Déli Hírlap, 1988. augusztus (20. évfolyam, 180-205. szám)
1988-08-06 / 185. szám
A DH és a Lurkó divatáruüzlet közös tombolája Forma—1 POP 84 Magyar Nagy dí j Prost volt a leggyorsabb tegnap Larini már elbúcsúzott,,, Sorsolás: csütörtökön A családok legifjabb tagjait öltöztethetik fel, ka mai szelvényünket kivágják és bedobják a Széchenyi út 62. szöijv alatti Larkó-batik szerencsedobozába. Az egyévesekre és a kamaszokra egyaránt találhatunk itt divatos szoknyákat, blúzokat, overállokat. De a leendő anyukáknak sem érdemes elmenni az üzlet mellett, ugyanis kismamaruhák is sorakoznak a polcokon. A szerencséseknek azonban mindezért nem kell majd pénztárcájukba nyúlniuk. A mai szelvénynyel lehet düftin- és farmer- nadrágot nyerni, ezeknek az 1-3 évesek, apróságok örülhetnek. A hat-hét éves kisfiúkra egy pálmafás ing, a kislányokra pedig egy rózsaszín térdnadrágegyüttes vár. Lehet nyerni kamaszpólót is. A tízévesek a sorsolás után egy mintás farmerdzsekinek örülhetnek. A legszerencsésebbek pedig a két födijat vihetik majd haza. Az egyik egy 1500 forint értékű szőrmebéléses, 2 éves korig hordható gyermekoveráll, a másik pedig egy 1500 forintos kismamaruha. A szelvényeket tehát a Lurkó-butik szerencsedobozába dobhatják be. A kis üzletet a Széchenyi út 62. szám alatt (a Royal-közben), a második A tízezres extra Figyelem! Bármelyik tombola játékunk kitöltött szelvényével részt lehet venni a Prevent Taxi extra tomboláján is. A kitöltött szelvényt át kell adni egy Prevent Taxt pilótáidnak. Feltétel: utazni kell a taxival! A karácsonyig tartó játékban beérkezett szelvények közül karácsony és újév között sorsolunk ki egy tízezer és egy ötezer forintos autónyeremény- betétkönyvet Érdemes szombatonként több Déli Hírlapot venni, hogy legyen nálunk szelvény, ha taxiba ülünk A Prevent Taxi telefonszáma: 84-000. ugyanitt, csütörtökön délután 2 órakor kezdődik. De nemcsak játszani érdemes, hanem vásárolni is: most ugyanis egyes cikkeket 20-40 százalékos kedvezménnyel blokkol■ Magyar nap volt tegnap a női öttusa-világbajnokság úszószámában. Tulok nyert. Kovács második lett, s csapatunk is biztosan nverto e számot. Egyéniben az összetett versenyben még a tíz között sincsenek a mieink, csapatban viszont már a 4. helyre jöttek fel. ■ Duisburgban, a nemzetközi vízilabda-tornán Magyarország együttese 11:8 arányban kikapott a házigazda NSZK-tól. ■ A junior sportlövő Európa- bajnokságon a női standardpuska fekvőszámának csapatversenyében Magyarország ezüstérmet szerzett, bronzérmes lett a futóvadlövés egyéniben Sike, s a csapatversenyben a magyar együttes. ■ Eszéken nemzetközi férfi kézilabda-mérkőzésen : Jugoszlávia—Magyarország 26:24. ■ Egerben nemzetközi női vízilabda-mérkőzést játszottak, amelyen Magyarország 13:10 arányban verte az Egyesült Államok csapatát. Visszavágó vasárnap. H Kelemen Ildikó, illetve Aszatrjan nyerte a női torony-, illetve a férfi műugrás országos bajnoki címét. jjc Ahogy a karikaturista látja Már szerdán megkezdődött a kisebbfajta népvándorlás a Hungaroringen. Megérkeztek az első „versenyistállók” a magyar autodromba, ahol tegnap már az első időmé- réses edzést is megtartották. A versenyzőknek megkegyelmezett az időjárás; míg délelőtt a szabadedzésen szakadó esőben rótták a köröket, addig a kora délutáni körözésre már a nap is kisütött. Nem sütött viszont a nap az, olasz Nicola Larinire, aki kiesett a további küzdelmekből. A 31, versenyző közül ugyanis ma, az újabb idő- méréses edzésen már csak harmincán indulhatnak, s a kieső Larini lett. Nem vallhatja magát szerencsés versenyzőnek Ghinzani. a Zak- speed-istálló tagja sem. aki előbb versenykocsiját, majd tartalék autóját készítette ki. Szerencséiére addigra már sikerült olyan időt futnia, amivel bekerült a harminc közé. Szerelőinek hát völt dolga az éjszaka . . Hosszú ideig Mansell és Berger nevét villantotta fel a komputer az első helyen, azután Senna érkezett, s átrendezte az állást. Mansell nem hagyta magát, remek kört repesztett. de Senna ezt is túlszárnyalta. Időközben az keltett meglepetést, hogy Prost első számú gépével kicsúszott. A „professzor” azonban gyorsan beszaladta depóba, elővették a tartalék gépét, s azzal teljesítette a nap leggyorsabb körét, 161,297 kilométeres átlaggal. Ném kis meglepetésre, mögötte Nannini végzett Benettonjá- val, Mansell harmadik lett a Williamsszel. már' társa, Patrese előtt, Senna zont a hatodik helyre szorult. És még egy nagy meglepetés: a kétszeres Hu ngaror ing-győztes Piquet csak a 22. helyen végzett. Igaz, hátra van még a mai időméréses edzés, s persze a holnapi nagy verseny, a POP 84 Magyar Nagydíj. Amely az előjelek szériát igen kiélezett csatát, nagy küzdelmet hoz majd ... (tóth) Hogyan halt meg a kiskatona? Vallatják az áldozat barátját emeleten találják. A sorsolás nak. 1*1 kell levágni! Né*s leeaeeeeeeee* Lakcím: ■eeeee—eeeeeeeeeeeeeeeeee eeeei I Telefonszám: V. ________________ A Bécs egyik külvárosában hétfőn holtan talált Hegedűs Csaba, magyar állampolgár halálával kapcsolatban tovább folytatják a nyomozást az osztrák belügyi szervek. A holttest felfedezését követően gyilkosságra gyanakodtak. A gyilkosság verZöldségesnél, étteremben Ha előkerül az ellenőri Az elmúlt hetekben több el- | lenőrzésre is elkísértük a megyei tanács kereskedelmi felügyelőit. Ott voltunk, amikor a fagylaltmintákat vették, velük együtt figyeltük a vissza- méréseknél a mérleg nyelvét az élelmiszerboltokban, és néhány éttermi konyhába is bemehettünk. A hét közepén újból ellenőrzésre indultak a tanácsi gépkocsik. Most azonban egy összevont — Borsod több területére is kiterjedő — vizsgálatra. A kereskedelmi felügyelők mellett a közegészségügyi állomás, a gazdasági rendészet szakemberei, valamint vállalati és társadalmi ellenőrök is a kereskedelmi egvségeket járták, Mi természetesen a miskolci üzletekbe, konyhákba kísértük el őket. • Ha a régi kollégák újra találkoznak egy ilyen összevont ellenőrzésen, elkerülhetetlen, hogy ne idézzék fel az emlékezetes, régi vizsgálatokat. — Emlékszem, kezdő koromban egyszer nagyon okosnak gondoltam magam, amikor egy húsbnlt ellenőrzése előtt egy idős asszonyt kértem meg. hogy vásároljon helyettem. Ugyanis fontosnak tartom, hogy ne derüljön ki az első pillanatban, honnan és miért jöttem. Tehát kioktattam, hogy miből mennyit vegyen, és bőven adtam neki pénzt a próba- vásárláshoz. A visszamérésnél azonban sem a dekákban, sem a számolásban nem volt hiba. Amikor az üzletvezetőtől elköszöntem, nem bírtam megállni, és megkérdeztem: elárulta az asszony, hogy ellenőr küldte? Áh, dehogy — felelte. — Ez a nő évek óta nálam vásárol, és eddig mindig az olcsó húsok között válogatott. Amikor meghallottam, hogy a legdrágább árukat kéri, rájöttem, hogy emögött egy ravasz ellenőr van. • • Az első állomásunk Tapolca. Az egyik zöldségespavilonban hamar megtudja a boltos, hogy két vevő zsebében is felügyelői igazolvány lapul. A raktárba'n számolják ki a szakemberek: mennyivel károsították meg őket. — Vettünk dinnyét, barackot. paradicsomot, paprikát, almát. Minden tételnél elszámolta magát az eladónő... összesen öt forint kilencven fillérrel kért többet. A kiszolgáló sértődött arccal hallgatja mindezt, majd odasúgja kollégájának, aki a frissen érkezett árut pakolja: ellenőrök vannak itt! A körút a belvárosban folytatódik. Az egyik kávéházban az elmúlt hónapokban előfordult, hogy kevesebb került a poharakba. Most azonban minden centiliter stimmel, és a számolásba sem lehet belekötni. Az üzletvezetőnő nyugodtan figyeli az ellenőrök ténykedését. Annál idegesebb a halász- csárda vezetője. A konyhában az ellenőr a túróscsu- szás tányérokon ráégett ételmaradékot talál. Az edényeken látszik: nemegyszer mosogattak itt felületesen. Az ellenőrök körül egyetlen szakácsnő sürgölődik miközben a pincérek nyugtalan arccal figyelik a vizsgálatot. — Kint vár a vendég — mondják félhangosan. — Meddig ellenőriznek még itt maguk? — csattan fel hirtelen egy hang a konyha előterében. Egy vendég — ki tudja, hogy kerülhetett ide — ingerülten tiltakozik a vizsgálat ellen. Az ellenőr udvariasan csendre inti a hívatlan kritikust. Hogy meddig tart az ellenőrzés? Valószínűleg addig, amíg ilyen visszásságokat találnak. (fázold) zióját azonban az első orvosi vizsgálatok után a rendőrség elvetette. A rendőrség álláspontját látszott alátámasztani a Bécsben élő 26 éves Lovas György Antalnak, az áldozat barátjának a vallomása is. Ö úgy mondta el az esetet, hogy Hegedűs Csaba közlekedési balesetet szenvedett. Elvonszolta magát Lovas lakására, aki őt taxival ahhoz az üzemképtelen személy- gépkocsihoz vitte, amely Hegedűs Csabának három hétig szállásul szolgált. Hegedűs ott halt meg, feltehetően medencetörés és belső sérülések következtében. A rendőrség Lovast segítség- nyújtás elmulasztása, illetve annak megszakítása miatt őrizetbe vették. A boncolás szerint azonban a fejen talált feltűnő sérülés nem közlekedési balesetből származik, hanem abból, hogy az áldozatot halála előtt bántalmazták. Lovas a kihallgatások során ellentmondásokba bonyolódott. Kihallgatását nyelvi nehézségek is hátráltatták. Az általa említett közlekedési balesetet a rendőrségnek rajta kívül senki nem jelentette. A nyomozás során véres tárgyakat találtak lakásán. A nyomozást vezető osztrák tiszt, dr. Geiger szerint az ügy még korántsem zárható le, a nyomozást folytatják. Felmelegedés Napközben felhőátvonulások lesznek. Valószínű, hogy mindenütt kisüt hosszabb időre a nap. Számottevő csapadék sehol sem várható. Az erősödő napsütésben a délutáni órákra általában 25 fokra emelkedik a hőmérő higanyszála. Késő este 14— 18 fok lesz. Lifthibák Csöndes volt az éjszakájuk csupán négy liftet kellett megjavítaniuk, a Med- nyánszky u. 36., a Szinyeí Merse Pál u. 10., a Korvin Ottó u. 19. és a Győri kapu 32. számú házakban. Az ÉMASZ szerelői tegnap estére teljesen eltüntették az elektromos hálózatban keletkezett viharkár nyomait. Sok helyen azért nem tudták azonnal helyreállítani a vezetékeket, mert az ingatlanok tulajdonosait nem találták otthon. CENTRUM-HETFÖ AJÁNLATUNK 30%-bs eniedménnyel Pipere mosógép 1650 Ft-os N 501, 5 literes villanybojler 1580 Ft-os Egyes törlők 22 Ft-tól 45 Ft-ig 20%-os enziméivel kínálunk minden napszemüveget, amíg a készlet tart. VARJA ONT A MISKOLCI ÁRUHÁZA DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc Városi Bizottságának politikai napilapia. Főszerkesztő: BEK es DEZSŐ Szerkesztőség: Miskolc Bajcsv-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501 Pf.: 3« Telefonközpont 38-941. Titkárság: 18-223: bel- és várospolitikai rovat: 18-227: gazdaságpolitikai rovat: 18-224 levelezési rovat: 18-225: kultúrpolitikai rovat: 18-226: sportrovat: 18-222. Kiadja: a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 35D1. Pf.: 178. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. —- Hirdetésfelvétel: Miskolc. Szé- chenvi út 15—17. 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbesítő postahivatalnál, a hirlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelő- fizetési és Lapellátási Irodánál íHEI-IR). Budapest V.. József nádor tér 1. — 1908 — közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELTR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint, egy évre 516 forint, index: 25 951. •— Készült a Borsodi Nyomdában. Fel. vez.: HORVATH FERENC. — ISSN 01S3 0209 (Mező István rajza)