Déli Hírlap, 1988. szeptember (20. évfolyam, 206-231. szám)
1988-09-12 / 215. szám
Jár a Csodamalom Bábszínházi kulisszatitkok ♦ A paraván mögött összehangolt csapatmunka folyik A televízió a legtöbb hívet ,a gyerekek között szerezte magának: szakemberek gyakran adnak hangot aggályaiknak emiatt. Hiába azonban a televízió, a video elsöprő népszerűsége, szerenf éice a gyermek-szórakozta- s tálán legrégibb módja, a bábszínház máig megőrizte vonzerejét. Szerencsére, mert a bábszínház mégiscsak színház: előszoba, belépő a színházművészetbe. A bábszínházát megszerető gyerek egyszer talán színházba járó felnőtt lesz ... + STRANDON, ISKOLÁBAN A városunkban működő két amatőr bábszínházi társulat egyike a Csodamalom: megalakulásuk óta most kezdik a harmadik évadot. Idei első előadásuk az Aladdin és a csodalámpa lesz, a dátuma szeptember 19. A malomban a hónap végétől láthatók a társulat repertoár darabjai: a Hupikék Péter, a Jancsi és Juliska, a Mackó Mukik kalandjai, a Csalavári Csala- vér valamint A kíváncsi ele- fántkölyök. Az első bemutatót november végére, december elejére tervezik: a Hófehérke és a hét törpe próbái hamarosan elkezdődnek. A társulat kicsi, ám közönségük nagy: az elmúlt évadban körülbelül 45 ezer gyerek tapsolt produkcióiknak. Történt pedig mindez 350 előadáson, melynek fele a bábszínháznak otthont adó Flórián malomban zajlott, fele pedig óvodákban, iskolákban, sőt — húsz alkalommal — a tapolcai strandon. „ A szokatlan helyszín Beváltotta a hozzáfűzött reményeket: a gyerekek élvezték a dolgot, a szülők pedig aligha tudtak ellenállni csemetéik unszolásának. A Csodamalom így újabb híveket toborzott magának az apróságok közül, a strand pedig újabb vonzerővel gazdagodott + A SZÜLŐKET KELL MEGHÓDÍTANI A bábszínház egyébként kissé tudathasadásos stratégiát kénytelen követni: noha m bábdarabok a gyerekek kedvében igyekeznek járni, elsősorban a szülőket kell meghódítani. A szombati előadások nézőszáma elsősorban az ő elfoglaltságuk vagy egyszerűen kedvhiány miatt alakul kedvezőtlenül. Emiatt a Csodamalom városon belül „tájol”: egy átlag óvoda 100 gyereket jelent, ennyien már nem férnek el a malomban, ahol a terem befogadóképessége 75 ember. így az iskolákba, óvodákba a bábszínház megy el: a szállítás azonban nemkívánatosán növeli a költségeket Mindezek ellenére elismerésre méltó, hogy a bábszínház évi 70 ezer forintnyi támogatásával — ez nagyjából egy bemutató költségeit fedezi — megáll a talpán: bevételeik megmaradt részét fejlesztésre fordítják. Nagy szükség volt rá, végre meg tudták venni a hangkeverő pultot: ez alapvető feltétele a szabadtéri előadások kellő színvonalának. + ÖNKÉPZŐKÖR, PROFIKNAK A Csodamalom paravánja ' mögött most hat bábszínész dolgozik: hangjuktól, kézügyességüktől kelnek életre a figurák. Van közöttük technikus, idegenvezető és földmérő. Egyetlen — pontosabban két — közös tulajdosá- ' guk van; átlagéletkoruk alig több húsz évnél, s mindannyian szeretik, amit csinálnak. A társulat mostanra eljutott az amatőr és a hivatásos lét határmezsgyéjére, s úgy tűnik, ott is marad. Helyzetük egyike a mindennapi élet „22-es csapdáinak”: ahhoz, hogy nekik is indítsanak kihelyezett felsőfokú bábszínészképző tanfolyamot, a színház tagozataként kellene működniük, hasonlóan Egerhez, Debrecenhez, Pécshez, Kecskeméthez. Lévén azonban amatőrök, ez az út nem járható. Ugyanakkor a magas előadásszám „teljes embert” kíván, aminek előnye is van: a tiszteletdíjakból meg lehet élni, ám hivatásossá válni lehetetlennek tűnik. Saját zsebből az említett — egyébként két éves — képzési formát kifizetni nem tudják, marad tehát az önképzés. Ebben igen jó és nagylelkű partnerre találtak Zubornyák Zoltánban, a Miskolci Nemzeti Színház tagjában, aki mindenféle ellenszolgáltatás nélkül beszédtechnikára oktatta a társulatot ... Kájé A közönség elmerülten figyel. HÉTFŐ Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika, — 12.30: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. — 12.40: Rólunk van szó! — 12.45: Házunk tája. A Falurádió műsora. — 13.CM): Klasszikusok délidőben. Magyar előadóművészek albuma. — 14.00: Hírek. — 14.10: Grillusz úr sárgarigói. — 14.37: A cirkuszhercegnő (operett). — 15.05: Veszélyben. — 15.35; A fúvószene története Magyarországon Hollós Lajos műsora. — 16.00: Hírek. — 16.05- Hangoló. Gyerekek zenélő óráia. — 17.00: Eco-mix. Gazdasági magazin. — 17.30: Maurice Chevalier énekel — 17.51: Táncházi muzsika. — 18.12: Hol volt. hol nem volt . . . — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Nyílt szín. — 19.45: A Rádiószínház bemutatóia. Mi történt Goga városában? — 20.49: Jascha Heifetz hegedül. — 21.00: ..Emberségesen .. .” Kósa Judit dokumentumműsora. — 22.00: Hírvilág. Hírek — tudósítások — kommentárok — sport. — 22.30: Ormándy Jenő vezényel. — 23.33: Birgit Nilsson operafelvételeiből. — 24.00; Hírek. Petőfi rádió: 12.00: Hírek németül. oroszul és angolul. — 12.10; Fúvósindulók. — 12.25: Kis magyar néprajz. — 12.30: A Magyar Rádió népi zenekara iáiszik. Lakatos Sándor vezetésével. — 13.00: Hírek. — 13.05: Slágermúzeum. — 13.45: Idő: rás- és vízállásjelentés. — 14.00: Kettőtől ötig . . . Kívánságműsor. — 17.00: Hírek. — 17.05: Kö- lyökrádió. — 17.30; ötödik sebesség. Ifjúság -v- politika.. ver kultúra. — 18.30; Játék — 10 OOO forintért. — 19.30: Soottvilág. — 20.03: Nótaest. — 21.00: Hírek. — 21.05; Zeneközeiben. — 22.00: „Ha akarná, átugrana a Dunán ___” — 23.00: Hírek. — 23-10: Egy kis éji könnyűzene. Bartók rádió: 13.00: Hírek. — 13.05; Kilátó. A rádió világirodalmi hetilapja. — 13.50: Népzene az olimpia országából. — 14.10; Angol kórusmuzsika. — 14.35: A zene szárnyán Győrtől Nézze meg, hallgassa meg••• Ki mit tud? döntő Ma este a Tájkép magazin különkiadását láthatjuk a televízió egyes programjában 9 ára 20 perctől. A téma a bős- nagymarosi vízlépcső. Holnap ugyancsak az egyes programban este háromnegyed 10-kor kezdődik a Hodori rajtra kész cimii riportifim, mely e, magyar olimpiai labdarúgó válogatott nyári elő-olimpiai részvétele alkalmával készült. A magyar csapat a torna döntőjéből kiesett, a stáb viszonyt viszont „belesett", ahová lehetett: az olimpiai előkészületekbe, az új sportlétesítményekbe. Szerdán az egyes műsorban este 9 óra 40 perckor pillanatkép készül Gregor Józsefről, a népszerű operaénekesről. A pillanatkép hitelességéhez a nézők is hozzájárulhatnak: az adás ideje alatt várják telefonjaikat. Pénteken este fél 10 után folytatódik a Jifi Menzel-sorozat a kettes csatornán. Ezúttal a Magány az erdőszélen című — 1975-ben készült — filmet vetítik. Szombat este Antal Imre utoljára kéri majd a zsűrit, hogy közölje döntését: elérkezett a nagy nap, a Ki mit tud? döntője. Az elmúlt hetekben látott 105 produkció legjava kerül most a képernyőre, s még ezek közül is választani kell majd. Az Izgalmak várható^ jf: Ma délután, 5 perccel 6 óra előtt az egyes csatornán folytatódik a Front, kegyelem nélkül című sorozat a Kaukázus sziklái között című epizóddal an egészen éjfélig elhúzódnak: a tervezett adásidő ugyanis négy óra. Simon Wiesenthal makacs ember: neve az elmúlt évtizedek alatt összeforrott az egykori náci bűnösök felkutatásával. Harca még ma is tart: életéről szól az a rádióműsor, melyet a Kossuth adón, kedden este hallhatunk negyed S-tóL A rádió oktatáspolitikával foglalkozó műsora, a Tanakodó, csütörtökön este 7 óra 38 perckor jelentkezik a Kossuth adón. A műsor vendége ezúttal dr. Czibere Tibor művelődési miniszter lesz. Az adás ideje alatt telefonon hívható a stúdió, a műsorújságban közölt szamokon. Kájé műsor Chicagóig. — 15.15; Anatoli! Szolovjanyenko Donizetti- Verdi-áriákat énekel. — 15.40: Nagy siker volt! — 17.30: Hl. nemzetközi Liszt Ferenc orgonaverseny. — 18.30: Barokk operákból. — 19.00: Hírek. — 19.05: Neked sem mindegy! — 19.35 .........zengjen orgonádon a földi bánat és az égi álom!” A nemzetközi Liszt Ferenc orgonaverseny zsűritagjainak találkozója. — 21.05: Carlo Maria Giulini vezényel. — 22.30: Dzsesszarchí- vum. — 23.00: A hot zenemüve. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.30: Műsorismertetés. hírek, időjárás. — 17.35- Hétről hétre, hétfon este. Zenés magazin. Telefonügyelet: 35-510. Szerkesztő: G. Tóth Ferenc. — Ei szeretném mondani. Kiss László jegyzete. (Közben 18.00—18.15: Észak-magyarországi Krónika. — Reklám.) — 18.25— 18.30; Lap- és müsorelözetes. Televízió, 1. műsor: 16.40: Hírek. — 16.45: Képes nóták kívánságműsora. — 17.15: Fiúk— lányok. — 17.55: Front, kegyelem nélkül. NDK tévefilmsoro- zat. — 19.06: Tévetoma. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Híradó. — 20.05: Feleki Kamill és. barátai. Születésnapi köszöntő.. — 21.20: Érvek es ellenérvek, párbeszéd a bős—nagymarosi beruházásról. — 23.10: Híradó 2. Televízió, 2. műsor: 20.00— 21.00: Körzeti tévéstúdiók műsora. — Budapest — Pécs — Szeged. Szlovák televízió: 16.00: Dokumentumfilm. — 16.30: Kulcsok az ismerethez (művelődési sorozat). — 16.55: A nap percei. — 17.U5: Katonák műsora. — 17.55: Pozsonyi magazin. — 18.20: Esti mese. — 18.30: Tátra kocsival a világ körül. — 19.30: Híradó. — 20.05; Hallgatni ezt a melódiát (tévéjáték). — 21.20; Sportvisszhangok, — 22.20: Operettmelódiák. Kiállítások: Mini Galéria (10: —18): Szávoszt Katalin porcelán faliképéi. — Vasas Gaiena (14—19): A Diósgyőri Vasas Képzőművészeti Kör anyagából. — Fotógaléria (10—18) : Jokesz Antal fotoi. — Gycrmekgaléria (10—13): Kassai gyermekaikoia- sok. RÖNAI VIDEOMOZI A dűne Amerikai tu dóm á n y os - fantasztikus kalandfilm Kezdés: csak 15 és 17 órakor 19 órakor Videoklub, belépés csak tagsági igazolvánnyal! A klubhelyiségben. Filmszínházak: Béke (f8): Júdás-hadművelet (mb. szí. francia, 14 év, felemelt hei.yár!) — (3): A dzsungel könyve (mb. szí. amerikai). — (n6) : Miss Arizona (szí. magyar—olasz, felemelt helyár!) — Béke kamara (i4 és i6) : Víz és szappan (mb. szí. olasz, felemelt hei.yár. 14 évi/ — Béke kamara video (f8) ; A félkezü bokszoló (szí. hongkongi, 16 év!) — Kossuth (f3 és hnö): Fantasztikus labirintus (mb. szí. amerikai, kiemelt 1. helyár!) — (7 és 9): A halálosztó (szí. amerikai. 18 év. kiemelt 2. helyár!) — Hevesy (f5 és f7) : A nindzsa színre lép (szí. amerikai. 14 év. kiemelt 1. helyár!) — (f3 és f9): Cápa 2. (szí. amerikai, kiemelt 1. helyár!) — Hevesy video (f3 és f9): Bolondos újoncok (szí. francia). — Táncsics (f4. f6 és f8): Smaragderdő (mb. szí. angol, 14 év. kiemelt 1. helyár!) — Táncsics kamara (f5): Tüske a köröm alatt (szí. magyar, 14 év!) — (f7): Betty Blue (szí. francia. 18 év. kiemelt 1. helyár!) — Táncsics video (Í3. £5 és f7): Ne verekedj! (szí. hongkongi) . — Fáklya (f3. f5 és fi): Halálraítéltek utcája (szí. kanadai. 14 év, felemelt helyár!) — Fáklya kamara (f5); Játék iskolás kordáknak (mb. szí. szovjet). — Fáklya kamara video (f3 és f7) : Jézus élete (*rf. amerikai). — Petőfi (f5 és f7) : Nagy zűr Kis-Kínában (szí. amerikai, 14 év. kiemelt 2. helyár!) — Ady (7): A nyolcadik utas: a Halál (szí. angol. 18 év^ kiemelt 1. helyár!) — (5): Hajsza szárazon és vízen (szí. szovjet). — Nehézipari Műszaki Egyetem (5 és 7): Szökevényvonat (mb. szí. amerikai. 16 év. kiemelt 2. helyár!) — Tapolca, Ady (f7 és f9) : Lady Chatter- ley szeretője (mb. szí. francia— angol. 18 év, kiemelt 1. helvár!) — Vasas parkmozi (8): Az ördög jobb és bal keze (mb. szi. olasz—NSZK. kiemelt 2. helyár!) — Krúdy (f7): Miss Arizona (szí. olasz—magyar, felemelt helyár!) — Hámor (f6): Vaskos tréfa (mb. szí. olasz. 14 év. felemelt helyár!) — Pereces. Bányász (6) : A másik ember I—II, (szí. magyar, dupla helyár!). r KEDD Kossuth rádió: 8.00: Hírek. 8.20: Társalgó. Másfél óra irodalomkedvelőknek. — 9.44: Horvátit Jenő dalai. — 10.00: Hírek. — 10.06- Kapcsoljuk a győri körzeti stúdiót. Tehetségkutatás. tehetséggondozás Győr-Sop- ron megyében. — 10.25: Nóták. — 10.55: Házy Erzsébet és Si- mándy József operettfelvétel ci- ből. — 11.27: Rózsa Sándor. Móricz Zsigmond regénye. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Slágermúzeum. — 8.50: Külpolitikai figyelő. — 9.00: Hírek. — 9.05: Napközben. Zenés délelőtt. Bartók rádió; 8.00: Hírek. — 9.08; Robert Holi énekel. Roman Ortner zongorázik és orgonán játszik. — 10.45; Ottó Klemperer vezényel. Miskolci rádió: 6.20—6.30 é* 7.20—7.30: Reggeli körkén. Hírek, tudósítások, információk, szolgáltatások Borsod. Heves éa Nógrád megyéből. Televízió, 1. műsor: 8.50; Képújság. — 8.55: Tévétéka. — 10.00: Mi-Tu-Ház. avagy a minden ttudó háztartás. — 10.15: Fejezetek a magyar képírás történetéből. — 10.55; Mozgató. — 11.05: Képújság. SUPER CHANNEL Ar, Avas-délen, az 5-ös csatornán fogható, kísérleti, műholdas televízióadás keddi programja : 7.00; Supertime — Műsor gyerekeknek. — 8.00: European business weekly — Az európai üzleti élet legfrissebb eseményei. — 8.30; Super Channel News — A tegnap esti adás ismétlése. Nemzetközi és üzleti hírek. — 8.45; Super Channel News — Európai hírek. — 9.00: Musia box — Négy óra zene. benne: Nino Firetto, Off the Wall. The European Top 40 és Rockin’in the UK. — 12.55; Ken Horn — A kínai konyha titkai. Ma: ..Olajban megforgatni”. — 13.30: Sons and daughters — Patrícia nem fogadia szívélyesen Jim szerelmes közeledését. — 14.00: Music box — Két óra zene, benne: Chart Attack és Nino Firetto. — 16.00: Supertime — Műsor gyerekeknek. — 17.30: Formula One — Popműsor. — 18.30; The golden link — Hat,- részes sorozat az olimpiai aranyérmesekről. — 18.55: Kate and Aliié — Vígiátéksorozat két elvált asszonyról — 19.30: Dick Turpin — ,.A bűnbak” — Hertford hercege megdühödik azon. hogy Turpinék megrabolták éa felbérel valakit a kézrekeríté- sükre. — 20.00- Ace Crawford — Ma* „Egy hüvelyk, egy csípés”. — 20.30: Twiliight zone — „A menedék” — Egy férfi bunkert épít a háza alá. s amikor a közelben bomba robban, odarejtőzik. abban a hitben, hogy ő az atomháború egyetlen túlélője. — 21.00: Princess Daisy — Modem környezetben látszódó tündérmese egy orosz herceg szép leányáról és egy női filmsztárról. — 22.00: Super Channel News — Nemzetközi és üzleti hírek. — 22.15: Super Channel News — Európai hírek. — 22.35: Motor cycling events —« Nemzetközi motorkerékpár-verseny. Ma: A svéd Grand Prix. — 23.35: Music box — Két óra zene. benne: Formula One és Power Hour.