Déli Hírlap, 1988. július (20. évfolyam, 154-179. szám)

1988-07-25 / 174. szám

1 Eszmecsere a magyar emigráció képviselőivel 0 Ha az időjárás lehetővé teszi, e hónap végéig befejezik megyénkben az őszi búza és a tavaszi árpa betakarítását. Hajnaltól késő estig, szombaton és vasár* nap is dolgoztak. A termés mennyisége kiemelkedő, a búza minősége azonban valamivel gyengébb, mint a tavalyi. Júliusban elsősorban a jövő évi kenyérnek- valóra figyelünk, de a kalá szosok aratása mellett most von az ideje az étkezési borsó, a mustár, és a sze mes cirok betakarításának is. A felsözsolcai és az ar- nóti termelőszövetkezetben jártunk. (Riport a 3. oldalon.) (Fejér Ernő felvételei) Jelenleg a lakosságnak nyújtott hitelek összege meg­haladja a betétállományt, s a kialakult engyensúlyhiány azzal a veszéllyel fenyeget, hogy a lakossági hiteligény finanszírozására a termelés­ből kell kivonni a pénzt. Ezért emelték a napokban a lakosság rsézére nyújtott bankkölcsönök, áruvásárlási és egyéb hitelek kamatait. Kalocsay Tamás, az OTP ügyvezető igazgatója az MTI munkatársának elmondotta: az el6ő fél évben a lakos­ság megtakarításai a koráb­biakhoz képest lényegesen lassabban nőttek, az elhe­lyezett betétek állománya az első hat hónapban csupán 1,4 milliárd forinttal bővült. A múlt esztendő első fél évében ez a növekmény el­érte a 10,1 milliárd forin­4 sztrájk után A szovjet televízió tegnap esti műsorában arról esett vzö, hogy a Karabah hegy­vidéki Sztyepanakertben fel­veszik a munkát a sztráj­kolok. Az utcán megkérde­zettek azonban azt mond­ják: ezzel még korántsincs befejezve a vita. Az üze­mekben most mindenesetre rendkívüli műszakokat szer­veznek a lemaradások pót­lására. Zivatar is lehet! Ma némi felfrissülésre szá­míthatunk, mert hazánk te­rületét hűvösebb légköri zó­na érte el. Ennek köszön­hetően ma előfordulhat ki­sebb felhősödés, zápor, zi­vatar is. A várható legma­gasabb nappali hőmérséklet azonban délutánra ország­részünkben elérheti a 33 fo­kot. Az előrejelzések szerint az eljeövetkezendő napokban folytatódik a kánikula. ieféfdr és hitelek Miért emelte a kölcsönök kamatait az OTP? Remény J a tűzszünetre Az ENSZ főtitkára remé­nyét fejezte ki, hogy a hét első felében sikerül köz­vetlen tárgyalásokat kezdeni az irak—iráni tűzszünetről. Tegnap szakértői bizottság érkezett Iránba, s ellátogat­nak Irakba is. A frontról egyelőre változatlanul nar- cokról érkeznek jelentések. Ma reggeli telefon Egyelőre Slö M A nagy meleg sok helyütt •koz gondot a vízellátásban, bár nines olyan szárazság, mint tavaly. Hogyan állunk Miskolcon a víztartalékok­kal? — kérdeztük ma reg­gel a vízművek illetékesétől. Martinovszky József tájé­koztatása szerint az utolsó három nap vízfogyasztási át­laga meghaladja a napi 120 OOO köbmétert. Ez még nem jelent fogyasztási re­kordot, de jóval több a szo­kásosnál. A csúcsfogyasztás az idén különb«! július 7- én volt, amikor a város 133 406 köbméter vizet hasz­nált el. Szerencsére a tarta­lékok jól bírják a kániku­lát, ami elsősorban a tava­szi tartós csapadék jó fel- töltő hatásának köszönhető, s annak, hogy nincs szük­ség nagy mennyiségű öntö­zővízre. A kiskertszövetke­zetek tagjai is jobban taka­rékoskodnak a vízzel. Ha ez így tart tovább, nem lesz különösebb gond az ivóvíz- ellátással akkor sem, ha to­vább tart a mostani káni­kulai időjárás. ■- nr XX. ÉVFOLYAM, 174. SZÁM ÁRAr 2,20 1988. JULIUS 25., HÉTFŐ FORINT Áradás, orkán Legkevesebb 42 ember vesztette életét Pakisztán északkeleti részén a viharos időjárás következtében. Az erős vihart áradások követ­ték és számos lakóépület ke­rült a víz alá. A hatóságok töob száz lakost kilakoltat­tak az árvízveszélyes terüle­teken. Pandzsáb tartomány­ban eddig 150 ember vesz- 'tette életét és nagy mennyi­ségű termés semmisült meg. az egy hónapja tartó esős • időjárás következtében. Közlekedési zavarokat okozott vasárnap az NSZK- ban az orkán. Fákat csavart ki a vihar, több helyütt szü­netelt az áramellátás Baden- , Württemberg és Hessen tar­tományban. A Kansruhe- Basel közölt: autópálya egyik szakaszát órákig zárva kel­lett tartani, mert fák zu­hantak az útra. Van pénz a terménytelvásárlásra Van pénz a termény fel­vásárlásra, de forgalomban maradnak a váltók is — er­ről nyilatkozott a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyet­tese. A gazdaságok egy ré­sze továbbra is előnyben ré­szesíti a készpénzfizetést, mert attól tartanak, hogy a bankok nem a váltók ellen­értékét térítik meg szá­mukra, hanem az összeget leszámítják tartozásaikból. Ezzel kapcsolatban az el­nökhelyettes megjegyezte: a tartozásokat valóban időben kell visszafizetni, de nem idő előtt. tot. Ugyanakkor a hitelál­lomány 9,2 milliárd forint­tal növekedett az első fel évben. A megtakarítások csökkenése részben azzal magyarázható, hogy az idén jelentősen megdrágult az életvitel, a lakosság kevesebb pénzt tud tartalékolni. A nagy . megtakarításra képes rétegeket érzékenyen érin­tette a személyi jövedelem­adó bevezetése; az adó kö­vetkeztében jövedelmeik szá­mottevően csökkentek. Emel­lett a lakosság a korábbinál több készpénzt tart otthon. Mivel a múlt esztendőben és az idén is bizonyos mér­tékben romlott az ellátás, megnőtt a hiánycikkek szá­ma, így ez a készpénz rész­ben az esetleg fellelhető cikkek megvásárlására szol­gál. Gondot okoz az is, hogy a betétállomány nettó átlag­kamata 10,1 százalék, ami meghaladja a hitelállományt. A hitelállomány nettó ka­mata a 4 százalékot sem éri el. A különbséget az ál­lami költségvetésnek kell a pénzintézet részére megtérí­teni. Már jelenleg is rákény­szerül a pénzintézet arra, hogy a Magyar Nemzeti Banktól refinanszírozási hi­telt Vegyen igénybe. Ez pe­dig azt jelentheti, hogy a termelés számára kevesebb erőforrás marad. Gróss Károly New Yorkban # A képünk nem égi játszótéren készült, hanem egy új hazai, sőt miskolci talái-vsáoy egyik telhivatalos ptobaútján. De félre­téve a tréfát; a Roilerex, a különleges roller komoly dolog, és mi a feltaiálókkaí beszélgetve megkértük a környékbeli gyere­keket, próbálják ki az új játékszert. Vajon milyen jövő áll a Rol­lerez előtt? Többek között erről szól cikkünk a 3. oldalon, amely­ben a találmány lényegéről is írunk. New Yorkba érkezett szom­baton este Grosz Károly, az MSZMP KB főtitkára, a Mi­nisztertanács elnöke, vala­mint kísérete. A vasárnapi program is meglehetősen zsúfolt volt: délelőtt a ne­ves, magyar származású ame­rikai üzletember, George Soros, New York közelében levő házában találkozott Grósz Károly amerikai pénz­ügyi és gazdasági szakem­berekkel, délután pedig a magyar emigráció képvise­lőivel folytatott eszmecserét. Az emigráció vezetői úgy nyilatkoztak, hogy egy-két évvel ezelőtt el sem tudták volna képzelni egy ilyen ta­lálkozó létrejöttét. Sokan voltak ott azok közül is, akik eddig nem tartottak fönn semmilyen kapcsolatot a hivatalos magyar kor­mányzattal. A résztvevők kérdéseket is feltettek Grósz Kérolynak. A pártfőtitkár, miniszterelnök válaszaiban többek között elmondta, hogy nem kívánják Nagy Imrét rehabilitálni, ám a család kívánságának meg­felelően, földi maradványait végső nyughelyre helyezik. A romániai magyar nemze­tiség helyzetével kapcsolat­ban elmondta, hogy elkép­zelhető : Magyarország kéri harmadik fél közbenjárását az ügyben, ám előbb min­denképpen ki kívánja hasz­nálni a kétoldalú kapcsola­tokban rejlő, minden lehető­séget. Nem a feszültségek fokozása, hanem a meg­egyezés a cél — mondotta Grósz Károly. Hozzátette: felajánlotta Ceausescunak. hogy bármikor ellátogat Romániába. Az ajánlatra válasz még nem érkezett. A magyarországi szovjet csa­patkivonások utóbbi időben lábra kapott híreivel kap­csolatban kijelentette, hogy mindez a kölcsönös és két­oldalú leszerelések függvé­nye. Grósz Károly írásos üze­netet intézett az amerikai n >agvai saghoz. Ebben töb­bek között arról esik szó, hogy a magyar kormány fi­gyelemmel kíséri az Ameri­kai Egyesült Államokban letelepedett kétmilliós ma­gyarság sorsát. # A rekkenö kánikulában izgalmas, látványos küzdelmet a salakmotorosok oz országos egyéni bajnokság miskolci futa­mán. A végső sorrend kialakulásában a jobb gépek döntöttek. (Tudósítás a versenyről és o hét vége sporteseményeiről a 7. eidolon! (Szabó István felvétele) vita (A miskolciaké a szó rovatban, az 5. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents