Déli Hírlap, 1988. augusztus (20. évfolyam, 180-205. szám)
1988-08-15 / 192. szám
a miskolciaké a szó TfiriwiWWII 111 ...Ill II HIJUlII.HiBiljllB_Will^<g^H>^OIftJlllWMiiy Postacím: Déli Hírlap, Miskolc, 3501. Pi.: 39. — Telefon: 18-235. — Kérjük olvasóinkat levelezőinket, hogy panaszaikkal, észrevételeikkel hétfőtől péntekig, lehetőleg 8—14 Óra között keressenek tel bennünket. Szabad vízen — szabályokkal Múlt hét csütörtöki rovatösszcállításankban megjelent egy fotó: négy gyermek ül egy kis csónakban. Ök szemmel láthatóan jól érzik magukat, de mi feltettük a kérdést, mi történik, ha túlmerül a ladikjuk? ... Most bővebben foglalkozunk azzal, hogy kik szállhatnak vízre ilyen kis csónakkal. Hányán ülhetnek benne, és egyáltalán mik az alapvető szabályai ennek a kedvenc nyári szórakozásnak. Kriston Endrétől, a megyei tanács közlekedési osztályának főelőadójától kértünk tájékoztatást. Mint elmondta, a vízi tragédiákat szinte kizárólag a figyelmetlenség, a gondatlanság és a könnyelműség okozza. Egyre nő azoknak a száma, akik a napi munka után egy-két órát szívesen eveznek, horgásznak, ami egészségügyi szempontból nagyon jó dolog. Azonban veszélyt is rejt. A strandokon, kijelölt fürdőhelyeken könnyebb a helyzet, mert vannak úszómesterek, mentőörök, ügyelnek a fürdőzők biztonságára. A fürdőzésnél szigorod szabály — megdöbbentő, hogy mennyi felnőtt nem tartja be! —, hogy tíz éven aluli (úszni nem tudó) gyermek csak felnőtt kíséretében fürödhet szabad vizekben. A csónakázásról jó tudni: evezős csónakot, kishajót, csak az vezethet, aki a 14. életévét betöltötte, tud úszni, és a vízi közlekedési szabályokat is ismeri. Ha több személy tartózkodik a csónakban (figyelembe véve a férőhelyek számát) még indulás előtt vezetőt kell választani, aki felelős a jármű és utasai biztonságáért, s az úszni nem tudók részére legyen a csónakban mentőmellény, -öv. A haladó csónakban állni tilos. Lehetne még sorolni a tudnivalókat, de ezek között is az egyik legfontosabb: a szülők kísérjék figyelemmel gyermekeiket, ha csónakázó útra indulnak, lássák el őket intelmekkel, tanácsokkal. S a tavak kikötőiből csak azok vihessenek el ladikot, csónakot, akik a fenti kívánalmaknak megfelelnek. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a szülők felelősseget, mert tavaink, folyóink vize bármilyen kellemes, pillanatokon belül veszélyforrássá válhat. H,-né MIÉRT KINCS HÍRLAPPAVILON A KATOWICÉNÉL? Egy Szentpéteri kapui olvasónk kérdezi, hogy miért nincs a Katowice étterem előtti téren újságospavilon? Ott található a Volán és a Miskolci Közlekedési Vállalat buszmegállója is, bizonyosan lenne forgalma. Az is érdekli levélírónkat, hogy a meglévő standok miért csak szakaszosan tartanak nyitva? Trozsák Béla, a °osto hír- loposztályának vezetője válaszol : — Már évekkel ezelőtt szerettünk volna erre a térre újságospavilont telepíteni, s kérelmeztük is a tanács építési osztályától, ahonnan végül is azzal utaKié a dió? Az útmenti fák sokszor ránőnek a villamosvezetékre, néha pedig a jelzőtáblákat, vagy forgalomirányító lámpákat takarja el egy-egy kinyúló gally. A Városgondnoksággal kötött szerződés alapján egy különlegesen kiképzett, úgynevezett Alpin- brigád feladata a közterületi fák metszése. Miskolc fáinak jelentős részét — több mint egyharmadát — társadalmi munkában a lakosság ültette. Sokan nemcsak munkájukat áldozták a városszépítésre, hanem maguk vásárolták a facsemetét is, és azt ültették a parkba, térre, vagy az út melletti zöld területre. Felmerül a kérdés: ezeknek a fáknak a gondozása. metszése kinek a feladata és kit illet mondjuk a diófa termése? Megtudtuk, hogy a fák, bokrok tulajdonjoga a föld birtokosáé. Példánkban tehát a köterületre ültetett növény — hiába magánszemély vásárolta — a tanácsé. Nekik kell gondoskodniuk az ápolásról, s a termés is az övék. Kivétel ez alól csak akkor van, amikor az ültetők külön megállapodást kötnek a városi tanács illetékeseivel az elültetett cserje, vagy fa sorsáról, tulajdonjogáról. sítottak el bennünket, hogy nem illik a városképbe a hírlapárus standja. Az pedig, hogy a pavilon reggel 6-tól 9-ig, illetve déli 12 órától délután 5-ig van nyitva, tipikus lakótelepi sajátosság. Egész napos nyitva tartásnál ugyanis két embert kellene alkalmazni, annyi haszon pedig nincs az üzleten. Nem érné meg tehát a délelőtti órákban az üzemeltetés, olyan gyér a forgalom. Az ABC-áruházak azonban továbbra is egész nap terjesztik hírlapjainkat. Mindent, ami elvihető?... A napokban a Szent- peteri kapui temetőben szomorúan láttam, hopp a kútfej vizet adó részét leszerelte valaki. Hogy milyen szándékkal, ki tudja ... EL is vitte a tartozékot. A látogatók így kénytelenek voltak a temető épületében lévő vízcsapból hordani a vizet. Sajnos, egyre gyakrabban találkozunk hasonlóval. Amit egyik nap drága pénzen megjavítanak másnapra talán heccből, szórakozásból összetörik. De hogy már a kegyelet helyét is kiszemelték maguknak, az megdöbbentő. Olyan embereknek szereznek rossz kedvet, akik egyébként is szomorú szívvel jönnek ide. Hogy miről ismerhető fel az az ember, aki nem vizet merít a kútból. hanem közben leszereli a csápot? Nem tudjuk. Mi vezérli az ilyen tett elkövetésére? ö tudja. Aki a temetőbe megy, szomorú és ilyenformán bosszús is. S a többnyire egykedvű, mert személytelen temetöörre számít. Hátha ő figyel. Azért fizetik. Szerdán: ingyenes jogtanácsadás Dr. Lévai Miklós egyetemi adjunktus legközelebb augusztus 17-én, szerdán délután 4-től 6 óráig tart díjtalan jogtanácsadást a Sajtóház III. emeletén, A miskolciaké a szó rovat szobájában. Teli a konténer, szemetes a környék. Néhány hete igencsak felháborodtak a lakásszövetkezetek, a társasházi közösségek képviselői. Olyan levelet kapták a városi tanácstól, amiben azt ajánlották: a szeméttároláshoz a megszokott kuka helyett gurulós konténereket szerezzenek be. Csakhogy ezek darabja 16 ezer forintba kerül. Igaz, a megvásárlás mellett szól, hogy a nagyobb edénybe több szemét fér. Ráadásul a különféle dobozok, kidobásra ítélt rekeszek is jobban elhelyezhetők a konténerben, s nem állják útját az újabb adag hulladéknak. A konténervita hullámai lassacskán elülnek. Felvételünkkel mi sem a korábbi indulatokat akarjuk újra felkavarni. Csupán azt szemléltetjük: nem az a legfontosabb, hogy miben tároljuk, hanem hogy kellő időben elvigyék a szemetet. A Katowice utcai konténert nem ürítették ki. amikor kellett. F. E. Eg és föld között festenek ik A szakemberek körültekintően tervezik az épületeket, ám a házkezelés minden gondjával egyszerűen nem képesek előre számolni. Így szinte megoldhatatlan feladatnak tűnne egy-egy tízemeletes toronyház erkélyeinek, illetve ezek fémrészeinek a rozsdátlanítása. újrafestése. Még szerencse, hogy vannak alpinisták, barlangászok, akik a kötélen függeszkedés mesterei. Ég és föld között lebegve ők újítják fel a magas épületek balkonjait. De nem minden hegymászónak biztos mellékkereset az erkélyfestés. Az alpinistáktól tudjuk, hogy csak olyanok láthatnak munkához, akik biztos kézzel kezelik a hegymászófelszerelést, s a sportágban már kellő gyakorlatra is szert tettek. F. E. $zf;fá?índjp:: a jogsza Rendelet a vámról (6.) Rovatunk e helí számában befejezzük a Magyar Közlöny 1968. évi 6. számában megjelent rendelet legfontosabb rendelkezéseit ismertető sorozatunkat. A rendelet 98. paragrafusa szerint a vámot készpénzben, vagy átutalási postautalvány felhasználásával kell megfizetni. A teljesített vámfizetésről vámnyugtát kell kiszolgáltatni. Az esedékes vám megfizetésére a megyei parancsnokság — indokolt esetben — halasztást engedélyezhet. A rendelet értelmében a devizajogszabályok alkalmazásában belföldinek tekintendő személyek az utas- és határsáv-forgalomban behozott vámáru után a határvámhivatal által a belépéskor kiszabott vámot — fellebbezés hiányában — az esedékesség napjától számított harminc napon belül kötelesek megfizetni. A jogerősen kiszabott vám megfizetésére a határozatot hozó vámhivatal legfeljebb 36 havi időtartamra részletfizetési kedvezményt engedélyezhet. Nem kell a vámot és a vámmal együtt fizetendő adót, kamatot, vámpótlékot és vámkezelési díjat megfizetni, ha azok együttes ősz- szege a 100 forintot nem haladja meg. A rendelet 101. paragrafusa szól a vám elengedéséről, esetleges mérsékléséről. Különös méltánylást érdemlő esetben a nem külkereskedelmi áruforgalomban behozott vámáruk után esedékes, vagy befizetett vámot, kamatot és vámkezelési díjat a megyei parancsnokság elengedheti. (A postaforgalomban beérkező ajándékküldemény után esedékes vámot, ha annak ösz- szege a 3000 forintot nem haladja meg, a budapesti 14. sz. vámhivatal engedheti el, illetőleg mérsékelheti.) Az Országos Orvosszakértői Intézet szakvéleménye alapján a megyei parancsnokság a belföldön állandó lakhellyel rendelkező, legalább 50 százalékos mértékben mozgásában tartósan korlátozott magyar állampolgár részére érkező vagy általa behozott személygépkocsi után kiszabott vámot — bizonyos különleges típusú gépkocsik kivételével — legfeljebb 50 százalékkal mérsékelheti. A rendelet 102. paragrafusa szerint a meg nem fizetett vám behajtása iránt a megyei parancsnokság intézkedik. Dr. Gy. M. Kínos strand-ügyek A selyemréti lakótelepen élek. Egész télen és tavasz- szal figyeltük az Augusztus 20. strandfürdő átépítését. Ezekben a kánikulai napokban aztán kivittem kétéves kisfiámat a megújult medencékhez. A belépőjegy magasabb árát nem sokalltam, úgy gondoltam, hogy egy szebb, tisztább strandért érthető és jogos. Nagy meglepetés csak akkor ért, amikor bementünk. Füves terület a medencék környékén és a strand háromnegyed részén nincs. Ezt még elviseltük volna valahogy, ha nem kellett volna gyermekemnek vécére mennie, ráadásul vem ,,kis dologért”. Siettünk hát a női öltöző földszinti toalettjébe, de a látottak elriasztottak. Érdeklődtem másik után, s meg is nyugtattak, hogy az emeleten találok. De hiába siettem az elsőre, mert ott már azt mondták, hogy menjek vissza a földszintre, vagy hátra a kabinsorhoz. Ekkorra már mindegy volt. A kicsi nem bírta tovább... Most már persze megfelelt volna a földszinti vécé is. hogy rendbe tegyem őt. Sajnos azonban vérévapÍT sem volt. Biztosan úgy gondolják, hogy minden strandoló papírt hord a fürdőruhájában. Szerintem szégyen, hogy a nagyközönségnek nemhogy modern, de legalább tiszta, higiénikus illemhelyét sem tudnak biztosítani. Mi fürjÍillMiiiÍ?ÍBÍ|! iipll MEGRENDELTÉK A JARDA JAVÍTÁSÁT „Az Örökzöld ügyek című, 1988. július 15-én megjelent cikkükre az alábbi választ adjuk: A Bajcsy- Zsilinszky út 35—37. számú ház előtti járda meghibásodását a helyszínen megvizsgáltuk. A burkolat javítását a Miskolci Közterület- í fenntartó Vállalatnál megrendeltük. A munkálatokat előreláthatólag augusztus 15. és szeptember 30. között végzik el.” (A választ Marias Lászlónétól, a Városgondnokság igazgatójától kaptuk.) dözők nem érdemiünk meg annyit, hogy az itt eltöltött szabadidőnket egy kicsit gondtalanabbá, kellemesebbé tegyék? B. M. G. Miskolc A levéllel az Augusztus 20. strandfürdő üzemvezetőjét kerestük fel. Rontó László elmondta, hogy a füves terület kertészeti munkái nagyrészt befejeződtek. A földet mindenhol elegyengették és bevetették fűmaggal, ami kihajtott ugyan, de még gyenge. Azért van körülkerítve a majdani pázsi- tos rész, hogy a zsenge hajtásokat idő előtt ki ne tapossák a strandolok, mert akkor jövőre sem lesz belőle dús, zöld gyep. A megnyílt új kabinsoron vannak kifogástalan, higiénikus illemhelyek is. Az előtte lévő terület parkosítását és a járdaépítést szüneteltetik nyár végéig, hogy a fürdőzőket ne zavarják az itt dolgozók. Ősszel itt is folytatják a tereprendezést. A főépület és a földszinti mellékhelyiségének leromlott állapotát a_ üzemvezető elismerte. Mentségül azt hozta fel, hogy a strand úgynevezett folyamatos üzemű, s így a vécét nem lehet lezárni legfőképpen nem szezonban. Ígéretet tett arra, hogy télen — amikor jóval keve-j sebb a látogató — átalakítják és felújítják a toaletteket. A vécépapír hiányáról elmondta, hogy sajnos, egyes fürdőzők minduntalan hazavitték a kitett tekercseket. Az utánpótlásra pedig szinte egy papírgyárra lenne szükség. A következő szezonban szerződéses üzemeltetéssel kívánják megoldani ezt a kényes ügyet. Rontó László hozzátette még, hogy azért a főépületben is van kulturált illemhelyiség, csak nem az első; hanem a második emeleten, melyet a tekepálya működtet. (B-r)