Déli Hírlap, 1988. augusztus (20. évfolyam, 180-205. szám)
1988-08-15 / 192. szám
* A miskolci majorettek olasz vendégzenekart „kaptak”, mivel saját kísérőzenekaruk nincs. Kár lenne, ha városunknak ez a színfoltja fúvósok híján megszűnne. Zenészek, artisták, mutatványosok, árusok Vízi kamerái Tapolcán Jó mulatság a csónakázótó körül Az elmúlt év hibáiból tanultak a szervezők, rendezek — a Városi Művelődési Központ munkatársai —, ; azt hiszem, a sok ezer ember — és embergyerek — egyetért velem abban: ez most igazán jó vízi karnevál volt. Tavaly a nagy tömegből csak kevesen tudtak látótávolságnyira. a produkciók, mutatványok közelébe ^férkőzni, az elmúlt hét szombatjának délutánján, viszont mindenki azt kapta, amit a belépőjéhez mellékelt műsorajánlat ígért. Megszűnt játszási hei-" lenni a Sziget presszó ami eddig minden alkalommal zsú- lolt volt. a karneválok kezdete után — a korábbi négy •■alkalommal — oda se be, onnan se ki. Volt viszont helyette vízi színpad, amire jó rálátás esett a csónakázótó partjáról. Az ott fellépőket csónak hozta-vitte, a szomszédos szigetre;' ' köd- ‘gyertyák színes füstje szállt fel és a többi színhely — a gyermekszínpad a játszótéren. az Anna étterem, a Mesés Kelet — is kiemelkedett a tömegből, ugyanis pódiumokra tették a produkciókat. 'k Szemerei László bűvész, aki saját találmányú bűvös- kocka-trükkjeivel is ámulatba ejtette a közönséget. Árusok tucatja kínálta portékáját, édességtől a játékodig, üdítőtől a gyermekruháig, léggömbtől a sörig. A csónakázótó partjáról kitűnő rálátás nyílt a vízi színpadra. (Fejér Ernő felvételei) Lehetett közlekedni hagyományos módon — gyalog, de konflissal, bringó hintó- val, csónakkal, az egyik sziget és a part között pallón és traktorgumin is. Akrobaták, táncosok, zenészek, mutatványosok szórakoztatták a színpadok köré gyűlt érdeklődőket. A közönség is beállhatott a szereplők alkotta felvonulók sorába, vidáman masírozva az Olaszországból érkezett Ríva del Gardá-i fúvószenekar muzsikájának ritmusára. A legnagyobb sikerük talán éppen nekik, az olasz muzsikusoknak volt. Az Anna teraszán adtak koncertet. amelynek műsorszámait — köztük Morricone szerzeményeit — vastaps köszönte meg. 4 De felléptek a Miskolci Majorettekkel is, akik éppen kísérő zenekar híján vannak. A zenészek között ott volt a Ki mit tud?-on eredményesen szerepelt ózdi Lucky Boys Dixieland Band is, hogy a világot járt ABC szájharmonika triót ki ne felejtsük. (Vezetőjük akárcsak a Randóri kaszkadőrcsoport névadója, szellemes összekötoszöveggel konferálta be műsorszámaikat.) Aki akarta, megsimogathatta Fekete Imre és partnernője óriáskígyóit, megpróbálhatta ellesni Szemerei László bűvész trükkjeit (senkinek sem sikerült), pónilovagolhatott (egy bizonyos kor- és súlyhatár alatt), költ- hette a pénzt a vásárosoknál. Volt haditorna és break, számoló kutya és számítógépes jósda, tombola és tűznyelő, kötéltáncos, zsonglőr, bohóc, kétembernyi nagyságú jelmezes figura, gyorsfényképész. szóval minden, ami egy ilyen vízi karneválhoz szükségeltetik. Csinos lányok is, mint a karnevál férfiszemnek való legfőbb látnivalói. Este pedig; bál az Anna teraszán. Favorit zenekar, műsor, szépségkirálynő-vá- lasztás, tombola, szerenád tűzijáték. No, meg; tánc az éjszakában. Sz. G. I r Döntőit a MOB ; Börse dot nyolcán képviselik Szombaton délelőtt az olimpiai játékok előtti legfontosabb kérdésben döntött a Magyar Olimpiai Bizottság. A Kongresszusi Központ Bartók-termében tartott tanácskozáson hosszas, tartalmas vitát követően döntöttek arról, hogy a szakszövetségek javaslatai alapján 201 magyar sportoló indulhat Szöulban, a XXIV. nyári játékokon. A magyar sport 19 sportágban képviselteti magát, s már csak néhány nyitott kérdés maradt a név szerinti nevezéseket illetően. Nem kis örömünkre szű- kebb pátriánkat, Borsod- Abaúj-Zemplén megyét nyolc sportoló képviseli majd az olimpián. Birkózásban Rep- ka Attila, atlétikában Veréb- né Fazekas Erika, súlyemelésben Barsi László és Jacsó József a Diósgyőri VTK-ból; súlyemelésben Szanyi Andor. kajakozásban Rakusz Éva az Olefin SC-ből; ökölvívásban lsaszegi Róbert és Szőke László a Borsodi Bányászból kerültek be az utazók közé. Ohj a Szinvábw? A kora reggeli órákban. Diósgyőrben és az Adv-híd- nál mintha olaj folyt volna a Szinvában. Szivárvány >- san csillogott a víz felszíne, s jellegzetes szagot árasztott. Jeleztük a vízügvi igazgatóságnak. ahonnan rögtón a helyszínre siettek a szán- emberek. A jelenség magyarázatára — a vizsgálat alapján — holnapi számunkban visszatérünk. Az ügy eleteken történt Szétrúgták a liftajtót Akadt munkájuk tegnap és az elmúlt éjszaka az ingatlankezelő vállalat ügyeleteseinek. A Horváth LaMa, 14 órától: Fiatalok noszfalgiameccse Ügy tűnik, hódít a sportolók körében a nosztalgiázás, s ez már a fiatalokra is átragadt. Ma délután 2 órától ugyanis a DVTK-stadionban méri össze tudását az 1977—78-as országos ifjúsági labdarúgó-bajnokságban bronzérmes együttes a mai fiatal gárdával. Sport ■ A svédországi Nvkö- pingben rendezett nemzetközi kajak-kenu versenyen K—1-ben Berkes, K—2-ben Angyal és Berkes egyaránt ezüstérmet szereztek 1000 m-en. ■ Nagy Sándor, és az Autófer-MHSZ Szeged Totó ír. Dózsa-----Rába eto 2-4 2 Siófok—FTC 0-1 2 St. Pauli—Frankfurt 2-0 1 Stuttgarter Kickers— Karlsruhe 1-3 2 Hannover—Hamburg 2-3 2 Bremen—Leverkusen 3-1 1 Uerdingen—Nürnberg 3-2 1 Mannheim— Möncliengladbacb 4-1 1 Freiburg—Darmstadt 2-0 1 Bayreuth—Hertha BSC 1-1 x Mainz—Fortuna Köln 2-2 x Düsseldorf—Aachen 1-1 x Meppen—Aschaffenburg 4-1 1 PÖTMÉKKÖZÉSEK: 14. Veszprém—Vasas 0-2 2 15. D.-újváros—Tatabánya 2-2 x 10. Váci Izzó—Videoton 2-0 1 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a toto 33. heti szelvényei között 5 darab telita- lálatos akadt. Ezekre egyenként 1 082 372 forintot fizetnek. A 8 darab 13 találatos szelvény mindegyike 579 846 forintot ér. A 12-esekre 17 449, a 11-esekre 1337 forintot fizetnek, míg a 10 találatos szelvénysk 243 forintot érnek. DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc Városi Bizottságának politika! oapiiema Főszerkesztő: BÉKÉS DEZSŐ Szerkesztőség: Miskolc Balcsv-Zsilinszkv Ö» 15.3527 Postacím: Miskolc 3501 Rt.: 30 Telefnnkő/poot: 30-041 Titkárság 18-223: bel- és városoolitikai rovat: 18-227- gazdaságpolitikai rovat: i8-224: levelezés; rovat: 18-225’ kultúrpolitikai rovat: 18-226- sportrovat: 18-222. Kiadta- a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc Balesy-Zsillnszkv őt 15. 3527 Postacím: Miskolc 3501 Pí.r. 178. - Felelős kiadd- VERFF MIHÁLY. Telefon: 36-1SI. — Hirdetésfelvételt Mi«ko1e *zé- cnenyi út 15—17. 3525. Telefon ; 16-213. Tsneszti a Maevar Posta Előfizethető bármely nírlapkézbesnő oostan1vatalr>41 s hiriapkézbesitőknél a Posta hírlapüzleteiben és a Hfrtsoelő- fizetési és Lapellátási Irodánál 'HTLIR1 Budapest V. Tőzset nádor tér |. — 1808 — közvetlenül vasv postautalványon valamint átutalással a ETET.TR 215-96182 pénzforgalmi lelzőszám- ra Hlőözetési df1 egy nőnapra 43 forint eay negyedévre 4*2 forint “gy évre 518 forint. Index- »5 051 — Készült « Borsodi Nyomdában. Fel. vez.i HORVÁTH FERENC. — TSSN 0133 0»a» győzelmével ért véget Hódmezővásárhelyen az autó- cross országos bajnokság 7. futama. ■ Kiemelkedően szerepeltek a mieink a Gyulán rendezett úszó IBV-n. A magyar sportolók 8 arany-, valamint 9—9 ezüst- és bronzérmet szereztek, s így az éremtáblázaton az NDK mögött meglepetésre a második helyet szerezték meg. ■ Egerben, az Egervin Kupa nemzetközi vízilabdatornát a csehszlovák CH Kosice nyerte, a legjobb magyar csapat, a BVSC a harmadik helyen végzett. Nem lesz áram Az Émász Miskolci Üzemigazgatóság értesíti az alábbi területen lakó fogyasztókat, hogy az áramszolgáltatást szüneteltetni fogja mától augusztus 19-ig. naponta 7—16 óráig, a Semmelweis utca teljes hosszában, a Lévay J. utca 24. szám. a Dugonics u. 1., 2. és 3. sz.. a Balogh Á. utca 33—35.. a 28 a—b, a Szilágyi D utca 12—14. és a 34—36. sz. alatt nem lesz áram. Drágább Videoton-termékek Fölemelik a Videoton több híradástechnikai cikkének árát. A színes televíziók átlagosan 5.74 a rádiók 6.7. a hangdobozod 1,8 százalékkal drágulnak meg az import és a hazai anyagok árának növekedése miatt. A Keravill változatlan áron adja el a raktáron levő színes tévéket. A készlet várhatóan tíz napig tart. Más kereskedelmi vállalat nem tett hasonló bejelentést. jós utca 1. szám alatt a konyhában repedt el egy csővezeték. A Petneházv utca 14. szám alatt egy tartalékelzárót kellett kicserélni. a Hegyalja utca 13. szám alatt pedig egy fürdőszobaduguláshoz hívták a szakembereket. Ezekkel a munkákkal már végeztek. Hibás felvonók miatt is csörgött a MIK ügyeleti telefonja. A Vörösmarty utca 50.. a Testvérvárosok útja 16. és a Klapka György utca 40. szám alatt már zavartalanul járnak a liftek. Ma dolgoznak a szakemberek a 2 Engels utca 77. szám alatti felvonón. Itt tegnap ugyanis ismeretlen személyek megmagyarázhatatlan okból szétrúgták a liftajtót. \fA F* Q s / MISKOLC VTV Ma esle nyolc órakor ismét sugárzott adással jelentkezik a Miskolci Városi Televízió. A Híradó után a Rendőrségi Hírekben szó lesz a szaporodó balesetekről és a megelőzésről is. Sokakat érintő téma Miskolcon a lakások megvásárlásának lehetősége. A kezdődő társadalmi vita tapasztalatairól készült felvétel. Portréfilmet forgattak Varga Gyula színművészről. és egy olyan fiatalemberről. aki katonatiszt lesz. A Miskolci Kertészeti Vállalat igazgatója választ ad egy a korábbi műsorban felvetett észrevételre, a „virág-kérdésre”. Valószínű, hogy sokan lesznek kiváncsiak arra a riportra, amely az elmúlt napokban Miskolcon észlelt merkaptán szivárgásról készült. ..Mi bűzlik városunkban” címmel. A szakszervezeti munka megújítása napjaink egyik fontos kérdésé. Hogyan látják ezt az érdekeltek? A mintegy kétórás élő adásban természetesen ismét jelentkezik a „Fricska” sorozat és körképet láthatunk majd a XII Ipari Kiállításról és Vásárról is. A televízió munkatársai elkísérték a iiorgászokat egy esti fogás reményében. Hogy milyen sikerrel? Erre is választ kapunk majd.