Déli Hírlap, 1988. szeptember (20. évfolyam, 206-231. szám)

1988-09-07 / 211. szám

t/KSOOX» WBrwn±4mm wi f f|P i imu m ■ ájdJjJlsdM má sags* Muzsika és Cuccold A Molnár Béla Ifjúsági Házban ma délután 5 óra­kor. a heavy metal klub tagjai gyűlnek össze, holnap pedig délután 4 órakor kez­dődik a már visszatérő program, a Cuccoló, ahol használt és megunt holmik cserélnek gazdát. Sport ■ Juan Antonia Sama­ranch, a Nemzetközi Olim­piai Bizottság elnöke beje­lentette: azok az országok, amelyeknek sportolói távol maradnak a szöuli játékok­ról, bírókat, s különböző sportági szakembereket sem delegálhatnak az olimpiára. ■ Ma újabb Ouna Kupa kosárlabda-mérkőzést ját­szik a DVTK női csapata. A Nagyváthy utcai iskola tornacsarnokában 16 órától a BEAC, a másik magyar kupacsapat lesz ellenfelük. A Merkur jelenti Á DB és a Vorker közös tombolája Fődíj: egy háztartási robotgép Vorker — Vállalatközi Or­ganizációs Ipari Szolgáltató és Kereskedelmi Kisszövet­kezet. Bizonyára sokak szá­mára ismeretlenül cseng ez a név. Nem is csoda, hiszen a szegedi központú cég, csak ez év áprilisában nyitott üz­letet Miskolcon, a Marx Ká­roly utca 19. szám alatt. Aki gépesíteni szeretné háztartá­sát, annak érdemes megje­gyezni ezt a nevet és címet. Magánszemélyek és közü- letek használt és új gépei­ket adják-veszlk itt. Kézi és gépi szerszámokat, villany- motorokat, mezőgazdasági és egyéb háztartási, használati cikkek találnak gazdára. Aki megunta régi gépeit, a Vor- kernél szakképzett becsüs ér­tékelése után eladhatja, vagy újra cserélheti. Érdemes ide benézniük azoknak is, akik olcsón szeretnék gépesíteni háztartásukat. Hiszen a pol­cokon — bár már használt, de — kitűnő minőségű mű­szerek sorakoznak pénztár­cakímélő árakon. Takarékos­kodhatunk, ha itt vásárolunk. A háziasszonyoknak igazi könnyítést jelent, ha otthon, a második műszakban kisgé­pek segítik munkájukat. Mondjuk egy háztartási ro­botgép, mellyel többek kö­zött egyszerűbb a dagasztás és darálás. Aki azonban tombolánkon szerencsét pró­bál, annak nem kell a pénz­tárnál blokkoltatni. A Vor­ker fődíjként ugyanis egy ilyen 3000 forintos gépet ajánlott fel. A családok barkácsolni szerető férfitag­jaira is gondoltak; rájuk egy 2500 forintos műszerész­fúró vár. A tombola harma­dik díja egy 2000 forintos elektromos kávéfőzőgép, amely szintén a háziasszo­nyoknak szerez örömet. Ezeket az értékes nyere­ményeket a szombati szá­munkból — szabályosan! — kivágott szelvénnyel nyerhe­tik meg. A szerencsedoboz jövő hétfőtől, a Vorker Marx Károly utca 19. szám alatti üzletében várja olva­sóink sorsjegyeit. A sorso­lás ugyanitt, szeptember 15- én délután 2 órákor kezdő­dik. Póni ló a bíróság elolt Szomorúan álldogál a sac- ramentói városi bíróság előtt Smurf, az alig 50 centimé­ter magas póniló, miközben gazdája, Calvin LYNN si­kertelenül próbálja meg­győzni a bírákat, hogy en­gedélyezzék a pöttöm házi­állat városon belüli tartá­sát. A szabálysértésért 99 dollár bírságra ítélt LYNN végezetül kijelentette, hogy inkább vidékre költözik, mintsem megváljon kedven­cétől. Az elmúlt vasárnapi sza­badpiacra körülbelül 200 autót vittek eladásra. Még mindig nem kevesen van­nak, akik befektetésnek Szánják az autóvásárlást, hogy busás haszonnal adja­nak túl rajta. Példaként említhetjük azt az alig há­roméves Lada 2107 (1500 S) típust, amit vételárának dupláját közelítő összegért kínáltak .... A Merkur Lorántffy utcai telephelyén 55—60 kocsi kö­zül lehet jelenleg választani. Legkeresettebb típusok a Lada és a Skoda — ilyen is van a kiállító téren. Dacia 1310, GL betűjelű (1985-ös), 115 400 forintért; Zastava GTL 1100, KV (1984), 114 400-ért; Skoda 105 S, TJ (1931), 83 600-ért; Dacia 1310, TY (1982), 67 ezer forintért; Wartburg 353, KT (1984), 75 800-ért; Trabant 601 Li­mousin, PJ (1979), 29 ezer­ért: Trabant 601 Combi, GB (1984), 63 500-ért; Polski Fiat 126/650. GH (1985), 85 400-ért; Trabant Special, DH (1987), 76 400-ért: Lada 2101, PO (1979), 89 700-ért; Wartburg Tourist, DB (1986), 125 400-ért; Dacia 1310 TLX, DL (1987), 146 300-ért; Wart­burg 353, GP (1985), 99 600- ért: Lada 2106, PH (1979), 94 400 forintért vár vevőre. Autóvásárt legközelebb jö­vő vasárnap tartanak: Deb­recenben, Érden, Gyöngyö­sön,, Hatvanban, Nyíregyhá­zán, Pápán, Pécsett és Mis­kolcon. A HASZNÁLT AUTO Síabad- Merkur Típusa Évjárata Betű­jele piaci ki- eladási nálati ára irányára Lada 2101 1798 * PA 65 000 50 000 Lada 2101 1981 TM 100 000 80 000 Lada 21013 1984 KT 150 000 140 000 Lada 2107 1985 GE 300 000 180 000 Dacia 1300 * 1979 PR 65 000 50 000 Dacia 1310 1982 KB 90 000 75 000 Dacia 1310 TX 1985 GI 125 000 110 000 Dacia TLX 1986 GY 170 000 154 000 Polski Fiat 126 1979 PM 50 000 40 000 Polski Fiat 126 1981 TL 65 000 50 000 Polski Fiat 126 1984 GH 95 000 85 000 Skoda 105 S 1980 PÜ 70 000 55 000 Skoda 120 L 1982 KC 105 000 90 000 Skoda 120 L 1984 KY 140 000 125 000 Trabant 601 Special 1979 PJ 35 000 28 000 Trabant 601 Combi 1982 KA 55 0CC 45 000 Trabant 601 Combi 1985 GI 85 000 72 000 Wartburg 353 Limousin 1980 TB 65 000 53 000 Wartburg de Luxe 1983 KL 90 000 75 000 Wartburg Tourist 1985 GO 130 000 110 000 AUTÖSORSZAMOK 1988. SZEPTEMBER 6-AN: A Rudas László utcába m Költözik a Társadalombiztosítási Igazgatóság Trabant Limousin Hycomat Budapest Trabant Combi Hycomat Budapest Trabant Limousin Special Budapest Debrecen Trabant Combi Budapest Debrecen Wartburg Standard Budapest Debrecen Wartburg Special Budapest Debrecen Wartburg Special tolótetős 798 14 838 11 988 5 164 3 591 3 982 2 584 5 533 4 209 Budapest Wartburg Tourist Budapest Debrecen Skoda 105 S Budapest Debrecen Skoda 120 L Budapest Debrecen 15 286 4 088 2 508 12 889 9 632 28 723 16 547 Lada 1200 Budapest Debrecen Lada 1300 S Budapest Debrecen Lada Szamara Budapest Debrecen Lada 1500 Budapest Debrecen Lada Combi Budapest Debrecen Lada Niva Polski FIAT 126p Budapest Debrecen Dacia Limousin Budapest Debrecen Dacia Combi Budapest Debrecen Dacia TLX Budapest Debrecen Zastava Budapest 47 958 34 414 24 442 17 821 2 000 1 131 j 16 284 I 12 139 1 355 421 851 2 881 2 512 17 181 12 780 3 949 3 539 7 806 4 704 20 492 Tájékoztatjuk a megye lakos­ságát, hogy a megyei Társada­lombiztosítási Igazgatóság — az épület átépítése miatt — ielen- legi helyéről (Miskolc. MSZB tér 3. sz.) a Rudas László utca 12—14. sz. alá (volt városi rend­őrkapitányság épülete) költözik két szakaszban. A Rudas László utca 12—14. sz. alatti épület megközelíthető: a Tiszai pályaudvarról: az 1- es, 2-es villamossal, a Széchenyi út. Szemere utca kereszteződésig (4. megálló), maid tovább gya­logosan. a Szinva-parton, kb. 300 méter. a Volán autóbusz-pályaudvar­ról (Búza tér): a 2-es autóbusz - szal a Szemere utcai megálló­ig (egy megálló), onnan gyalo­gosan kb. 300 méter. Az ügyfélfogadás — személyes ügyintézés — a költözködés ide­je alatt szünetel. Első szakaszban költözik: 1988. szeptember 8—14. között: — a betegségi, anyasági ell. osztály (táppénz, gyed. gyes, útiköltség. anyasági, temetési ßegely intézése. — a családi pótlék osztály (családi pótlékkad kapcsolatos ügyek). — a költségvetés-számviteli osztály (kisiparosok, magánke­reskedők stb., folyószámla-veze­téssel kapcsolatos ügyek). — a jogi csoport (peres ügyek, bírósági ügyek), — a statisztikai csoport (sta­tisztikai ielentések beküldése). A nyugdíj- és járulékügyek in­tézése ez alatt az idő alatt a jelenlegi irodaéotiletben törté­nik. (Miskolc. MSZB tér 3.) Második szakaszban költözik: 1988. szeptember 15—21. között: — a nyugdíj osztály (nyugdíj és i árad ék. kivételes ellátási és felsz.olala.si ügyek). — a járulék- és nyilvántar­tási osztály (személyes bejelen­tések. jegyzék, összesítő-elszá­molás beküldése, munkaviszony- adatszolgáltatás) . 1988. szeptember 22-teil kezdő­dően az ügyfélfogadás — a ko­rábban kialakított félfogadási rendnék megfelelően — az új címen történik. Az igazgatósággal továbbra is a 3501 Miskolc. Pf. 88. címen le­het. levelezni. Telefonon ; — az ellenőrzési osztály a 87-636 számon. — minden más szakterül el (osztály) a 37-112. 37-113. 37-114 számokon hívható. Kérjük a lakosság. Tisztelt Ügyfeleink még értő türelmét. Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság. Miskolc Szeptember 15-től Sörfesztivál Először, de nem utoljára Sajtótájékoztatót tartottak tegnap az első borsodi sör- fesztivál rendezői Miskolcon. Mint ahogy arról már la­punkban is írtunk, ez az öt­napos program kulturális rendezvényekkel kívánja szórakoztatni a miskolciakat és tenni szeretne a kulturált italfogyasztás normáinak el­terjesztéséért is. A német ajkú országokban nagy" hagyománya van az olyan sörfesztiváloknak, mint amilyet a Borsodi Sörgyár kíván megrendezni a városi sportcsarnokban, és környé­kén szeptember lö-től 19-ig. Magyarországon ' egyelőre még nem nagy múltjuk van az ilyen fesztiváloknak, bár városunkban például a Spa- ten-sörünnepeknek szép si­kerük volt az elmúlt évek­ben. Az öt nap sok érdekes programot ígér: lapunkban rendszeresen és időben tá­jékoztatjuk a miskolciakat arról, hogy mikor mit lát­hatnak a sörfesztiválon. Elöl­járóban annyit, hogy a kon­certeken, humoros rendezvé­nyeken túl lesz nemzetközi szkanderbajnokság és bele­ülhetünk a veterán autók­ba is. A Borsodi Sörgyár hagyományt szeretné terem­teni fesztiváljával. Reméljük, sikerül. Az ügyelet ekeit történt Vízfolyás az íves-iáién Az Émász ügyeletesei az elmúlt 24 óra folyamán csak egy-egy lakást érintő, úgy­nevezett kisfogyasztói hibá­kat javítottak. Nagyobb üzemzavar nem volt. A vízművek ügyeletén vízfolyást jelentettek be. mely a Bokányi utcán ész­lelhető, ezt a mai nap fo­lyamán kijavítják. A javítás alatt vízhiány nem lesz, mert a környék vízellátása körvezetékkel van megold­va, legfeljebb a magas épü­letek felsőbb emeletein for­dulhat elő nyomáscsökke­nés. A MIK ügyeletesei a Futó utca 9. szám alatti épület­ben az egyik lakásban ja­vítottak csőrepedést, ma reg­gel pedig az Ifjúság utca 12. XL Speedway GP, Miskolc Nem jönnek a dánok számú épület egyik lakását»« hívták őket hasonló hibához. A Miklós utca 2., 4. és 6. szám alatt a lépcsőházi vi­lágítást kellett kijavítani. A Vörös Hadsereg útja 13. szám alatt az egyik lakásban aludt ki a világítás, a Széchenyi utca 28. szám alatt pedig több lakásban fordult eiő hasonló üzemzavar. Elromlott liftek is akadta!« az: ügyelet ideje alatt: a Bo­kányi utca 30., a Testvér- városok útja 36., a Dankó utca 15., valamint a Korvin Ottó utca 3 .számú épületek­ben kellett megjavítani a megbénult felvonókat. A Goi fi#$lo!a tiiopai Lapunk tegnapi számában előzetest közöltünk a salak­motoros Miskolc 'Nagydíjról. Kővári Kázmér, a Borsodi Építők Volán SC ügyvezető DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Mis­kolc Városi Bizottságának politikai napilapja. Főszerkesztő. BÉKÉS DEZSŐ. Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 39. Telefonközpont: 38-941. Titkárság: 18-223; bel- és várospolitikai rovat: 18-227: gazda­ságpolitikai rovat: 18-224; levelezési rovat: 18-225: kultúrpoli- < tikai rovat: 18-226; sportrovat: 18-222. Kiadja: a Borsod Me­gyei Lapkiadó Vállalat Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 178. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc. Szé­chenyi út 15—17. 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Pos­ta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítöknél. a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelő­fizetési és Lapellátási Irodánál ÍHELIR). Budapest V.. József nádor tér 1. — 1908 — közvetlenül vagy postautalványon va­lamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszám­ra. Előfizetési díj egy hónapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint, egy évre 516 forint. Index: 25 951. — Készült a Borsodi Nyomdában. Fel. vez.: HORVATH FERENC. — ISSN 0133 0209 elnöke kérésére közöljük: a dán salakmotorosok nem jönnek a vasárnapi verseny- 1 re. ugyanis szombaton ren­dezik a dán bajnokság utol­só futamát, vasárnap pedig a csapatvilágbajnoki döntő­ben állnak rajthoz a dán vaspapucsosok. Elképzelhető j hogy hazájuk bajnoksága j miatt az olasz salakmotoro- i sok sem lesznek itt a Nép­kertben. Az MSZBT Központi Gor­kij Nyelviskolájának Bor- Borsod Megyei Tagozata az 1988—89-es tanévben is szá­mos tanfolyamot indit. Je­lentkezni a 3527 Miskolc, Éder György u. 1. címen, il­letve a 37-751-es telefonon lehet. Személyesen délután háromtól este fél hétig, te­lefonon pedig reggel kilenc­től este fél hétig váriák az érdeklődőkét. Idegen anya­nyelvűek számára magyar nyelvű tanfolyamot is szer­veznek. Kiállítás a nővérszálláson Holnap déli egy órakor a Semmelweis Kórház nővér­szállásán dr. Sallai Zsolt nyitja meg Bukovenszky László és Pallagi Tamás amatőr festőművészek kiállí­tását. A tárlat szeptember 17-ig tekinthető meg.

Next

/
Thumbnails
Contents