária meghívására november első napjaiban hiJ vatalos látogatást tesz AuszH riában. Kevesebb nansíités A hét végén eleinte még várható néhány órás napsü­tés, de vasárnap már esők-i re is számíthatunk. Az éj-4 szakai hőmérséklet tartósan fagypont alatt marad, s a megerősödő északnyugati szél tovább fokozza napközben is a hidegérzetet. A legma­gasabb nappali hőmérséklet csak alig valamivel emelke­dik 10 fok fölé. A rendőrség kommunistáinak összevont taggyűlése Eredményes munkát végeztek összevont párttaggyűlésen értékelte több mint három és fél esztendős tevékenységét tegnap a Miskolci Rendőrka­pitányság pártbizottsága. A felelősségteljes tanácskozás munkájában részt vett és felszólalt Kárpáti Zoltán, az MSZMP Miskolc Városi Bi­zottságának titkára és Kor­pás Lajos, rendőr alezre­des, a Borsod-Abaúj-Zemp- lén Megyei Rendőr-főkapi­tányság Pártbizottságának titkára is. Dr. Pethő József rendőr alezredes, levezető elnök kö­szöntő szavai után Szabó Aladár rendőr százados, a pártbizottság titkára vonta meg a három és fél éves munka mérlegét, s tett szó­beli kiegészítést az állásfog­lalás tervezetéhez. A pártbi­zottság titkára egyebek mel­lett arról szólhatott: a Mis­kolci Rendőrkapitányság kommunistáinak legfonto­sabb politikai feladata is az volt, hogy elősegítsék a vá­ros és a városkörnyék köz­rendjének, közbiztonságának megerősítését, a nyugodt élet- és munkakörülmények biztosítását, s az állampol­gároknak a rendőrséggel kapcsolatos ügyintézése kul­turáltabbá tételén mun­kálkodjanak. A párttag rend­őrök fokozott figyelmet for­dítottak a lakossá r fal, a he­lyi állami és pártszerveze­tekkel való folyamatos kap­csolattartásra. A színvona­las szakmai tevékenységen túl ennek is betudható, hogy a rendőrség megítélése po­zitív irányban változott Azok a negatív hatások, amelyek az élet szinte min­den területén jelen vannak napjainkban, s amelyek folyásolják az emberek gon­dolkodását és életmódját, megtalálhatók a rendőrségi állományban, s a rendőrség kommunistái között is. Ezért is szükséges, hogy a szocia­lizmusról szóló felfogásunkat) megtisztítsuk a vulgarizáló leegyszerűsítésektől, a dog­máktól. Ma a pártegység szerepe, léte felértékelődött.' Fontos — különösen a rend­őrségnél —, hogy ideológiai^ politikai kérdésekben egy­forma álláspontot képvisel­jenek a párttagok ezek csak vitákban formálódhat­nak, így hát a vélemért Vek nyílt, pártszerű ütköztetésé­re a jövőben még nagyobb szükség lesz. A beszámoló ezt követően a párt belső helyzetével, a tömegszervezetekkel való együttműködés kérdéseivel foglalkozott. (Folytatás a 6. oldalon) 1 Avasi tervek (CIKK A 3. OLDALON) Q Bár csak az aranyérme­ket hozhatta magával, az Os- cor-díj megszerzésében is el­évülhetetlen érdemei voltak a szakács- és cukrászolimpián Frankfurtban Mátyás Rudolf­nak, a Hotel Júnó séfjének. A magyar csapat sikereiről kunk az 5. oldalon. (Kerényi László felvétele) Próbaüzem élőit Két hónap múlva az abla­koknak és ajtóknak tökélete­sen kell zárniuk, a műszerek­nek zavartalanul kell működ­niük a Csanyik-völgyi injek­ciógyárban. December 15-én megkezdődik a próbaüzem. A 14 ezer négyzetméter összte­rületű, hat épületszárnyból ál­ló gyárban az Észak-magyar­országi Állami Építőipari Vál­lalat szakemberei már az utolsó simításokat végzik. (Az átadás előtti munkákról szól cikkünk a 3. oldalon.) (Kerényi László felvételei) • POLITIKAI NAPILAP • XX. ÉVFOLYAM, 256. SZÁM ÁRA: 1,80 1988. OKT. 29., SZOMBAT FORINT íks/ehi ívták az MSZM PKB-t A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsá­gának ülését november 1-re összehívták. A Politikai Bi­zottság javaslatára a testü­let jelentést vitat meg a bel­politikai helyzetről és a párt feladatairól. A valószínűen kétnapos ülés második napirendi pont­jaként az Országos Tervhi­vatal elnöke, Hoós János ter­jeszti elő a népgazdaság ez évi várható fejlődéséről, az 1989—90. évi gazdaságpoliti­ka fő vonásairól és eszköz- rendszeréről szóló jelentést. A gazdaságpolitika fő cél­jainak többsége ez év eddig eltelt időszakának eredmé­nyei alapján úgy ítélhető meg, hogy a terv számszerű előirányzatainak jó része megvalósult, illetve megkö­zelíthető. A társadalom biológiai vagyonáért Az egészségügyi páribizottság küldött értekezlete Talán a csúcstechm" itriák- | nál is fontosabb, hogy meg- ; szűnjenek a gyógyulási esé­lyek és a betegellátás egye­netlenségei, javuljon az egészségügyi dolgozók mun­kájának megítélése, kedve­zően változzon társadalmi és anyagi helyzetük — hangzott el a többi között az MSZMP Miskolc Városi Egészségügyi j Bizottságának tegnapi kül- döttértekezl étén. Dr. Berkő Péter titkárnak, a pártbizottság korábban ki­dolgozott kibontakozási prog­ramjáról szóló besz olójá- ban elhangzott megállapítá­sok azért fontosak, mert Mis­kolc, a nagyváros egészség- ügyi hálózata számos vonat­kozásban éppen az elmúlt időszakban gyarapodott. A dr. Zeltner György le­vezető elnök által irányított vitában — amelyben felszó­lalt Kovács József, a városi pártbizottság titkára is —, j az ellentmondásokat is fel- I táró, őszinte véleménycsere | során a városi egészségügy pártalapszervezeteinek 163 küldötte az értekezlet hatá­rozataként hangsúlyozta: szakmapolitikai kérdésekre keresik elsősorban a választ. Ugyanakkor az egészségügy kommunistái ragaszkodnak ahhoz is, hogy véleményük jusson el a legmagasabb szintű áliami szervekhez. A társadalom biológiai vagyo­nának megóvásáért és a szakma gondjainak orvoslá­sáért a mindennapok mun-! kásái tehetnek a legtöbbet. A küldöttértekezlet — amelynek a munkájára még visszatérünk — az MSZMP KB 1987. november 11-i ha­tározata értelmében 15 tag­ból álló egytestületes párt- oizottságot választott. A tit­kár ismét dr. Berkő Péter. a Semmelweis Kórház szülé­szeti és nőgyógyászati osztá­lyának osztályvezető főorvo­sa, a titkárhelyettes pedig dr. Kónya Károly Csaba, a Vasgyári Kórház ideggyógyá­szati osztályának osztályve­zető főorvosa lett. November 24-re összehív­ják az Országgyűlést — dön­töttek a Magyar Népköztár­saság Elnöki Tanácsának pénteki ülésén. A Minisztertanács a parla­ment napirendjére javasolja a politikai intézményrend­szer korszerűsítését célzó munkálatokról, valamint az ahhoz kapcsolódó törvényja­vaslatok és intézkedések ütemtervéről szóló tájékoz­tatót, beszámolót a kormány stabilizációs gazdasági prog­ramjának végrehajtásáról és az 1989. évi gazdaságpolitikai feladatokról. Javasolja a vál­lalkozói nyereségadóról szóló törvényjavaslat, valamint a gazdasági társaságokról szó­ló törvényhez kapcsolódó törvényjavaslatok megtár­gyalását is. Az Elnöki Tanács törvény- erejű rendeletet hozott a lő­fegyverekről, valamint az 1990. évi népszámlálásról. Pedagógusokat tüntettek ki A Magyar Néphadsereg Központi Művelődési Házá­ban, Budapesten, tegnap ki­tüntették azokat a pedagó­gusokat, akik a katonai pá­lyára irányítás területén évek óta kiemelkedő munkát végeznek. A honvédelmi mi­niszter nevében Papp Dezső vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium főosztályveze­tője köszönte meg a peda­gógusoknak azt az áldozatos munkát, melynek eredmé­nyeként egyre több, jól fel­készült fiatal választja élet­hivatásul a katonai pályát. A Borsod megyei kitüntetet­tek közül A Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát vet­te át: Marosvári Emil, a 100. Sz. Ipari Szakmunkásképző In­tézel tanára; Mészáros Gyula, az ózdi 102. Sz. Ipari Szakmun­kásképző Intézet műszaki ta­nára és Molnár László, a Blátny Ottó Villamosenergia-ipari Szak- középiskola tanára. Az érdem­érem ezüst fokozatát kapta Be- recz Tibor, a sátoral.iaúj helvi Kossuth Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola igazgatóhelyettese és Puch Etel­ka ózdi általános iskolai tanár. E kitüntetés bronz fokozatával tüntették ki Csonka Lászlót, a Magyar Rádió Miskolc Körzeti és Nemzetiségi Szerkesztőségé­nek riporterét. Katonai Pályára Irányításért Emlékplakettet kapott Szabó János, a Kós Károly Építőipari Szakközépiskola igazgatója. A honvédelmi miniszter kollektív emléktárgyat adományozott a 101. Sz. Szemere Bertalan Ipari Szakmunkásképző Intézetnek, melyet Bujdos János igazgató vett át. O A szabályozások miatt mára a vízivilág területe alaposan megcsappant, de a következetes védő-óvó munka megőrizte a ritka növényeket, a sajátos vízi élet- közösséget. A többi között a Bodrogzug-Bodrogközben, ahol dr. Tuba Zoltán gyűjtötte Vízinövények című köny­vének anyagát. (Cikk a 2. oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents